Pápa és Vidéke, 2019 (17. évfolyam, 1-48. szám)
2019-01-30 / 3. szám
2019. január 30. Fejlesztés a betegbiztonság növeléséért Pintér-Papp Eszter Újabb jelentős fejlesztés valósulhatott meg a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelőben, hangzott el dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és dr. Vörös Ibolya főigazgató elmúlt héten megtartott sajtótájékoztatóján. Az intézmény 2017 őszén 157,24 millió forint vissza nem térítendő európai uniós finanszírozású támogatást nyert el a betegbiztonság fejlesztésére. A pápai kórház mintegy százezer ember ellátásáról gondoskodik, kettőszázhetvenhat aktív és krónikus ágyon látja el feladatát - emelte ki dr. Kovács Zoltán. Mint mondta, az eddigi kórházi beruházásokkal infrastruktúrát fejlesztettek és képzéseket hajtottak végre a kórházban, most pedig a betegbiztonság növelését tűzték ki célul. Ez egyrészt a kórházi dolgozók számára fontos, másrészt a betegek érdekeit is szolgálja. Dr. Kovács Zoltán emlékeztetett arra, hogy Semmelweis Ignác - akinek születése évfordulója alkalmából dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a 2019-es évet a fertőzések elleni küzdelem évének nyilvánította - is a higiénés szabályok betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Dr. Vörös Ibolya úgy fogalmazott, újabb mérföldkőhöz érkeztek a pápai kórház életében. Az elmúlt években közel három és fél milliárd forintos fejlesztést valósítottak meg. Ez elsősorban infrastruktúra fejlesztést, gép-műszer beszerzést jelentett. Olyan pályázat korábban nem volt, mellyel a betegbiztonságot és a dolgozók és a betegek fertőzés elleni védelmét szolgálhatták volna. 2017-ben kiírtak egy pályázatot, mely ezt a célt szolgálja, hisz az egészségpolitika is elismeri, hogy ez egy olyan megkerülhetetlen probléma, amiért tenni kell. A sajtótájékoztatón elhangzott, a 157 millió forintból 32,2 millió forintot a kézhigiénia növelésére, 113 millió forintot pedig egy új, komplett betegazonosító rendszer beszerzésére és megvalósítására fordítottak. Emellett lehetőség nyílt egy flexibilis endoszkópmosó beszerzésére is. A projektnek köszönhetően háromszázhatvankilenc darab - részben automatikus, részben káros működtetésű - kézfertőtlenítő adagolót szereltek fel az intézmény területén, többek közt a közösségi terekben, a folyosókon, mosdókban és betegszobákban, használati utasítást is mellékelve. A főigazgató hangsúlyozta, a beruházástól a betegségek számának csökkenését várják, a kórházi fertőzések előfordulását legalább tíz százalékkal szeretnék csökkenteni és a dolgozók védelmét is szeretnék megvalósítani azzal, hogy biztonságosabb munkakörülményeket teremtettek számukra. A másik nagy terület a betegazonosítás problematikája volt, amit eddig nem tudtak megoldani a pápai kórházban - mondta el dr. Vörös Ibolya. Most lehetőség nyílt arra, hogy bevezessék az „egy beteg - egy kód” rendszert, melynek lényege, hogy a beteg kórházi felvételekor kap egy QR-kóddal ellátott karszalagot, amely egész kórházi tartózkodása alatt segíti az azonosítását. A projektnek köszönhetően karszalagnyomtatókat, etikettcédula nyomtatókat, vonalkódolvasókat, tableteket és egy szerver számítógépet szereztek be. Dr. Vörös Ibolya úgy fogalmazott, céljuk, hogy a pápai kórházban olyan, a 21. századnak megfelelő, jól fenntartható, biztonságos betegellátást tudjanak megvalósítani, amely egyben költséghatékony is. A főigazgató aszszony lapunk kérdésére elmondta, a betegazonosító rendszer bevezetéséhez szükséges, kezdő lépéseket megtették. A rendszer kiterjesztésében fokozatosságra törekednek, hiszen a rendszer bevezetése komoly informatikai ismereteket követel, ezért felelősséggel, lépésről lépésre kezdik majd el a használatát az egyes területeken, hogy később a mindennapok részévé válhasson. Dr. Kovács Zoltán is kipróbálta az új eszközt Fotó: Babos Petra PROGRAMAJÁNLO Várja Önöket a JÓKAI MÓR VÁROSI KÖNYVTÁR! (Pápa, Fapiac tér 14.) honlap: www.jmvk.papa.hu Ükérm Utom ! Február 1-jén, pénteken 18 órakor Barta Andi: „Sorskerék” - Egy év érzései horgolt álomfogókban című kiállítás megnyitója Csütörtökönként ZENEBÖLCSI Péntekenként KEREKÍTŐ TE IS LVASO igé?_ 1 - 9.30-tól 18 hónapostól 3 éves korig, - 10.30-tól 10 hónapostól 18 hónapos korig (fizetős) - 9.30-tól és 10.15-től MONDÓKÁS MÓRA (fizetős) Pápa és vIDÉKE is Aktív nyugdíjasok: Szilos Marianna Folytatás az 1. oldalról Édesapja az SZTK- ban dolgozott peres ügyi előadóként. Iskoláit Borsosgyőrön kezdte, majd a Zalka Máté Általános Iskolába járt, és a Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett. A középiskola elvégzése után felvételizett a pécsi tanárképzőre, ahová nem vették fel, ezért az Ofotért laborban dolgozott öt évig, gyermeke születéséig. Ám hiába a mellékvágány, az öröklött pedagógus véna kiütközött. - A gyermekem születése után két és fél évvel elmentem képesítés nélküli napközis tanítónak a kéttornyúlaki iskolába, három tanév után pedig húgom hívására a békási nevelőotthonba jelentkeztem. Képesítés nélküli óvónőként kezdtem, és a gyermekvédelem kötelékében dolgoztam 1985- től 2017-ig. Főiskolai végzettséget szociálpedagógusként, első fecskeként szereztem Pápán. Békásról aztán Borsosgyőrre került az egyik lakásotthonba. - 1994-ben, amikor megkezdődött a nagy nevelőotthonok felszámolása, és lakásotthonokat hoztak létre, Borsosgyőrön a Szilfa utcai lakásotthon vezetését bízta rám Sebő Józsefné Magdi néni. 2002-ig ezt vezettem. 2003-ban megalakult a Pápa Környéki Gyermekvédelmi Igazgatóság, aminek vezetője lettem. Akkor a gyermekvédelem a megyei önkormányzat fenntartásában működött, majd 2006-ban centralizálták, így a nevelőotthonok, lakásotthonok egy igazgatás alá kerültek. Ekkor lettem a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatóságának vezetőhelyettese. Harminc lakásotthon tartozott a fennhatóságunk alá. Tíz éven át jártam a megyét és jól ismertem a viszonyokat. Munkám során mindig fontos volt, hogy a dolgozók és gyerekek is érezzék, hogy a vezetés ott van mögöttük. - Ezt a hozzáállást honnan hozta? - Ez bennem van, kicsi korom óta. Édesanyám falusi tanítónőként nemcsak tanította a gyerekeket, hanem nevelte is. A tanítói munkán kívül a segítő szakmát is odaállította elénk. Nemegyszer volt, hogy a délutáni foglalkozás előtt a majori gyerekek ott ettek és ott töltötték az időt nálunk. Én ebben nőttem fel. Nekem könnyű volt szeretetet adni, segítő kezet nyújtani, hiszen ilyen példa volt előttem. Büszke vagyok arra, hogy mindig jó kapcsolatban voltam a neveltjeimmel, és még most is megkeresnek gyerekek. Olyanok is, akikkel csupán futólag ismertük egymást. Persze ahhoz, hogy egy-egy gyerek itt töltötte nálam a hétvégét, vagy sokszor voltak nálunk, ettek itt, beszélgettünk hosszasan, kellett a család hozzáállása is. Szerencsére a férjemnek és a fiamnak nem okozott problémát, hogy szinte anyjukként tekintettek rám. Most is van 5-8 állandóan viszszajáró gyerekem, és több, mint egy tucat, aki néha meglátogat. - 2016 volt az az év, amikor elbúcsúzott a gyermekvédelemtől. - Igen, de hivatalosan 2017 óta vagyok nyugdíjas. A munkától nem szakadtam el teljesen, egyrészt mert ez nem olyan hivatás, amitől el lehet, másrészt a testvérem ott dolgozik, ő a pápai gyerekotthon vezetője, így ismerem a mostani viszonyokat is. - Mit csinál most nyugdíjasként? - Nos, valójában nem vagyok túl aktív. Főleg, mert amihez értek, az elég egysíkú, bár azt szívvel-lélekkel csináltam. Pedagógiai munkakörbe az egykori közalkalmazotti jogviszonyom miatt nem tudok visszamenni. Keresem még azt a tevékenységet, ami lehetne. Itthon fogadom az egykori gyermekeimet, nevelem a kutyámat és a macskámat, és igyekszem hasznos lenni. Szilos Marianna ezek mellett az elfoglaltságok mellett lelki támaszt is nyújt barátainak, ismerőseinek, a hozzá fordulóknak. Mindennapjainak része, hogy telefonon vagy személyesen hallgatja meg a tanácsra vagy csak beszélgetésre vágyókat. Amolyan lelki támogatóként működik. És persze keresi a lehetőséget arra, hogy még néhány évre visszakerülhessen a munka világába. Szilos Marianna Fotó: Babos Petra Farsangi játszóházat szervez a PVCNÖ Babos Petra Ülésezett a Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A gyűlésen szó esett Pápa Város Önkormányzata és a Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás felülvizsgálatáról. Módosították a Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát is. A harmadik napirendi pontban elfogadták a Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről szóló határozatát, mely szerint a 2019-es évet 1.468.650 forinttal indítják, s ehhez jönnek majd a pályázati és működési támogatások is. A vegyes ügyek között szó esett a karácsonyi játszóházról, melyen Salgó Ferenc kanonok-plébános is részt vett. A Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat soron következő programja a farsangi játszóház lesz februárban, ahova jelmezbe öltözött gyermekeket várnak. A rendezvényről a fánk, a kézműveskedés és a jelmezverseny sem hiányozhat.