Pajtás, 1987. szeptember-december (42. évfolyam, 20-34. szám)
1987-11-19 / 31. szám
Kétszáz gyerek egy ,,nagybácsival”? Mégpedig dúsgazdaggal. Ki hallott még ilyet? Magyar származású osztrák, vagy örmény származású magyar? Nem mindegy? Lényeg, a nagybácsi létezik, akár a mesében. Csakhogy ez — szerencsére — nem mese, s legkézzelfoghatóbban Jerecyan Araúr több százezer forintja igazolja. (Valójában Ara úr kettős állampolgárságú, osztrák—magyar, üzletember és művész.) A budai Münnich Ferenc Gyermekotthon nem tatarozásra, bútor- vagy ruhavásárlásra költhette a pénzt — ezekre ad az állam —, hanem videostúdióra, amelyhez még egy márkás kamerást is a tanárok kezébe nyomott a nagylelkű adományozó. Mégbennünk él az előítélet. Miféle stúdiója lehet egy gyermekotthoninak? No, nem a szó jelentése miatt, hanem mert pénztárcánk szűkös bevétele és temérdek kiadása közben az ugrik be, itt is másra kell a pénz. De ekkor még nem tudtunk Ava úrról! Egymásra pillantottunk a fotóssal, és elállt a szavunk. A televíziósok is elsápadnának, ha meglátnák (filmvetítő, kamerák, reflektorok, vezérlőpult, magnók, rádiók, tévék és monitorok ...), s némely riporter és bemondónő, feledve modorosságát, azonnal felnőttszámba venné az amúgy is nagykorú nézőt. Ahogy a végzős egészségügyi szakközépiskolás Molnár Éva „bemondó”partnerének tekinti az otthon fiatal és idősebb lakóit. — Különbözünk is a televíziótól — büszkélkedik. — Mi válogatjuk össze a programokat, azt, amit szeretnénk. Hétfőnként filmet vetítünk, vagy barkochbajátékot rendezünk. Zsolt bá’ és Attila bá’ a hétvégeken eljön a dzsesszbalettpróbáinkra. Hányszor néztük már vissza a körcsarnokbeli versenyeket! Tavaly második, tavalyelőtt első helyezést szereztünk. A Start Sportegyesület hirdette meg ezt a versenyt az ország 122 nevelőotthona és -intézete között. Zsolt bá’csak mosolyog. Aztán, mégiscsak komolyra vált Futta tanár úr. — Nem akarjuk mi a televízióval felvenni a harcot. Adásainkat is úgy tervezzük, hogy semmilyen fontos, érdekes tévéműsort ne keresztezzenek. Lássanak csak minél többfélét a gyerekek!, és Császár Attila (a stúdió vezetője) is véletlenül, kedvtelésből csöppent a dologba. A két lelkes tanár azonnal lelkes gyerekekre lelt. Milyen véletlen! Vagy nem is az! — Mindent a diákokkal együtt csináltunk. A bútorok saját tervezésű, egyedi darabok. Festettünk, csiszoltunk, pácoltunk. Még a lyukakat is a srácok fúrták a falba! Lehetett volna üveggyapottal bélelni, de az olyan drága... — magyarázza Császár Attila tanár. — A gyerekek kiváltságnak tekintik, vagy természetesnek könyvelik el a videózást? — Ki így, ki úgy. De mindannyian nagyon örülnek neki. Természetessé vált, hogy ilyen körülmények között élnek. Kiss Sanyi fontos személyiség. Az elsős szakmunkástanuló a stúdióban a technikus. Kamerát állít, zenét, hangot kever. — Amikor építeni kezdték a stúdiót, beálltam. Nyár volt, unatkoztam, s láttam, hogy kell a segítség. Egyébként is szeretek videózni, s érdekelnek a műszaki dolgok. — Olyannyira, hogy szakácsnak készülsz. — Mert az is érdekel — nevet jóízűt. — Mi vonz a videózásban? — Elsősorban a film és a zene. Kezdetben csak ezek miatt ragadtam itt. De közben annyi filmet láttam, hogy mostanra már inkább az érdekel, hogy a kamera mögött mi a dolgom, és milyen szakmai fogásokat tudok ellesni. . Sanyi már profinak számít. Nem úgy a nyolcadikos Poprádi Attila. Igaz, pácolta a függönykarnist, de megmaradt nézőnek. Ez egy csöppet sem baj. A többség úgyis az, s ez így van rendjén. Az stúdiózzon, akinek kedve van hozzá. Finta tanár úr vetítésbe kezd. Kölcsön kaptak három dokumentumfilmet a Tanácsköztársaságról. A történelemórákat szeretnék velük érdekesebbé varázsolni. S ha majd a kémiatanár előszedi kémcsöveit és lombikjait, s a kamera számára is bemutatja kísérleteit, talán a kémia is könnyebb lesz. S mert a Videotéka választékai még korántsem teljes, megcsinálják hát a maguk híradóját, „Ki mit tud”-ját, s hol komoly, hol viccesen szellemes reklámjaikat. S adásba kerül a pedagógusnap, a karácsonyi ünnepség, a sportpálya és a tornacsarnok átadása is. Mert mindez együtt életük része, hisz ez a tévé nem az a televízió. Ez az Otthon Stúdió. Az ő otthonuké. Tarpai S. Anikó Fotó: Szalay Béla