A Pallas nagy lexikona, 4. kötet: Burgos-Damjanich (1893)

CS - Csillagalma - Csillagánizs - Csillagászat

Csillagászat — 718 — keringési idejének négyzetei úgy aránylanak, mint a Naptól való közepes távolságok köbei (har­madik hatványai). Ezen törvények alkalmazása gyanánt keletkeztek a híres Tabu de Rudolphinae, melyek egy teljes évszázadon át minden bolygó­számítás alapját képezték s a három törvény ma is s mindörökre képezi a pályameghatározásnak — a C. fontos gyakorlati ágának — kiindulási pontját. Nem szólva Kepler többi fontos C.-i érde­méről s különösen ma is használt C.-i távcsövé­ről, áttérhetü­nk Galileire (1564—1642), ki a me­khanikai téren a szabadesés törvényeinek, a tehe­tetlenség, az ingamozgás törvényeinek tanulmá­nyozása által a világegyetem mekhanikai felfogásá­nak korát készítette elő. Az akkor felfedezett táv­cső segítségével nevezetes felfedezéseket tett, me­lyek között a Jupiterholdak s Venus fázisai a cop­pernicusi rendszernek egyrészt direkt bizonyíté­kai, másrészt analogonjai voltak. Kortársai között Hevelius, Cassini és különösen Huyghens (1629— 1695) említendők. Az első a holdtopográfia meg­alkotója, a második az asztronómia legtöbb ágai­ban érdemdús buzgalmát fiára, unokájára s déd­unokájára örökíti át. Huyghens, mint kitűnő fizi­kus megállapítja a centrifugális erő törvényeit, javítja a távcsövet, megállapítja a Föld alakját és alkalmazza az ingát az órához, miután elmé­letét megadta ; a C. terén közvetlenül is kitűnik a Saturnus-gyűrű felfedezése s más megfigyelések által. A bolygómozgások okainak kifü­rkészésében mindeddig nem történt volt kísérlet . Descartes az első, ki hipotézisével e téren is próbálkozott s megemlítésre annál inkább méltó, mert hipoté­zise elég hosszú életű volt ; a fényre s a távcsö­vekre vonatkozó vizsgálódásai emlékét a C.-ban is fenntartják. Amit Coppernicus és Kepler alkotott, azt végre Newton (1643—1727) tetőzte be. Galilei és Huy­ghens a mekhanikát már annyira fejlesztette, hogy Newton eszméjéhez már csak egy lépés volt hátra, de Newton kellett hozzá, ki e lépést megtegye. Mi­helyt halhatatlan műve, a Principia philosophiae naturalis elején a tehetetlenség és erő, két moz­gási ok, különbsége élesen ki volt fejtve (a tehe­tetlenség a mozgás megmaradásának, az erő a mozgás megváltozásának oka) s szerzője azon alapvető fontossággal bíró gondolatig emelkedett, hogy az erő a testeknek a térben való ismert el­oszlásától vagy a mozgó testnek a térben elfoglalt helyzetétől függ : az erőtörvény a Kepler-féle tör­vényekből ki volt olvasható, úgy mint azt «Boly­gók» c. cikkeinkben (III. köt. 165­1.) tevők. New­ton szerint két anyagi pont egymásra vonzó ha­tást gyakorol, mely a tömegekkel egyenes, a tá­volság négyzetével visszás arányban áll. S ezen törvény az asztronómiában közvetlenül alkalma­zásba jöhet, amennyiben a bolygók, tekintve az óriási, őket elválasztó távolságokat, csakugyan tö­megpontoknak tekinthetők. Newton egyenesen ki is mutatta, hogy a tömegvonzásnak csak speciális esete az erő, melynek befolyása alatt a Föld felü­letén esik a hő s hogy ezen erő azonos az erővel, mely a Holdat tartja meg földkörüli pályájában. Megfordítva levezethetők belőle a Kepler-féle tör­vények s az ezekben a priori nem foglalt üstökö­sök és meteorok mozgása. Ezóta tudjuk, hogy a világűr legtávolabb tájain, a kettős csillagok moz­gásában éppen úgy érvényesül e törvény, mint a Földön mindenütt. Kepler és Newton mindent meg­tett, ami a C.-ban — ha csak mozgási problémákra vagyunk tekintettel — mai felfogás szerint egy­általában tehető s a jövő nemzedékeknek csupán az elmélet mélyítését és tág alkalmazását hagyo­mányozta. E téren ezután, Newton óta, folytonos haladás észlelhető ; ő maga megmagyarázta már elmélete segélyével az árapály jelenségét, a pre­cessziót, a holdmozgás főbb egyenetlenségeit. Cso­dálatraméltó számolási módszere, melyet Leib­nitzcal egyidőben talált ki, Clairaut, d'Alembert, Euler, Mayer Tóbiás, Lagrange, Laplace, Poisson,­ Leverrier, Adams, Rossel, Lubbock, Encke, Han­sen, Gylden, Newcomb, Tisserand és sok más híres csillagász kezében a háborgási probléma nevén ismert óriási feladat annyi fáradság után még most sem befejezett megoldásához vezetett. A Kepler-féle törvények t. i. csak akkor volnának szigorúak, ha a bolygókhoz képest végtelen nagy tömegűnek tekinthető Napot csak egyetlen egy bolygó keringené körül. A többi bolygó vonzó be­hatása — mert a Newton-féle tömegvonzás egé­szen általános — eltéréseket hoz létre, melyeket perturbációknak, háborgásoknak szokás nevezni, s melyek szigorúan pontos megállapítása a mate­matika még megoldatlan feladataihoz tartozik. Óriási fáradságokkal a megfigyelés pontosságán belül a bolygók helyeit szolgáltató megoldásaink már vannak ma. Ezen sok nemzedéken át folyta­tott és most is folyó óriási szellemi feladat — hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki — fel­tűnőbb eredményei voltak : A Halley-féle üstökös 1759-iki visszatértének megjövendölése Clairaut által ; a bolygók pontos tömegviszonyainak leve­zetése ; a Hold mozgásának pontos ismerete s en­nek segítségével tengeren a geográfiai hosszúság­meghatározás lehetősége ; a Neptunus bolygó Le­verrier és Adams által egyidejűleg és egymástól függetlenül való felfedezése tisztán a számítás­útján ; az árapály, a precesszió levezetése s ennek segítségével Földünk belsejének részleges megis­merése, bolygórendszerünk mekanikai stabilitá­sának eldöntése, s hasonlók, mikben a felsorolt csillagászok s mások osztozkodnak. Newton után a C.-ban már a munkafelosztás elve is érvényesül s lehetetlen már csekély téren felsorolni a C. valamennyi jeleseit. Flamsteed, a greenwichi csillagvizsgáló első igazgatója (1675) kitűnő megfigyelő, utóda Halley neve a hason­nevű üstökösben s a Venusátvonulásnak a nap­távolság meghatározására való felhasználásában él ; Bouguer és Maupertuis a Föld alakját vizs­gálják gondosan ; Bradley kitűnő megfigyelő, fel­fedezője az aberrációnak, mely a Coppernicus-féle rendszer oly soká keresett egyenes bizonyítéka ; Mayer Tóbiás a Hold elméletét viszi addig nem sejtett tökélyre ; Lambert a tudományos fotome­triát létesíti ; Euler a bolygómozgás elméletében tűnik ki ; Lagrange és Laplace a perturbáció-el­mélet mesterei, kik bolygórendszerünk állandósági kérdésére is mély analízis útján megnyugtatólag tudnak felelni. Schröter a bolygótopográfiát ápolja, Delambre neve a méterrendszer s a Jupiterholdak elméletéhez fűződött s végül Herschel Vilmos, ki- Amely szók a C betűben nincsenek meg, a K-ban keresendők ! Csillagászat

Next