Pajtás, 1986. január-május (41. évfolyam, 1-19. szám)

1986-05-01 / 15. szám

Különös sorozásra, vagy ha úgy tetszik, vitéztobor­zásra került sor Nagy La­jos király udvarában. Aki ezen a verőfényes vasár­nap délelőttön ellátogatott a visegrádi várba, az egy­ben egy kis időutazást is tehetett, hiszen egy csapás­ra ötszáz évet fiatalodott, és valóságos középkori for­gatagba csöppent. A rendezők kellőképpen gondoskodtak az illúzió megteremtéséről. A várfo­kon és a falak tetején szín­pompás harci lobogókat len­getett a szél, a kikiáltó és a hamisítatlan korabeli indulót harsogó zenekar elhitette, hogy valóban 1300-as éveket írunk. A ki­rály ugyan nem volt jelen személyesen, de hírnök ad­ta tudtul, hogy az uralkodó távolról is figyelemmel kí­séri a rangos eseményt. A tét nem volt csekély. Be lehetett kerülni a ki­rály kíséretében szolgáló lovagok közé, sőt a pályá­zó vitézjelöltek közül a legerősebb helyettesíthe­ti a király legkedvesebb lovagját, a nagy hírű, csa­tákban edzett, roppant ere­jű Toldi Miklóst. Toldi Miklós erejéről le­gendák szövődtek. Nem­csak egyike volt a sok erős vitéznek, hanem ennél jó­val több. A király kíséreté­nek kardforgatói természe­tesen mind egytől-egyig bivalyerős, nyalka vitézek voltak, de annak, akinek a nevét ötszáz év eltelté­vel is emlegetik, az bizo­nyára valami különleges tettet hajtott végre, ami­vel rászolgált a halhatat­lanságra. Aki tehát az ő örökébe akar lépni, annak nem árt összeszednie ma­gát. Az ország különböző ré­szeiből tizennégyen érkez­tek, olyanok, akik úgy érez­ték, hogy karizmuk jóval vastagabb az átlagnál, szí­vük a helyén van, és min­­denekfelett képesek a nagy hírű vitéz erejét megidéz­ni. Ki lehet manapság Toldi Miklós? Aki erőben felve­szi vele a versenyt, hang­zana a kézenfekvő válasz. Miként lehet ezt az erőt mérni ? Bizonyára sokféle­képpen, de, hogy hűek ma­radjunk az eredeti Toldi legendához, a vitéz életé­nek emlékezetes epizódjait elevenítették fel ennek a kérdésnek az eldöntésére. Mint tudjuk, Miklós a Bu­dára igyekvő sereg vezéré­nek, az álmélkodó Lackfi nádornak fél kézzel meg­tartott petrencerúddal mu­tatta a helyes irányt. Szép szál petrencerúd még ma is akad e hazában, egy kö­zel háromméteres darabról a Pilisi Parkerdőgazdaság gondoskodott. A pályázók­nak ezt kellett félkézzel, minél hosszabb ideig ki­tartaniuk. Aki petrencerúd kitartásában jeleskedni kí­vánt, annak nem ártott ki­kísérleteznie az erre meg­felelő legjobb technikát. Mivel nem hurkapálcikáról van szó, így azok boldogul­tak a legeredményesebben, akik bal kezükkel a csí­pőjüket támasztva ragad­ták meg a rudat. A második ügyességi pró­ba a malomkövetés volt, melyben megmérettek a középkori gúnyába öltözött vitézjelöltek. Az ötven ki­lót is meghaladó, a király által hitelesített hatalmas malomkő fej fölé lendíté­se, majd nagy ívben törté­nő eltaszítása cseppet sem volt könnyű feladat. Mind­ezt úgy kellett a vitézeknek végrehajtaniuk, hogy ne penderüljenek ki a számuk­ra kijelölt szűk kis dobó­körből. A királyi udvar emberei csomózott kötéllel igyekeztek a pontos távol­ságot lemérni, de egyszer sem kellett túlságosan messzire kihúzniuk a még

Next