A Pallas nagy lexikona, 11. kötet: Közép-Magyal (1895)

L - Levakovic - Levallois-Perret - Levana - Levant - Levante - Levantei emelet - Levantei gubacs - Levantei tallér - Levantine - Levanzo - Lévárd - Levasseur - Levata - Lévay

Lévay — 465 — cenzúra miatt ki kellett hagynia a füzetből. A Pesti Naplóba eleinte Bátor Miklós álnévvel, majd a saját neve alatt írta mélabús hangulatú szép köl­teményeit. Dolgozott a Hölgyfutárba és Vahot Imre vállalataiba is. Β pesti tartózkodása alatt adta ki költeményei első gyűjteményét (Pest 1852) Arany Jánosnak ajánlva. A dalokban az érzések őszintesége, a kedély meleg fénye, a hang és forma feltűnő tisztasága nevezetes hatást tet­tek, ugy hogy L.-t Tompa mellett emlegették, akihez benső barátság fűzte. Különben Tompa inkább az elegiai vagy az ódai hangot vitte akkori líránkban, míg L. a tiszta dal körében mozgott, mint Gyulai, de ennél termékenyebb volt . Tóth Kálmánnál kevésbbé termékeny, de önállóbb és változatosabb hangú lírikus volt, egyébként ob­jektívebb is, erős tehetséggel a genre-festésre : az elégikus nemben is jeles volt (Mikes). 1852 júliusában visszatért Miskolcra, hol a ref. gimnázium magyar irodalmi tanszékére tanárnak választották. Vonzó előadásaival és buzgalmával emlékezetes hatással volt növendékeire. A mellett maga is sokat tanult ; világirodalmi és esztétikai gazdag műveltségre tett szert. Megszakítás nél­kül folytatta a tanári hivatalt 1860-ig. Ez évben a felvillanó rövid alkotmányosság idején Borsod vmegye a főjegyzői állásra hitt­a meg, azonban ő szerénységében csak az első aljegyzői állást vál­lalta el. A tanári hivatalt fentartotta számára az egyház s L. azt az egy évi alkotmány megszűn­tével 1861. újra elfoglalta s hűségesen folytatta "1865-ig, midőn Vay Mik­ós báró okt. 11. Borsod vmegye főjegyzői székébe hivta meg. A vmegye tollát vezette 1894 dec.-ig, akkor alispáni székébe ültette a vmegye közönségének osztatlan bizalma. Ugyanakkor a király a III. oszt. vaskorona-rend­del tüntette ki. Főjegyzői munkálatai , jegyzőköny­vei, feliratai, átiratai művészi előadásukról híre­sek voltak, s Borsod vmegye 1890 okt. 10-iki közgyűlésén aranytollat nyújtott át neki negyed­százados főjegyzői működése alkalmából. Vár­megyéje közéletében mindig vezérszerepet vitt , a mellett, hogy jeles stiliszta­, kiváló szónok is, mind a zöld asztal mellett, mind ünnepi alkal­makkor. Magánéletében nagy műveltség, szerény­ség, vidám szellem és erős meggyőződés jellemzi. A folyó 1895. év végén meg akar válni a közhiva­tal viselésétől; marasztalóinak azt mondotta, hogy hátralevő ideje alatt már a maga lelkével akar társalogni. Hivatalos elfoglaltsága mellett mindig akadt ideje, ereje és hangulata az irodalommal s főleg a költészettel való foglalkozásra. 1856. jelent meg Újabb költeményei kötete. 1859. a nemzeti nagy fontosságú Kazinczy-ünnepek főleg az ő buzdítá­sára indultak meg hazaszerte ; a miskolci ünnep­ről, melyhez Vezérhang címmel prologot irt 1860., Kazinczy-Emlényt adott ki ; szintén 1860. adta ki a Széchenyi-Gyász c. emlékkönyvet is. Részt vett (1865—71) a magyar Shakspere-fordításban öt darabbal (Titus Andronicus, A makrancos hölgy, Vízkereszt, IV. Henrik király, V. Henrik király), és a Moliére-fordításban is egypárral. Emlékbe­szédeket tartott a Kisfaludy-társaságban Kazinczy Gábor (1865) és Tompa (1870) felett, emlékezést az akadémiában Aranyról. Külön is megjelent tőle : Szemere B. emlékezete (Miskolc 1870). Iro­gatott esztétikai és kritikai cikkeket az időszaki sajtóba. Kiadta az Olcsó Könyvtárban Seneca Vigasztalásait (1874), Carlyle tanulm­ányát Burns­ról és Bozzai Pál hátrahagyott iratait. Műfor­dítói munkásságának legszebb eredménye Burns Róbert költeményeinek fordítása, melyen sokáig, nagy szeretettel és kongenialitással dolgozott (ki­adta a Kisfaludy-társaság, 1892.). Összes költemé­nyeit 1880. adta ki két kötetben. Az újabb évtize­dek termése L.-t költői erejében mutatja, nincs bennök az 50-es évek alatt kelt költeményekhez képest semmi hanyatlás ; másfelől azonban neve­zetesebb fejlődés sincs. A hazafiság, barátság, fiúi érzés, az élet örömei és melankóliája, a hu­moros vagy érzelmes genre-tárgyak a régi ü­de­séggel, választékossággal, összhanggal nyilatkoz­nak nála. Dalainak az egyszerű báj, a kerek kompozíció és jól eltalált dalhang adják meg kedves zamatát ; különösen finom érzéke van a nyelv és versalak zenéje iránt. Iránya egészben népies alapon nemzeties, de a népies elemet nem Petőfiből és Aranyból meríti, hanem az eredeti forrásból, s ez elemet külföldi népköltések és né­pies nagy költők (Burns) hatásával keresztezi és nemesíti. L.-t az akadémia 1863. levelező, 1883. rendes tagjává választotta ; a Kisfaludy-társaság­nak 1862 óta tagja, székét itt A szép nyilvánulá­sáról szóló értekezéssel foglalta el. N. L. G. L. Lajos, egyházi iró, szül. Felső-Bányán 1851 szept. 8. A gimnáziumot Máramaros-Szigeten, a teologiát Budapesten végezte (1874). Azután egy évig katonáskodott Salzburgban, 1876. pedig Edinburgba ment a skót szabad egyház kollé­giumába. 1877 jul. Londonba, Párisba, majd Genfbe utazott, hol a francia nyelv kedvéért az egész nyarat töltötte, őszszel pedig Hase, Lipsius és Hilgenfeld hallgatására Jenába ment. 1878. haza jővén, két évig Török Pál mellett segédlel­kész volt a fővárosban. Azóta lelkészkedik Sár­kereszturon. Az egyes egyházi lapokban szétszórt cikkein kivül önállóan megjelentek tőle : Egyházi beszédek (Budapest 1888) ; A sárkereszturi ref. egyház múltja és jelene (u. o. 1890) ; Vegyes egy­házi beszédek (u. o. 1894) ; Kis hitoktató (u. o. 1895). κ. Á. Z. L. Mihály, kat. áldozópap, költő és iró, szül. Úriban (Pest) 1862 szept. 28. Középiskoláit Buda­pesten és Vácon, a teologiát szintén Vácon vé­gezte. Pappá szentelték 1885. Káplán volt Nagy­kátán, Nagy-Kőrösön. 1888. plébános lett Újszá­szon (Pest vm.), ahol most is működik. Irodalmi munkálkodása már papnövendék korában kezdő­dik. A váci növendékpapság Pázmány-Egyletének szorgalmas tagja, elnöke volt. Ezen egylet kiadá­sában megjelent Szemelvényekben (1884—85) számos költeménye és prózai dolgozata látott napvilágot. Költeményeit a legtekintélyesebb la­pok hozták, melyeket 1894. adott ki Dalok a ma­gányból címen. 1888. kiadta Nagy-Kőrösön Ku­thennek hátrahagyott költeményeit és megírta életrajzát. Részt vett a Szt. István-társulat tudo­mányos és irodalmi osztályának megalakításában, melynek tagjává is választották. A szelényi kút címen népiratkát irt, melyet a Szt. István-társulat adott ki. Azonkívül számtalan esztétikai, kritikai. A Pallas nagy Lexikona, XI. köt. 30 Lévay

Next