A Pallas nagy lexikona, 2. kötet: Arafele-Békalen (1893)

B - Batthyány

Batthyány — 739 — Batthyány nik, családi viszonyai is hozzájárultak, hogy mind­jobban elidegenedjék rangtársai nagy részétől és mind élesebb ellentétbe jusson a kormánynyal. Az első minisztérium alatt mint főispán és kor­mánybiztos szolgálta a hazát. Nagyobb hatáskört 1849 februáriusban nyert, midőn Szegednek és egész vidékének teljes hatalmú kormánybiztosává neveztetett ki. A függetlenség kinyilatkoztatása után mint külügyminiszter belépett a kormányba, ideiglenesen a kereskedelmi minisztériumot is ve­zette. Nagyobb befolyásra soha sem tett szert, mindig inkább a mérsékeltebb árnyalathoz szított. Kossuth leköszönése után ő is Törökországba me­nekült, honnét Párisba költözött. Nagy jószágait lefoglalták. Jelleme tisztasága, áldozatkészsége és következetessége méltó tiszteletet biztosítanak emlékének. (L. Tóth Lőrinc felolvasását a Kisfa­társ. 1893 febr. 22. üiésén). MARCALI. 12. B. Lajos (németujvári gróf), szül. 1696., megh. 1765 okt. 26. Magyarország utolsó nemzeti nádora. Kancellársága alatt történt Mária Terézia koronázása s a nevezetes 1741 szept. 11-iki pozso­nyi országgyűlés, amelyen először B., azután a királynő ecsetelte érzékeny szavakban a haza szo­morú helyzetét. 1751 máj. 4. a pozsonyi gyűlésen nádorrá választatott. Mint hű s hazája érdekeit mindenben előmozdítani törekvő férfiú az egész országban köztisztelet és szeretet tárgya voit, s hogy mily szilárdan gyökerezett szivében a trón iránti törhetetlen érzület, igazolja azon esemény, hogy midőn dinasztikus hűsége kétségbe vonatott s a királynő előtti kegy vesztése tudomására jutott, e feletti bánatában elhalt. Nejétől, Kinszky Teré­ziától származott gyermekei közül József bibornok tünt ki. DOBY. 13. B. Tjajos gróf, Magyarország első alkot­mányos miniszterelnöke. Született Pozsonyban 1806., kivégeztetett Pesten 1849 okt. 6. Tizenhat éves korában a hadseregbe lépett és csak olasz­országi garnizon-élete alatt mint huszárhadnagy pótolta nevelésének hiányait. Jogi vizsgát is tett a zágrábi akadémiánál. Huszonegy éves korában nagykorúnak nyilváníttatott és átvette birtokai igazgatását. Ezen időtől fogva nemcsak gazdasági, hanem politikai és tudományos ügyekkel is tüzete­sebben foglalkozott. Legnagyobb befolyással egy német nevelője volt reá, ki, mint Széchenyi napló­jában megjegyzi, az akkori radikális iskolának volt hive. Nagy utazásokat tett külföldön és ott gyűjtött ismereteit ós tanulmányait igyekezett bir­tokain és a hazai gazdaság terén meghonosítani. Részt vett az országos gazdasági egyesület mun­káiban, egyik alapítója volt a vasvármegyei gazd. egyesületnek, felkarolta a lónomesítés, a futtatás, általában az állattenyésztés ügyét. Az ilynemű tár­sulati szerepléssel, a kor szelleméhez képest, együtt járt a politikai életben való részvétel is. B.-t külön­ben is oda vonta ambíciója és házassága a lelkes Zichy Antónia grófnéval még inkább odakapcsolta őt a hazafias nemzeti törekvések táborához. Midőn az ellenzék a főrendeknél is szervezkedni kezd, Széchenyi pedig a kormányhoz közeledik 1839—40-ben, B. lép fel mint annak vezére. Nem annyira szónoki tehetsége jelölte őt e polcra, mint társadalmi nagy állása és jellomének határozott­sága. Pesten összeköttetésbe lépett Kossuth-tal, háza fő gyülöhelye lett az ellenzéknek. Főúr lé­tére szerette a pompát és fényűzést, és lényéből nem hiányzott a -sardanapali vonás» (Széchenyi). Sokat áldozott az új egyesületek és vállalatok ala­pítására, különösen az iparegyeaületre és a cukor­gyár-egyletre. Midőn az ellenzék a közigazgatás kérdései miatt megoszlott és az adminisztrátori rendszer következtében több vármegyét elvesztett, B. lépett az 1847-iki választások előtt alakult or­szágos ellenzéki párt élére. Küzdelme Apponyi és kormánya ellen némileg személyes élü is volt. Ő vitte keresztül, az ellenzék egy részének tartóz­kodása ellenére Kossuth jelöltetését ós megválasz­tását Pest vármegyében. Az utolső diétán is mint a főrendi ellenzék vezére működött, részt vett a március lö-iki nagy deputációban és márc. 17-én ő jelöltetett, mint az országos ellenzék feje, a kor­mány elűökéül. A miniszteri névsort március 23. terjesztette föl, de a kormányt csak a márc. 31-iki leirat után foglalta el, mely véget vetett a bukott rendszer szívós ellenállása által előidézett aka­dályoknak. B. nehéz helyzetében, midőn Jellachich és a szerbek fegyverkeztek, az udvar magatartása egyre kétségesebbé vált és az országban mély gyökeret vert a bizalmatlanság, a törvény teljes keresztülvitelében találta az egyedüli mentő esz­közt. Ε célból több ízben utazott Innsbruckba, hogy Ferdinánd királyt rábírja Jellachich eljárásának elítélésére és hogy Budára, a kir. székvárosba hivja a nemzet nevében az uralkodót. Mint Ausz­triával szemben, úgy tartotta fenn e lojális állás­pontot magában a kabinetben is, különösen Kos­suth-tal szemben. De bár a kormány nagy többsége B.-val tartott, a miniszterelnök éppen a leglénye­gesebb kérdésben, az Olaszországba küldendő hadi segítség ügyében kénytelen vo't engedni és a kor­mánypárti többség is mindinkább Kossuth befo­lyása alá jutott. Bár így politikája, melyet a leg­nagyobb nehézségekkel szemben következetesen akart végrehajtani, teljesen zátonyra jutott, B.­nak igen nagy része van a szabadságharc és külö­nösen a hadsereg szervezésében. Mint helyettes honvédelmi miniszter, Mészáros Lázár távollété­ben, ő szervezte a nemzetőrséget és különösen a honvédséget. Midőn az országgyűlés követsége Bécsben nem nyert kielégítő választ ós Jellachich szept. 9-én betört az országba, B. lemondott. Uj kormány alakítása volt szándéka, melyből Kossuth kimaradt volna, és a nádor csakugyan őt bízta meg a kabinet alakításával. De Bécsben már nem erő­sítették meg, Budapesten pedig, mint a szept. 11. és 13-iki határozatok mutatják, egészen Kossuth kezébe jutott a hatalom. B. mindazonáltal a két véglet közt ragaszkodik ideiglenes állásához, hogy hazáját a teljes anarkiától megvédeni se­gítse. Csak Lamberg kinevezése alkalmával men­tette öt fel a király hivatalától. B. azalatt, mig Lamberg Budapestre jött és itt szörnyű halált szenvedett, Jellachich táborában járt és annak el­lenében, a martonvásári táborban megütközésre igyekezett birni a magyar seregnek még habozó tisztjeit. Csak Bécsben értesült lemondása elfoga­dásáról és okt. 2-án ellenjegyezte B. Yay Miklós miniszterelnöki kinevezését. Nem is ment vissza Pestre, hanem jószágaira, hol tisztjeit ós volt job-47'

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék