A Pallas nagy lexikona, 12. kötet: Magyar-Nemes (1896)

M - Magyar Irók Albuma - Magyar Irók Füzetei - Magyar irók segélyegylete

Magyar írók segélyegylete tézet alapításával szemben s Teleki József gróf, Károlyi István gr. és Eötvös József báró hiába folyamodtak előbb a budai császári helytartó ta­nácshoz, s utóbb Bécsbe a belügyminisztériumhoz, hogy magyar hazafiak adományaiból segélypénz­tárt hozhassanak létre, hogy abból ínséget szen­vedő magyar irókat, vagy özvegyeiket és árvái­kat támogathassák : a kormány rideg maradt még az ínséggel szemben is, ha az magyar­ irók sorsá­val állt kapcsolatban. Nemcsak a kérést tagadták meg, hanem rendőrileg foglaltatták le még azt az 1881 frt 56 kr.-nyi összeget is, mely a hirlapi indítvány megtétele után pár hét alatt gyűlt össze a szerkesztőségeknél. A kíméletlen eljárás egy időre elhallgattatá az emberies törekvést, de nem fojthatta el. Sőt utóbb javára szolgált annak az ügynek, melyet zsarnokikig eltiporni kívánt. Mi­helyt a Bach-kormány megingott és összeomlott , az egyesület eszméje újra fölmerült a lapokban és a közönség körében. Akkor a munkásságát újra megkezdő tud. akadémia elnökei : Dessewffy Emil gr. és Eötvös József dr. megbízták az indítványozó Pompéry Jánost, hogy dolgozzon ki alapszabályo­kat. De a közönséghez intézendő felhívást ké­sőbbre halasztották, mivel akkoriban az akadémiai palota építése és a horvátországi szűkölködők javára rendezett nagy sorsjáték vették igénybe a nemzet adakozását. Véletlenül azonban ez a sors­játék is segített a segélyegylet létesülésén. A fő nyereményt, a tizenkétezer forint értékű ezüst készletet, oly nemeslelkű férfi nyerte meg, ki a nyertes sorsjegyet az egylet javára ajándékozta, s kinek nevét ma is az ismeretlenség homálya fedi. Ez ajándékból került ki az egylet legnagyobb alapítványa, mert újra kisorsolása 28,830 frtot jövedelmezett tisztán az egyleti tőkére. Károlyi István gr. 1861 február végén értekezletre hivta magához Károlyi György gr., Eötvös József br., Kemény Zsigmond br., Arany János, Csengery Antal, Toldy Ferenc, Lukács Móric, Tóth Lőrinc, Török János és Pompéry János ismert hazafiakat, kik megállapítva az alapszabályokat, ezeket fel­terjesztő a már királyivá vált helytartó tanácshoz, mely 1861 november 21-én erősítette meg, utóbb visszaadva az egykor elkobzott összeget is. Ekkér hét esztendei küzdés után lehetett csak az egye­sület alakuló gyűlését összehívni, melyen elnökké id. Károlyi István grófot, elnök-helyettessé Eötvös József bárót, az igazgató bizottság tagjaivá Arany Jánost, Csengery Antalt, Deák Ferencet, Lónyay Menyhértet és Tóth Lőrincet, az ellenőrző bizott­ság tagjaivá Károlyi György grófot, Morócz Ist­vánt, Weisz Bernát Ferencet, póttagokká Jókai Mórt, Lukács Móricot, Rosti Pált és Tomori Anasz­tázt választották meg. Titkárrá pedig az elöljáró­ság Gyulai Pált tette, ki 1862-től­­ 1877 végéig nagy buzgalommal vezette az egyesület ügyeit. A nemzethez kibocsátott felhívásnak nagyon örven­detes sikere lett. Az önkényuralom kíméletlen eljárása megteremte azt az üdvös ellenhatást, mely az alaptőke gyors felszaporítására szolgált. Az első öt év alatt 120.000 forintra emelkedett a tőke. Egyesek és testületek, városok és intézetek, főurak és szerény polgárok, hölgyek és férfiak mintegy vetélkedve küldtek alapítványt vagy adományt. Nemsokára az alapítók élén lehetett olvasni a király nevét ezer forinttal s a József főhercegét 200 forinttal. Mexikóba költözött ma­gyar, s Lombardiában szolgáló katonák is járul­tak az egyesületi vagyon szaporításához. Vég­rendeleteikben nemcsak gazdagok, hanem egy kisvárosi szegény özvegy is megemlékezett a ma­gyar irodalom e keletkező jótékony intézetéről. Szokásba jött javára hangversenyeket rendezni,, táncvigalmak jövedelméből részt adni, pénzinté­zeti gyűléseken részére összeget szavazni meg, megjelent jeles könyvek jövedelmét átengedni s. ritka alkalmakat az egylet érdekében használni fel. Az utolsó koronázáskor p. az akadémia átengedte ablakait az egyesületnek s ezek használásából ezer forint gyű­lt be. A szerkesztőségeknél sok éven át apró perselyekben gyűjtöttek s a hivatalos lap egy ideig egy kis százalékot vont le tagjai havi fizetéséből a segélyegyesület javára, így aztán a­ pénztár, mely az első évben csak egy özvegyet részesíthetett rendes segélyben, az ötödikben már­három agg irót, kilenc özvegyet és tíz árvát gyá­molított rendesen és sok betegnek nyújtott rend­kívüli segítséget. A gyors tőkegyarapítást eléggé bizonyítja két számadat : 1861.200 frt, 1866. pedig­ már 5824 frt 92 kr. volt a kiosztott segély. Az egye­sületi vagyont földhitelintézeti záloglevelekbe fektették s az első pénztárnok a kitűnő buzgalmi­ Szathmáry Lajos intézeti ügyvéd volt, kitől e tisz­tet 1869. maga a magyar földhitelintézet vette át„ s attól fogva máig minden díj nélkül, a legnagyobb pontossággal kezeli az egyesület vagyonát, fo­gadja el az érkező összegeket, teljesíti a fizetése­ket, gondoskodik a tőkésítésről, terjeszti elő a­ számadásokat s őrzi az értékpapírokat s egyéb letéteket. Az egyesület elüljárósága is csupán hazafias buzgalomból és az irodalom iránti szere­tetből végzi elvállalt kötelességeit. A rendes segélyt évi költségvetésben állapítja meg az igazgató bizottság. Ad az egyesület időköz­ben rendkívüli segélyt is betegség, elhalálozás, te­metés, leányárvák férjhez menetele, árvák iskoláz­tatása esetében,a pénztár viszonyaihoz mért össze­gekben. Eljárását pontosan megállapított ügy­rend szabja meg. Közgyűlést rendesen akkor tart, midőn elnökei vagy igazgató tagjai elhunytával új választás szüksége forog fenn. Eddig elé öt rendes, és egy rendkívüli közgyűlést tartott, amikor is az alapítók, a sajtó, a nagy­közönség tájékoztatására évkönyveket oszt szét díjtalanul. Összesen öt ily évkönyve van, Emich Gusztávnál 1867-ben, jelent meg az 1862—67., a Franklin-társulatnál az 1867—1876., az 1877—81., az 1882—84. és az 1885—94. A két elsőt Gyulai Pál szerkesztette, a három utóbbit Vadnay Károly, ki 1878 óta vezeti az egyesület titkári teendőit. 1894-ben az egye­sület segélyezésekre 11,482 frtot adott ki, vagyona pedig az év végén 300,958 forint 5­ár. Ez összeg legnagyobb része jótékony alapítványokból gyű­lt össze. Egy alapítvány összege 200 forintban van megállapítva. A segélyegyesület tisztán jótékony­sági egyesület, kegyes alapítványokból, semmi­féle befizetést nem kíván azoktól, akiken nagy bajokban segít, s is segít folyvást, noha ma már gyéren kap adományokat, u. n­­évdíjas tagjai pedig, kik egy forintot fizettek be havonkint a pénztárba, megszűntek létezni. Valaha volt ilyen Magyar Írók segélyegylete

Next