Pannonhalmi Szemle 1934
1. szám - TANULMÁNYOK. - DR. BÁNHEGYI JÓB: Harsányi Lajos költészete.
szinte kápráztató bőségben alkalmazza a találó szimbólumokat és misztikus látomásainak érzékeltetésére meglepő virtuozitással használja fel a nyelvnek festői elemeit. Ezzel a verseskötettel Harsányi kiemelte a katolikus vallásos lírát a hitbuzgalmi folyóiratok szerény színvonalából és egyenrangúvá tette az egykorú világi költészet legjavának alkotásaival. Az epigonok kezén művészietlenné elhanyatlott műfajt Harsányi a hivatott költő ihleterejével korszerűen művészi magaslatra emelte. Példaadása kötelező erejű lett azok számára, akik e téren azóta felléptek és a Harsányi műveiben először megújult katolikus líra azóta olyan értékekkel büszkélkedhetik, mint Sik Sándor, Mécs László, Kocsis László és Mentes Mihály, akiknek költészete immár elismerten szerves tartozéka a modern magyar szépirodalomnak. Harsányi következő alkotásában a Hagia Sophia-ban (1913) eljutott művészi fejlődésének egyik csúcspontjára és megajándékozta irodalmunkat a katolikus szimbolizmus legmonumentálisabb remekművével. Képzelete olyan világot hódított meg, ahol előtte még soha sem járt magyar költő. Behatolt az isteni Bölcseség házába, megénekelte a kegyelem titokzatos működését az emberi lélekben s az isteni adományok földi sáfárjának, a katolikus papnak fenséges szerepét a természetfeletti élet forrásainak, a hét szentségnek kiszolgáltatásában. Az epikai keretbe foglalt páratlanul eredeti elgondolású költeményben a költőpap három útitárs, a tudományt jelképező Doktor, a képzeletet megszemélyesítő Délibáb és az ifjúságot szimbolizáló kis Diakonus kíséretében hatol be a titokzatos birodalomba, amelynek csodáit azonban nem foghatja fel a maga erejére támaszkodó Értelem, nem magyarázza meg a legragyogóbb képzelet és csupán homályos sejtelemmel közelít meg a tisztalelkű ifjúság. Csak a megszentelő kegyelemmel megvilágosított hit fedi fel az életszövevény értelmét és segíti el a szenvedélyek és bűnök útvesztőiben bukdácsoló embert ahhoz a boldogsághoz, amely az Arany Páva csarnokában, az üdvözültek otthonában reá várakozik. A Hagia Sophiának ez a mély alapeszméje azonban nem száraz tanításokban és elvont elmélkedésekben, hanem a kápráztató képek és költői látomások érzéki erejű valóságában világosodik meg az olvasó lelki szeme előtt. Harsányi a katolikus liturgiának ősi, a katakombák kora óta állandóan virágzó jelképrendszerét elevenítette meg és bővítette ki a maga kifogyhatatlannak látszó költői leleményének gazdagságával, hogy megérzékítse azt, ami láthatatlan, megtestesítse azt, ami megfoghatatlan. A Divina Comoedia titáni lelkű szerzőjének költői és látnoki szelleme hatolt csak be ilyen transcendens mélységekbe és a Hagia Sophia költője bebizonyította, hogy a magyar irodalomban alig van még egy ilyen rokonlelkű utóda a halhatatlan Dantének. Az 1917-ben megjelent Toronyzene című verseskötetben a papköltő lelke új és fenséges ihletű himnuszokban szólal meg a Szent Dávid hegedűjén intonált versciklusban, A bukottak áriáiban pedig életgyónásszerű őszinteséggel zengi el emberi gyarlóságainak és bot-