Paksi Tükör, 1997 (4. évfolyam, 1-2. szám)
1997-06-01 / 1. szám
lyű Dynamic Tradex Kft. megfeszített munkájának, dinamikus hozzáállásának köszönhetően szűnik meg a további leépülés, s a Közép-Európában egyedülálló kiállítási anyaggal rendelkező Múzeum csaknem feledésbe temetése. Lapunk Dr. Műhelyi János úrnak, a Kft. szaktanácsadójának tette fel ide vonatkozó kérdéseit. A Múzeumot és a hozzá tartozó, hamarosan éjjel nappal működő Múzeum vendéglőt már június 1-én, a 10- re tervezett hivatalos megnyitó előtt meg szeretnénk nyitni a látogatók, illetve vendégek előtt. Minden okunk megvan arra, hogy bizakodjunk ebben, annál is inkább, mert az induláshoz kapcsolódó munkálatokat csaknem teljes egészében elvégeztük - mondotta Műhelyi úr. - Nagyon rövid időn belül megérkeznek azok a szakemberek, akik berendezik az épületegyüttesben található kiállítási tárgyakat, s ez nyilván azt jelenti, hogy a kiállítótermek máris megfelelő állapotban várják őket. Egyébként a mi hatáskörünk a külső, belső területek rendben tartására, őrzésére terjed ki. Az őrzéssel kapcsolatosan annyiban módosul, hogy a tönkrement kerítésrészeket mi javítjuk ki, ezenkívül mi fogadjuk a látogatókat. A kiállított vasúti építmények, tárgyak karbantartása teljes egészében a Budapesti Közlekedési Múzeum feladata, annál is inkább mert ezek az ő tulajdonában vannak. Természetesen ha lehetőségünk van rá ehhez is hozzájárulunk, jelenleg azonban a Múzeum hatalmas területének rendben tartása emészti fel minden energiánkat. Ezzel kapcsolatosan felkerestük többek közt az önkormányzatot is némi segítséget kérve a terület rendben tartásához (fűnyírás stb.) egyenlőre azonban nem kaptunk választ. Úgy gondoljuk, hogy a múzeum léte közügy, ezért is tervezzük egy alapítvány létrehozását, mely fenntartását segíti. Nem feltétlenül pénzre gondolok, hanem minden olyan eszközre ami segítheti a fennmaradást. A múzeumlátogatáson kívül mit tudnak még ajánlani a vendégeknek? Korábban említettem az éjjel nappal működő, melegkonyhás, teraszos, parkolóval ellátott vendéglőnket, ezenkívül, amennyiben igény van rá egyszeri ingyenes ellátást biztosítunk a paksi óvodák, iskolák diákjainak. Mi nem táplálunk illúziókat, nem tervezünk jachtkikötőt, libegőt, vagy cserkésztábort. A korábbi vállalkozó sem volt képes ezeket megvalósítani, a mi lehetőségeink is behatároltak. Elmondhatom, hogy mióta itt munkálkodunk nagyon sok átutazó, köztük külföldiek szerették volna megtekinteni a múzeumot, s ez a jövőt illetően nagyon bíztató számunkra. A Vasúti Múzeum három éven át Paks szégyenfoltja volt. Vallom, hogy megfelelő összefogással Paks gyöngyszeme lehet. Beregnyei Miklós: PAKS SAJTÓTÖRTÉNETE(3) A PAKSI KONZERVGYÁR HÍRADÓJA Szarka József Az 1945 után megjelent paksi sajtótermékek időrendi sorában a Járási Könyvtár Híradója és a Duna Menti Magazin után, a Paksi Konzervgyár Híradója jelent meg 1974-1975-ben. Több szempontból is különleges szerepet töltött be ez a havonta megjelenő üzemi lap. Először azért, mert ebben az időben a nagyközség legnagyobb, és meghatározó szereppel bíró üzeme a Konzervgyár, melynek a megyében sincs párja. Az atomerőmű építésének megkezdéséig minden ötödik paksi családból valaki a gyárban dolgozott. Másodszor azért, mert ezt az üzemi lapot nemcsak az üzemben terjesztették-természetesen ingyen - hanem a nagyközség hivatalaiba is elküldte a gyár. Harmadszor pedig azért, mert a lakossághoz (dolgozókhoz) csak a Tolna megyei Népújság jutott el - az országos lapokat nem számolva - mint helyi orgánum. 26