Paksi Tükör, 2002 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2002-12-01 / 4. szám
PAKSI KOLTOK VERSEI Dechant Antal szobrászművész Hölgyeim és Uraim, kedves egybegyűltek! Nem tudtam megállni, hogy ne tegyem személyes hangvételűvé megnyitó szövegemet, hiszen Oláh Zoltán számomra nem egy a sok alkotótárs közül, hanem egyben barát és egy kicsit sorstárs is. Az együttindulás éveire gondolok a közös Paksolások nyaraira, melyek Halász Károly gondos szervezésében kerültek megrendezésre, és melyek mindkettőnk számára felértek egy iskolával. Emlékszem megismerkedésünk első estélyére. Cseh Tamás borongós zenei aláfestésére, Zoltán játékos akrobatikus mutatványaira a betűkkel - akkortájt ugyanis a képversek bohém szerelmeseként koccintottunk - természetesen vörösborral - megismerkedésünkre. Érzem, ahogy leírom ezt a nem túl jelentősnek tetsző mondatot, mégis valami fontoshoz, lényegihez érkeztem. Mi is ez, mutatvány betűkkel, kép-vers, játék. Igen játékosság volt azon az estén gesztusaiban, mozdulataiban, és gondolataiban is, így egyszerre épült össze megnyilvánulásaiban természetes mozdulat, látvány és fogalom. Mi ez öntudatlan teljességigény. Mondjuk az ember csak akkor teljes, mikor játszik. Kár, hogy a játék fogalmához annyi pejoratív jelző ragadt az idők folyamán. A játék fogalmához legritkább esetben merik társítani a komoly szót. Helyette majd mindig könnyedséget, elengedettséget asszociálnak. De mi van ha valaki komolyan játszik. Lehet a játéknak óriási tétje is. Az állat számára is nagy tétje van a játéknak, fontos hozadékai, hiszen ezenközben tanul meg menekülni, vadászni érzékeit élesíteni, és az ember is ezen keresztül próbálja megragadni, megismerni a valóságot, legalábbis addig, míg le nem szokik, szoktatják róla. Eljátékozolta életét - mondta ki Oláh Zoltán igen fiatalon egyik képversében, aholis a betűk egy vizuális jelet, konkrétan egy keresztet rajzoltak ki. Szójáték maga a kiindulási alap, játék a betűkkel, jelekkel, fogalmakkal, sajátos szerkezetet és összefüggéseket teremtve a dolgok közt. Ami viszont mindezt indokolttá teszi az az, hogy Oláh Zoltán ezzel közölni, mondani akar nekünk kívülállóknak valamit. És ezt teszi most már két évtizednyi sikeres költői pályafutása során gyönyörű élményekben részesítve minket. Nem vagyok esztéta, de azt érzem, hogy verseiben szavakkal képes nagyon intenzív látványokat, hangulatokat indukálni. Versei olvastán az emberben képek, színek, formák jelennek meg. Ezért aztán számomra egyáltalán nem meglepő, hogy a nagy láttató, most visszatér a vizualitáshoz, és megpróbálja az utat fordítva is megjárni. Mindehhez ugyanazzal a játékossággal kezd hozzá. Az itt kiállított munkái számomra elsősorban egy ember bensőséges vallomásai az anyagról, az anyaghoz való viszonyáról. Gyermek módjára képes figyelni és vallatni az anyagot a kifolyó, szétterülő megdermedő matériát. Meglesni, ahogy formává alakul az anyag, és persze megpróbálni mindezt a folyamatot irányítani, mondandót hordozó stabil szerkezetté alakítani, a színekkel, formákkal hangulatokat, érzéseket kelteni, sőt urambocsá gondolatokat ébreszteni. Az izgalmas számomra e munkákban, hogy egyszerre érzem kísérletnek, komoly játéknak, mely során Oláh Zoltán intervenciós igényeit is kiélheti, és ezt meg is teszi. Eljátékozotta életét - jelenik meg, most már idézetként az egyik itteni munkáján mintegy keretet adva eddigi pályafutásának. Hölgyeim és Uraim, egy igazi Homo Ludens újabb megnyilvánulásait láthatjuk e kiállításon, és magatartásával, alkotásaival minket is játékra buzdít, ösztönöz. Azt hiszem ez fontos üzenete e kiállításnak. Köszönöm türelmüket és kérem tekintsék meg a kiállítást. A kirakott verseskötetek és képek megvásárolhatók. Paksi Tükör • 2002 decembere 37