Paksi Tükör, 2001 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2001-12-01 / 4. szám

NAPJAINK N­ekem felejthetetlen élmény! Rendkívül nagy eseménynek tartom, hogy Feil József barátommal itt, Budapesten is bemutatkozhat­tunk. Idehozhattuk a vidéki város, a falvak hangulatát, mégpedig egy olyan helyre, ahol ezzel foglalkoz­nak, a Környezetvédelmi Minisztéri­umba. Számomra ez felemelő érzés.­­ Győrffy József : Ó­riási élmény ez számomra! Is­mét kimozdultam Paksról és Budapesten is kiállíthattam. Fontos­nak tartom, hogy a fővárosban is megismerjék munkáinkat. Gyer­mekkori élményeimből merítem a té­mákat. Kedvencem a Paprikafűző lány és a Napraforgó, amit már többször megmintáztam. M­­ Feil József: inden olyan kiállítás magával ragad, amely a természet és az ember kapcsolatát eleveníti meg. Régebben én is foglalkoztam grafi­kával, s a közelség máig megvan. Amikor a természettel való együtt­élés valósága, eszenciája a festészet vagy a szobrászat útján jelenik meg, akkor az csak szép lehet. A Zöld Ga­lériában rendezett tárlatok látoga­tottsága igen nagy. Örülünk, hogy széles körből tudunk meríteni a kiállí­tásokhoz, volt már szobor, textília fo­tó kiállítás, de magvakból, termések­ből készült bemutatót is rendeztünk. A klasszikus művészeti elemek mel­lett megjelennek zenei betétek, mű­vészeti kommentárok. Ez a terem korábban sajtótájékoztatók színhe­lye volt, de kinőttük. A Zöld Galéria létrehozásának ötlete Lázár Ádám főosztályvezető úrtól származik. A galéria helyet ad a természet művé­szeti megjelenítésének akár festé­szet, szobrászat vagy zene kapcsán. - Dr. Lánszky Imre N­agyon büszke vagyok, hogy mint paksiak, itt lehetünk a fő­városban, a Környezetvédelmi Mi­nisztérium Zöld Galériájában, és ki­állíthatnak a paksi művészek. Örü­lök ennek, mert nagyon szeretem munkáikat, és mert magam is szere­tem a természetet, sokat járok a szabadba. Paksról általában min­denkinek az atomerőmű jut az eszé­be, ami egyáltalán nem baj, de itt látszik, hogy van Paksnak másik ar­ca is, és látszik, a kettő mennyire összeilleszthető. Lehet valaki a reál­tudományokban jártas, műszaki végzettségű és abban dolgozó, de ez nem zárja ki a természet iránti szeretetét. Ha ehhez van még egy istenadta tehetsége, talentuma is, amivel jól gazdálkodik, akkor abból művészi alkotások születhetnek. Al­kotások, a mi gyönyörködtetésünk­re. Nagyon köszönöm mindenkinek a segítséget, aki valamit is tett azért, hogy ez a kiállítás létrejött. - Bagdy László I­smerem a művészeket, magam is paksi vagyok. Ebben a közegben sokkal könnyebb játszani, mert társ­művészetről van szó, és mert az em­berek is másképpen fogadják be a zenét. Úgy érzem, ilyenkor kiegészí­tem azt, amiről a kiállítás szól. Mivel egyedül a hegedűvel állok a közön­ség elé, ezért szólószonátákat és partitákat adok elő, főként Bachtól. - Mohácsi Orsolya galéria indulásakor kicsit két­kedtünk, hogy mennyien fognak ide betérni. Szerencsére nagy az ér­deklődés. Az igény is nagy a kiállítók részéről, jövő év áprilisáig már fog­lalt a terem. A szervezői munkába beletartozik többek között a meghí­vó, a háttéranyag készítése, az alko­tások elrendezése, a sajtó tájékozta­tása és a vendéglátás. Van egy má­sik helyiségünk, ahol a minisztérium életéről szóló kiállítást és a művé­szek által felajánlott képeket helyez­tük el. A Zöld Galériában főleg ter­mészettel, "zölddel" összefüggő kiál­lításokat rendezünk. Bemutattuk fa­faragó, fotóművész, sziklamászó, textilművész, üvegfestő alkotásait, és volt öko-képkiállítás magvakból, termésekből. Helyt adtunk egy indi­ai festőművésznő és az "Év fotósa" díjjal jutalmazott művész képeinek. A hazai művészeken kívül külföldiek is megkeresek bennünket, jelentkez­tek pl. Kárpátaljáról és Szlovákiából. Sokszínű tárlatot igyekszünk nyújta­ni. Jó érzés, hogy sikerült újabb mű­vészeknek lehetőséget adni a bemu­tatkozásra. E­­ Árvái Hajnalka a Sajtó és Protokoll Főosztály munkatársa , a kiállítás a két művész érde­me, hiszen olyan csodálatos al­kotásokat készítenek, melyeket bár­hol a világon bátran be lehet mutat­ni. A MAG Alapítvány munkakap­csolatban áll a Körny.védő Miniszté­rium néhány munkatársával. A Paksi Tavaszi Találkozó kapcsán beszél­gettünk a természetet bemutató he­lyi képzőművészekről, és akkor aján­lotta fel Árvai Hajnalka a KM sajtó és pr főosztálya részéről a kiállítás lehetőségét, magára vállalva a szer­vezést. Nagyon boldog és megható­dott vagyok, mert nagyon gyönyörű alkotásokat hoztak barátaink a fő­városi bemutatkozásra. Jelentős eseménynek tartom, hogy paksi mű­vészek helyet kaptak Budapesten, és különösen jelentős, hogy minderre a Környezetvédelmi Minisztériumban került sor. - Pokorny József a paksi MAG Alapítvány vezetője A A KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTÉSE KÖZBEN A MŰVÉSZEKKEL, A VENDÉGEKKEL, A SZERVEZŐKKEL BESZÉLGETTEM, ÉS MEGKÉRDEZTEM, HOGY MIT JELENT SZÁMUKRA EZ A KIÁLLÍTÁS. Paksi Tükör • 2001 decembere 25

Next