Pannonhalmi Szemle 1941

1. szám - TANULMÁNYOK - Kelemen Krizosztom: A jubiláló Jézus-társaság

szolgálhassák, szakít a szent alapító a korábbi szerzetek életmód­jával az öltözetet, a közös zsolozsmát, a helyhezkötöttséget illetőleg, így lesz a rend ,,a pápa könnyű lovasságává", hogy rögtön ott terem­jen, hol legnagyobb a szükség az áldozatos munkára. Ugyanazt a célt: Isten nagyobb dicsőségét szolgálja a rend bármely területen és bármely munkakörben rendtagj­ainak példás szellemi és erkölcsi ere­jével, s a rend, mint ilyen, — Richelieu szavával élve — a maga „legcsodálatosabb szervezeti remekművével". A hitélet elmélyítésének szolgálatában áll a szószék; a gyón­tatószék; a Mária-kongregáció; nevelő munkájával az iskola; a toll hatalma; a papnevelés; a papok és világiak számára rendszeresített lelkigyakorlatok; népmissziók. Ezek a csatornák, melyeken át az új szellem szétárad és világformáló munkáját elvégzi. Ezeken át lesz a jezsuita rend az új élet erjesztő kovászává a reneszánsztól belső erejében, a protestantizmustól lélekszámában és hitrendszerében megtámadott, legyöngült Egyház számára. A megújulás munkájának, hogy úgy mondjam, vezérkari előkészítését a trienti zsinat végzi el. A trienti zsinat elgondolásainak és célkitűzéseinek keresztülvitelében azonban kétségtelenül a Jézus-társaság a leghatalmasabb szervezet az Egyház kezében. A jezsuita rend a reneszánsz tudományos és művészeti eredményeit átveszi, továbbfejleszti, megtölti természet­fölötti tartalommal és a lelkek megszentelésének szolgálatába állítja be. Ebből az értékfölfokozásból új művészeti stílus született a ba­rokkban. Ez a stílus átjárja az élet minden vonatkozását s a XVII. és XVIII. századnak valósággal életstílusává lesz. Jelezve annak a hatalmas szellemi áramlatnak erejét, mely a Jézus-társaságból ki­áradt s mely alól semmi más mozgalom ki nem vonhatta magát. Az az elragadtatással határos hősi lendület, mely minden téren csodá­latos alkotásokkal­ gazdagította Európát, ihlette szinte emberfölötti hősökké a török harcok magyar hőseit is. Ennek az új eszmevilág ihlető hatásának kikapcsolhatatlan része van hazánk fölszabadításá­ban, de egyúttal föltámasztásában és fölvirágoztatásában is. E csodálatos tavasznak ma is beszédes emlékei a magyar váro­sok, falvak templomai, nemesi kúriái, főúri palotái s egyúttal ám­bitusos parasztházai. A templomok, úrilakok kincses ékességei s az imádkozó Esterházy nádornak örökszép fohászkodása a magyarok Nagyasszonyához. — Amivel a lélek csordultig tele, az a lángoló hevű meggyőződés kiárad a világra: új népeket szerez, új területeket hódít Isten orszá­gának. Az újkori hithirdetésnek legnevezetesebb alakja Xavéri Szent Ferenc, Loyolai Szent Ignác legelső társainak egyike. Az önfeláldo­zásnak, az áldozatot kísérő és eredményessé tevő kegyelemnek ter­mészetes eszköze szentünk lángelméje és rendkívül széleskörű tudása. Xavéri Szent Ferenc a kereskedővel, a pénzemberrel, a ten­gerésszel, a katonatiszttel, az államférfiúval, az egyszerű néppel a saját nyelvén beszél, különleges eszmekörébe bekapcsolódik s így a jóindulatot előre megnyeri a tanítás számára, melyet nem csak szóval hirdet, hanem vonzó egyéniségének minden értékével. Saját

Next