Paksi Tükör, 2007 (14. évfolyam, 1-3. szám)

2007-12-01 / 3. szám

NK NAPJAI Csepeli István & Schmidt Sándor paksi kiállítása elé Ezt a kiállítást Varga József emlékének ajánlják az alkotók. Ő is "pataki diák" volt, ma temették. Csepeli István Kodály Zoltán-díjas és Schmidt Sándor Kapoli Antal-díjas népi iparművész egy országjáró kiállításra szövetkezett, amely Dunaföldvárról indult, Orfű volt a következő állo­más, ma pedig Pakson köszönthetjük a két kiállí­tót, akik ezután Kecskeméten, Budapesten, Nyír­bátorban, Mátészalkán és Sárospatakon is be­mutatják itt látható alkotásaikat. Jankovics Marcell pünkösdkor, a sokáig em­lékezetes dunaföldvári kiállítás megnyitóján alkotópárokat - Aranyt, Petőfit, Bartókot, Kodályt - említett. (Talán nem figyelemelterelés, ha ép­pen most, a Kodály-évfordulón idézem - és a Csepeli-Schmidt párosra is kiterjesztem az Il­­­lyés-sort: „példamutató nagy ikerpár".) Harmath Béla az orfűi vernisszázson tette fel a kérdést: „Miért éppen ők ketten? Mert közel négy évtizednyi emberi és szakmai barátság köti őket össze? Hiszen más a formaviláguk, a motí­vumkincsük, a technikai megoldásaik. De közös a szemléletük, értékrendjük, szakmai igényessé­gük és... közösek a gyökereik." Schmidt Sándor Huszton született. A vásá­­rosnaményi gimnáziumban Babus Jolán tanár­nő, etnográfus volt első tanítómestere. Érettségi után kirakatrendező, 1972-től a helyi művelődé­si házban dolgozik, színházi, zenei eseményeket szervez, kiállításokat rendez. Alapító tagja a sárospataki fafaragótábornak. Harminc évig vezette a vásárosnaményi fafara­gótábort, 1996-ban az ott dogozók munkáiból hozták létre a Fafaragó Galériát. Fiatal kora óta tevékenyen részt vesz a város kulturális életében: feleségével együtt több évti­zedig énekelt a helyi Liszt Ferenc kórusban, 16 éven keresztül önkormányzati képviselő, alapító tagja a Magyar Kodály Társaság és a Bessenyei Irodalmi Társaság megyei csoportjának. Számos szakmai és társadalmi elismerés, kitüntetés, díj birtokosa. 1983-tól önálló népi iparművész. Alkotásai megtalálhatók Németországban, Japánban, Fin­nországban, de szőkébb hazájában: Vásáros­­naményban, Gyulaházán, Tyukodon, Tákoson... is. Schmidt Sándor már a gyökerestül kidőlt fá­ban meglátja az elkészítendő emlékművet: fara­gásaiban újraértelmezi az életfa- és a pávamotí­vumot, ami a népköltészet - Ady, Kodály nyo­mán a váltakozó rabságban élő magyarság erre figyelő tagjai számára - örökérvényű üzenetet hordoz. A szemközti falon elhelyezett tükör - di­csérve a rendezés tudatosságát - visszaragyog­­tatja a Fölszállott a pávát. Erőteljes, véglegesre csupaszított jelekből hoz létre kompozíciót (Násznép, Tündérkert). A népmesék világát is újraalkotja, megérzékíti a népdalt: Ellopták szívemet. Kisü­tött a nap a rétre. Amikor megkérdeztem tőle, mit jelentett szá­mára a pataki tábor, egy rövid mondattal vála­szolt: „Az életem értelmét". A „pataki iskola" szellemiségét a mai napig ápolja és hirdeti. „Csepeli Pistával való kapcsolatom - így folytat­ta a választ - is Patakon született. Barátságunk negyven év távlatából is ugyanolyan tiszta, mint amikor megismerkedtünk. Valami földöntúli erő köt össze bennünket. Az idő múlása csak erősí­tette ezt a barátságot." Saját hitvallását a következő idézetek fejezik ki leginkább: „A jóra való igyekezetben meg­szűnni alacsonyság volna." (Bessenyei Györgytől való.) A másikat Degas francia festő mondta: „Ne törekedj mások bámulatba ejtésére: ma­gad légy az, ki csodálkozol." Paksi Tükör • 2007 decembere33

Next