Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)

1991-06-05 / 8. szám

1991. június 5. 13 PAKSI HÍRNÖK HITÜNK ÉS ÉLETÜNK Elsőáldozás HIlHH Akit szeretünk, annak örömében és bánatában is osztozni akarunk. Az Úr Jézus földi életének legfontosabb eseménye kereszthalála és a föltá­madása volt, amelyet a szentmise jelenít meg szá­munkra. A szentmisén való résztvétel Jézus Krisztus meghívásának az elfogadása, de egyben kifejezzük, hogy az Ő tanítványainak a közössé­géhez tartozunk. Mit jelent a szentmisén való részvétel? Sokkal többet, mint a templomban jelen lenni. A részvétel nem közömbös végignézése és meg­hallgatása az ünnepségnek,­­ ennél sokkal több. Találkozás az Istennel és a hittestvérekkel. Olyan ta­lálkozás, amely megerősít a hitben és a szeretetben. A közösségi részvételnek vannak belső élmé­nyei és külső jelei. Az első keresztények számára természetes volt, hogy az Úr napját, Jézus feltá­madásának a napját „kenyértörésben” való rész­vétellel ünnepelték meg. Később egyre többen voltak, akik már beleszülettek a kereszténységbe­­ anélkül, hogy ezért áldozatot vállaltak volna. Ennek következtében a szentmisén való részvé­tel, erőforrás helyett inkább egy ünnepi összejö­vetel lett, így vált szokássá, hogy jelen voltak a szentmisén, de nem áldoztak. A szentáldozást parancsba foglalni nem lehet, legfeljebb évenként egyszer, így lassan kialakult a köztudatban, hogy van a vasárnapi szentmise - amely kötelezettség, parancs - és van egy másik kötelesség, az évenkénti egyszeri szentáldozás. Tudjuk, hogy ez a szemlélet nagyon is helyte­len, mert aki ennyivel megelégszik, aligha nevez­heti magát öntudatos, nagykorú kereszténynek. Az első áldozás, az egyház történelme folya­mán mindig életkorhoz volt kötve. X. Pius pápa szorgalmazására azonban ezt az életkort az egy­ház leszállította és így talán nem is az évek száma a mérce, hanem inkább az, hogy a vallását gya­korló gyermek mennyire él együtt azzal a gondo­lattal, hogy ő az Isten gyermeke és Jézus Krisztus barátja. Ezt lehet ismeretekkel gyarapítani, vagyis tudást adni, de sokkal többet jelent a gyermekek neveltsége, lelkülete, Isten szeretete, a felebaráti szeretet tudatosítása, az egymás segítése - és mindehhez az erőforrás, a segítség a Jé­zus Krisztussal való találkozás, barátság. Vagyis nem elsősorban a kor számít, ha­nem az, hogy a gyerekek lelkületével foglalkozunk-e - nem a tudás számít, ha­nem a neveltség. Hogy mennyire szük­ség van erre a neveltségre, erre a lelkü­­letre - annak hiányát egyre jobban ta­pasztalja a társadalom. Nem hiábavaló az a törekvés, hogy az egyházi iskolák minél előbb lépjenek be az iskolarend­szerbe. Nem mintha ez minőségi javu­lást jelentene a tudásban, de szemlélet­ben egészen biztosan. Az elmúlt években Pakson az elsőál­­dozók száma átlagosan 70 körüli volt, vagyis körülbelül egyharmada az évi ke­­resztelteknek. A szülők ígérete a kereszteléskor, hogy gyermeküket a keresztség szellemében nevelik - ennyire lemorzsolódott Ennek két oka volt: az egyik az uralkodó ideoló­gia, mert a hittant tanuló gyerekek hát­rányt szenvedtek előmenetelükben. És melyik szülő kívánta azt gyermeké­nek, hogy hátrányt szenvedjen? Ennek el­lenére mégis voltak, akik mindezt vállalták hittel és meggyőződéssel, pedig sok esetben az egyház sem tudott segíteni. A másik ok az, hogy a szülőkben sem volt meg a hitbéli meggyőződés. Az pedig teljesen hibás alap­állás, hogy a gyermek maga döntse el, hogy mit akar. A nevelés éppen abban mutatkozik meg, hogy gyermekeinket nem hagyjuk magukra dönté­seikben, hanem segítjük őket sőt befolyásoljuk őket és akaratunkkal igyekszünk hatni rájuk. Az idei esztendőben közel 180 az elsőáldozók száma. Szükséges aláhúzottan hangsúlyozni, hogy nem a mennyiség és a statisztika a fontos, hanem a meggyőződés és az elkötelezettség. Hogy az idei esztendőben ennyi gyermek járul az elsőáldozás­hoz, annak egyik indítéka az, hogy a kötelező ideo­lógia alól felszabadultak a szülők, de egy kicsit a pe­dagógusok is - hogy nem kerül hátrányos helyzet­be az iskolában az, aki vállalja azt hogy a vallási dol­gokban is ismereteket kíván szerezni - és így a fel­sőbb osztályba járók is beálltak azok sorába, akik a szentségekkel kívánnak élni. A megnövekedett létszám némi külső segítséget is igényelt Itt mondunk hálás köszönetet a művelő­dési központ igazgatóságának, hogy rendelkezé­sünkre bocsátotta az Erzsébet Szálló nagytermét - vagyis a művelődés keretében helyet kapott az iste­ni örömhír is. Ugyanígy a Dunarend Kft, amely vendéglátói tevékenységével emlékezetessé tette az asztalnál való együttlétet és a Dunamenti Mgtsz. Szabadjon hinni, hogy ezzel mintegy hagyományt lehessen elindítani a jövőre. Gyermekeink növekedjenek korban, bölcsesség­ben és kedvességben Isten és az emberek előtt! Sze­rezzenek sok örömet szüleiknek, álljanak az egyház szolgálatára a hitvallásban! PAX Egy ünnepről, ami újra az A keresztény egyház húsvéthoz kapcsolódó ünnepe pünkösd, amely május 10. és június 13. között található. A húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik (görög pentekosztész - ötvenedik), a zsidó eredetű ünnep. A keresztény tanítás szerint Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. Mint annyi más egyházi ünnep, ez is magába olvasztott népszokásokat, még­pedig a tavaszi és nyári napfordulóhoz kapcsolódókat Ilyen elterjedt szokás volt a falut bejáró pünkösdölés, a kislányok pünkösdi királynéjárása, s talán a legel­terjedtebb, a legények pünkösdi király­választása: a pünkösdi királyság. E nap­hoz kapcsolódik néhány vízzel kapcsolatos népszokás is. Ilyen például a leá­nyok pünkösd hajnali fürdése Szeged környékén, hogy egész évre mentesek le­gyenek a kelésektől. Szintén szépségvarázsló szerepe volt a szent kutak vízében, vagy a pünkösdi harmattal való mosakodásnak , végül egy pikáns népszokás­ról: egyes helyeken a leányok mezítelenül szedték a rozsharmatot szemfájás és kelés ellen. A legelterjedtebb és legismertebb népszokás a legények pünkösdi királyvá­lasztása. Ezt a szokást a környező európai népektől vettük át de rokon népeink­nél a mai napig rendeznek versenyjátékokkal, főként lóversennyel összekötött tavaszi legényünnepet Hazai népszokásaink abban megegyeznek, hogy a királyválasztást megelőz­ték különböző versenyek, s hogy a versenyt nyert fiatalember egy évig a legé­nyek vezetője, bírája lett, aki hivatalos volt minden lakodalomba, összejövetelre. (E szerepből ered a már XVI. századtól ismert jelentése a pünkösdi királyság ki­fejezésnek: valami múló, értéktelen.) Rendkívül érdekesek, a mai szemmel talán kissé visszataszítóak voltak ezek a királyt választó versenyek. A finomabbak kö­zé tartozott a lóverseny és a bikahajsza. Az előbbi „durvább” változata volt a gú­­námyakszakítás, amikor is az utcán magasan keresztbe feszített kötélre a lábai­nál fogva egy libát függesztenek, s a legényeknek lóhátról, vágta közben kellett a libát a nyakánál fogva lerántaniuk s egyúttal a nyakát kitekerniük. (Természete­sen a szárnyas este vacsoraként került a legények asztalára.) Hasonló „étvágy­­gerjesztő” verseny volt a kakasütés. Ennek egyik változata szerint a legények a kocsma udvarán egy cölöphöz kakast kötöztek, tőle bizonyos távolságra a jelölt legény szemét bekötözték, kezébe cséphadarót adtak s neki így bekötött szem­mel kellett agyoncsépelnie a kakast amit aztán persze szintén vacsorának tálal­tak fel - már ha a legény sikerrel járt Tulajdonképpen elég nehéz együtt a Szentlélekre és az apostolokra, illetve a gúnárnnakszakításra gondolni. De hát a magyar ünnepek többsége már csak ilyen kétarcú... (S talán éppen ezért érezzük jobban ünnepnek őket) KASZÁS ZOLTÁN

Next