A Pallas nagy lexikona, 15. kötet: Simor kódex-Tearózsa (1897)

SZ - Szegfűbors - Szegfűcimet - Szegfűdió - Szegfűfélék - Szegfűgomba - Szegfűgyök - Szegfűképüek

Szegfűbors­ó 512 Szegfűképnek mintegy 225 faja (hazánkban 35 ,­39), leginkább a mediterrán vidéken, továbbá Ázsia mérsékelt vidékein, Afrikában és Észak-Amerikában terem. Legtöbbnyire többnyáréltű, levele keskeny pá­zsitféle, átellenes, az alja összenő, virága szép, jó­illatú, tokja hengerded, egyrekeszü, 4 foggal nyí­lik, sokmagú. A hengerded ötfogú kelyhét 2 vagy több száraz pikkely övezi. A D.caryophyllus L. (pompás Sz., gránát-Sz.) Európa déli részén szik­lán és régi falon terem, Európa közép­tájain né­hol elvadul, de gyakran kertbe ültetik és itt tel­jesedik. Nagyon sok fajtája van és nagyon ked­velik. A szalamandra-Sz. szirma egészen pettye­getett. A tűzbohóka egymásba vegyült kétszínű. A foikotta fehér vagy sárga alapra csikótt színű. A pántos v. sávos Sz. szirmán a más szín mint széles sáv egész hosszában végig halad. Ezt, ha csak egyszínű festése van, dubletta, ha pedig a festése többszínű, akkor bizarcának mondjuk. A konkordia-fajta alapszínén csak sötét vagy csak világos festés van. Nagyon kedvelik a több­ször nyíló vagy remontana-Sz.-t, mely nyáron többször virágzik, sőt szalonba vagy üvegházba való téli fajtái is vannak. Teljesedve a rózsával vetélkedik. Cserépben, valamint kertben is ter­mesztik, itt kemény és havatlan télen vékonyan be kell takarni. (V. ö. System der Gartenwelke, gestützt auf das Weissmantel'sche Nelkensys­tem, Berlin 1827.) A török Sz. (D. barbatus L.) Európa, közép és hazánk délibáb-vidékén, bokros­erdős helyen vadon terem, szinte szép nyári kerti virág. Szára 3—4 dm., levele lándsás, számos piros vagy a kertben tarka virága a szár tete­jén csoportosodik. A khinai Sz. (D. Chinensis L.) egy- vagy kétnyárék­ű, klímából ered. Szára egész 3 dm., ágas, levele szálas-lándsás s az ága végén egy-egy szép virága van. A legnagyobb virágot diadém­ Sz.-nek (D. Heddewigii) mond­ják. A pelyhes szirmú v. pünkösdi Sz. (D. pluma­rius L.) már hazánkban vadon terem. Hazánknak sok csinos vad Sz.-re van, közüle több benszülött magyar földi, mint a D. callizonus Schott et Ky., a S­. nitidus W. et Kit., a D. Honteri Heuff. stb. A karthausi Sz. (D. Carthusianorum L.) a hava­sok rétjén terem, helyette hazánkban más ha­sonló fajok teremnek. A D. Garyophyllust or­vosságnak is használták. Bársony-büdös vagy török Sz. a. m. büdöske (1. o.), erdei Sz. a. m­. szegfügyök (1. o.), kakuk­ Sz. a. m. Sychius (1. o.). Irodalom. Williams, Enumeratio specierum generis Dian­thus, London 1885—89, u. a., The pinks of central Europe, u. a. 1890; Timbal Lagrave, Essai monographique sur les Dianthus des Pyrénées, Perpignan 1881; Borbás, A sárga virágú Sz.-vek, Budapest 1876; u. a., Die gelbblüthigen Nelken, Berlin 1877; u. a., Hazai Sz.-veink mint kerti vi­rágok, Természetrajzi Füzetek, 1889; u. a., Schur­lem­bergi herbáriumának erdélyi Sz.-vel, u. o. 1889. BORB. Szegfűbors (növ.: Pimenta Lindl., Amomis Berg.), a mirtuszfélék zamatos, fanemü, átellenesen bő­röslevelü génusza, a levelek tövéből fakadó áler­nyőkkel, melyek apró virágából a kehelybe bur­kolódó bogyógyümölcs keletkezik, néhány golyós vagy veseképű maggal. Csupán egy-két tropikus faja ismeretes. Leghasználatosabb az orvosi Sz. (Myrtus pimenta L., Pimenta officinalis Berg., 1. a Fűszernövények képmellékletén), melyet elő­ször Nyugat-Indiából hoztak, de most már Kelet-Indiában is termesztik. Egy fáról évenkint vagy 50 kg. száraz Sz. szedhető. Megérve puha, zöld és hosszúkás, aszalása után kemény, ráncosan és szemölcsösen golyós, bors-, illetve borsószemnagy­ságú ; tetejét a nagymetszetü kehely maradéka ko­ronázza. A gyümölcsburok szegfűszögillatú és za­matú ; magva is ilyen, de gyengébben. Sokféle hasznáért konyhába, szappannak stb. lelketlenül másfélével keverik vagy helyettesítik, p. a csípős Sz. (P. acris Kost., Amomis acris Berg., Myrtus caryophyllata Jacq.­, ál-Sz. (Myrtus pimentoides Nees), mexikói nagy vagy tabaszkó-Sz. (Myrtus Tabascus Schlecht.) és a mexikói apró, koronás vagy kraveíró­ Sz. (Myrtus Craveiro), utóbbinak kehely maradéka ötöstagú. FIAI: Szegfücímet v. szegfükéreg (növ.: Cassia caryo­phyllata), a Dicypellium Nees ab. E. nevű bra­zíliai fa fűszeres kérge ; fűszernek, illatszernek stb. használják . 1. Dicypellium. Szegfüdió (növ.), 1. Agathophyllum. Szegfüfélék (növ.: Sileneae, Caryophyllaceae), kétszikű növénycsalád a szegfüképnek v. Centro­spermák rendjében. Füvek vagy kórók, száruk gyakran csomós, levelök többnyire átellenes, vi­rágzatjuk két-kétágú álernyő, de gyakran csern­bévé is összehúzódik, ekkor száraz barna hegye­levelek övezik, mint a szegfű egyik csoportjáét (Carthusiani). Mintegy ezer faja az egész föld kerekségén és minden éghajlat alatt, de a trópu­sok között kevés terem, s itt a magasabb he­gyekre vonulnak. Sok faja a havason vagy a ma­gasabb északon nő, a legtöbb az északi földgömb mérsékelt vidékén. Alcsaládjai az ezüstaszottfélék (1. o.), a szikárkafélék (Scleranthaceae, szirom­talanok, termése egymagú szem), a lúdhúrfélék (1. o.) és igazi Sz., egytagú kehelylyel, termés­cséklyével és nyakas szirommal. Hasznuk kevés, gyakran kerti virágok (szegfű, konkoly, Lychnis, habszegfű vagy Silene), a szappanfű gyökerében tajtékzó saponin van, azért szappanoznak vele, a csibehúrt takarmánynak vetik. A német Sz. egy részét Borbás dolgozta fel Koch Synopsis­a részére (1890). BORB. Szegfűgomba (növ.), több szegfű- v. szegfüszeg­illatu gomba neve : a Marasmius oreadesé, lásd Fonnyadeska, a Collybia esculentáé, 1. Galóca. Szegfügyök (növ., ciklász Diószegieknél, Geum L., Sieversia Willd.), a rózsafélék füve, 30 fajjal (hazánkban 7), mind a két földségnek mérsékelt és hideg vidékén. Tőkéje többnyári, terjeszkedő, némelykor indát is hajt. A G. urbanum L. (Szt.­Benedek-fű, gyömbérgyökér, szegfűszagú gyö­kér) szára egész 45 cm.-nyi, tőlevele szaggatottan szárnyalt, lantforma, virága apró, sárga. Egész Európában árnyékos, nedves helyen gyakori. Tőkéje (radix caryophyllatae officinalis), kivált dörzsölve, gyenge zamatos szegfűszög-szagú, ke­serű ízű, kissé fanyar és összehúzó fűszeres. A G. coccineum Sibth. (G. Sadleri Friv.) a Kauká­zuson meg a Balkánon szép piros virágú, a G. montanum L. pedig havasi, sárga virágú, de mind a kettőt kertbe ültetik. BORB. Szegfűképűek (növ.: Caryophillinae), kétszikű, külön szirmú növény­rend, középpontbeli magsar­jasztója gyakran mint a fenékről emelkedő osz­lop emelkedik, azért némileg eltérőleg a Centro­spermae (1. o.) csoportba is egyesítik. Amely szók az Sz betűben nincsenek meg, S alatt keresendők!

Next