Állami reálgimnázium, Pancsova, 1914

Iskolánk múltja. Iskolánk első nyomára 1842-ben akadunk, amidőn az addigi 3 osztályból álló elemi főiskolát egy 4-ik osztállyal kibővítették. Ez az új osztály 2 évfolyamból állott s mint ilyen az 1850. 1. isk. évig működött. 1851. április 26-án alakították át legfelső rendeletre ezt a két évfolyamot cs. kir. alreáliskolává. Ezzel intézetünk, mint középiskola, pályafutását az 1851/2. évvel megkezdi. 1857/8-ban kibővült az intézet a 111. osztállyal és ez volt az első teljes alreáliskola a magyar katonai határőrvidéken. — 1863/4-ben megnyílt a főreáliskola IV. s a következő 2 évben fokozatosan az V. és VI. osztálya. Pecsétje: kétfejű sas volt, k. k. Haupt­­und vollst. Unter- (később Ober-) Realschule zu Pancsova körirattal. Tanterve: az Organi­­sations-Entwurf-é. Tanítás­nyelve: a német, kisegítve a szerbbel. Legfőbb hatósága: a cs. kir. hadügyminisztérium. Tanárai: katonai hivatalnokok. (Ünnepélyes istentiszteleteknél a kath. templomban a gimnáziumi tanárok most is közvetlenül a katonatisztek után foglalnak helyet). — 1870. júl. 30-án tartották meg az első érettségit. 1871­ 2-ben megnyílt a VII. osztály s ugyanakkor elrendelik a magyar nyelvnek mint rendes tárgynak mind a 7 osztály­ban való tanítását 1872-ben a katonai határőrvidék polgárosításával a főreáliskola a magyar tanügyi kormány rendelkezése alá ke­ült ugyan, de 1872/3—1879/80-ig a tanítás nyelve a német volt és csak egyes tárgyakat tanítottak kivételesen magyarul. Időközben, 1876/7-ben megnyílt a főreáliskola VIII. osztálya is. 1880/1. elejétől a testület már teljesen magyar tanerőkből állott és kizárólag magyarul tanítottak is. 1881­­-től intézetünk fokozatosan főgimnáziummá alakult át és 1887/8-ig m. kir. áll. reálgimnázium a neve. 1888/9 elején már mint m­.­­ áll. főgimnázium vonul be új épületébe, mely 176.000 koronába került. Ugyanakkor megnyílt az Előkészítő osztály is, mely 11 évig állott fenn. 1897. jún. 22-én tartotta meg intézetünk, mint magy. kir. áll középiskola, fennállásának 25 éves jubileumával egybekötött zászlószentelési ünnepélyét.

Next