A Pallas nagy lexikona, 11. kötet: Közép-Magyal (1895)
L - Levakovic - Levallois-Perret - Levana - Levant - Levante - Levantei emelet - Levantei gubacs - Levantei tallér - Levantine - Levanzo - Lévárd - Levasseur - Levata - Lévay
Lévay — 465 — cenzúra miatt ki kellett hagynia a füzetből. A Pesti Naplóba eleinte Bátor Miklós álnévvel, majd a saját neve alatt írta mélabús hangulatú szép költeményeit. Dolgozott a Hölgyfutárba és Vahot Imre vállalataiba is. Β pesti tartózkodása alatt adta ki költeményei első gyűjteményét (Pest 1852) Arany Jánosnak ajánlva. A dalokban az érzések őszintesége, a kedély meleg fénye, a hang és forma feltűnő tisztasága nevezetes hatást tettek, ugy hogy L.-t Tompa mellett emlegették, akihez benső barátság fűzte. Különben Tompa inkább az elegiai vagy az ódai hangot vitte akkori líránkban, míg L. a tiszta dal körében mozgott, mint Gyulai, de ennél termékenyebb volt . Tóth Kálmánnál kevésbbé termékeny, de önállóbb és változatosabb hangú lírikus volt, egyébként objektívebb is, erős tehetséggel a genre-festésre : az elégikus nemben is jeles volt (Mikes). 1852 júliusában visszatért Miskolcra, hol a ref. gimnázium magyar irodalmi tanszékére tanárnak választották. Vonzó előadásaival és buzgalmával emlékezetes hatással volt növendékeire. A mellett maga is sokat tanult ; világirodalmi és esztétikai gazdag műveltségre tett szert. Megszakítás nélkül folytatta a tanári hivatalt 1860-ig. Ez évben a felvillanó rövid alkotmányosság idején Borsod vmegye a főjegyzői állásra hitta meg, azonban ő szerénységében csak az első aljegyzői állást vállalta el. A tanári hivatalt fentartotta számára az egyház s L. azt az egy évi alkotmány megszűntével 1861. újra elfoglalta s hűségesen folytatta "1865-ig, midőn Vay Mikós báró okt. 11. Borsod vmegye főjegyzői székébe hivta meg. A vmegye tollát vezette 1894 dec.-ig, akkor alispáni székébe ültette a vmegye közönségének osztatlan bizalma. Ugyanakkor a király a III. oszt. vaskorona-renddel tüntette ki. Főjegyzői munkálatai , jegyzőkönyvei, feliratai, átiratai művészi előadásukról híresek voltak, s Borsod vmegye 1890 okt. 10-iki közgyűlésén aranytollat nyújtott át neki negyedszázados főjegyzői működése alkalmából. Vármegyéje közéletében mindig vezérszerepet vitt , a mellett, hogy jeles stiliszta, kiváló szónok is, mind a zöld asztal mellett, mind ünnepi alkalmakkor. Magánéletében nagy műveltség, szerénység, vidám szellem és erős meggyőződés jellemzi. A folyó 1895. év végén meg akar válni a közhivatal viselésétől; marasztalóinak azt mondotta, hogy hátralevő ideje alatt már a maga lelkével akar társalogni. Hivatalos elfoglaltsága mellett mindig akadt ideje, ereje és hangulata az irodalommal s főleg a költészettel való foglalkozásra. 1856. jelent meg Újabb költeményei kötete. 1859. a nemzeti nagy fontosságú Kazinczy-ünnepek főleg az ő buzdítására indultak meg hazaszerte ; a miskolci ünnepről, melyhez Vezérhang címmel prologot irt 1860., Kazinczy-Emlényt adott ki ; szintén 1860. adta ki a Széchenyi-Gyász c. emlékkönyvet is. Részt vett (1865—71) a magyar Shakspere-fordításban öt darabbal (Titus Andronicus, A makrancos hölgy, Vízkereszt, IV. Henrik király, V. Henrik király), és a Moliére-fordításban is egypárral. Emlékbeszédeket tartott a Kisfaludy-társaságban Kazinczy Gábor (1865) és Tompa (1870) felett, emlékezést az akadémiában Aranyról. Külön is megjelent tőle : Szemere B. emlékezete (Miskolc 1870). Irogatott esztétikai és kritikai cikkeket az időszaki sajtóba. Kiadta az Olcsó Könyvtárban Seneca Vigasztalásait (1874), Carlyle tanulmányát Burnsról és Bozzai Pál hátrahagyott iratait. Műfordítói munkásságának legszebb eredménye Burns Róbert költeményeinek fordítása, melyen sokáig, nagy szeretettel és kongenialitással dolgozott (kiadta a Kisfaludy-társaság, 1892.). Összes költeményeit 1880. adta ki két kötetben. Az újabb évtizedek termése L.-t költői erejében mutatja, nincs bennök az 50-es évek alatt kelt költeményekhez képest semmi hanyatlás ; másfelől azonban nevezetesebb fejlődés sincs. A hazafiság, barátság, fiúi érzés, az élet örömei és melankóliája, a humoros vagy érzelmes genre-tárgyak a régi üdeséggel, választékossággal, összhanggal nyilatkoznak nála. Dalainak az egyszerű báj, a kerek kompozíció és jól eltalált dalhang adják meg kedves zamatát ; különösen finom érzéke van a nyelv és versalak zenéje iránt. Iránya egészben népies alapon nemzeties, de a népies elemet nem Petőfiből és Aranyból meríti, hanem az eredeti forrásból, s ez elemet külföldi népköltések és népies nagy költők (Burns) hatásával keresztezi és nemesíti. L.-t az akadémia 1863. levelező, 1883. rendes tagjává választotta ; a Kisfaludy-társaságnak 1862 óta tagja, székét itt A szép nyilvánulásáról szóló értekezéssel foglalta el. N. L. G. L. Lajos, egyházi iró, szül. Felső-Bányán 1851 szept. 8. A gimnáziumot Máramaros-Szigeten, a teologiát Budapesten végezte (1874). Azután egy évig katonáskodott Salzburgban, 1876. pedig Edinburgba ment a skót szabad egyház kollégiumába. 1877 jul. Londonba, Párisba, majd Genfbe utazott, hol a francia nyelv kedvéért az egész nyarat töltötte, őszszel pedig Hase, Lipsius és Hilgenfeld hallgatására Jenába ment. 1878. haza jővén, két évig Török Pál mellett segédlelkész volt a fővárosban. Azóta lelkészkedik Sárkereszturon. Az egyes egyházi lapokban szétszórt cikkein kivül önállóan megjelentek tőle : Egyházi beszédek (Budapest 1888) ; A sárkereszturi ref. egyház múltja és jelene (u. o. 1890) ; Vegyes egyházi beszédek (u. o. 1894) ; Kis hitoktató (u. o. 1895). κ. Á. Z. L. Mihály, kat. áldozópap, költő és iró, szül. Úriban (Pest) 1862 szept. 28. Középiskoláit Budapesten és Vácon, a teologiát szintén Vácon végezte. Pappá szentelték 1885. Káplán volt Nagykátán, Nagy-Kőrösön. 1888. plébános lett Újszászon (Pest vm.), ahol most is működik. Irodalmi munkálkodása már papnövendék korában kezdődik. A váci növendékpapság Pázmány-Egyletének szorgalmas tagja, elnöke volt. Ezen egylet kiadásában megjelent Szemelvényekben (1884—85) számos költeménye és prózai dolgozata látott napvilágot. Költeményeit a legtekintélyesebb lapok hozták, melyeket 1894. adott ki Dalok a magányból címen. 1888. kiadta Nagy-Kőrösön Kuthennek hátrahagyott költeményeit és megírta életrajzát. Részt vett a Szt. István-társulat tudományos és irodalmi osztályának megalakításában, melynek tagjává is választották. A szelényi kút címen népiratkát irt, melyet a Szt. István-társulat adott ki. Azonkívül számtalan esztétikai, kritikai. A Pallas nagy Lexikona, XI. köt. 30 Lévay