Pannonhalmi Szemle 1931

2. szám - Tanulmányok. - Dr. HEIN TÁDÉ: Zilahy Lajos.

ZILAHY LAJOS. A nemzetek életének is megvan a viharzónájuk, mint a levegőrétegek kavarodásának, és gigásziak, szeszélyességükben is nagyok, merészek, sokszor megdöbbentők azok az alkotások, melyek a nemzeti lélek viharainak mélyéből vajúdnak életre. Pazar pompájú, megbűvölő az egy ember belső világa is, de mi ehhez képest a nemzet élete, micsoda chaotikus erők, esz­mények, fékevesztett szenvedélyek kavarognak ebben az őrü­letesen forrongó kráterben ? ! Hányszor megcsodáljuk az égbenyúló hegyóriásokat, a vadul kavargó felhőcsatákat, a tenger viaskodását, és milyen közönbösen, mennyi nemtörődömséggel, milyen boldog, gyer­mekes nyugalommal járunk a lelkek kohója mellett, fölött ! Az idegesség, az élethajszolás lázában micsoda Istent kísértő, bol­dog „nyugalom" ! Es az irodalom, a művészet a szeizmográf műszeres pon­tosságával jelzi a feszülő életet, méri az életet söprő erők próbálkozását, az utolsó percek nagy összesűrűsödését, — hogy gyönyörködjünk benne ! Van-e nagyobb valami, mint embernek lenni s az emberek között művésznek, írónak születni ? Zilahy is a magyar nemzetnek ebbe a viharzónájába szü­letett bele, amikor még egyik regényében (A két fogoly) utolsót lobban a békés idők tavasza-nyara, hogy beboruljon az ég s utána — ki tudja, meddig — csak a reménye maradjon, éljen az új magyar tavasznak, termelő nyárnak. Szeszélyesek ennek az időnek az alkotásai, sok köztük a torzó, mint amilyen a lelkek élete, amikor csak tapogatózva megyünk előre ! Az esz­mények burjánzó földje szakad föl a viharban, a viharverés után, s csoda-e, ha a sok dudva közt annyira egészséges szemre, lélekre van szükség, hogy ne bodzából akarjanak elefánt-csont trónust faragni, ne beteg, halálra vált lelket akarjanak életnek indítani ! A rengő földön, a társadalom eresztékeit rázó szenvedé­lyek viharában kétszeres feladat századoknak beszélő Panthe­onokat állítani, embereket márványba faragni, nagy lelkeket szavakba mintázni ! És Zilahy írásain is érezni, hogy munkája közben reng a föld, viharzó orkánok csapnak át a lelkén is. De van ereje, tehetsége, eszménye, hogy megint életté, művé­szetté forrassza nagy elgondolásait, s töretlen lélekkel indítsa őket útnak, melyről nincs visszafordulás. Zilahy Lajos egyénisége legteljesebben A két fogoly c. regényében nyilatkozik. Érdekes egyéniség az író. Erős fantá­ziával, realizáló, megjelenítő erővel rajzolja a béke utolsó esz­tendejét és a háborúnak az embereket szétválasztó, önmaguk ellen fordító, áthidalhatatlan tragédiákba süllyesztő katasztrófáit.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék