Palócföld, 1964
Ha a gőg dölyfe tombolt, ha a hitvány beszennyezett és szaggatta sebem, ha éjszakámon átcsattant a villám, voltál pajzsom, védőfegyverem. Csillagos sorsunk így forrt össze, nézz rám, s adj erőt az évek távolán is; te takard le majd kihűlt arcom, némán, s kezedtől könnyebb lesz a halál is. TÓTH SÁNDOR: Az elsüllyedt katedrális — Debussy emlékének — A hold ernyedt mosollyal dőlt az oszlopokra. Korinthos fénye ma lángoló-vörös. Tikkadt a csend, a méla erjedésben a lépcsők villáma csipkés-félkörös. Klasszikus arányok geometriája — bemérve időn túl márványtömbökön — a tárgyak mítoszát emelte magasra és jóslatok lobogtak türkiz-ékkövön. Dór vérten, ion kövön akantusz lombokon felajzott nyilával dúlt a déli Nap , amint a timpanon-háromszögbe lobbant a templom függönye mélyen meghasadt. A csarnok láncain — ívbe hajló villám — olvadt fényezüst éji villanása már fenn a tornyokon bronzvörös harang szólt, s kihúnyt a szentélyek áldozat parázsa. Dór kövek, gótika, klasszikus merevség. A hulló kárpitok hebrain csodája... Elsüllyedt világok dómjain bolyong egy fauni énekes legszebb vallomása. 30 —