Pápa és Vidéke, 1919 (14. évfolyam, 1-46. szám)

1919-10-10 / 32. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1919 november­­ 6. Kereszténység — zsidóság. Ne féljünk, nem párhuzamról lesz itt szó, habár ez is elég kecsegtető és hálás téma lenne. Hálás lenne különösen, ha e témát annak a nagy pernek a nézőpontjából tag­lalnám, amely per a kereszténység és zsidó­ság között ezelőtt 2000 évvel keletkezett és amely per még ma sem dőlt el. Hogy ezt a pert azonban mi nyertük meg, mi sem bizonyítja fényesebben, hogy mi élünk, virág­zunk s kősziklánál erősebb a mi várunk, míg a zsidóság 2000 év óta él ezen a föl­dön, csak azért, hogy büntetése annál telje­sebb legyen. 2000 év minden szenvedése sem volt neki elég, hogy belássa akkori nagy hibáját s ki tudja, mennyit kell még e népnek szenvedni, mig levezekli ősi bűneit. Keresztények! ha megrendül bennetek a hit egy-egy percre, ha kételyeitek vannak, itt van szemetek előtt az élő csoda, a zsidóság s akkor kell, hogy hivőkké legyetek. Micsoda igazságos az az Isten, aki így és ennyi ideig tud büntetni. 2000 év nekünk sok, de a Vég­hetetlennek egy szempillantásnál is kevesebb. Szinte érezzük e büntetésnél a végtelen idők rejtelmét. Megborzadok, ha reá gondolok, hogy ez így van. Én keresztény azonban eb­ben egy cseppet sem kéjelgek, szánom ezt a fajt, mert tudom, hogy ez ősi bűne nélkül ez a faj nem fejlődött volna oda, ahol most van. Ezelőtt 2000 évvel indult meg e fajnál a bomlási porceszus s Uram Teremtőn ezek még mindig­ kínlódnak, még mindig gurul­nak a lejtőn lefelé. Avagy­­ ez nem igaz ? Kérem esetleges zsidó olvasóimat, hogy ne lássanak fenti soraimban semmi sértőt. Ez az ő elátkozottságuk, hazanélküliségük — hiszen látjuk, hogy széjjel vannak szórva az egész világon — borzasztó büntetés reájuk nézve s ez a büntetés még súlyosbodik az által,­­hogy vándorlásaikban, bujdosásaikban annyi rossz tulajdonságot vettek és vesznek fel, hogy méltán fokozódik ellenük a rendes lakóhellyel bírók haragja. Az ilyen bujdosó határokon átssliszoló társaságok nem állnak valami jó hírnévben, nem szívesen fogadják őket be, rossz erkölcsöket hoznak magukkal. Ugy­e, ez is igaz. Hogy igaz, annak legfé­nyesebb bizonyítéka, hogy ismerek zsidókat, akik maguk volnának a legszigorúbb végre­hajtói annak, hogy a határokon nem kel­lene már több jött­mentet beengedni. A ma­gyar kormányok azonban jó zsidók vol­tak, mert őket ohne­weiteres beengedték. A beözönlő zsidóságból még azonban nem volna nagy veszedelem. A veszedelem ott van, hogy a zsidóság igen-igen sokáig meg­tartja sok-sok generáción át azt a rossz tu­lajdonságát, amivel a határt átlépi. Csak egy példát hozok fel ennek a megvilágítására. Ha Magyarországba beköltözködik egy román család, vagy egy osztrák család, akkor az, különösen, ha színmagyar vidékre megy — teljesen asszimilálódik — magyarrá válik ér­zésben, gondolatban. Ez a zsidónál nincs így. De nem is lehet így, mert azzal a ter­mészettel, amivel a zsidóság rendelkezik, sem az osztrák, sem a román, sem más faj nem rendelkezik. Miért van ez így? Erre megfeleltem már az előzményekben mondot­takban. Elátkozott faj ez, nem mi általunk, emberek által, hanem a jó Isten által. Nem kis dolog az 2000 éven keresztül elátkozott­nak lenni. Ez a 2000 évi elátkozottság ma­gyarázza meg aztán azt, hogy a zsidó nem tud asszimilálódni. Bocsánat, tévedtem a ki­fejezésben, mert az asszimilálódás szó valami finomat jelent, de itt más szót kell használni — nem sérteni akarok — a zsidó a 2000 éven át szenvedett életben a szülőktől állan­dóan, generációról-generációra átöröklött tulaj­donságokat nem tudja levetkőzni. Nem aka­rok sérteni, de én nagyon kevés olyan zsidót ismertem és ismerek, akikre már alkalmazni lehetne azt a finom csengésű és értelmű szót, hogy assimilálódtak. A legtöbbje csak el­urasodott a magyarországi kánaánban, de megtartotta minden faji rossz­ tulajdonságát, amely hangsúlyozottan mondom, nem volt a zsidóságnak eredeti tulajdonsága, hisz ő volt a választott nép. Istenem, hányan irigylik a zsidót, hogy jól él. Én nem irigylem. Sok­kal inkább irigylem a zsidóságnak azt a ter­mészetét, a természetéből azt a részt, amely őt ehhez a jólléthez hozzájuttatja. Irigylem tőle a leleményességet, a vakmerőséget, szor­galmat. Ez a három tulajdonsága is 2000 éves elátkozottságából magyarázható. A lele­ményesség, vakmerőség, szorgalom csak egy olyan népben fejlődik ki, amelynek az élete nyugtalan, tehát mint a zsidóságnak az élete. Azonban a nyugtalan életnek ezek, mond­juk, csak jó tulajdonságai volnának, de itt van azután a kapzsiság, a szívtelenség, a szeretethiány, a vallástalanság, a hazátlanság s ahol már ennyire felgyűlik a tiszta, ott van a féktelen uralomvágy, a gőg! Felér-e a zsidóságunk a fenti három jó tulajdonsága ezzel a többi rosszal ? De ez nem is kifeje­zés, hanem ezekkel az aljasságokkal. Nem irigy­lem, hogy a zsidó jól él, mert ehhez aheíyi kapzsiság, uralomvágy, gőg, egyszóval pi­szok járul hozzá, hogy nem esne jól egy falat sem ebből az életből. Miért esik neki jól ? Mert 2000 éven át így szokta meg s amely szokását nem fogja tudni elhagyni soha. Azért kockáztattam meg azt a kijelen­tésemet, hogy mindezen bevezetések összege­képen kevés olyan zsidót ismerek, akikre azt a szót lehetne alkalmazni, hogy asszimilálódott. Dehogy asszimilálódott! Nemzetközi úr lett itt nálunk. Oroszországban tengődött évszá­zadokon át a családja, később a profit magá­hoz vonzotta Galiciába, onnan pedig már mi magunk hívtuk. Igen, hívtuk. Jöttek is boldo­gítani Magyarországot, siettek nagyon s ha csak vakmerőséget, szorgalmat, leleményessé­get hoztak volna ide magukkal, nem lett volna baj, de hoztak magukkal kapzsiságot, szívtelenséget, szeretethiányt, vallástalanságot, hazátlanságot, féktelen uralomvágyat — gőgöt — kommunizmust, vagyis egész 2000 éves szennyeket ide hozták a nyakunkra. Csoda-e, ha nem bírnak megtisztulni. Ne gondolja azonban senki, hogy ez pogrom­hirdetés. Ez nem izgatás, ez csak e fátyol fellibbentése, hogy tisztán lássunk. Kedves keresztények! ne csináljunk pogromot, nem méltó ez hozzánk, hanem ha már hívtuk ezt a fajt és befogadtuk, akkor legalább a mi tömegünk erejével feküdjünk reá nem­zeti életünk minden ágára. Saját testünk­kel takargassuk be iparunkat, kereskedel­münket, iskoláinkat, ne engedjük a szent­ségtelen kezeket oda nyúlni. Vegyük el alóla a megélhetés lehetőségét s akkor kezd ám szaladi a beözönlött sáska had. Hová fog szaladni ? Oda, hol majd megszagolja a profitot, hisz élni neki is kell. Mindezek után az a vád érhet engemet, hogy anti­szemita vagyok, mert én csak a bűnt ostorozom, de itt kijelentem, hogy nemcsak a zsidóság bűneit, hanem a keresztényekét is ostorozom, ha megérdemli, sőt ezt talán még jobban. Ha fellibbentettem a fátyolt, az, akire nem vonatkozik, ne vegye magára. Mindenki tisztában kell, hogy legyen saját magával. Akinek tiszta a lelkiismerete, bátran a szemébe nézhet mindenkinek. Akinek tiszta a lelkiismerete, kijelenthetem, a haja szála sem fog soha meggörbülni. De ha a bűnö­söket büntetjük, ne fájjon ez a büntetési akció a nemeseknek, az asszimilálódtaknak. Ismerjék el, hogy sok zsidó nem tudott a 2000 éves öröklött rossz tulajdonságoktól megszabadulni. Itt rontja még ma is a köz­élet levegőjét, fertőz. Nem tud még ma sem nyugodni, hogy a kommunizmus alatt oly szépen átcsúszott hatalmat elvesztette. Ja, a gőg. Ha ez nem lett volna. Kérdem én az asszimilálódott zsidóktól, hogy mit akar­nak azok a hitsorsosaik, akik ma még Buda­pesten fertőzik az utcát — igaz, hogy csak a Rákóczi-, Dohány- és Dob-utcát ! Mit akar­nak ? Tudom én mit akarnak — a hatalmat akarják minden áron. Lám a 2000 éves átok, minden eszköz jó nekik, hogy céljaikat elér­jék. S ha a budapesti sajtóra majd reáüt a nemzet vasökle, akkor majd megint azt fog­ják jajgatni, hogy ez már tűrhetetlen — ez pogrom. Miért nem becsülik meg magu­kat? Miért provokálnak? Mi vagyunk az erősebbek s ők akarnak diktálni. Azért leszünk mi vidék­résen, mert itt különösen románok nélkül mi vagyunk a diktálók, s majd Budapest is hozzánk igazodik. Nem akarok én senkit sérteni, általánosítani sem akarok, készséggel elismerem, hogy vannak határozottan asszimilálódottak, de rengetegen vannak olyanok, akik a 2000 év átkából kifolyólag mindenre kaphatók. Ettől ment­sen meg minket a Magyarok Istene, s ehhez a tisztítási munkához kell hozzálátnunk mi­előbb, s itt szívesen elfogadjuk az asszimi­lálódottak segítségét is. Akció a fogságból hazatérő katonáink érdekében. Napról-napra futnak be állomásunkra vona­tok, amelyek az olasz fogságból hozzák vissza véreinket. A mi jóságos lelkű hölgyeink hamar megérezték, hogy ezekkel a vonatok­kal tenni kell valamit. Egy forró „Isten hozott" s egy kis anyagi támogatás — ez a minimum, ami ezeknek a vonatoknak kijár. Csendben, szinte titokban összeálltak, elkezdtek gyűjteni s azután főzni és osztogatni a megérkező katonák közt. A múlt héten, okt. 2-án egy kis értekezle­tet tartottak gróf Jankovich-Bésán Endréné s Magyari-Kossa csóti fogolytábor parancs­nok részvételével, hogy a segélyakciót széle­sebb mederbe tereljék. Elhatározták, hogy az állomáson konyhát állítanak föl, felhívás­sal fordulnak a város és megye közönségé­hez, a falvakat fölosztva egymás közt, nyom­ban meg is kezdik a gyűjtést, az állomáson inspekciót szerveznek — nappal asszonyok, éjjel katonák végzik. Az elhatározást nyom­ban tett követte, s ma már szépen, lelkesen folyik a segélyakció! A hatóságok — Bélák Lajos főszolgabiránk egy lelkes fölhívással fordult járásunk összes községeihez — támoga-

Next