Pápa és Vidéke, 1920 (15. évfolyam, 1-113. szám)

1920-03-05 / 9. szám

ft 1 XV. évfolyam. Pápa, 1920 április 30. 9 . szám. PÁPA ÉS VIDÉKE POLITIKAI HETILAP és A PÁPAI KERESZTÉNY SZOCIALISTA PÁRT HIVATALOS LAPJA . Megjelenik minden pénteken.­­­• Előfizetési ár: Egész évre 50 K, fél évre 25 K, negyed évre 12­50 K. Egyes szám ára 60 fillér. FŐSZERKESZTŐ: KECSKÉS LAJOS FELELŐS SZERKESZTŐ: BOKSAY ENDRE Szerkesztőség: Tisztviselőtelep 20. szám. A kiadóhivatal vezetője: Tomor Vince (ker. szocialista pártiroda) Fő­tér, hova az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. Évfordulók: Március, a tavasz hó­napja: meleg — életet, rügyet fakasztó — sugaraival ismét elérkezett, örülünk ennek a tavasz k­ijöttének, mert érez­zük, hogy az az őserő, amely a rideg, fagyos tél után a kis rügyből is ki­csalja az életet — a magyar nemzet megfagyottnak látszó életfájában is megindítja a nedvkeringést. — Tavaly ilyenkor — jóllehet a napsugár ép oly kedves volt, mint ma — a nemzet nem birt felébredni a téli álmából. Fokról­fokra sülyedt a züllés útján. Kiadta ke­zéből a gyeplőket s ezeket megragadta az a faj, amely sohasem volt és soha­sem lesz magyar. Átkozott évfordulók ezek, melyeknek még emlékezeténél is ökölbe szorul a kezünk. A nemzet életfájának a gyökerét azonban még nem tudta kikezdeni és életképtelenné tenni ez a tengernyi vész sem, s ine kezd már a fa szép, egészséges hajtásokat hozni, hogy ismét a viharokkal dacoló terebélyes tölgy legyen belőle, mint volt hajdan. Gyer­mekies örömmel örülünk azért neked te új Tavasz, ki hivatva leszel új éle­­­tet és boldogabb, szebb jövendőt aján­dékozni ennek az agyonsanyargatott nemzetnek. * Városi képviselők: Tudvalevőleg nem­sokára (hogy mikor, az még titok) a város képviselőtestülete is az új köz­ségi választások alkalmával felfrissül. Bizonyára a községi választásoknál is érvényesülni fog az új korszellem, amely e két szó körül forog, u. m. keresztény­­ és magyar. (Amikor mi keresztényt írunk, akkor mindig a keresztyénekre is gondolunk. Szerk.) Bizonyára lesz­nek városatyák, akik majd szépen kívül maradnak, s viszont lesznek majd vá­rosi képviselők olyanok, akik a köz­élet és a nyilvános szereplés terén ismeretlenek. Ez mind így lesz, egész bizonyos. Egyet azonban a lelkére kö­tünk a választó­polgároknak. Azt t. i., hogy ne válasszanak majd olyan kép­viselőt, aki talán csak szereplési visz­ketegségből, vagy felültetésből, vagy érdekből szembehelyezkedik olyan ja­vaslatokkal, mint aminőt a legutóbb lezajlott közgyűlés is tárgyalt és ame­lyet egyhangúlag magáévá tett. Ha va­laki a többség akaratához nem alkal­mazkodik, az érthető. Sőt még az is érthető, ha egy 200 tagú testületnek 199 tagja valamit helyesnek tart és az az egy ellene van, habár ilyen esetben már inkább a 199 embert tartom oko­sabbnak és azt az egyet abnormálisnak. Azonban akkor, mikor a város köz­gyűlése a megboldogult Meisel apát­plébánost nagy érdemeire való tekin­tettel, a város halottjának tekintette s így a temetési és egyéb költségeket a város terhének nyilvánította ki egy­hangúlag, akkor bocsánat, ilyenkor fel­állni és azzal érvelni, hogy akkor majd a többi papot is a város halott­jának kell tekinteni — egy cseppet sem volt­ helyénvaló. Úgy látszik, a felszólaló képviselő nem szokta a „Pápa és Vidékét" ol­vasni, mert akkor nem hiszem, hogy meg merte volna tenni a felszólalását. Ebből t. i. megtudhatta volna, hogy nem a katholikus híveknek plébáno­sáról volt itt szó, hanem egy országos nevű emberről, akinek neve messze e város határain túl is ismert volt. Legyen nyugodt az illető városi kép­viselő, hogy ha olyan nagy kaliberű embert veszítene el akármelyik hitfele­kezet, mint volt a megboldogult Meisel apát, akkor hasonló ildomtalanság volna ez ellen felszólalni. Ezt tartottuk szük­ségesnek megjegyezni a városi köz­gyűlésnek erről a pontjáról, amely most, hogy nem­sokára új képviselőket kell választanunk, nagyon aktuális. a Tisztviselők helyzete. A múlt napok­ban egyszerre, hirtelen nagyon is el­kezdtek foglalkozni azzal, hogy a tiszt­viselők anyagi helyzetét megjavítsák. T. i. ez már nem is helyzet, hanem lassú halál. Az a tisztviselő család, amelyik legtovább birja meg majd holmi ócska ruha, ezüst etcetera el­adásával, az ideig-óráig még valahogy eltengődik. A nyomor t. i. már ennyire van s ez nem titok. S akkor, mikor ez a helyzet tiszta képe, a tisztvise­lőknek megint csak természetbeni se­gítséget ígérnek. Hogy pedig ez a ter­mészetbeni segítség mit ér, azt már tapasztalhattuk az elmúlt hónapokban — penészes aszalt szilva — hadi zug­kereskedők dohos pincéiből éveken át rejtegetett és megromlott köles stb. Ami zsír, liszt — tehát értékes anyag — van, azt majd megint csak a fővárosiak fogják megkapni, mert hisz a vidék tisztviselői ezt mind beszerezhetik. Itt egy megoldás lehet csak. A fővárosiak­nak természetben, a vidékieknek pedig vásárlóképes pénzben kell kiadni a segítséget. Mayer Lajos kivégzése. A megsértett erkölcsi világrend elégtételt kívánt: a bíróság a lovászpatonai plébános, Nagy Jenő gyilkosát, Mayer Lajos győri szü­­letésű asztalos­segédet halálra ítélte. A Kúria helybenhagyva az ötös tanács ítéletét, Mayer Lajos kivégzése napjául március 3-ika jelöl­tetett ki. Az eredetileg reggeli 7 órára kitűzött kivégzés délelőtt 9 órára maradt. A késede­lem oka az volt, hogy az elitélt védőügyvédje, dr. Fehér Dezső, Horthy Miklós kormányzó­hoz fordult táviratilag, kegyelmet kérve, e sürgönyre vártak választ. Hiába, nem volt kegyelem. Az államügyész, dr. Trompler Ernő parancsára elővezettetett az elitélt, aki­nek Füredi Gyula járásbíró felolvasta az ítéletet. A főtárgyaláson oly fölényes maga­viseletet tanúsított elitélt megtört, testben, lélekben egyaránt. Reszketve hallgatta végig az ítéletet, megcsókolta a gyóntatója, Bendes Valérián ferencrendi theológiai tanár által neki nyújtott feszületet és indult a bitófa felé. Ekkor erőt vett rajta a kétségbeesés: „Istenem, megbánom minden bűnömet!" Majd: „Istenem, tekintsd szegény, öreg szüleimet !" És mikor a hurok a nyakán volt: „Istenem, én édes Istenem, egy magyar embert... !" Többet nem tudott mondani. Villámgyorsan végeztek vele a hóhérok, de az erős szervezetnek 14 perc kellett, míg dr. Csehszombathy László és dr. Weltner Sándor a halál beálltát konstatálták.­­ A halálraítélt március 2-án a börtönben meg­esküdött menyasszonyával, egy győri leánnyal, ugyanekkor búcsúzott tőle szülője, 3-án reg­gel 6 órakor újból kérte magához a lelki­pásztort, meggyónt, megáldozott. Megtört, megtért, megbűnhődött, a földi szolgáltatás végzett vele. A tipikus, igazság­hetyke „vörös katonának" eszébe jutott végórájában Istene, magyarsága. Halála kirívó ellentéte volt életének. Mily kár, hogy ily későn jött a bánat, a beismerés! „Az eltévedett juh, a tékozló Hó, Hozzád tér, óh Atyám, légy irgalmas !"

Next