Pannon Napló, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-26 / 22. szám
1995. január 26., csütörtök ■ KULTÚRA Kitüntetések Várpalotán A magyar kultúra ünnepnapján bebizonyosodott, nemcsak állami díjakkal, komoly pénzjutalmakkal lehet embereknek örömet szerezni. Egy emléklap, apró ajándék, kollégák elismerése is tehet nagyon boldoggá embereket, a kultúra mindennapi munkásait. Kíváncsi voltam, mennyire örülnek az elismerésnek, és milyen területen tevékenykednek? Balassa László: - Nagyon örülök, hogy igazgatónk, Petrovics László javasolt a kitüntetésre. Még mindig nem hiszem el, hogy elismerést kaptam, a tv jóvoltából az egész város színe előtt. ’53-ban nyertem az első megyei modellezőbajnokságot. A művelődési központban az intézmény indulása óta működik modellezőkör. Harminc évig elnöke voltam a megyei modellezőszövetségnek, s hosszú éveken át nem volt versenytársa megyei csapatunknak az országban. Várpalotán olyan profi repülősöket neveltünk, mint Gyarmati László, Sersztnyev György, Nagy Róbert, Dancsó János vagy Somogyvári József, aki ma Malév-pilóta. Szomor István: - Alig jutottam szóhoz örömömben, amikor felolvasták a nevem. Rettenetesen meglepődtem, nagyon boldog vagyok. A Jó Szerencsét Művelődési Központban 33 éve foglalkozom a gyermekmodellezőkkel. Az akkori gyerekek ma már felnőttek, néhány egészen nagy név is található közöttük, mint Balassa László is említette. Szajó Istvánná: - Főleg azért örülök nagyon ennek a szép kristályvázának, mert ez olyan elismerés, amit a népművelő kollégák évente szavaznak meg, a hosszú ideje eredményes munkát végző, népművelésben jeleskedő társuknak. Tizenkilenc évig dolgoztam Péten, a József Attila Művelődési Házban népművelőként, könyvtárosként, tizenkét évig könyvtárvezetőként. Nyolc éve kerültem a polgármesteri hivatal művelődési osztályára, most a Humán Közművelődési Szolgáltatási Iroda közművelődési szakreferense vagyok. Feladatom a városi rendezvények szervezése, kapcsolattartás a közművelődési intézményekkel. Kárpátiné Nagy Irén: - Nagyon meglepődtem, hiszen engem ’91 -ben a pétiek az intézmény éléről szabályszerűen eltávolítottak, évek óta nem hívtak senkinek, ezért nagyon örültem ennek az elismerésnek. Huszonkét évig szolgáltam a kultúra ügyét a József Attila Művelődési Házban, tizenkét évig igazgattam a házat, egyes, ma „ellenzékinek” számító „barátaim” eltávolíttattak az igazgatói székből, mert túlságosan szocialistának minősíttettem. Na, de most ünnepelünk, hagyjuk a múltat. Kárpáti Miklós: - Nagyon örülök, hogy ezen a szép napon a péti énekkarra is gondoltak, így én kitüntetésben részesülhettem. ’69 óta énekelek, ’71- től folyamatosan engem választanak a kórus titkárává. Rengeteget dolgozunk Borbásné Gabikával, a karnaggyal, mire a pro dukció összeáll. Huszonketten járunk a heti egy próbára, idén Németországba készülünk fellépésre, egy baráti kórussal állunk 10 éve kapcsolatban. Mészáros Endre: - Nagyon váratlanul ért az elismerés. Mióta énekelek, ez az első, városi szintű kitüntetés, hét éve vagyok a kórus egyesületének elnökke. Miklós barátom elmondta, több mint 25 éve énekelünk együtt, 10 éve egy Frankfurt melletti falu énekkarával állunk családi-baráti kapcsolatban, esküvőre járunk egymáshoz, fát is ültettünk náluk, amit idén, úgy néz ki, sikerül közösen megöntözni. ift. Csősz Sándor A kitüntetettek balról jobbra a megszólalás sorrendjében Elszántsággal, hittel Beszélgetés Csányi Zoltánnal A Palotai Műhely várpalotai festője, Csányi Zoltán A magyarság őstörténete című összeállításából nyitottak kiállítást néhány napja a székesfehérvári Alba Regia Építő Vállalkozó Rt. központi irodaházában. Megnyitóbeszédében a Szent István Király Múzeum igazgatója, dr. Fülöp Gyula méltatta azt a nem mindennapi vállalkozást, amivel Csányi Zoltán ezt a sokakat izgató témát ilyen elszántsággal és hittel felvállalta. A kiállítás február közepéig megtekinthető. Csányi Zoltán nyilatkozott lapunknak munkáival kapcsolatban. -1982 óta festem ezeket a nagyméretű képeket. A honfoglalásról szóló tanulmányom Veszprémben egy kiállításon díjat nyert. Ezt követően egy régész kollégám összehozott László Gyula professzorral, aki a honfoglaláskor szakembere. Az ő hatására és segítségével rengeteg forrásanyagra tettem szert. ’87-ben készítettem el azt a sorozatomat, ami kizárólag a magyarság őstörténetével foglalkozik. Ez a Szkítiától Álmos vezér feláldozásáig terjedő időszakot dolgozza fel. 40 képet terveztem megfesteni, ezekből 21 elkészült. A nagyközönség a palotai napok keretén belül hét munkát láthatott itt, a Thuri-várban rendezett kiállításon, egyébként én itt a múzeumban vagyok restaurátor. A fehérvári kiállításom úgy jöhetett létre, hogy a várpalotai polgármester járt közben az építők vezérigazgatójánál ennek érdekében. Még azt is elintézte, hogy Palotáról egy különbusz hozta a művészetkedvelőket a kiállítás megnyitójára. A fehérvári anyagom: Szkythosz Heraklész íjával, A csodaszarvas, Hunor és Magor leányrablása, A tárnokvölgyi csata, Táltosok, A catalaunumi ütközet, Reims városának bevétele, Attila találkozása Leo pápával, Attila halála, Csaba a Hadak útján, Emese álma, Költözés Álmos szülőföldjéről, A fehér ló befogása, Átkelés a zajló folyamon, Sasok üldözik a magyarokat, Árpád seregszemlére indul, Álmos feláldozása. Cs. S. HAYDN, MOZART A Budapesti Fesztiválzenekar idén is folytatja Haydn-Mozart koncertsorozatát óbudai próbatermében. A hangversenyeket február 11-én, március 4-én és május 25-én tartják este hat órakor. A zenekar tagjainak különösen fontosak ezek a bemutatók, mert szólistaként is bemutatkozhatnak - mondta Fischer Iván, a zenekar művészeti vezető je. Ami a szívedet nyomja Ezzel a címmel jelent meg a diákköltészet kötete. A kiadvány az elmúlt két év legsikeresebb pályamunkáit tárja az olvasó elé. Veres B. Zsuzsa, a Veszprém Városi Művelődési Központ igazgatóhelyettese arra inspirálta az ifjú alkotókat, hogy írásaikat és grafikai illusztrációikat továbbra is küldjék el, mivel két év múlva újabb kiadványt szeretnének megjelentetni. Berzeviczi Zoltán gitárművész kitűnő hangorgánummal megáldott ember, magyar költők megzenésített verseit adta elő a népes közönségnek. Széki Patka László kiemelte, hogy a Statisztikai Hivatal reprezentatív felmérése szerint hazánkban minden ötödik ember ír verset, az európai ranglistán csak Szlovénia előz meg minket, ahol is minden harmadik állampolgár áldozza élete egy bizonyos hányadát az írásnak. Fodor Gábor 17 éves, az esztergomi ferences gimnázium tanulója, immár másodszor végzett az első helyen. Arra a kérdésre, hogy miért ír, kis gondolkodás után azt válaszolta: belső indíttatásból. Tanulmányait az ELTE magyar-történelem szakán szeretné folytatni. Gábor írásaira Vágszer Lászlóné várpalotai általános iskolai tanárnő figyelt fel. Gelencsér Gergely 16 éves, a veszprémi Lovassy gimnázium tanulója, humoros, groteszk írásaival hívta fel magára a figyelmet. Az apa a ’80-as évek derekán ikertestvérével járta az országot konferansziéként. A megfelelő családi háttér, a segítség és támogatás eredménye az Elefánt és a kék zokni című groteszk mű. Gergely az érettségi után mindenféleképpen humán pályát szeretne választani. Szűcs Ildikó, a zirci III. Béla Gimnázium elsőéves rajz tagozatos tanulója verssel és illusztrációval jelentkezett a kiadványban. Rajztehetségére Somogyi Zsuzsa, irodalmi vénájára Fehér Ildikó tanárnők figyeltek fel Veszprémben, a Simonyi Zsigmond Általános Iskolában. Végezetül a kiadvány szerkesztője, Szűcsné Pintér Rozália hangsúlyozta, hogy vannak, akiknek művei nem kerültek be a mostani válogatásba, ez csupán terjedelmi okokkal magyarázható. t. B. G. L. Koncert az ötvenéves Szent Margit-templomban Egyházi esemény - a plébánia fennállásának 50. évfordulója - adta az aktualitását annak a koncertnek, amelyet vasárnap este adott a Liszt Ferenc Kórus, Kollár Kálmán vezénylésével a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomban. Nagy feladatra vállalkozott a kórus, amikor olyan kórusművek bemutatását tűzte műsorára, mint Kodály Szép könyörgés című műve, amelyet Balassi Bálint versére írt a zeneszerző. „Nincs már hová lennem kegyelmes Istenem/ Mert körülvett engem szörnyű veszedelem” - szóltak a költő szavai a hangversenyeknek eddig csak nagyon ritkán helyet adó templom falai között. Mendelssohn, kettős kórusra írt nagyszabású zsoltárfreskója, a Miért tombolnak a pogányok? gyönyörű zenei részleteivel, íveivel hatásosan koronázta meg a zenei eseményt, amelynek közönsége jobbára a templom híveiből állt. A) László Fotótárlat Tűnő pillanatok Dr. Erdész Károly fotói a megyei könyvtárban Évek óta együttműködik az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és a VMKV Bakony Fotóklubja kiállítások, tárlatok rendezésében. Most a klub egyik tagjának, dr. Erdész Károlynak a fotói láthatók a könyvtár olvasótermében, Tűnő pillanatok címmel. Jó hagyományt követ a könyvtár akkor, amikor rendszeresen helyet ad a vizuális művészeteknek az olvasóteremben. Ezt a mostani kiállítás élménye is igazolja. Dr. Erdész Károly a fotó legegyszerűbb eszközeivel, mentesen minden erőszakolt technikai bravúrról készíti felvételeit. A különböző - nagy látószög, torzító előtétek stb. helyett, a tartalmi megfogalmazás az, ami leköti a néző figyelmét és asszociációkra kényszerítve, befogadásra készteti. Most szélesebb témával jelentkezik a szerző, mint korábban és ez előnyére vált. A meghitt emberi pillanatok a táncosok forgatagának érzékeltetése mellett helyet kaptak a természetfotók is, ámbár azok is emberi érzéseket keltve. Igaz, hogy mindenki más és más érzésekkel, hangulatban érkezik egy kiállítás megtekintésére és éppen ezért ennek megfelelően más és más kép másként hat egyik nézőre, mint a másikra, de az biztos, hogy aki február 3-ig felkeresi ezt a tárlatot, élményekkel gazdagabban távozik. A L.T.