Pannonhalmi Szemle 1943
1. szám - Blazovich Jákó: A keresztény egység szolgálatában
got a hitegység utáni őszinte, mély vágyakozás-sugallta cikkek. Elég Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapátnak cikkére (Pester Lloyd karácsonyi számában) s a protestáns előkelőségek részéről jött megértő, eleven felelősségtudattal adott visszhangokra hivatkoznunk. Egy pillanatra sem adjuk magunkat oda derűlátó reménykedésnek. Vakmerő, könnyelmű reménykedés, fantaszta, gyökértelen álmodozás legyen száműzve ettől az ijesztően nagy kérdéstől. Jól tudjuk, hogy a magyarság legtragikusabb választófalának lebontása az ember felől szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik. A nagy, második szentistváni magyar sorsfordulót mi elsősorban nem is emberi, hanem kegyelmi, karizmatikus erőktől várjuk. Ezekért az isteni erőkért való szüntelen esedezés az első és legfontosabb teendőnk. A másik, ugyancsak súlyos követelmény, hogy az isteni kegyelem munkájának útját egyengessük. Ez utóbbi célt akkor szolgáljuk a legeredményesebben, ha a nagy kérdést közös erőfeszítéssel sohasem engedjük kisodródni a szeretet krisztusi légköréből. Az isteni kegyelem munkájának előkészítői leszünk, ha egyrészt Krisztus s az ő igazságai, másrészt az egymás iránti szeretet járja át mindegyikünk egész valóját. A szeretetlenség, gyűlölet a mellett, hogy Krisztus megtagadása, csak távolít, taszít — egyesíteni csak a szeretet tud. Ennek a szeretetnek a nevében vésnek rá minden szószékre, amelyről a kereszténységről, a kereszténység nevében beszélnek, egy német evangélikus lelkésznek, az egyesülés lelkes munkásának, Paul Schütznek szavait: ,,Milyen megtisztultságra, túlbuzgóságtól, keserűségtől való mentességre van nekünk, mai lelkipásztoroknak szükségünk, ahányszor lábunkat a szószék első lépcsőfokára tesszük!" Ugyanez a mondat égjen, világítson minden íróasztal, minden előadói emelvény fölött, amelyről a kereszténység legtragikusabb kérdéséhez nyúlnak. Még valaki számára kérünk a nagy cél érdekében szeretetet: azon középkor számára, amely sokat tévedett, de Krisztus köpenyét — Gertrud von Le Fort szavaival élve — épen őrizte meg, amelynek folyamán sok kísértés közepette is egyek voltunk. Szilárd meggyőződésünk, hogy ez a szeretet is közelebb fog hozni egymáshoz bennünket.