Pápa és Vidéke, 1920 (15. évfolyam, 1-113. szám)
1920-09-17 / 91. szám
2. PAPA ÉS VIDÉKE HIREK. Szerkesztőségi hir. Németh József, lapunk eddigi főmunkatársa a mai nappal a lap felelős szerkesztését átvette. — Bérmálás. A pannonhalmi főapát, dr. Bárdos Rémig jövő vasárnap Láziban a bérmálás szentségét szolgáltatja ki hiveinek. — Tudakozódó Irodát állított fel a hadifoglyokról a csóti leszerelő tábor közszeretetben álló derék parancsnoka, Krämer Antal alezredes. Naponkint soksok érdeklődő részére küldeti el a beszerzett értesítéseket a még orosz hadifogságban levőkről. Sok száz és ezer szív talált már megnyugtató, reményt nyújtó hírt, amikor a táborparancsnok úr utján kézhez kapott értesítéseket olvasták, szeretteiknek hollétéről. A tudakozódó iroda minden érdeklődőnek szívesen áll szolgálatára és a szükséges felvilágosításokat megadja, ha a kérdezettekről a pontos adatokat: név, ezred, a fogolytábor, illetve a munkahely, neve és a legutolsó értesítés idejét megirják. — Tűzifa kapható. A város értesítése szerint a farkasgyepüi erdőn a nyár folyamán tennek kemény, vegyes tüzifa^stapjató. ^A tüzifa ára az erdfíú ürméterenként 180 korona, mely összeg a városi fogyasztási adóhivatalnál lesz a vevő által befizetendő. Ezen tarifából egy-egy család legfeljebb 6 mf méterre tarthat igényt. Bővebb felvilágosítás a városi fahivatalban reggel 8-tól 10 óráig nyerhető. — Elmúlt a Duna árvízveszedelme. budapesti tudósítónk jelenti: A Duna áradása tegnap elérte kulminációs pontját. A Lánchidi mércén tegnap 668 centiméteres vízállást mértek le, míg az óbudai vízműveknél 698 centiméteres volt a vízállás. A Duna ma reggelre már 6 centimétert apadt, ennek következtében az árvízvédelmi károkat szombaton vagy hétfőn minbe főzik. — A rendőrkapitány hivatalba helyezftefer mint föltétlenül autentikus helyről értesülünk." dr. Tóth István rendőrkapitány, akit még Dömötör belügyminiszter fölmentett hivatalának vezetésétől, a közel napokban elfoglalja hivatalát. Örömmel regisztráljuk ezt a hírt, mert látjuk, hogy az a manőver, amelyet bizonyos körök a kartársai és a társadalom közszeretetében álló kapitány ellen megindítottak, csúfos kudarcot vallott és a lefolytatott vizsgálat Tóth Istvánnak teljes elégtételt szerzett. A fl főváros aprópénzt ad ki. A kereskedelmi élet és a piac egyik legnagyobb baja az aprópénz hiány. Az aprópénz mintha eltűnt volna: a vásárló nem tud aprópénzzel fizetni, az eladó nem tud aprópénzt visszaadni. . Ezen a hiányon már próbált az állam segíteni, azonban bármennyi aprópénzt is hozott forgalomba, eltűnt. Eltűnt pedig azért, mert a volt monarchia államaiban az aprópénz még mindig egyforma, így tehát az a valutakülönbözet, amely papírpénzzel való fizetés esetén fönnállott, aprópénzzel való fizetés esetén elesett. Természetesen ezt a körülményt hamar észrevették az élelmes uzsorások, láncosok és csempészek és kihasználták a maguk céljaira. Hogy milyen hasznot értek így el, arra álljon itt egy példa: A csempészek 6—10 koronáért megvették a megszállott Felföldön a cukor kilogrammját, ezt az összeget 10 és 20 filléresekben fizették ki, aminek Magyarországon is ugyanannyi az értéke. Behozva a cukrot,természetesen 100—120 koronáért fizettették meg azzal az indokolással, hogy a magyar korona (papírban) csak egyharmadát éri a cseh koronának. Így busás haszonra tettek szert és az aprópénz elvándorolt a megszállott területre. Ha új állami aprópénzt bocsátottak is volna ki, az is eltűnt volna forgalomból. Szükség van tehát olyan aprópénzre, amely csak kis területen, például egy városban 'érvé'cs, mert ott nem vonják ki ugya 'Tiból. Ezért a főváros tanácsa egy 10, 20 és 50 filtétfrt bocsát ki, amely ijd a nagyo A bolsevikiek borzalmas kegyetlenkedései. Savolt András franciai író, aki most tért vissza Ukrajnai, borzalmas fotográfiákkal illusztrált cikket közöl a bolsevizmusról. Oroszország szerinte nem a forradalom országa, hanem egy őrületé, egy új hitvallásé, amely kegyetlenségre és szertartásos kínzásokra van alapítva. Számos korccsá vert emberrel beszélt, akinek emlékező tehetségét mintha letörölték volna. Ezek összefüggéstelen bambasággal neki el sem tudják mondani, beszélmentek keresztül. Berdicsevben miken látott egy görög hóhért, aki százával kínozta agyon áldozatait. Hogy a bolsevizmus gyönyörködik mások szenvedésében a rosszat örömmel fogadja, azt azok a fotográfiák tanusitják, amelyeket maguk a bolsevikiek vették föl, megörökítvén az emberiség minden elképzelhető megkínzását és megcsonkítását. Közli az Orsában kivégzett Rosinski lengyel kapitány hullájának fotográfiáját. Szinte hihetetlen, hogy egy emberi testet mennyire ki lehet hozni,a formájából, ugy hogy tudományos célból félig felboncolt békához hasonlítson. Rosinskinak a faágról lelógó alaktalan teteme így néz ki: S az egész képen az a vörös csapat a legborzalmasabb, amely a fát körülállja. Szerkesztőségi órák. A mai naptól kezdve az éjszakai szerkesztés megkezdődvén, a szerkesztői órák is megváltoztak. A felelős szerkesztő a szerkesztőségben magánfeleknek délelőtt fél 10— fél 11 óra között, délután pedig 6— fél 8 óra között áll rendelkezésére a lapra vonatkozó összes ügyekben. A felelős szerkesztő telefonszáma 11. — Be kell szolgáltatni a fegyvereket. A m. kir. államrendőrség pápai kapitánysága ezúton is felhívja a közönség figyelmét, hogy a székesfehérvári kat. körlet parancsnokság által kiadott 24687/1920. számú, fegyverbeszolgáltatásról szóló hirdetményben irt rendelkezésnek annál is inkább feleljen meg mindenki, mert ellenkező esetben mindazok ellen, akik a rendelkezésnek eleget nem tesznek, az eljárást megindítja. — A császár falat épittet. Doornból, ahol tudvalevőleg a német császár tartózkodik, azt jelentik, hogy a császári villa elé falat emeltek. II. Vilmos kivánta ezt, mert nem akarja, hogy kíváncsian nézzék, amikor — fát hasogat. A császár ugyanis ujabban különösen hódol ennek az egészséges testgyakorlatnak. — Tanítónő kerestetik. Egy okleveles tanítónő (lehetőleg izr. vallású) ki a zongora tanítást is érti házitanítónak felvétetik. — Bővebb felvilágosítás a v. fahivatalban nyerhető. — Redukálják a Máv. személyforgalmát. A közelgő tél egyik súlyos problémája a vasúti forgalom kérdése, mégpedig egyrészt az általános forgalom lebonyolítása, másrészt pedig a vasúti kocsik fűtése szempontjából. Illetékes helyeken behatóan foglalkoznak mindkét kérdéssel, eddigelé azonban konkrét elhatározások még nem történtek. A forgalom fenntartása szempontjából az a körülmény okoz nehézséget, hogy a nyári hónapok alatt a magyar bányák termelésének túlnyomó részét a Máv kapta, az őszi hónapok beálltával azonban egyre nagyobb mennyiségeket vonnak el a hivatalok és a háztartások fűtésére. A Máv. igazgatósága tehát előkészíti a személyforgalom bizonyos mérvű csökkentését, amire azonban valószínűleg csak novemberben kerül sor. Az új menetrend összeállítása november előtt nem történik meg, eddig a mostani menetrend szerint fognak a vonatok közlekedni. A teherjáratokat általában fenn akarják továbbra tartani. A személy- és gyorsvonatokon a novembertől kezdve az összes vonalakon egy két járatot be fognak szüntetni. Igen nehéz kérdés a vasúti kocsik téli fűtése is, miután erre alig van kilátás. És ezért az egyes üzletvezetőségek már most gondoskodtak arról, hogy a kocsi parkot túra vasák, a szerelvényeket ablakokkal, ajtókkal elviászik és a hiányokat pótolják, hogy legalább a mozdonyt követő néhány kocsi Kjtve legyen, hogy az utasoknak némi mérget biztosítsanak. Olvasóinkhoz! Több irányból kérést intéztek hozzánk aziránt, főleg vidéki olvasóink, hogy lapunknak csak vasárnapi számára is nyissunk előfizetést. Méltányolva ezt a kérelmet, kiadóhivatalunk tározta, hogy elfogad előfizetéseket elhazárólag csak a vasárnapi számokra kiis, a következő előfizetési árak mellett: Az előfizetési díjak beküldésénél okvetlenül kérjük tévedések elkerülése végett föltüntetni, hogy az előfizetés csak a vasárnapi számokra történik. Vasárnapi számunk vasárnap reggel jelenvén meg, közli a legfrisebb éjszakai telefonjelentéseket, amikről a közönség a vonatforgalom vasárnapi szünetelése miatt különben csak hétfőn értesülhet a fővárosi lapokból. Reméljük, hogy a közönség ezen újabb kedvezmény megadásánál támogatni fogja lapunkat. A Kiadóhivatal — Felülfizetések. A lázi-i műkedvelő ifjúság szinielőadásán felülfizettek: Dr. Bárdos Remig 50 K., Mátrai Guidó, Csikár Ignác, ifj. Szabó István 200 K., Vecsényi intéző 60 K., Pacher Pál 50 K., Rónay Géza 35 K., Klopfer József, Jankovits Viktor 30 K., Világhy András, Wölfinger György, Wittenberger Ferenc, Törzsök Jenő 20—20 K., Erős I., 15 K, Wölfinger I., Vajda S., Németh S., Komondi I., Kemény I., Gregosits L., Kozma József, id. Kemény K., Gregosits G., 10—10 K., Dorna S., Mészáros G., Mészáros I., Pethő D., Meszena I. 5—5 K. Ezenkivül Lakosy István huszárszázados urnak a ruhák szives rendelkezésre bocsátásáért mond hálás köszönetet a rendezőség. Negyed évre fél évre , egész évre 20 korona, 40 korona, 80 korona. A szerelem vására. Csütörtökön este „A szerelem vására" amerikai drámát mutatta be a drámai együttes gyöngén telt ház előtt. A darabról való véleményünket egy szóban elmondhatjuk: igazi amerikai dráma. Tárgyában nem újszerű és etikai szempontból mérlegelve nem is drámai, de annál szédületesebb fordulatokban; a szavak és dialógusok dinamikájában igazi amerikai. A szereplők játékukban komolyan törekedtek a sikerre, amit el is értek. Különösen áll ez Vajda Piroskára (Lavinia) és Szalay Pálra (Vicomte Gaston de Cadillax), akiket számtalanszor hívott a lámpák elé zajos tapssal a közönség. Ez a két szereplő dominálta az egész darabot, tökéletes összjátékban adva vissza a drámában lüktető drámai erőt. Nagy skálát játszottak meg egyszerű eszközökkel, de mégis nagy hatással. Sokszor szeretnénk így látni őket színpadon. A bankár szerepében Lugossy Dani közelebb jutott a közönség, szívéhez, bár — különösen a gyors drámai erővel rohanó jelenetekben — némi vontatottság érezhető volt nála. Kövessy Boriska kis szerepéből sikeres alakítást dolgozott ki. Csak még otthonosabban kell mozognia a színpadon, hogy ebben a tekintetben is abszolút jó legyen. Ezért szeretnénk nagyobb szerepekben látni. — A többi szereplő is megállta helyét. A rendezés Lugossy Dani érdeme. — Blaha Lujza Ünneplése. A művészeti körök Blaha Lujzának, a nemzet csalogányának hetvenedik születésnapja alkalmával országos akciót indítottak, hogy Blaha Lujzának az ország méltó ajándékot adhasson. A színtársulat az akció céljaira vasárnap este színre hozza „A Betyár kendője" című híres népszínművet a tanács által húsz százalékos felárral, engedélyezett A Gyimesi vadvirág vasárnapi precíz előadása után egy igazán művészi színvonalon álló reményében tekinthetünk az előadás elé. SZÍNHÁZI MŰSOR , Péntek: Csárdás királynő, operett. I Szombat Sasfiók, dráma. . Vasárnap: délután : Ezüst sirály, operett, este: A betyár kendője. i 1920 szeptember 17. — Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája, Budapest, IV. Váci u. 31—33. felkéri a t. hazafias közönségét, hogy a használt postabélyegeket küldje be neki. A t. Közönséggel evvel minden" megterhelés nélkül nagy szolgálatot tesz a Ligának és hathatós támogatásban részesiti nehéz munkájában, küzdvén a szent célért. Támasszuk fel az ezeréves Magyarországot! A részvények nosztrifikálásáról szóló hírt illetékes helyen megcáfolják. Az idei bortermésről a magyar szőlősgazdának szövetségének vezetője kijelentette, hogy a terméskilátások az utolsó három héten a kedvezőtlen időjárás folytán lényegesen csökkentek, úgyhogy az idei bortermés alig 20—25 százalékkal fogja meghaladni a tavalyit. Felhívjuk a nagyérdemű közönség b. figyelmét, ha varróggépjeiket tökéletesen óhajtják kijavíttatni, keressék fel műhelyünket, hol bárminemű varrógép-javítást szakszerűen és jótállás mellett eszközlünk. Raktáron tartunk mindennemű varrógép alkatrészeket, úgyszintén jókarban levő kijavított varrógépeket. Tisztelettel és műszerészek Pápa, Széchenyi-tér 7. szám, egy szép ágy, cseléd-ágy, gyermek-ágy fiókos. Qim a kiadóban (Baromfi-piac mellett) készít (mérték után is) s raktáron tart s gyári áron elad mindenféle gyermek-, leányka-, fiú-, női- és férficipőt. Tisztviselőknek árengedmény: BaaaaamaaaaaaaaaaaaBaaaaaanHHiamaaaaaaaaB Hf&77run fanelt> bársonyt, vagy nullzuh posztot ! Legújabb párisi szerint gyönyörű sapkákt, falapok készülnek özv. Szentgyörgyi Sándornénál Jókai utca, Csajthay ház. Bejárat Csókautca 32-ik szám alatt. Férfi-puhi eladók, Cim a kiadóhivatalban. mf* e @ v ^ vegseti fiat fian@üiculftgBV@SS a Ker. Memzeti Npirülavállalat. bba ® aa>stwsapára igy jóravaló lakással azonnal felvétetik. £ Inma kiadóban, ma a j •» SS 3 kik naponta reggel az elő- a >• jjjjjj fizetőknek lapot kézbesíteni S 55 Só S óhajtanak, jelentkezzenek ki- 5 SS •JJ adóhivatalunkban. .-: Fizetés S SS S3 • 250 korona fix, s az eladott jj S3 jj; jj példányok után 20 százalék, íggya Dafiaaaaaaaaaaaaaaaaaeaaaaaaaaaaaaaaaaaaa Keresztények! Agitáljatok a PÉPE ÉS VIDÉKE napilap érdekébe! Felelős szerkesztő: Németh József. Kiadó : Ker. Nemzeti Nyomdaválla.M,