Pápa és Vidéke, 2019 (17. évfolyam, 1-48. szám)
2019-02-06 / 4. szám
02 I Pápa és vIDÉKE Folytatás az 1. oldalról Ez a vállalkozó a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, akik a legkedvezőbb ajánlatot adták - mondta el a városvezető, majd hangsúlyozta, az oktatási intézményben szakképzés keretében tanulják a diákok ezt a munkát és megfelelő irányítás mellett el is tudják végezni a feladatot. A polgármester elmondta azt is, április 15-éig mindenképpen végezni kell ezzel a munkafolyamattal, mely a szakértők által meghatározott fakivágási terv iránymutatásai szerint történik majd. Dr. Áldozó Tamás kiemelte, időközben a többi munkafolyamat közbeszerzési eljárásait is megkezdik és folyamatosan választják ki a legjobb ajánlattevő gazdasági társaságokat, akik átveszik a kerékpárút-építés, a zöldterület-rehabilitáció, a vízgépészet, a villamosrendszer kiépítése és a többi munkálat elvégzésére szolgáló munkaterületeket. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy a fakivágásokat követően munkaterületté alakul át a park munkálatok által érintett része. Sok helyen végeznek talajcserét, lebontják a szökőkutat és a mellette lévő épületet, eltávolítják a közvilágítás oszlopait azután következik az építkezés folyamata, a fatelepítések és növénytelepítések. Mint elhangzott, a fákkal kapcsolatos munkafolyamatok közt nagy hangsúlyt helyeznek a megmaradó fák ápolására is. Minél több funkciójában szeretnénk megtartani a beruházás alatt is a Várkertet - mondta dr. Áldozó Tamás. A kivitelezők mindig jelzik majd az aktuális munkaterületet. Erre fokozottan kell figyelni, de a Várkert többi részét bátran használhatják mindazok akik futni, sétálni szeretnének. A polgármester elmondta azt is, az elmúlt évben a város más területein kivágott fákat száz lakásfenntartási támogatásban részesülő, fával fűtő pápai háztartáshoz juttatták el. A Várkertben kivágott fáknak is hasonló lesz a sorsuk. Az az 513 pápai háztartás számíthat majd fára, amelyek a téli rezsicsökkentésre jelentkeztek. Ez nem a téli rezsicsökkentés része, a fát az utalványon felül, plusz városi támogatásként kapják a családok. A városvezető rámutatott, lehet, hogy ez a fa sok esetben nem alkalmas arra, hogy azonnal eltüzeljék, de jövőre is lesz tél, és ha a most kapott fát elraktározzák, akkor a következő fűtési szezonban nagy segítséget jelenthet. Dr. Áldozó Tamás a fakivágásokkal kapcsolatos lakossági érdeklődéssel kapcsolatban kijelentette, örülnek az érdeklődésnek, hisz aki érdeklődik, az kíváncsi arra, hogy mi történik és az érdeklődés egyfajta nyitottságot is jelent. Aki érdeklődik, az meg akarja hallani az érveket és a szakmai indokokat. Egyébként pedig nincsenek illúzióim, ez nyilván alkalmas lesz hangulatkeltésre is, de továbbra is csak azt tudom mondani, hogy szakmai alapon közelítsük meg a kérdést. Ha szakmai alapon folynak a viták, akkor a szakma meggyőzően meg tudja védeni az álláspontját. Még az ősz folyamán felkínáltam azt a lehetőséget a közösségi médiában, hogy a fakivágási tervek ismeretében bárki megjelölheti azt a kivágásra kijelölt faegyedet, amely esetében olyan érvei vannak, melyek annak megtartását indokolják. Ezeket az érveket örömmel képviseltem volna a szakmai konzultációkon, azonban ilyen észrevétel nem érkezett. Ennek figyelembevételével azt is mondhatnám, hogy akik a terveket tanulmányozták, azok ezeket a terveket elfogadhatónak és megvalósíthatónak tartják - mondta végül dr. Áldozó Tamás. Eredményes évet zártak Folytatás az 1. oldalról Bárki tagja lehet, aki öregségi nyugdíjjal rendelkezik és befizeti az egyszeri ezer forintos tagsági díjat. A szövetkezet közel kétszáz főt számlál. Balassa Zoltánné, a nyugdíjas szövetkezet elnöke elmondta, hogy várakozásaikat felülmúlta a jelentkezők létszáma. Az elmúlt időszakban sokan felkerestek bennünket és léptek be a szövetkezetbe. 2018-ban százhetvenkilenc tagunk volt, ebből mintegy kilencven fő vállalt állást. Számos helyi céggel, közintézménnyel és vállalkozóval vettük fel a kapcsolatot annak érdekében, hogy minél több álláslehetőséget tudjunk ajánlani a nálunk jelentkezőknek. Szerződésben állunk többek között a Pannon Sütő Kft-vel, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központtal, a Pápai Termálvízhasznosító Zrt-vel, a Pápai Hús Kft-vel, az ESZI-vel, a Pápai Szakképzési Centrummal és a Kékfestő Múzeummal is. Legtöbben a kenyérgyárban dolgoznak szeletelő, csomagoló és takarító munkakörben. A JMSZK ruhatárost, jegykezelőket és portást keresett. Még több embernek tudnánk munkát biztosítani, de sokan csak részmunkaidőben szeretnének dolgozni, míg a nagy cégek nyolcórás munkarendben keresnek munkavállalókat - tette hozzá a szövetkezet elnöke. Balassa Zoltánnétól megtudtuk, hogy tagjaik között az egyedülálló nők az aktívabbak. Az idei évtől egy jogszabályváltozásnak köszönhetően a nyugdíjasok önállóan is vállalhatnak állást kedvezményes feltételekkel. A munkáltatónak nem kell járulékot fizetnie, míg a nyugdíjas munkavállalónak csupán tizenöt százalék személyi jövedelemadót kell megfizetnie a bére után. Ez a kedvezmény eddig csak a nyugdíjas szövetkezetek tagjainak járt. Ennek kapcsán Király Tamásné gazdasági ügyintéző hangsúlyozta, hogy jelenleg is vannak előnyei annak, ha szerződött partnereik a szövetkezeten keresztül foglalkoztatják tagjaikat. Annak ellenére, hogy a munkavállalók bérére minimális közvetítői díjat számolunk fel, még így is megéri a cégeknek, ugyanis számos terhet veszünk le a vállukról. Egyrészt mi számfejtjük és utaljuk a bérüket, másrészt nem kell betegszabadságot fizetniük és szabadságot kiadniuk, hiszen akit mi közvetítünk ki, az csak a ledolgozott napok után kap munkabért. Ezenkívül ha valaki kiesik a munkából, azonnal tudunk mást ajánlani helyette. A jogszabályváltozás után csupán két cég bontotta fel velünk a szerződését, viszont megkeresett bennünket egy új és további tagokkal bővültünk. Év végén közvélemény-kutatást végeztünk a szövetkezeten belül, amiből kiderült, hogy továbbra is igény van ránk. Király Tamásné úgy véli, az áfamentesség tovább növelné a nyugdíjas szövetkezetek népszerűségét a munkaerőpiacon. Az Idősek Aktívan közérdekű nyugdíjas szövetkezet hétfőn, kedden és csütörtökön 9-12 óráig várja azokat a szépkorúakat, akik dolgozni szeretnének. Véradás Február 15-én délután hivatalosan is birtokba veheti az egykori véradó épületét új gazdája, Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye. A gyönyörűen felújított épületben a Fogyatékosok Nappali Intézménye és a Család- és Gyermekjóléti Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat számára alakítottak ki a feladatuknak megfelelő ideális körülményeket. Mielőtt azonban átadnák az épületet, a Véradó Központ és a Vöröskereszt az egykori funkciónak megfelelően egy utolsó, Retro véradást szervez a felújított épület második emeletén február 15-én 13.00 és 15.30 óra közt. S hogy mitől lesz retro a véradás? Minden korábbi és új véradót, aki ezzel az önzetlen jócselekedettel köszön el az épület korábbi funkciójától, egy pár virslivel, üdítővel vagy sörrel köszöntenek. A szervezők mindenkit szeretettel hívnak és várnak! Váli Mari emlékei Hathalomról Az idő múlásának méltósága Folytatás az 1. oldalról Azt kívánom Önöknek, hogy az időnek ez a fajta méltósága legyen meg majd azokban a pillanatokban, amikor a kezükbe fogják ezt a könyvet. Valóságos odafigyeléssel csodálkozzanak rá arra, hogy milyen volt itt a világ a 19-20. század fordulóján és milyen emberek éltek, akik egyébként nagyjából biztos, hogy ugyanúgy gondolkodtak, mint mi - mondta beszéde végén az olvasóknak a polgármester. Váli Mari a történelmi Komáromban született 1840-ben, édesanyja Jókay Eszter, Jókai Mór nővére, édesapja Váli Ferenc, a pápai református főiskola tanára volt. Váli Mari 22 éves korában megözvegyült, és Budapestről visszaköltözött szüleihez Pápára, majd édesanyja és édesapja elvesztése után Jókai Mór segítséget ajánlott neki, amit családi nézeteltérések miatt Váli Mari nem fogadott el. Elfogadta viszont unokatestvére, Jókay Etelka hívását, és 1889-ben a Bakonytamási melletti Hathalomra költözött, majd 1903- ban Lőrintére, ahol 1904 és 1910 között írta meg hétkötetes, ezernyolcszáz oldalas emlékiratát Jókai Mórról. Ebben találhatóak a hathalmi birtokhoz fűződő történetek, élmények és pápai vonatkozású szövegrészek is olvashatóak. Szülőfalum Bakonytamási, amelyhez Hathalompuszta is tartozik. 2012-ben kezdtem Váli Mari kéziratával foglalkozni, és ötéves munka után jelent meg a Hathalmi emlékek című könyv - nyilatkozta lapunknak Németh Tibor, aki a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárában dolgozik. Könyvtáros vagyok főállásban, de helytörténet-kutatónak vallom magam. Gyermekkorom óta foglalkoztat szülőfalum és környékének múltja. Kezdetben saját érdeklődésemre tettem, most már küldetésemnek tekintem és nem is szeretném abbahagyni - jegyezte meg Németh Tibor. A Hathalmi emlékek című kötetet képek és fotók is gazdagítják, a könyvet dr. Hudi József levéltárvezető lektorálta, az emlékiratokból a Türr István Gimnázium diákjai olvastak fel részleteket. Németh Tibor mutatta be a kötetet Fotó: a szerző „Elsősorban pápai" Városbarát Egylet MEGHÍVÓ az „Elsősorban pápai” Városbarát Egylet (EpVE) Petőfi-sorozatának részeként Kerecsényi Zoltán: Hasonlóságok, érdekességek két egykori pápai diák, Petőfi Sándor és Nagy László életében, költészetében című kiselőadására Időpont, helyszín: 2019. február 14. (csütörtök) 14.00 óra . Belvárosi Irodaház (Pápa, Fő tér 24. III. em.)