Palócföld, 1956 (2. évfolyam, 1. szám)

1956-06-01 / 1. szám

fánkon, akkor látta az ő dudáját is. Sok­szor hallgatta, amikor játszott és több dudanótát tanult tőle. Amint láttuk, a fiatal pásztornak nem­csak a dudálást, hanem a dudakészítés mesterségét is el kellett sajátítania, annál is inkább, mert a duda hangolását, a hang­szer egyes részeinek pótlását csak az tudja elvégezni, aki tudja készíteni. az egész hangszert is el Persze, enne­k ellenére igen gyakori, hogy a dudás nem saját maga készítette hangszeren játszik. A dudaké­szítés előfeltétele a faragásban való jár­tasság ami viszont nem párosul mindig zenei hajlamokkal. Éppen ezért nem ritka, hogy egy-egy dudás a duda azon részeit, amelyeknek elkészítése nagyobb gyakorla­tot kíván, mással csináltatja meg vagy mástól szerzi meg. Főleg a dudafej és a sípszár, vagy a szépen kifaragott cinnel kiöntött bordószár az, amit a faragni nem tudó paraszt mástól szerez meg. Nem volt ritka olyan dudás sem, aki mások ré­­szére 15—20 dudát is készített. A duda leglényegesebb része a sípszár amelyen a dudás a dallamot és kontrát játssza. A sípszár egy kettőssíp, amelynek felső végébe illesztett nádból vagy bodza­fából készült sípjait a dudabőrbe fújt le­vegő szólaltatja meg. Minden valamire való dudásnak legalább egy, néha azonban négy-öt sípszára is van tartalékban. Ber­­tók Mihály mindig kettőt hordott másá­val, amikor dudálni ment. A legtöbb du­dásnak azonban nemcsak a sípszárakból volt több darabja hanem dudája is min­dig legalább kettő volt. A sípszárakat általában szilvafából ké­szítik mert a szilvafa nem hasad, könnyen faragható és szép piros színe van. Ha szil­vafa nincs kéznél, sípszárkészítésre a bod­za-, juhar- kivételesen az akácfát is fel­használják. A sípszár kb. 20 cm hosszú, amelyben hosszanti irányban két lyukat fúrnak egymás mellett párhuzamosan. Az így képzett két cső mindegyikének felső végébe teszik a nád- vagy bodzafasípot. A sípszár egyik része a dallamsíp, ennek hat lyuka van s a hat lyukon a skála hét hangja képezhető. A sípszár másik része a kontrasíp, ezen egy lyuk van s így két hang szólaltatható meg rajta. A sípszár tartozéka még egy toldalék, amelynek pipa, pipka, vagy csikó a neve. Ennek a toldaléknak, amely tulajdonkép­pen a sípszár, vagyis a kontrasíp jobbkéz felé eső részét hosszabbítja meg, az a sze­repe hogy a kontrasíp hangját, a lyuk le­­fedésével az alsó quartra (három hanggal lejjebb) szállítsa le. A kontrasípon ugyan­is — amint említettük — csak két hang szólaltatható meg: a kontralyuk nyitvatar­­tásával a duda sípszárának alaphangja, a lyuk lefedésével pedig a quart. Ezzel szemben a dallam­sípon a játszólyukak száma hat, öt a dallamsíp el­­ső részén, egy pedig a hátsó részén. A hátsó lyuk fölött van a bolhalyuk, amely a játékban, illetve a hangképzésben módosító cifrázó szerepet tölt be. A bolhalyuk felemelésével a dallamsíp hangjai egy fél hanggal fel­­emelhetők. A bolyhalyuiknak ez a tulaj­donsága, éppen ezért a cifrázásra, vibrá­lásra is alkalmas. Már az előbbiekben láttuk, hogy a duda sípszárának megszólaltatásához sípokra is van szükség. A sípokat nádból, vagy bodza­­fából készítik és a sípszár felső végének nyílásaiba dugják, úgy, hogy a síp nyel­vének rezgését semmi se akadályozza. A nógrádi dudások azt tartják, hogy sípnak legjobb az ugari, vagy parlagi nád, mert az olyan kemény, mint a fa- A kb. 5—10 mm átmérőjű és 4—5 cm hosszú nád felső végét mindig a csomónál vágják el ezután kiszedik a belét, majd a felső végébe egy kb. 5 mm hosszú fadugót tesznek. A fa­­dugó alatt a nádat bevágják és hosszanti­ irányban 1,5—2,5 cm hosszúságban a nád behasításával, illetve a behasított rész fe­lületének laposra faragásával képezik a­ nyelvet. Az így elkészített nyelvet a szájba véve azonnal megfújják és ha elég erős,, rikoltó hangot adi a síp­jó. Ugyanígy ké­szül a bodzafasíp is. A sípokkal és a pipákkal ellátott síp­szárat a dudafej tartja. Ez is szilvafáfból készül. Formája kétféle: kecske, vagy kosfej alakú. A kifaragott fejet még cin öntéssel, rézverettel is díszítik. A duda­fejbe fúrt nyíláson keresztül a sínszár sípjai a dudabőrből kapják a levegőt. A­ tömlő, vagy dudabőr leggyakrabban birka­bőrből készül. A dudafej nyaki részének, a peremén, amelyet a bőrbe kötnek, ba­rázdát árkolnak hogy a kötésre használt spárga, vagy szurkos fonál, a bőrrel együtt le ne csússzon. A duda harmadik hangját a »bordó«, vagy »gordó« szólaltatja meg. Ez a hang­szer basszusa, s mint orgonapont kíséri végig a játékot. Kb. 70—80 cm hosszú, több darabból összeillesztett­ fából készült cső. Ebbe a csőbe is nádból, vagy bodza­fából készült sípot helyeznek. A bordó­szár végén hangerősítő tölcsért találunk, rendesen szaruból, ritkábban rézből. A bordószár több darabból való elkészítésé­nek a célja egyrészt a fúrás megkönnyí­tése, másrészt a bordósíp behangolása. Ugyanis a csapokká összeillesztett bordó­szár darabjai széthúzhatók, vagy összébb tolhatók, aminek következtében a bordó­síp hangja, bizonyos határok között, emel­hető, vagy mélyíthető. A duda tartozéka még a "klipács", ame­lyen keresztül a dudás a levegőt fújja a bőrbe. Ez két darab egymásba illesztett csőből áll amelyet szintén szílva, vagy bodzafából készítenek. A fúvós,1H alsó nyí­lására, amelyet a bőrbe kötnek, szegelik a szelepet, amely a levegő befúvásakor kinyílik majd a tömlőben levő levegő a fúvóka nyílásához szorítja hogy a levegő visszaáramlását megakadályozza. A dudabőrt az állatról egészben kell le­húzni és nem szabad bevágni. A nyúzást az állat hátsó lábainál kezdik, majd úgy húzzák le hogy az első lábai és a nyaki rész épségben maradjanak. Ezután cser­ 23

Next