Pajtás, 1987. szeptember-december (42. évfolyam, 20-34. szám)

1987-09-03 / 20. szám

A, mint... Anya. Különös, hogy az abc első betűjével kez­dődő szavak közül éppen ez jut eszembe. Vagy talán mégsem olyan különös? Kosztolányi De­zső ezt a szót is besorolta nyel­vünk tíz legszebb szava közé. Igaz, ekképp: édesanya. A má­sodik szó persze az apa. A szó nem található a költői válogatás­ban, még ily módon sem: édes­apa. Lám mégis, még egy nyelvi játékban i­s kiegészítik és felté­telezik egymást. Szóval azt mondom: a, mint.. . Akarat. Jó szó, olyan ropogtatni való. Benne van a hangokban minden, amit a szó takar. Egy szó, amelynek arca van. Az ám, arc! A, mint arc. Langyos, lan­gyos . . . Csakhogy lehet-e egy lapnak arca? Lehet-e az olvasónak arca? Elképzelem az olvasó arcát, a tiédet, amint éppen kezedbe ve­szed lapunkat. Ha ugyan kezed­be veszed. Elképzelem, amint ol­vasod, ha ugyan olvasod. Elkép­zelem, amint te, az olvasó, la­punk arca mögé képzeled a mi arcunkat, akadsz már az első a betűnél. „A” névnél. Tudom: röstelled a nevet. Tudod: röstelljük a nevet. Mert másra gondolunk, mint amit igazánban ez a szó takar. Valaha az együtt katonáskodók barátságának kifejezője volt ez a szó: pajtás. Tovább erősítve a magyar nyelv másik gyönyö­rűséges szavával: kenyeres paj­tásom. Ilyen szót nem minden­kinek lehetett ajándékozni. Eb­ben a szóban minden benne volt, ami összeköt embreket. A közös múlt, az emlékek, a ba­rátság pillanatai és persze kese­rűségei is. Mi, lapunkkal ezt a pajtássá­got kínáljuk neked. Közös él­ményeket akarunk adni. Meg­osztani egymással a barátság és a keserűség pillanatait. Hogy majd egyszer, mint az egykori harcostársak, ha találkoznak, el­mondhassuk: kenyeres pajtások vagyunk. Közös a múltunk. A tehát, mint arc. Az olvasó arca: annyi, ahányféle. Kiis­merhetetlen és kiszámíthatat­lan. És mi mégis igyekszünk föl­lelni ezt az arcot. Neked, az ol­vasónak, könnyebb a dolgod. Mi legalábbis azt szeretnénk, ha könnyebb lenne. Olyan arcot — lap-arcot — szeretnénk fölmu­tatni neked, amely egyszerű és kiismerhető. Tiszta szándékú és egyértelmű. Ami nem azt jelen­ti, hogy mindig a neked ked­vező. Hízeleghetnénk, de ha­misságunkat elárulná arcunk. Ezért vállaljuk arcunk szigorú­ságát is. Ne fordítsd el a fejed, az a könnyebbik megoldás. Nézz bátran szembe ezzel az arccal. Azt akarjuk, hogy fölismerd magad benne. Még ha ez a szem­benézés olykor kellemetlen is. Még ha olykor kényelmesebb lenne félrepillantani. Kemény köteléket kínálunk: szeretnénk, ha arcunk a te arcodat is for­málná. Ám nem bánjuk, ha a mi vonásainkon te is igazítasz. Szeptemberi négy számunkat e közös formálódás próbájának szánjuk. Írásaink végén kérdé­seket találsz, ne légy rest üzen­ni nekünk. A vers idézetével szólítunk: eljöhetnél néha hozzánk. Mi he­tente elindulunk feléd. Odaérünk-e valahová vajon? 2

Next