Palócföld, 1981 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1981 / 1. szám

Január 23-án a salgótarjáni Karancs Szálló presszójában került sor az idei Madich-ünnepségre, melynek keretében Dev­­csics Miklós, a Nógrád megyei Tanács elnöke átadta az 1981. évi Madách-díjakat, valamint a Nógrád megyei Tanács VB. művelődésügyi osztálya és a Falócföld Szerkesztősége által meghirdetett Madách-pályázat díjait. Az ünnepi esten fellé­pett Lukács Margit Kossuth-díjas színművésznő. A Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának dön­tése alapján a Madách-díjat ez évben a debreceni Csokonai Színház operatársulata, dr. Gordos János, az MSZMP Nóg­rád megyei Bizottságának titkára és dr. Horváth István, a Nógrád megyei Múzeumok igazgatója vette át. A Madách­ irodalmi pályázat első díját nem adták ki. Meg­osztott második díjban részesült Bódi Tóth Elemér, Erdős Ist­ván és Onagy Zoltán, megosztott harmadik díjban Dózsa Il­dikó, Faludi Ádám, Fábián István, Szikra János és Tamás Ist­ván. A kitüntetetteknek és díjazottaknak ezúton is kívánunk további munkájukhoz alkotó erőt és jó egészséget. 3 Kelemen Gábor: Lehetőségek, mulasztások 5 Kerékgyártó T. István: Kockázat és konfliktushelyzet 6 Bérczes László: „Cigány mindig lesz” 6 Zenei életünk kis tükre II. 8 Németh János István: Zenei mikro(bb)kozmosz 10 9 Torják Vilmos: „Előrelépést ígérő változások reményében” D. Rácz István: A társadalom mozgása Duba Gyula műveiben 13 Tamás István: Nézd a vájt völgy, „A borostyánfa, ha verselik” 13 Iiuh István: Kérdeztél 14 Banos János: Napló — holnapra holnaputánra, Egy naptár föl­jegyzéseiből 14 Hideg Antal: Reklámszöveg, Beatricsal 15 Laczkó Pál: Boldogulni 20 Akác István: Ha majd..., Ha százszor is tagadna 20 Baksán Mária: Ének 20 Körmendi Lajos: Az idegen, Hétköznap 21 Szabó Károly: A szellemidéző Madách-fiú 23 Makoldi Sándor—M. Pap Gizella: A virágnyelv — virágnyelv 26 Kultúraelmélet — művelődéspolitika (Csongrády Béla) 28 A kritika kritikája (Körmendy Zsuzsanna) 30 Moldova György: A szent tehén (Horpácsi Sándor) Kép­jegyzék: Címoldal és 18. o.: Feledy Gyula; borító 3. és 4­­­. o., 12. o.: Banga Ferenc; 4. o.: Czinke Ferenc; 5. o., 27. o.: Iványi Ödön; 8. o., 13. o.: Kass János; 10. o., 19. o.: Raszler Károly; 14. o.: Bálványos Huba; 17. o., 23. o.: Szemethy Imre; 20. o., 29. o.: Lenkey Zoltán. A 24—25. oldalon a szerzők saját rajzai. (Fotó: Tolnai Gábor) PALÓCFÖLD TÁRSAI:uj3MFoijTB<Az Irodalmi Művészeti fqühóirat A NÓGRÁD MEGYEI TANÁCS MŰVELŐDÉSÜGYI OSZTÁLYÁNAK LAPJA Főszerkesztő: Végh Miklós. Szerkesztőség: 3100 Salgótarján, Arany János út 21. Telefon: 14-386. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Bálint Tamás igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben, és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI, Budapest, V., József nádor tér 1. sz. Postacím: 1900 Budapest) közvetlenül, vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a KHI 215-961 62 pénzforgalmi jelzőszámra. Egyes szám ára 10 Ft, előfizetési díj fél évre 30, egy évre 60 Ft. Megjelenik kéthavonta. Kéziratokat és rajzokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEX: 25 952 ISSN 0555-8867 81.19810 N. S. 1200 db *

Next