Pápa és Vidéke, 1919 (14. évfolyam, 1-46. szám)
1919-10-10 / 32. szám
2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1919 november 6. Kereszténység — zsidóság. Ne féljünk, nem párhuzamról lesz itt szó, habár ez is elég kecsegtető és hálás téma lenne. Hálás lenne különösen, ha e témát annak a nagy pernek a nézőpontjából taglalnám, amely per a kereszténység és zsidóság között ezelőtt 2000 évvel keletkezett és amely per még ma sem dőlt el. Hogy ezt a pert azonban mi nyertük meg, mi sem bizonyítja fényesebben, hogy mi élünk, virágzunk s kősziklánál erősebb a mi várunk, míg a zsidóság 2000 év óta él ezen a földön, csak azért, hogy büntetése annál teljesebb legyen. 2000 év minden szenvedése sem volt neki elég, hogy belássa akkori nagy hibáját s ki tudja, mennyit kell még e népnek szenvedni, mig levezekli ősi bűneit. Keresztények! ha megrendül bennetek a hit egy-egy percre, ha kételyeitek vannak, itt van szemetek előtt az élő csoda, a zsidóság s akkor kell, hogy hivőkké legyetek. Micsoda igazságos az az Isten, aki így és ennyi ideig tud büntetni. 2000 év nekünk sok, de a Véghetetlennek egy szempillantásnál is kevesebb. Szinte érezzük e büntetésnél a végtelen idők rejtelmét. Megborzadok, ha reá gondolok, hogy ez így van. Én keresztény azonban ebben egy cseppet sem kéjelgek, szánom ezt a fajt, mert tudom, hogy ez ősi bűne nélkül ez a faj nem fejlődött volna oda, ahol most van. Ezelőtt 2000 évvel indult meg e fajnál a bomlási porceszus s Uram Teremtőn ezek még mindig kínlódnak, még mindig gurulnak a lejtőn lefelé. Avagy ez nem igaz ? Kérem esetleges zsidó olvasóimat, hogy ne lássanak fenti soraimban semmi sértőt. Ez az ő elátkozottságuk, hazanélküliségük — hiszen látjuk, hogy széjjel vannak szórva az egész világon — borzasztó büntetés reájuk nézve s ez a büntetés még súlyosbodik az által,hogy vándorlásaikban, bujdosásaikban annyi rossz tulajdonságot vettek és vesznek fel, hogy méltán fokozódik ellenük a rendes lakóhellyel bírók haragja. Az ilyen bujdosó határokon átssliszoló társaságok nem állnak valami jó hírnévben, nem szívesen fogadják őket be, rossz erkölcsöket hoznak magukkal. Ugye, ez is igaz. Hogy igaz, annak legfényesebb bizonyítéka, hogy ismerek zsidókat, akik maguk volnának a legszigorúbb végrehajtói annak, hogy a határokon nem kellene már több jöttmentet beengedni. A magyar kormányok azonban jó zsidók voltak, mert őket ohneweiteres beengedték. A beözönlő zsidóságból még azonban nem volna nagy veszedelem. A veszedelem ott van, hogy a zsidóság igen-igen sokáig megtartja sok-sok generáción át azt a rossz tulajdonságát, amivel a határt átlépi. Csak egy példát hozok fel ennek a megvilágítására. Ha Magyarországba beköltözködik egy román család, vagy egy osztrák család, akkor az, különösen, ha színmagyar vidékre megy — teljesen asszimilálódik — magyarrá válik érzésben, gondolatban. Ez a zsidónál nincs így. De nem is lehet így, mert azzal a természettel, amivel a zsidóság rendelkezik, sem az osztrák, sem a román, sem más faj nem rendelkezik. Miért van ez így? Erre megfeleltem már az előzményekben mondottakban. Elátkozott faj ez, nem mi általunk, emberek által, hanem a jó Isten által. Nem kis dolog az 2000 éven keresztül elátkozottnak lenni. Ez a 2000 évi elátkozottság magyarázza meg aztán azt, hogy a zsidó nem tud asszimilálódni. Bocsánat, tévedtem a kifejezésben, mert az asszimilálódás szó valami finomat jelent, de itt más szót kell használni — nem sérteni akarok — a zsidó a 2000 éven át szenvedett életben a szülőktől állandóan, generációról-generációra átöröklött tulajdonságokat nem tudja levetkőzni. Nem akarok sérteni, de én nagyon kevés olyan zsidót ismertem és ismerek, akikre már alkalmazni lehetne azt a finom csengésű és értelmű szót, hogy assimilálódtak. A legtöbbje csak elurasodott a magyarországi kánaánban, de megtartotta minden faji rossz tulajdonságát, amely hangsúlyozottan mondom, nem volt a zsidóságnak eredeti tulajdonsága, hisz ő volt a választott nép. Istenem, hányan irigylik a zsidót, hogy jól él. Én nem irigylem. Sokkal inkább irigylem a zsidóságnak azt a természetét, a természetéből azt a részt, amely őt ehhez a jólléthez hozzájuttatja. Irigylem tőle a leleményességet, a vakmerőséget, szorgalmat. Ez a három tulajdonsága is 2000 éves elátkozottságából magyarázható. A leleményesség, vakmerőség, szorgalom csak egy olyan népben fejlődik ki, amelynek az élete nyugtalan, tehát mint a zsidóságnak az élete. Azonban a nyugtalan életnek ezek, mondjuk, csak jó tulajdonságai volnának, de itt van azután a kapzsiság, a szívtelenség, a szeretethiány, a vallástalanság, a hazátlanság s ahol már ennyire felgyűlik a tiszta, ott van a féktelen uralomvágy, a gőg! Felér-e a zsidóságunk a fenti három jó tulajdonsága ezzel a többi rosszal ? De ez nem is kifejezés, hanem ezekkel az aljasságokkal. Nem irigylem, hogy a zsidó jól él, mert ehhez aheíyi kapzsiság, uralomvágy, gőg, egyszóval piszok járul hozzá, hogy nem esne jól egy falat sem ebből az életből. Miért esik neki jól ? Mert 2000 éven át így szokta meg s amely szokását nem fogja tudni elhagyni soha. Azért kockáztattam meg azt a kijelentésemet, hogy mindezen bevezetések összegeképen kevés olyan zsidót ismerek, akikre azt a szót lehetne alkalmazni, hogy asszimilálódott. Dehogy asszimilálódott! Nemzetközi úr lett itt nálunk. Oroszországban tengődött évszázadokon át a családja, később a profit magához vonzotta Galiciába, onnan pedig már mi magunk hívtuk. Igen, hívtuk. Jöttek is boldogítani Magyarországot, siettek nagyon s ha csak vakmerőséget, szorgalmat, leleményességet hoztak volna ide magukkal, nem lett volna baj, de hoztak magukkal kapzsiságot, szívtelenséget, szeretethiányt, vallástalanságot, hazátlanságot, féktelen uralomvágyat — gőgöt — kommunizmust, vagyis egész 2000 éves szennyeket ide hozták a nyakunkra. Csoda-e, ha nem bírnak megtisztulni. Ne gondolja azonban senki, hogy ez pogromhirdetés. Ez nem izgatás, ez csak e fátyol fellibbentése, hogy tisztán lássunk. Kedves keresztények! ne csináljunk pogromot, nem méltó ez hozzánk, hanem ha már hívtuk ezt a fajt és befogadtuk, akkor legalább a mi tömegünk erejével feküdjünk reá nemzeti életünk minden ágára. Saját testünkkel takargassuk be iparunkat, kereskedelmünket, iskoláinkat, ne engedjük a szentségtelen kezeket oda nyúlni. Vegyük el alóla a megélhetés lehetőségét s akkor kezd ám szaladi a beözönlött sáska had. Hová fog szaladni ? Oda, hol majd megszagolja a profitot, hisz élni neki is kell. Mindezek után az a vád érhet engemet, hogy antiszemita vagyok, mert én csak a bűnt ostorozom, de itt kijelentem, hogy nemcsak a zsidóság bűneit, hanem a keresztényekét is ostorozom, ha megérdemli, sőt ezt talán még jobban. Ha fellibbentettem a fátyolt, az, akire nem vonatkozik, ne vegye magára. Mindenki tisztában kell, hogy legyen saját magával. Akinek tiszta a lelkiismerete, bátran a szemébe nézhet mindenkinek. Akinek tiszta a lelkiismerete, kijelenthetem, a haja szála sem fog soha meggörbülni. De ha a bűnösöket büntetjük, ne fájjon ez a büntetési akció a nemeseknek, az asszimilálódtaknak. Ismerjék el, hogy sok zsidó nem tudott a 2000 éves öröklött rossz tulajdonságoktól megszabadulni. Itt rontja még ma is a közélet levegőjét, fertőz. Nem tud még ma sem nyugodni, hogy a kommunizmus alatt oly szépen átcsúszott hatalmat elvesztette. Ja, a gőg. Ha ez nem lett volna. Kérdem én az asszimilálódott zsidóktól, hogy mit akarnak azok a hitsorsosaik, akik ma még Budapesten fertőzik az utcát — igaz, hogy csak a Rákóczi-, Dohány- és Dob-utcát ! Mit akarnak ? Tudom én mit akarnak — a hatalmat akarják minden áron. Lám a 2000 éves átok, minden eszköz jó nekik, hogy céljaikat elérjék. S ha a budapesti sajtóra majd reáüt a nemzet vasökle, akkor majd megint azt fogják jajgatni, hogy ez már tűrhetetlen — ez pogrom. Miért nem becsülik meg magukat? Miért provokálnak? Mi vagyunk az erősebbek s ők akarnak diktálni. Azért leszünk mi vidékrésen, mert itt különösen románok nélkül mi vagyunk a diktálók, s majd Budapest is hozzánk igazodik. Nem akarok én senkit sérteni, általánosítani sem akarok, készséggel elismerem, hogy vannak határozottan asszimilálódottak, de rengetegen vannak olyanok, akik a 2000 év átkából kifolyólag mindenre kaphatók. Ettől mentsen meg minket a Magyarok Istene, s ehhez a tisztítási munkához kell hozzálátnunk mielőbb, s itt szívesen elfogadjuk az asszimilálódottak segítségét is. Akció a fogságból hazatérő katonáink érdekében. Napról-napra futnak be állomásunkra vonatok, amelyek az olasz fogságból hozzák vissza véreinket. A mi jóságos lelkű hölgyeink hamar megérezték, hogy ezekkel a vonatokkal tenni kell valamit. Egy forró „Isten hozott" s egy kis anyagi támogatás — ez a minimum, ami ezeknek a vonatoknak kijár. Csendben, szinte titokban összeálltak, elkezdtek gyűjteni s azután főzni és osztogatni a megérkező katonák közt. A múlt héten, okt. 2-án egy kis értekezletet tartottak gróf Jankovich-Bésán Endréné s Magyari-Kossa csóti fogolytábor parancsnok részvételével, hogy a segélyakciót szélesebb mederbe tereljék. Elhatározták, hogy az állomáson konyhát állítanak föl, felhívással fordulnak a város és megye közönségéhez, a falvakat fölosztva egymás közt, nyomban meg is kezdik a gyűjtést, az állomáson inspekciót szerveznek — nappal asszonyok, éjjel katonák végzik. Az elhatározást nyomban tett követte, s ma már szépen, lelkesen folyik a segélyakció! A hatóságok — Bélák Lajos főszolgabiránk egy lelkes fölhívással fordult járásunk összes községeihez — támoga-