A Pallas nagy lexikona, 4. kötet: Burgos-Damjanich (1893)
CS - Csillagalma - Csillagánizs - Csillagászat
Csillagászat — 718 — keringési idejének négyzetei úgy aránylanak, mint a Naptól való közepes távolságok köbei (harmadik hatványai). Ezen törvények alkalmazása gyanánt keletkeztek a híres Tabu de Rudolphinae, melyek egy teljes évszázadon át minden bolygószámítás alapját képezték s a három törvény ma is s mindörökre képezi a pályameghatározásnak — a C. fontos gyakorlati ágának — kiindulási pontját. Nem szólva Kepler többi fontos C.-i érdeméről s különösen ma is használt C.-i távcsövéről, áttérhetünk Galileire (1564—1642), ki a mekhanikai téren a szabadesés törvényeinek, a tehetetlenség, az ingamozgás törvényeinek tanulmányozása által a világegyetem mekhanikai felfogásának korát készítette elő. Az akkor felfedezett távcső segítségével nevezetes felfedezéseket tett, melyek között a Jupiterholdak s Venus fázisai a coppernicusi rendszernek egyrészt direkt bizonyítékai, másrészt analogonjai voltak. Kortársai között Hevelius, Cassini és különösen Huyghens (1629— 1695) említendők. Az első a holdtopográfia megalkotója, a második az asztronómia legtöbb ágaiban érdemdús buzgalmát fiára, unokájára s dédunokájára örökíti át. Huyghens, mint kitűnő fizikus megállapítja a centrifugális erő törvényeit, javítja a távcsövet, megállapítja a Föld alakját és alkalmazza az ingát az órához, miután elméletét megadta ; a C. terén közvetlenül is kitűnik a Saturnus-gyűrű felfedezése s más megfigyelések által. A bolygómozgások okainak kifürkészésében mindeddig nem történt volt kísérlet . Descartes az első, ki hipotézisével e téren is próbálkozott s megemlítésre annál inkább méltó, mert hipotézise elég hosszú életű volt ; a fényre s a távcsövekre vonatkozó vizsgálódásai emlékét a C.-ban is fenntartják. Amit Coppernicus és Kepler alkotott, azt végre Newton (1643—1727) tetőzte be. Galilei és Huyghens a mekhanikát már annyira fejlesztette, hogy Newton eszméjéhez már csak egy lépés volt hátra, de Newton kellett hozzá, ki e lépést megtegye. Mihelyt halhatatlan műve, a Principia philosophiae naturalis elején a tehetetlenség és erő, két mozgási ok, különbsége élesen ki volt fejtve (a tehetetlenség a mozgás megmaradásának, az erő a mozgás megváltozásának oka) s szerzője azon alapvető fontossággal bíró gondolatig emelkedett, hogy az erő a testeknek a térben való ismert eloszlásától vagy a mozgó testnek a térben elfoglalt helyzetétől függ : az erőtörvény a Kepler-féle törvényekből ki volt olvasható, úgy mint azt «Bolygók» c. cikkeinkben (III. köt. 1651.) tevők. Newton szerint két anyagi pont egymásra vonzó hatást gyakorol, mely a tömegekkel egyenes, a távolság négyzetével visszás arányban áll. S ezen törvény az asztronómiában közvetlenül alkalmazásba jöhet, amennyiben a bolygók, tekintve az óriási, őket elválasztó távolságokat, csakugyan tömegpontoknak tekinthetők. Newton egyenesen ki is mutatta, hogy a tömegvonzásnak csak speciális esete az erő, melynek befolyása alatt a Föld felületén esik a hő s hogy ezen erő azonos az erővel, mely a Holdat tartja meg földkörüli pályájában. Megfordítva levezethetők belőle a Kepler-féle törvények s az ezekben a priori nem foglalt üstökösök és meteorok mozgása. Ezóta tudjuk, hogy a világűr legtávolabb tájain, a kettős csillagok mozgásában éppen úgy érvényesül e törvény, mint a Földön mindenütt. Kepler és Newton mindent megtett, ami a C.-ban — ha csak mozgási problémákra vagyunk tekintettel — mai felfogás szerint egyáltalában tehető s a jövő nemzedékeknek csupán az elmélet mélyítését és tág alkalmazását hagyományozta. E téren ezután, Newton óta, folytonos haladás észlelhető ; ő maga megmagyarázta már elmélete segélyével az árapály jelenségét, a precessziót, a holdmozgás főbb egyenetlenségeit. Csodálatraméltó számolási módszere, melyet Leibnitzcal egyidőben talált ki, Clairaut, d'Alembert, Euler, Mayer Tóbiás, Lagrange, Laplace, Poisson, Leverrier, Adams, Rossel, Lubbock, Encke, Hansen, Gylden, Newcomb, Tisserand és sok más híres csillagász kezében a háborgási probléma nevén ismert óriási feladat annyi fáradság után még most sem befejezett megoldásához vezetett. A Kepler-féle törvények t. i. csak akkor volnának szigorúak, ha a bolygókhoz képest végtelen nagy tömegűnek tekinthető Napot csak egyetlen egy bolygó keringené körül. A többi bolygó vonzó behatása — mert a Newton-féle tömegvonzás egészen általános — eltéréseket hoz létre, melyeket perturbációknak, háborgásoknak szokás nevezni, s melyek szigorúan pontos megállapítása a matematika még megoldatlan feladataihoz tartozik. Óriási fáradságokkal a megfigyelés pontosságán belül a bolygók helyeit szolgáltató megoldásaink már vannak ma. Ezen sok nemzedéken át folytatott és most is folyó óriási szellemi feladat — hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki — feltűnőbb eredményei voltak : A Halley-féle üstökös 1759-iki visszatértének megjövendölése Clairaut által ; a bolygók pontos tömegviszonyainak levezetése ; a Hold mozgásának pontos ismerete s ennek segítségével tengeren a geográfiai hosszúságmeghatározás lehetősége ; a Neptunus bolygó Leverrier és Adams által egyidejűleg és egymástól függetlenül való felfedezése tisztán a számításútján ; az árapály, a precesszió levezetése s ennek segítségével Földünk belsejének részleges megismerése, bolygórendszerünk mekanikai stabilitásának eldöntése, s hasonlók, mikben a felsorolt csillagászok s mások osztozkodnak. Newton után a C.-ban már a munkafelosztás elve is érvényesül s lehetetlen már csekély téren felsorolni a C. valamennyi jeleseit. Flamsteed, a greenwichi csillagvizsgáló első igazgatója (1675) kitűnő megfigyelő, utóda Halley neve a hasonnevű üstökösben s a Venusátvonulásnak a naptávolság meghatározására való felhasználásában él ; Bouguer és Maupertuis a Föld alakját vizsgálják gondosan ; Bradley kitűnő megfigyelő, felfedezője az aberrációnak, mely a Coppernicus-féle rendszer oly soká keresett egyenes bizonyítéka ; Mayer Tóbiás a Hold elméletét viszi addig nem sejtett tökélyre ; Lambert a tudományos fotometriát létesíti ; Euler a bolygómozgás elméletében tűnik ki ; Lagrange és Laplace a perturbáció-elmélet mesterei, kik bolygórendszerünk állandósági kérdésére is mély analízis útján megnyugtatólag tudnak felelni. Schröter a bolygótopográfiát ápolja, Delambre neve a méterrendszer s a Jupiterholdak elméletéhez fűződött s végül Herschel Vilmos, ki- Amely szók a C betűben nincsenek meg, a K-ban keresendők ! Csillagászat