Pannonia, 1897. augusztus-szeptember (26. évfolyam, 61-110. szám)
2. oldal. — 61. szám. „PANNÓNIA“ Nyelvében él a nemzet. Ezen mondás mindinkább valósul, s minden igazi hazafi őszinte és benső örömmel tapasztalja, hogy a magyar nyelv évről-évre óriási mérvben terjed, s hogy oly vidékek lakói, a kik még egy évtized előtt meg sem értették a magyar szót, most már nemcsak törik azt, hanem folyékonyan beszélik a zengzetes hazai nyelvet. A kormány az utóbbi években oly sok gondot fordított a magyar nyelv terjedésének előmozdítására, oly nagy áldozatokkal létesített még a legelhagyottabb vidékeken is községi, elemi és népiskolákat, amint azt egy európai nemzet sem cselekedte ily rövid idő alatt és oly nagy terjedelemben, sőt felfedezte és létrehozta a nemzeti nyelv terjedésének legbiztosabb faktorát, a kisdedóvó iskolákat. Kassa városa sem zárkózott el ezen hazafias mozgalomtól, s iskolákra, tanerőkre annyit áldozott, mint kevés város az országban. Meg is van a látszata, az eredmény el nem maradt, s már alig van Kassán ember, kivéve talán a legújabb idevándoroltakat, aki nem értené édes hazánk nyelvét, a magyar szót. Kassa környéke, a közelfekvő falvak lakósága még részben tót ugyan, de az is magyarosodik mióta minden falusi iskolában magyar nyelven tanítanak. A fiatalok tudnak már magyarul, csakhogy ritkán beszélnek, még gyakorlottabbak a tót nyelvben, mivel az üresekkel csak tótul közlekednek. Ha velünk beszélnek, szinte tótul kezdik, s csak tőlünk függ, hogy magyarra fordítsuk a szót. Gyakran történt velem, hogy ha tótul szólított meg valami falusi vagy külvárosi ember, azt mondtam neki: »Nem tudok tótul!« Eleinte kételkedve nézett rám, nem akarta elhinni, de miután erősen maradtam állításom mellett, végre ő is megszólalt magyarul. Az is megtörtént, hogy valamely fiatal tót suhanczot megdorgáltam, miért nem beszél magyarul, ha tud. Azt adta feleletül : »Szégyenlem magam, mert tót ruha van rajtam, olyan furcsa az, ha tót ember beszél magyarul! A magyar nyelv tehát határozottan terjed, s pedig legkivált tizenöt év óta. Annakelőtte nem igen, mert voltak falvak, a közel környékén is, ahol a falusi iskolában egyebet nem tanultak, mint tót vagy orosz nyelven imádkozni. Most azonban egészen másképpen áll a dolog. Terjednek az óvodák, s ezen intézmény az, mely leginkább terjeszti és megerősíti a magyarságot. Itt ugyanis a kisdedek közt gyökeredzik meg tökéletesen és válik valódi anyanyelvvé a magyar nyelv. Szép és magasztos feladat az óvónők feladata, minden tiszteletre méltók, s az eredmény meglepő ott, ahol lelkiismeretesen teljesítik kötelességüket. Ezen ok, tudniillik a magyarság örvendetes terjedése, s azon körülmény, hogy hazánk nyelvét városunk minden német ajkú lakója máris érti, indított bennünket, kik a közreműködésre vállalkoztunk arra, hogy az eddigelé, egy negyed századig német nyelven megjelent »Pannóniát« magyarrá változtassuk, s továbbra is a közügy szolgálatára szenteljük. a béke. (gl.) Ami még három nap előtt kizártnak látszott, íme ma már befejezett tényként áll előttünk. Parlamentünknek egymással hadakozott pártjai békét kötöttek, békét, mely egy pártra nézve sem lealázó. Ezen örvendetes békekötés elsősorban Szilágyi Dezsőnek, a képviselőház kitűnő elnökének az érdeme, aki hatalmas egyéniségével, csorbitlan tekintélyével, finom tapintatával, két égbevonhatatlan szabadelvűségével és ellenállhatatlan logikájával közvetítette a harczoló pártok közt a békét. Elismerés illeti a békekötésért az egyesült ellenzékeket is. Igaz ugyan, hogy az obstructionális hadjáratot nem azért indították, mert a büntető perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatnak 16. §-ában országos szerencsétlenséget láttak volna, hiszen az ellenzéki képviselők túlnyomó többsége, úgy a néppárthoz tartozók, továbbá az Ugron párthoz és a nemzeti párthoz tartozók nagy része tényleg nem is barátja a sajtószabadságnak, míg az ellenzékekhez tartozó képviselőknek azon része, mely a sajtószabadságnak őszinte híve, tisztában volt magával az iránt, hogy a 16. §. nincsen ugyan szerencsésen formulázva, de távol van attól, hogy a sajtószabadságot veszélyeztesse, hanem indították ezen hadjáratot azért, mert arra számítottak, hogy támogatást nyernek a szabadelvű pártnak a 16. §-sal elégedetlen tagjai részéről, hátuk mögött lesz továbbá az egész sajtó és ezzel a nagyközönség és így könnyű lesz a Bánffy-kormányt megbuktatni. Igaz ugyan az is, hogy az egyesült ellenzéknek ezen számítása tévesnek bizonyult, mert a szabadelvű pártnak a 16. §-sal elégedetlen elemei sokkal nagyobb bajnak tartva a kormányválságot, mint a 16. §-nak törvénnyé váltát, nem voltak hajlandók az egyesült ellenzékeket ezen küzdelemben támogatni, de a sajtónak józan része és a nagyközönség is látva, hogy a — valóban nem is nagyon veszélyeztetett — sajtószabadság megmentése nem is czélja ezen küzdelemnek, hanem csak eszköz a kormánybuktatásra, nem támogatta az ellenzékeket obstruáló küzdelmükben. Nem kevésbbé igaz az is, hogy az ellenzékeknek ezen küzdelme nem eredményezhette a kívánt sikert. De az ellenzékek, mihelyt belátták, hogy a megkezdett hadjáratnak folytatásával veszélyeztethetik a szólásszabadságot, tehát a parlamentarizmusnak legértékesebb kellékét, hajlandóságot mutattak a küzdelemnek beszüntetésére. Ezen önmérsékletekkel és higgadtságukkal megkímélték az ellenzékek a parlamenti szólásszabadságot a fenyegető korlátozástól és ez által hervadhatlan érdemeket szereztek a magyar parlamentarizmus körül. De elismeréssel kell adóznunk a szabadelvű pártnak és az ezt vezető kormánynak is. Ők a legnagyobb türelemmel és önmegtagadással nézték az egyesült ellenzékeknek két hónapon át folytatott obstruáló eljárását. Bámulatraméltó higgadtságukban őrizkedtek attól, hogy akár szóban, akár tettben az ellenzékeket ingereljék és ez által a helyzetet még inkább elmérgesítsék. És a midőn a parlamentarizmusnak megmentése céljából orvosló intézkedésekhez kellett folyamodniok, egyelőre a legenyhébbet, az üléseknek csak egy órával való meghosszabbítását választották. A midőn pedig arról szereztek meggyőződést, hogy az ellenzéki pártok komolyan keresik a megegyezést, államférfim bölcseséggel és mérséklettel méltányos feltételeket szabtak, tartózkodva olyan követelésektől, melyeknek teljesítése az ellenzékekre nézve lealázó lenne. Ez által lehetővé tették, hogy a felizgatott kedélyek lecsillapuljanak és a béke állandóvá legyen. Állandó béke, azaz olyan helyzet, hogy a parlamenti pártok nem ellenséges indulattal törjenek egymásra, hanem mint komoly munkát végző higgadt emberek sine ira et studio védjék meg ellentétes álláspontjaikat, elveiket, nézeteiket, erre van parlamentünknek szüksége és akkor nem lesz meddő a működése. Ha ez lesz eredménye a most kötött békének, akkor nem lesz okunk a két havi időveszteséget és a kiállott izgalmakat sajnálni. Egy kis tévedés. Kardos Ella kisasszony bejött a nagyvárosba, hogy egyet-mást vásároljon és egykori iskolatársát a zárdából, Mócsy Ilonkát meglátogassa. Miután mindent beszerzett, keztyüt, czipőt, napernyőt és nyakfodrocskát, még tíz koronája maradt a pénztárczában, s ő elhatározta, hogy elmegy a fényképészhez és levéteti magát. S ezt joggal tehette, hisz oly takaros, csinos leányka volt, hogy kár lett volna az utókort ezen emléktől megfosztani. .. Megkérte barátnőjét Ilkát, hogy jönne vele, de ez el lévén foglalva, nem engedhetett kívánságának, biztatta azonban, hogy csak menjen a Zrinyi utczába, a 34. sz. alatti házban lakik egy ügyes és olcsó fényképész, különben csinos fiatal ember, aki igen szép képeket szokott készíteni. — Földszint vagy az emeleten ? — A második emeleten balra. — De nem lesz illetlen, ha egyedül megyek oda ? — Éppenséggel nem. Igen művelt és jó hírben álló fiatal ember, kinél sokan fordulnak meg, épp a mai lapban is van egy hirdetése. És Ellácska elment, megállott a 34. számú ház előtt, megtekintette a kapun kifüggesztett csinos fényképeket és egészen bátran baktatott fel a második emeletre, melynek kissé sötét lépcsőházában megkopogtatta a keze ügyébe eső jobboldali ajtót. Szőke szakállú, csinos fiatal ember, elegáns nyári öltözetben nyitott rögtön ajtót, s megpillantván a fiatal hölgyet, pirulva köszöntött, felkérvén őt, kegyeskednék a szobába lépni. A szoba szépen bútorozott elegáns szalon volt, de sehol sem lehetett látni fényképészeti készülékeket. Ez volt nyilván az elfogadó terem. És a fiatal ember oly zavartnak látszott, kissé ügyetlen kézmozdulattal kínálta meg a látogatót üléssel; nem volt olyan merész fellépésű, mint rendesen a fotográfusok. Nagysád bizonnyára olvasta hirdetésemet? — Igenis, egy barátnőm figyelmeztetett rá vagy félóra előtt. — És nagysád oly gyorsan elhatározta magát? — Kell is ahhoz hosszú gondolkodás. De nekem nincs sok időm, holnap ismét haza utazom. — Ah I nagysád nem idevaló ? De hát csak beszélgessünk egy kissé, hogy egymással megismerkedjünk. — Ezt én egészen fölöslegesnek tartom. Mutasson inkább néhány női arczképet, hogy tudjam magamat tájékozni. Fiatal leányokat, kiket már felvett. — Sajnálom, de efélékkel nem szolgálhatok. Nagysád az első, aki megtisztel. — No ez furcsa dolog! Barátnőm pedig azt mondta, hogy.............. — Bocsánat, de nem gyaníthattam, hogy nagysád oly nagy súlyt fektet a tapasztalatokra, — jegyzi meg kissé gúnyosan a fiatal ember. — Tehát ne beszéljünk erről. Hogyan nézek ki jobban, ülve vagy pedig állva ? — Oh, nagysád minden helyzetben elragadó. Kivált előttem, aki sohasem fáradnék ki bájainak szemlélésében — jegyzé meg udvariasan a fiatal ember. — Hagyjuk el a bókokat! Azután mondtam már, hogy kevés az időm. Lássunk a felvételhez! — De kérem, hisz az nem megy olyan gyorsan. Az ember nem határozhatja el magát rögtönében. Annyit azonban mondhatok, hogy nagyság arcza nekem rendkívül tetszik. — Nagyon le vagyok kötelezve. De úgy hiszem, hogy az Önnek egészen mindegy, akár szép, akár csúnya valaki. A fő a kereset. 1897. augusztus 1. Búcsúztató és üdvözlet. A színművészet és a sajtó a kultúra két leghatalmasabb tényezője. Mindkettő oktat, mindkettő munkája áldásos, gyümölcsöző, sikert hozó. Az első hajlékát ma temetjük. Mindannyian összeszorult szívvel álljuk körül a ravatalt. És megszólal a kalapács zenéje, csákány zsibongó zaja, a feszítő vas fülsiketítő moraja. E bábeli zajba belevegyül az örömujjongás melódiája. Hiszen örülünk. Nagysokára is meglesz, amit már alig reméltünk. Ledül a régi rom, s helyébe épül hatalmas palota. Mely díszére válik Kassa városának, de hazának, s főleg a színművészeinek ! S ime összeomlanak, egymásra dőlnek falak, amelyek között két emberöltőn át levénk. Rövid idő és semmi sem maradt hely templomából. Igébe. Kötelességének megfelelt: mehet! Jöjj! Hatalmasabb, szemkápráztatóbb, legyen ez! — Elég nagysád ! Ne sértegessen észvei. Lehet ugyan, hogy az én hirdetésem felhatalmazza. De türelmetlenkedését tekintve kérdem, miként ítéljek oly fiatal leány föletgánosan jön valamely fiatal emberhez, ha tréfát űzzön? — Én tréfát űzök? Uram, ön, úgy látsz, kém, egy kissé hóbortos! — ezzel felkelt Ella, de elhagyja a szobát. A fiatal ember szinte felemelkedett és erős izgatottság látszott erőt venni rajta; arcza kipirult, szemei szikráztak és karjait a leány felé nyújtva, reszkető hangon mondá: — Őrültség, az igaz, ha az ember egy papírlapra bízza egész élte boldogságát, mint én cselekedtem, midőn ajánlatomat közzétettem. Őrültség valamely leánynak felajánlani kezét, akit alig ismer, s aki oly különös magaviseletet tanúsít. Szivemet azonban nagysád látása oly szenvedélyre ragadta, hogy bár boldogságomra vagy kárhozatomra szolgáljon, kész vagyok önt nőül venni. Ella már most tökéletesen meg volt róla győződve, hogy eszelőssel, hogy őrülttel van dolga, körülnézett, hol a csengetyű, hogy segítségért csengethessen, miután azonban sehol sem látott villamos jelzőt, az ajtó felé sietett, hogy idejekorán menekülhessen. -- L - * A fiatalember azonban megpillantván szándékát, útját állotta és megragadván kezét, esengve könyörgött, mondaná meg legalább nevét és lakását, s ne fosztaná meg azon szerencsétől, hogy viszontláthassa. . Ella azonban kiragadta kezét és felrántván az ajtót, nagy ijedelmére és meglepetésére, az ekként megvilágított lépcsőház túlsó oldalán, megpillantotta a balra eső ajtót és azon a fényképész czim-feliratát.