Paksi Tükör, 2001 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2001-04-01 / 1. szám
MŰVÉSZ PORTRÉK Kóstoló alkotótársamtól Péger Józsefet, az embert már régóta ismerik a paksiak, mint művészt rövidebb ideje. 1997-ben találkozhattunk először alkotásaival, de azóta is töretlen lelkesedéssel, aktívan dolgozik. Igen termékeny festő, aki egy gyermek felfedező kedvével, tanulékonyságával, és az érett felnőtt céltudatosságával fejleszti képességeit, dinamikusan haladva a maga által kijelölt úton. Mint kollégája kérdezgettem őt erről-arról, e beszélgetés kivonatát szeretném a kedves olvasókkal megosztani! Kérem, fogadják szeretettel! - Mikor kerültél először kapcsolatba a művészettel, éreztél-e már gyermekkorban elhivatottságot a festészet iránt? - Kisgyermekként már vonzódtam a különleges dolgokhoz, bár akkor még nem tudtam, hogy ez a művészet. Középiskolában már tudatosan, de még passzív szemlélőként hajlottam a művészet felé. 2. éves gimnazistaként már egy pályázaton Zilachy György festőművész egy képemet második díjjal jutalmazta, de nem folytattam a festést, mert korainak éreztem ezt az elismerést a tudásomhoz. A katonaság után Zilachy György rajziskolájába jártam, de a mester halála után abbahagytam ezirányú tevékenységemet. Egy nagyon hosszú szünet következett, ezalatt földmérőként jártam az országot, dolgoztam sok helyen, sokféle munkát, nem alkottam, de figyelemmel kísértem a magyar művészeti életet. 1983-ban magánvállalkozóként alkalmam volt megismerkedni élvonalbeli képzőművészekkel, például Nádler Istvánnal és feleségével, Hegyi Lóránt művészettörténésszel és Borbás Klára szobrászművésszel. Közel 30 keramikussal tartottam a kapcsolatot, közülük néhánynak kiállítást is rendeztem. - Éppen erre akartam kitérni, mert úgy értesültem, amikor még nem alkottál rendszeresen, már akkor is pártfogoltad a művészeket... - Ez túlzás - mondja szerényen Józsi, és csak nagy nehezen tudom kihúzni belőle, hogy az 1996-os millecentenáriumi városi ünnepségeken több mint fél tucat rendezvényt, irodalmi esteket, képzőművészeti kiállításokat bonyolított le kávéházában. - Mi következett a vendéglátós tevékenységed után? - Aktívan visszatértem a rajzhoz és gyermekkori elképzeléseimhez. Belevetettem magam a művészeti munkába. 1997-ben rajzoltam, pasztellkrétával dolgoztam és fotóztam. A városról készült fotóimból 39 db szerepel a “Virágos Paks’’ c. kötetben. Első kiállításom '97 decemberében nagyrészt pasztellből és fotókból állt. Ezután áttértem az akvarellre és az olajra is. Voltam alkotótáborokban Pálfán, Lovasberényben, Gyönkön, Dombodban. Volt számos csoportos kiállításom a "Bárka” Művészeti Szalon többi alkotójával együtt, egyéni pedig Pakson, Hollandiában, Budapesten, Nagykanizsán, Kaposváron kétszer. Képeimet több nagyváros galériájában is értékesítik. - Az emberek többségét érdekli, hogyan dolgozik a művész, hogy születik a festmény? - Minden alkotó sokkal érzékenyebb, ebből adódóan másképp lát mindent. Sok esetben egy tájrészlet megragad bennem, azt továbbérlelem. Ihlet kell ahhoz, hogy ebből jó kép szülessen. Igazán jó kvalitású alkotást csak teljes átéléssel lehet készíteni. - Tervszerűen, vagy ötletszerűen dolgozol? - Vegyesen. Általában akkor festek, ha van hozzá hangulatom, a rendszerességet nehezen viselem, bár néha szorítanak a határidők. - Milyen irányzatokat kedvelsz, mivel tudsz azonosulni annyira, hogy követed is? - Természetelvű festő vagyok, lassan, fokozatosan alakul ki ebből az alapból egy sajátságos, csak rám jellemző stí 50