A Pallas nagy lexikona, 15. kötet: Simor kódex-Tearózsa (1897)
SZ - Szegfűbors - Szegfűcimet - Szegfűdió - Szegfűfélék - Szegfűgomba - Szegfűgyök - Szegfűképüek
Szegfűborsó 512 Szegfűképnek mintegy 225 faja (hazánkban 35 ,39), leginkább a mediterrán vidéken, továbbá Ázsia mérsékelt vidékein, Afrikában és Észak-Amerikában terem. Legtöbbnyire többnyáréltű, levele keskeny pázsitféle, átellenes, az alja összenő, virága szép, jóillatú, tokja hengerded, egyrekeszü, 4 foggal nyílik, sokmagú. A hengerded ötfogú kelyhét 2 vagy több száraz pikkely övezi. A D.caryophyllus L. (pompás Sz., gránát-Sz.) Európa déli részén sziklán és régi falon terem, Európa középtájain néhol elvadul, de gyakran kertbe ültetik és itt teljesedik. Nagyon sok fajtája van és nagyon kedvelik. A szalamandra-Sz. szirma egészen pettyegetett. A tűzbohóka egymásba vegyült kétszínű. A foikotta fehér vagy sárga alapra csikótt színű. A pántos v. sávos Sz. szirmán a más szín mint széles sáv egész hosszában végig halad. Ezt, ha csak egyszínű festése van, dubletta, ha pedig a festése többszínű, akkor bizarcának mondjuk. A konkordia-fajta alapszínén csak sötét vagy csak világos festés van. Nagyon kedvelik a többször nyíló vagy remontana-Sz.-t, mely nyáron többször virágzik, sőt szalonba vagy üvegházba való téli fajtái is vannak. Teljesedve a rózsával vetélkedik. Cserépben, valamint kertben is termesztik, itt kemény és havatlan télen vékonyan be kell takarni. (V. ö. System der Gartenwelke, gestützt auf das Weissmantel'sche Nelkensystem, Berlin 1827.) A török Sz. (D. barbatus L.) Európa, közép és hazánk délibáb-vidékén, bokroserdős helyen vadon terem, szinte szép nyári kerti virág. Szára 3—4 dm., levele lándsás, számos piros vagy a kertben tarka virága a szár tetején csoportosodik. A khinai Sz. (D. Chinensis L.) egy- vagy kétnyárékű, klímából ered. Szára egész 3 dm., ágas, levele szálas-lándsás s az ága végén egy-egy szép virága van. A legnagyobb virágot diadém Sz.-nek (D. Heddewigii) mondják. A pelyhes szirmú v. pünkösdi Sz. (D. plumarius L.) már hazánkban vadon terem. Hazánknak sok csinos vad Sz.-re van, közüle több benszülött magyar földi, mint a D. callizonus Schott et Ky., a S. nitidus W. et Kit., a D. Honteri Heuff. stb. A karthausi Sz. (D. Carthusianorum L.) a havasok rétjén terem, helyette hazánkban más hasonló fajok teremnek. A D. Garyophyllust orvosságnak is használták. Bársony-büdös vagy török Sz. a. m. büdöske (1. o.), erdei Sz. a. m. szegfügyök (1. o.), kakuk Sz. a. m. Sychius (1. o.). Irodalom. Williams, Enumeratio specierum generis Dianthus, London 1885—89, u. a., The pinks of central Europe, u. a. 1890; Timbal Lagrave, Essai monographique sur les Dianthus des Pyrénées, Perpignan 1881; Borbás, A sárga virágú Sz.-vek, Budapest 1876; u. a., Die gelbblüthigen Nelken, Berlin 1877; u. a., Hazai Sz.-veink mint kerti virágok, Természetrajzi Füzetek, 1889; u. a., Schurlembergi herbáriumának erdélyi Sz.-vel, u. o. 1889. BORB. Szegfűbors (növ.: Pimenta Lindl., Amomis Berg.), a mirtuszfélék zamatos, fanemü, átellenesen bőröslevelü génusza, a levelek tövéből fakadó álernyőkkel, melyek apró virágából a kehelybe burkolódó bogyógyümölcs keletkezik, néhány golyós vagy veseképű maggal. Csupán egy-két tropikus faja ismeretes. Leghasználatosabb az orvosi Sz. (Myrtus pimenta L., Pimenta officinalis Berg., 1. a Fűszernövények képmellékletén), melyet először Nyugat-Indiából hoztak, de most már Kelet-Indiában is termesztik. Egy fáról évenkint vagy 50 kg. száraz Sz. szedhető. Megérve puha, zöld és hosszúkás, aszalása után kemény, ráncosan és szemölcsösen golyós, bors-, illetve borsószemnagyságú ; tetejét a nagymetszetü kehely maradéka koronázza. A gyümölcsburok szegfűszögillatú és zamatú ; magva is ilyen, de gyengébben. Sokféle hasznáért konyhába, szappannak stb. lelketlenül másfélével keverik vagy helyettesítik, p. a csípős Sz. (P. acris Kost., Amomis acris Berg., Myrtus caryophyllata Jacq., ál-Sz. (Myrtus pimentoides Nees), mexikói nagy vagy tabaszkó-Sz. (Myrtus Tabascus Schlecht.) és a mexikói apró, koronás vagy kraveíró Sz. (Myrtus Craveiro), utóbbinak kehely maradéka ötöstagú. FIAI: Szegfücímet v. szegfükéreg (növ.: Cassia caryophyllata), a Dicypellium Nees ab. E. nevű brazíliai fa fűszeres kérge ; fűszernek, illatszernek stb. használják . 1. Dicypellium. Szegfüdió (növ.), 1. Agathophyllum. Szegfüfélék (növ.: Sileneae, Caryophyllaceae), kétszikű növénycsalád a szegfüképnek v. Centrospermák rendjében. Füvek vagy kórók, száruk gyakran csomós, levelök többnyire átellenes, virágzatjuk két-kétágú álernyő, de gyakran csernbévé is összehúzódik, ekkor száraz barna hegyelevelek övezik, mint a szegfű egyik csoportjáét (Carthusiani). Mintegy ezer faja az egész föld kerekségén és minden éghajlat alatt, de a trópusok között kevés terem, s itt a magasabb hegyekre vonulnak. Sok faja a havason vagy a magasabb északon nő, a legtöbb az északi földgömb mérsékelt vidékén. Alcsaládjai az ezüstaszottfélék (1. o.), a szikárkafélék (Scleranthaceae, sziromtalanok, termése egymagú szem), a lúdhúrfélék (1. o.) és igazi Sz., egytagú kehelylyel, terméscséklyével és nyakas szirommal. Hasznuk kevés, gyakran kerti virágok (szegfű, konkoly, Lychnis, habszegfű vagy Silene), a szappanfű gyökerében tajtékzó saponin van, azért szappanoznak vele, a csibehúrt takarmánynak vetik. A német Sz. egy részét Borbás dolgozta fel Koch Synopsisa részére (1890). BORB. Szegfűgomba (növ.), több szegfű- v. szegfüszegillatu gomba neve : a Marasmius oreadesé, lásd Fonnyadeska, a Collybia esculentáé, 1. Galóca. Szegfügyök (növ., ciklász Diószegieknél, Geum L., Sieversia Willd.), a rózsafélék füve, 30 fajjal (hazánkban 7), mind a két földségnek mérsékelt és hideg vidékén. Tőkéje többnyári, terjeszkedő, némelykor indát is hajt. A G. urbanum L. (Szt.Benedek-fű, gyömbérgyökér, szegfűszagú gyökér) szára egész 45 cm.-nyi, tőlevele szaggatottan szárnyalt, lantforma, virága apró, sárga. Egész Európában árnyékos, nedves helyen gyakori. Tőkéje (radix caryophyllatae officinalis), kivált dörzsölve, gyenge zamatos szegfűszög-szagú, keserű ízű, kissé fanyar és összehúzó fűszeres. A G. coccineum Sibth. (G. Sadleri Friv.) a Kaukázuson meg a Balkánon szép piros virágú, a G. montanum L. pedig havasi, sárga virágú, de mind a kettőt kertbe ültetik. BORB. Szegfűképűek (növ.: Caryophillinae), kétszikű, külön szirmú növényrend, középpontbeli magsarjasztója gyakran mint a fenékről emelkedő oszlop emelkedik, azért némileg eltérőleg a Centrospermae (1. o.) csoportba is egyesítik. Amely szók az Sz betűben nincsenek meg, S alatt keresendők!