Palota-Ujpest, 1934 (14. évfolyam, 1-41. szám)
1934-02-10 / 6. szám
Polofallipost Sajtóper a romlott baromfi miatt. Még a múlt év nyarán az egyik fővárosi lapban cikk jelent meg, amelyben Mérei Sándor hírlapíró többek között megírta, hogy az újpesti élelmiszerpiacon egyes lelkiismeretlen piaci árusok romlott, egészségtelen árut hoztak forgalomba. A hírlapíró megírta azt is, hogy Friedmann Sándorné piaci árus, baromfikereskedő romlott, egészségtelen baromfit hozott forgalomba. A cikkben foglaltak miatt Friedmanné rágalmazásért és 10.000 pengő erkölcsi kárért pert indított Mérei Sándor ellen. A budapesti törvényszék Schadltanácsa kedden tárgyalta ezt a sajtópert. Tizenhat tanú vonult fel a bíróság előtt. Dr. Antal Endre főügyész és dr. Fadgyas Gyula tisztifőorvos azt vallották, hogy a Friedmannétól elkobozott áru valóban romlott volt, de nemcsak az elkobozott áru ellen volt kifogás, hanem a kimérő bódé és a kimérő eszközök is piszkosak voltak. Steiner Ferenc és Hanák Zoltán a cikkben foglaltakat megerősítették azzal, hogy Friedmanné áruja miatt többen fordultak hozzájuk panasszal. Dr. Brünauer Dénes ügyvéd védőbeszédében rámutatott arra, hogy az újságíró a közérdeket szolgálta, amikor a cikket megírta. Nemcsak joga, hanem kötelessége volt a piacon uralkodó állapotokat nyilvánosságra hozni. A törvényszék rövid szünet után Mérei Sándort az ellene emelt összes vádak alól felmentette. 0 METEOR CSILllMVIR negyedárusitója .. . KLEIN ÚJPEST, ÁRPÁD - UT SC. Óriási választék finom kivitelű olcsó csillárokban, villanyszerelési anyagokban és rádiókban. Barangolás Rákospalota«. A polgári iskola udvarán levő jégpálya igazgatósága oly óriási hangszórót szereltetett fel egy óriási nagy tölcsérrel Pestújhely felé fordítva, hogy annak ordítozását valóságos kínszenvedés hallani nemcsak a szomszédságban, hanem a távolabbi utcákban is. Többen panaszkodtak már miatta és tettek rá epés megjegyzéseket, de mindenki abban reménykedett, hogy majd csak elnémítja valaki, azonban most már mégis szóvá kell tennem, mert a remény nem vált be, sőt még ami volt, a fénylő gyertaszentelő azt is szétfoszlatta. Sokan csodálkoznak, hogy az iskolaszék a fennálló csendrendelet ellenére belement ebbe is. * Festő- és mázoló-tanfolyam folyik már hónapok óta Goda Nándor és Térén Ede festő- és mázoló-mesterek vezetése alatt. A tanfolyamot, amit oly csendben kezdtek, mind többen és többen látogatják, nemcsak a segédek, hanem a mesterek is. Az előadás tárgya: e szakma legnehezebb része, a színkeverés és az evezés (floderozás) A tanfolyam hallgatóinak száma már az ötven felé közeledik. A tanfolyamot Újpestről is többen hallgatják. Nicefor. C=*— C=Z=> C=3 09 £=>•• Rákospalotai mentősüzek. Szuhánszki Lajos 23 éves pék az Imre utca 82 sz. háza előtt kerékpárjáról leesett és hátgerincsérülést szenvedett. A Gróf Károlyi-kórházba szállították. Burda János 40 éves borbélyiparos a Bezerédy-utca 136. sz. alatti műhelyében munka közben összeeset és szivszélhűdés következtében meghalt. Somodi Kálmán 16 hónapos gyermek Batthyány utca 26 sz. alatti lakásán véletlenül főtt sárgarépát evett és ez a nyelőcsőben megakadt Fuldokolva az újpesti gyermekkórházba szállították, ahol a répát eltávolították Cimbalom (fekete, pedálos, zárható fedéllel) ClaHó, Rákospalota, Kassautca 148. n Rákócziak néhány francia kapcsolatáról. Irta: Dr. OLAY FERENC. 11. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelmünknek elődjei közül I. Rákóczi György (1593/1648) Erdély fejedelme, uralkodása elején óvakodott attól, hogy nagy külpolitikai vállalkozásokba fogjon, mint azt elődje Bethlen Gábor tette, aki Erdélyt európai tényezővé fejlesztette 1613-tól 1629-ig tartó uralkodása alatt. I. Rákóczi György nem vágyott hódításokra és főtörekvése birtokának és hatalmának megtartása volt. Ez magyarázza, hogy csak uralkodásának utolsó szakában avatkozott be a 30 éves háborúba, a franciákkal közös ellenség, a Habsburgok ellen. Előzőleg Richelieu, majd Mazarin éppúgy, mint a svédek felszólították a fejedelmet, hogy lépjen a hadakozók sorába. Ez csak 1643- ban történt meg, amikor Thornsten svéd fővezérrel kötött szövetséget s országa népeihez kiáltványt intézett ezen elhatározásának indokolására és megértésére. Hadai Felsőmagyarországot nagyrészben elfoglalták már és az osztrák határon állottak, amidőn a franciákkal is 1645-ben szövetséget kötött, amelyet Croissy francia követ írt alá Munkács várában. A szövetségi szerződésben a francia király 100.000 tallér hadiköltséget biztosított arra az évre s kötelezte magát, hogy a következő években 50.000 tallérral felemelve is meg fogja azt adni. Rákóczi erre győztes hadaival bevonult egészen Brünn alá, hogy Thornstent és svéd hadseregét támogassa. A törökök azonban a további előnyomulást nem engedték meg, mire az 1645. év végén III. Ferdinánddal megkötötte a linzi békét, amely nemcsak a protestantizmus védelmét szolgáló szerződéseket erősítette meg és fejlesztette ki, egyebek közt a jobbágyságra való kiterjesztése által, hanem a fejedelemség birtokállományát is növelte és biztosította. A linzi békével Erdély szerepe a harmincéves háborúban véget ért s ezután már csak a vesztfáliai békeszerződés (1648) utolsóelőtti pontja emlékezik meg róla. I. Rákóczi Györgyöt 1648. évi okoktóber hó 11-én történt halála után fia, II. Rákóczi György (1621/1660) követte az uralkodásban, akit még atyja életében, 1642-ben választottak meg. Atyjának francia összeköttetései szolgálnak alapul ahhoz a kapcsolathoz, amely a hatéves XIV. Lajosnak Amiens-ből 1649. évi junius hó 20-án II. Rákóczi Györgyhöz intézett leveléből is kitűnik. A levél szövegét iródeák (szépiró) írhatta, ellenben az aláírás XIV. Lajosé, aki nagy, gyerekes betűkkel látta el azzal levelét. A m. kir. Országos Levéltárban megőrzésben levő eredeti francia sorok magyarul igy hangzanak: „Unokatestvérem ! Kétségtelen, hogy bátyám, Erdély fejedelmének és az Ön Atyjának személye iránt sok tisztelettel és vonzódással viseltettem s ennek minden alkalommal bizonyságát is adtam. Örömmel veszem tudomásul leveléből, hogy Ön is ebben a tudatban él és reméli tőlem, hogy ugyanezt a jóakaratot továbbra is megtartom úgy személye, mint bátyja és egész családja iránt. A gondoskodás, amellyel erre figyelmemet felhívta, kötelességemmé teszi, hogy értékes barátomnak tekintsem, aki iránt bizalmat érzek; azért írom ezeket Anyám, a régens-királyné felhívására, hogy biztosítsam jóindulatomról, amely előnyére szolgáljon és biztosítsam, hogy nem fogom elmulasztani ehhez ugyanoly mértékben hozzájárulni, amint ön fogja érdekeimet felkarolni a köz ellenségeivel szemben; szívesen fogom venni, ha levelezésbe bocsátkozunk és örömmel veszem az Ön részéről jövő biztosítást ebben az irányban. Kérem Istent, hogy kedves unokatestvéremet vegye kegyes pártfogásába. Írtam Ármens-ben, 1649. június 20-án. Lajos.“ A fenti levél címzettjének, II. Rákóczi Györgynek fia volt. Rákóczi Ferenc és ennek fia II. Rákóczi Ferenc, aki XIV. Lajosnak szövetségese, majd számkivetésben Párizsban vendége és pártfogoltja volt. Udvartartásának és hadseregének számos magyar tagja Franciaországban telepedett le és a legmagasabb méltóságokat érték el. Utódaik közül nem egy ma is előkelő helyet tölt be a francia társadalomban. II. Rákóczi Ferenc francia rokonszenvének azzal is kifejezést adott, hogy végrendeletében kikötötte, hogy szívét a Grosbois-i kolostorban temessék el. Ez meg is történt, de — sajnos — a forradalom alatt a kolostor elpusztult. Igen hálás feladat lenne, ha a romok közt akár francia, akár magyar részről megkísérelnék a nagy magyar fejedelemnek szivét — amelyet bár sok csalódás érte, mégis francia földben kívánt pihenőre helyeztetni — felkutatni. Az önzetlen és tiszta rokonszenvnek ez igen tiszteletreméltó jelképe lenne. annosonnyTnn, villamos- és vasútállomásnál 2 és 3 szobás komfortos, vízvezetékes lakás KiaDó. Bővebbet: Pázmány u. 90. alatt. 4 Az Újpesti Torna Egyesület kerékpáros szakosztálya ma, szombaton este 8 órai kezdettel a Tungsram Kultúrházban Harsányi Sándor főrendezővel az élén kabaréval egybekötött reggelig tartó farsangi táncmulatságot rendez. A műsor keretében szavalatok, énekes magánszámok, valamint két egyfelvonásos bohózat szerepel. Belépőjegy ára 70 fillér. jelmezes, álarcos estély. A Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Szent Margit Leánykongregáció újpesti csoportja holnap, vasárnap délután 5 órai kezdettel jelmezes, álarcos zártkörű estélyt rendez a Kath. Nőszövetség székházának helyiségeiben (Újpest, Deák Ferenc utca 41), a Rákospalotai Iparos Ifjak Otthona nagyterme szűknek bizonyult szombat este. Előkelő közönség viharos tapsaitól kísérve került színre Fodor László kitűnő vígjátéka, a „Templom egere“. Rég nem játszott oly kitűnően a gárda, mint az este. Sztopka Iluska beérkezett az otthon nagyjai közé. Alakítása felejthetetlen volt. Szűcs Oly szerepében Somlay Vilike bebizonyította, hogy nagy feladatokat játszi könnyedséggel tud megoldani. A férfiak közül Frisch Henrik alakítása minden kényes igényt kielégített. Csak így tovább. Sebestyén Imre és Anda Gyula játékához szívből gratulálunk. Szmetena, Hluhy, Ficere méltón illeszkedtek a szép együttesbe. Pollák Jenő rendezői munkája előtt elismeréssel adózunk. Reméljük, hogy még sok sikeres est fog nevéhez fűződni. A műkedvelő gárda március hó 3-án újra a közönség elé lép kitűnő programmal. Részletes műsor legközelebb. Február hó 11-én, vasárnap este 7 1 óráig farsangi táncestély. Jamusi 'Jleisef fia kőfaragó sírkőraktára Hádospalota, Szemmihályi-utza Gránit, márvány, mű- és terméskő síremlékek raktára Elvállal minden szakba vágó munkát, mint figurális síremlékek, kripták, szobrok, útikeresztek, vázák és sírtáblák készítését, valamint régi síremlékek és szobrok átdolgozását is. Alapitva 1897-ben. 1934. február 10. mon. „Tündér“ hangos filmszínház. Szombattól csütörtökig. Kizárólagos joggal! Újpesten először! Szigorúan csak felnőtteknek! Willy Forst legszebb filmje: „A vágyak éjszakája“. Ezt megelőzi Petrovics Szvetiszláv legizgalmasabb kalandorfilmje: „Manolescu, a kalandorok királya*. Vasárnap, február 11-én, csak a 3 órai előadáson, 17 éven aluliak részére is engedélyezve, a Városi színház gyermektársulatának vendégjátéka: „Hamupipőke“. Jön! Újpesten először! Greta Garbo magyar tárgyú filmje: „Az vagyok, akit szeretsz“. Colosseum hangos filmszínház. Szombat vasárnap: Nagy farsangi esték! „Az ellopott szerda“ magyarul beszélő film és „Cavalcade“. Milliók filmje. Hétfőtől: „Pletykafészek“. Jenny Jugo, Szőke Szakáll. „Savoy szálló vendégei“. Olga Csehova és Walter Slezák. „Barátom a milliomos". Főszereplő : Hermann Thimig. Három sláger és híradó: S3HC3NC3HC9NC3HC3NC3N Frontharcos - közlemények. A Rákospalotai Frontharcos Főcsoport szabadegyetemi előadássorozata keretében e hó 8-án vitéz dr. Somogyi István árvaszéki ülnök tartott előadást „A régi magyar iparoscéhek“-ről. Az egyébként is tanulságos és élvezetes előadás már tárgyánál fogva is általános érdeklődéssel találkozott a bajtársak körében, akik között jelentős számmal vannak iparosok. Az előadó vázolta a céhek történeti fejlődését: az eredetileg német telepesek által behozott intézmény hogyan alakult át sajátos, magyar iparvédelmi szervvé. A XIII. században már különleges, magyar iparágak virágzanak. (Irhafeldolgozó, kocsikészitő ipar.) A tatárjárás s a török világ csak megakasztja a fejlődést, de a gépek feltalálása tönkre teszi s az 1872: VII. tc. nálunk is hivatalosan megszünteti a céheket. A szervezettel kapcsolatban ismertette az előadó a régi iparosképzés (felszabadulás, vándorlás, remeklés) szabályait. A céh ügyelt az ipari hírnévre s ápolta tagjai vallásos és erkölcsi érzését, így vált a társadalom értékes részévé az iparosság, mely ma is tanulhat a régi céhek szelleméből. E hó 15-én Megyeri Ferenc bajtárs ad elő „Az akarat elmélete“ címmel. A Frontharcos Szövetség rákospalotai főcsoportja Batthyány utca 14. sz. alatt székel. Hivatalos órák: vasárnap délelőtt 11—1-ig, kedden és pénteken délután 5—7-ig. A Főcsoport-összejövetel minden csütörtökön este 7 órakor. Bajtársak ! Szeretettel hívunk benneteket közénk ! Tömörülésben az erős A Frontharcos Szövetség újpesti főcsoportja Lőrinc utca 8. szám alatt székel (Move-ház). Titkári órák : minden szerdán és pénteken este 5--7 óráig, valamint vasárnap délelőtt 10—12 óráig. Ugyanakor tagfelvételek is itt eszközölhetők. c=»wc=Nrr 3»,» pet ̋=‹•• Mgrs fi Nemzeti Ifjak klubja február hó 10-én az újpesti Katholikus Kör helyiségeiben rendezi Nemzeti Bálját vitéz jákfai Gömbös Gyula legfőbb védnöksége, vitéz Marton Béla és dr. Preszly Elemér díszelnöksége mellett. Kezdete 9 órakor. Belépőjegy 2 pengő, családjegy 4 pengő, táncosjegy 1 pengő. Megjelenés estélyi ruhában. Akar ön százéves lenni? Orvosok és statisztikusok megvizsgálták a százévesek életkörülményeit s megállapították, hogy a százéves férfiak mind borivók, dohányzók és húsevők, fldősz életűek legnagyobb része olyan foglalkozású, aki vidéken, szabadlevegőn él és az átlagnál több a gyermeke, és hosszú élet titkairól szólnak Tolnai Világlapja felbecsülhetetlen értékű orvosi cikkei és a népszerű képeslap minden héten ezer hasznos jótanácsot ad olvasóinak. Oláh Józsi zenekarával esténként özv. Ott Ottóné vendéglőjében (Újpesten, Árpád-út 82) muzsikál.