A Pallas nagy lexikona, 6. kötet: Elektromos hal-Fék (1894)
F - Famatinit - Famegfordítás - Famenne - Famérés - Famester - Fametszet
Famatinit 1686 P. arany-, ezüst- és rézércekben elég gazdag, különösen középső részében, ahol a San Tomas del Espino, a legnagyobb bányája van ; egyéb bányák a Mexicana, los Ballos, Campania stb. Legnagyobb városa : a Villa Argentína, 4000 lak. V. O. Hünicken, Les Minerales du Nevado de F. 1876. Famatinit (asv.), réz-szulfostibit (3CU2S + Sb2S5), rombos, az enargittal izomorf és vele együtt terem Argentínában la Rioja tartományban (Sierra de Famatina). Rézvörös, gyakran acélszürkére futtatva. K. 2'5, fis. 4'5. Tulajdonképen nem egyéb mint antimón-enargit. SZT. H. Famegfordítás (növ., fatótágas, gallygyökereztetés, koronaültetés, subversio). Már Linné említi, hogy egy kerti hársfának a gyökere ágakká nőtt ki, az ágai pedig meggyökeresedtek megfordítás következtében. A mult században Duhamel tett a fákkal ilyen tanulságos kísérletet s utána mások is ismételték. A natal fának felsőbb gallyait legörbítik s végökkel a földbe ültetik. A betemetett részeken csakhamar gyökérképző rügyek mutatkoznak, megnőnek és gyökérrostokká fejlődnek. Midőn e járulékos gyökerek a fa táplálására márelég erősek, a fának eredeti régi gyökereit kiássák, a fát felegyenesítik, amelynek ilyenkor mind a két végén gyökerek vannak. Erre a légbe emelt régi gyökér rostszálai eltünedeznek, elszáradnak és elhalnak, helyettök e gyökérkoronán levélrügyek támadnak, s belőlük leveles ág lesz. Ezzel a F. befejeződött. Az, ami azelőtt feje vagy koronája volt a fának s a légbeli életet jellemző szerveket viselte, most gyökér lett ; ellenben az előbbi normális gyökér, közegével jellemét is változtatva, nem hajt többé gyökérszálakat, hanem belombosodik. BORB. Famenne (ejtsd: famann), Belgium egyik vidéke Luxembourg és Namur tartományokban, Condroz és Ardenne közt, Marche főhelylyel. Az Ourthe, Homme és Lesse folyótól öntözött vidék nevét állítólag a phsemanoktól kapta, akik e vidéken Julius Caesar idejében Belgiumban laktak. Famérés. A magasságmérés az elemi mértannak ama tételén alapszik, hogy hasonló háromszögekben a megfelelő oldalak hosszúságai közt a viszony egyenlő. Ugyanezen alapra van fektetve a fa átmérőjének távlati megmérése is , de ez részint igen hosszadalmas, részint a szokásos famérőeszközökkel igen tökéletlen, részint végre a fatörzs szabálytalanságai, zuzmóval, mohával való benőttsége, ágak által való eltakartatása stb. miatt nagyon bizonytalan lévén, az erdőbecslésnél a gyakorlatban nincs használatban. Az eddig feltalált famérők száma igen nagy. Sóltz és Fekete, Erdőbecsl. II. kiadásában 10-nél több van rajzban bemutatva, 1. még Dendrométer. F. l. Famester. Az erdei építkezéseknél, különösen a fa szállítására szolgáló vízi építkezéseknél, u. m. vizfogók, gátak, gerebek, parterősítések, hidak, úsztató csatornák és facsúsztatók építésénél, valamint a facsúsztatás-, az úsztatás- és tutajozásnál, mint munkavezető alkalmazott altiszt, kinek feladata ezenkívül a mondott építkezések tervét és költségvetését elkészíteni, azokról számadást vezetni, s azt beterjeszteni ; továbbá a fa szállításánál és az építkezéseknél szükséges anyagok, szerszámok és készülékek felett őrködni s azokról számolni. F. L. Fametszet (xilográfia), falemez sima felszínén akként kimetszett rajz vagy mustra, hogy a vonalak kiemelkedő éleket képeznek, amelyek festékkel bekenve és papírra vagy kelmére lenyomva, a rajz vagy mustra mását híven viszszaadják. Az ilyetén módon metszett lemezt dúcnak nevezzük. Vele több lenyomatot állíthatunk elő, vagyis a rajz hasonmását tetszés szerint számos példányban sokszorosíthatjuk. A F. tehát egyike a sokszorosító eljárásnak. Eredetére nézve a vélemények eltérők. Vannak XI. sz.-beli okiratok, amelyekre a fejedelem kézi jegye, monogrammja, fába metszett bélyeggel van lenyomva. Utóbb így nyomták a mustrákat a kelmékre, sőt a kezdő betűket is a kéziratokra. Bizonytalan ideje, hogy a kínaiak metszett faducokkal könyvet nyomtatnak. A XIII. sz.-ból maradt fönn egy feszület lenyomata, ennek a formája nem fába, hanem puha fémbe volt metszve. A XIII. sz.-tól kezdve általánosan elterjedtek a metszett faducokkal nyomtatott szent képek, játszó kártyák, gyónó cédulák stb. Abban az időben a fametszés technikája a következő volt : körte vagy szilvafa törzséből annak a tengelyével párvonalas irányban hasogatott lemez felszínét késsel kivájták, úgy, hogy abból a rajz vonalai élesen kiállottak. Akkoriban az ábrázolt alakoknak csakis a rajzolatát állították elő a dúcon és vele készített lenyomatokat vízfestékkel színezték. A metszeteken a rajzolat vonalai szélesek voltak, árnyékvonalak gyéren fordultak elő és azok is rövidek voltak és hirtelen vékonyodtak. A dúcot tintaféle fekete folyadékkal, vagy enyves fekete festékkel bekenték, a megnedvesített papírlapot ráfektették és azt vászonból való labdával vagy effélével addig nyomogatták és veregették, míg a felszinén a metszetnek éles vonalai kidomborodtak. A legrégibb fametszeteknek, amelyeket sajtónélkül nyomtak le, egyik ismertető jele, hogy hátsó oldalukon simítva vannak, annak dacára észrevehetők az élek kidomborodásai. A régi metszetek azonkívül barnás szinűek. A XV. sz. eleje körül a barnás festéket sötét fekete festék váltja föl. Az évszámmal megjelölt legrégibb fametszet a brüsszeli múzeumban van, 1418-ból való és Máriát ábrázolja négy szent között. 1423-ból való egy metszet Szent Kristófot ábrázolja. Ez Spencer lord könyvtárában van. A legrégibb fametszetek leginkább szentképek voltak, melyeket a templomok előtt és a vásárokon árultak. Ezeket nemsokára a bibliából és legendákból vett jelenetek sorozata követte, majd különféle világi tárgyú, sokszor tréfás ábrázolások, újévi üdvözletek stb. A XV. sz. közepe táján a fadúcba a képeket magyarázó mondásokat is metszettek (duckönyvek). Ilyen dúcokkal nyomták a lelki szegények, vagyis az olvasni nem tudók bibliáját (Biblia pauperum). A dúcokba metszett, tehát nem mozgatható betűkkel való e nyomtatás megelőzte a mozgatható betűkkel való, tehát a tulajdonképeni könyvnyomtatást (1454), azonban ez utóbbinak föltalálása után is még sokáig dívott. A XV. században a fadúcok mellett használatosak voltak a sörétesen metszett fémdúcok is. Az utód- Fametszet