Kokas Endre: Az 1880-as évek irodalmi élete

Az irodalmi élet szervei és csoportjai

Otthon-kávéházba tették át helyüket.)21 Ez a társaság volt ii ,,Vajda-kör", mert fejüknek az elismert (csak az akadémiku­sok nem ismerték el) legnagyobb költőt, Vajdát tisztelték, t­agjai a következők: Ábrányi Emil, Ambrus Zoltán, Endrődi Sándor, Inczédy L., Irmei Ferenc, Justh Zsigmond, Kabos Ede, Komjáthy Jenő, Koroda Pál, Palágyi Menyhért és Lajos, Rákosi Viktor, Rudnyánszky Gyula, Szana Tamás és később Zempléni Árpád is. Mi sem természetesebb, hogy itt állandóan az akadémikus kör kritizálása volt a szőnyegen: itt születtek az akadémiát ért­ támadások, az akadémikus kör íróinak elfogult bírálásai s itt szórta Vajda János a maga szentenciáit Gyulaira, az „igazságtalan kálvinista kriti­kusra.""" Sokkal kisebb a jelentősége irodalmi téren a következő 2 körnek, de felemlítjük őket is. Az egyiket a váci utcai Korona­kávéházban a Szegedről visszatért Mikszáthtal (1881) Gozsdu Elek alapította, mint „utolsó cigány tanyát." „Este 8—9 órától éjfél után egy óráig majd mindennap, itt gyülekeztek össze az irodalom és művészet cigányai, de orvosok, tanárok, ügy­védek is, öregek-fiatalok vegyesen." Kedélyes társalgás kö­zepette vitatkoztak irodalmi, művészeti nézetekről s bírálták a megjelent munkákat. Azonban 1885-ben Gozsdu vidéki hivatalnok lett s a tőle elhagyott kör csakhamar feloszlott. . A másik csoport a Kispipa-kávéház Komócsy-asztala volt, hova többek közt Szabó Endre, Tóth Béla, Szana Tamás, Tóth Kálmán, Reviczky Márt és a Pesti Hírlap szerkesztősége. Ám a rohamosan fejlődő világvárosi élet véget vetett ennek a kedélyes, kisvárosi életnek . V. Az a törekvésünk, hogy a 80-as évek irodalmi életét a maga teljességében vázoljuk, megkívánja, hogy legalább rö­viden, főbb vonásaiban a folyóiratokról s újságokról is szól­junk. Először ismertetjük a kritikai irány­akat, azután a szépirodalmiakat, végül a főbb napilapokról és újságokról szólunk.­ ­ A következő csoportokról írnak : Sikabonyi, Komjáthy Jenő, 1909. Paulo­vics: Reviczky Gyula, 1919. 22 Köveskuti Jenő: „Vajda J. és kritikusai." Magyar Kultúra, 1927. nov. 2.

Next