Pápa és Vidéke, 1920 (15. évfolyam, 1-113. szám)

1920-07-10 / 34. szám

XV. évf. 34. szám. Szombat — Pápa, 1920 julius 10. Ára 80 fillér. Pályaudvaron 1 korona. PAPA ÉS VIDÉKE Megjelenik minden nap, ünnepek -hiDéteségei. Előfizetés: egy hóra 20 K. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Török Bálint u. 1. 86 Telefon 11. Figyelő. A Kormányzó Bethlen István grófot bizta meg az új kormány megalakításával. Két hetes válság­ hirektől hangos időszak után végre egy olyan elsőrendű politikus nyert személyében miniszterelnöki megbízatást, aki­nek családja valamikor fejedelmeket adott az országnak s akinek eddigi szereplése kitűnő garancia arra, hogy erélyes kézzel fogja meg az ország gyeplőjét. Bethlen azzal vállalta a megbízatást, hogy csakis az egységes kor­mányzópárt sikeres megalakítása esetén vál­lalja a kormányt. Nem akarunk jósok lenni — az utolsó jós, Habakuk is nagyon meg­járta szegény: végül már az ég madarainak kellett őt táplálni — de azt hisszük, nem tévedünk, hogy ezzel a programmal kor­mányt alakítani, az eddigi jelekből ítélve, aligha tud. Mert nézzük csak, mi történik már az első napon. A kisgazdapárt kereken kijelenti hogy ő ugyan „nem ellenzi az egy­séges párt alakítását, de csak úgy tartja le­hetségesnek, ha a többi pártok csatlakoznak, illetve egyénenként belépnek a kisgazda­pártba. Azt kívánják, hogy az új alakulásnak a kisgazdapárt legyen a maga s legfeljebb annyi koncesszióra hajlandók, hogy a párt címébe fölveszik a „polgári" jelzőt, a párt azonban sem jellegét, sem programmját nem hajlandó feladni" . Mi nagyon jól tudjuk azt, hogy Magyarországon ma nem lehet és nem szabad, politikát csinálni, csak tör­ténelmet, de épen ezért sietünk is kijelenteni, hogy amit a Kisgazdapárt csinál, az tiszta politika, semmi egyéb. Mert könyörgünk alássan: akinek eddig tetszett a kisgazdapárt programmja, az eddig is csatlakozott hozzá, akinek meg nem tetszett, az most nem fog csatlakozni! És talán jól is teszi ! Mert el­végre annyit minden párt megkövetelhet, hogy mint teljesen egyenrangú fél léphessen be az új pártba, nem pedig mint „ha jöttök­lesztek" féle, alárendelt szerepet játszó tár­saság a kisgazdapártba. Hogy csak egy pél­dát említsünk: hogy képzeli a Kisgazdapárt, hogy a Kereszténszociálista párt, mint egy jelentős multú és speciális programmra föl­esküdt párt föladja eddigi hitvallását és be­hódoljon egy osztálypárt jellegű alakulásnak ? — Mi nem is így képzeljük el a válság meg­oldását, hanem úgy, hogy a pártok a leg­szorosabb koalícióban becsülettel támogatják Bethlent. Sokan talán azt mondják erre, hogy hiszen a koalíció eddig is meg­volt, mégse mentünk semmire. Mi azonban úgy véljük, hogy itt koalíció egyáltalában nem volt. Mert ki látott olyan fegyverbarátságot, mikor a mezőtúri választáson a régi, hírneves poli­tikust, Tóth Jánost, becsületes politikához nem méltó eszközökkel buktatta meg egy jelentéktelen multu kisgazdapárti atyafi ? Hát ez csak nem koalíció? — Becsületes, meg­sértő, céltudatos közös munkával biztosíthat­ik a pártok Bethlen missziójának sikerét; a nem tudják, jöjjön Damokles kardja: a házfeloszlatás. Mert benn az országban sok a sürgős orvosolni és javítani való, határa­ink felöl pedig a történelem szele fúj. Az ország kormányához sürgősen erős kezű kormányost kell állítani, mert ha késünk vele, a vihar a zátonyra viszi Magyarország ha­­­jóját Pozsony, Komárom, Kassa, Aárad, Nagyvárad, Temesvár, Szabadka visszakerülnek Magyarországhoz. Budapest, jul. 9. A Nemzeti Sajtó­tudósító Iroda igen előkelő helyről nyert információja alapján jelenti, hogy rövid idő alatt Magyarország vissza­kapja Pozsony, Komárom, Kassa, Arad, Nagyvárad, Temesvár és Szabadka városokat. Igaz­­ ugyan, hogy ezen városok visszaadásáért rendkívül terhes gazdasági természetű áldozatokat kell meghozni az országnak de a magyar kormány úgy véli, hogy minden egyéb­nél fontosabb az ország szempontjából az, hogy minél előbb és minél több magyar város kerüljön vissza az anya­országhoz. A Párisban most folyó gazdasági tárgyalások eredményétől függ, hogy az antant hatalmak meg­tegyék azokat az intézkedéseket, ame­lyek visszaadni rendelik el ezeket a városokat. Debrecenből jelentik: Szatmár-Németi környékén a románok nagyban ké­szülnek a visszavonulásra és rabolnak­­ mindent, ami még megmozdítható. Leszerelik az összes malmokat, a gyár­­­telepeket és vonatokra rakva látják Romániába. Nagybányán elszál­meg­ kezdték az aranyzúzótelep leszerelé­sét és a gépeket Erdély belseje felé vitték el Általában csalhatatlan jelei mutatkoznak annak, hogy a román csapatok visszavonul­ása csak rövid idő kérdése. Sofronya ki rdésével úgy­szólván Arad küszöbét érték a nem­zeti hadsereg csapatai. Bizonyos kö­nökben tudni vélik azt is, hogy július 4-én a románoknak Aradot ki kellett volna üríteniök, ezt a terminust azon­ban ideig-óráig kitolta a hadvezetőség. Prága, jul. 9 Cseh-Szlovákia mi­nisztere tegnap kelt rendeletével 9 fel­földi zsupánt felmentett állásától. Fel­tűnő, hogy ezeknek a zsupánoknak illetékessége épen azokra a területekre terjed ki, amelyeket a cseheknek rö­videsen ki kell üríteniök. Egységes kormányzópárt alaku­lása előtt. — Prohászka a lengyel harcokról. — Budapest, júl. 9. A politikai válság megoldása ma estére tolódott ki. A tegnapi nap érdekes eseménye, hogy a tegnapi na­pon Prohászka Ottokár váratlanul meghívást kapott a kormányzóhoz, aki közel egy órán át tartó kihallgatáson fogadta a püspököt. Hogy mi volt az audencia tárgya, azt ter­mészetesen senki sem tudja, de viszont tény az, hogy Prohászka este felszólalt a Nemzeti Egyesülés Pártja pártértekezletén és miután rámutatott arra, hogy az orosz vörös hadse­reg előnyomulóban van és a lengyel esemé­nyek folytán Magyarország veszélyben van, kérte a pártokat, hogy felhagyva minden viszálykodással tartsanak össze, hogy a kormányválság mielőbb véget érjen. Pro­hászka frappáns felszólalásának óriási hatása volt s a párt Grieger Miklós kivételével egyhangúlag olyan határozatot hozott, hogy az egységes kormányzópárt megalakulását kész minden erejével előmozdítani, feltéve természetesen azt, hogy egyik párt sem olvad bele a másik pártba, hanem a két párt és esetleg a disszidensek is testületileg lép­nek be az új, egységes kormányzópártba. Bethlen István gróf designált miniszterelnök ma délelőtt tovább folytatta tárgyalásait, előbb azonban jelentést tett tegnapi tár­gyalásainak eredményéről a kormányzónak. A pártok ma este közös értekezletet tartanak és ezen foglalnak véglegesen állást az egy­séges kormányzópárt megalakítása ügyében. Budapest, júl. 9. A Kisgazdapárt ma délben értekezletre gyűlt össze, hogy állást foglaljanak az egységes kormányzópárt meg­alakítása ügyében. Döntés nem történt, mert két ellenkező vélemény volt: az egyik, hogy az új pártnak a kisgazdapárt körül kell ki­jegecesedni olyanformán, hogy a többi pár­tok belépnek a kisgazdapártba, amely azután annak megfelelően megváltoztatná kereteit. A másik vélemény — amely a Nemzeti Egyesülés Pártjának állásfoglalása is, — az, hogy minden pártnak testületileg kell be­lépnie az új egységes kormányzópártba. A Nemzeti Egyesülés Pártja előbbi határozatá­hoz híven most is szembe helyezkedik min­den olyan kísérlettel, amely őt a Kisgazda­pártba akarja beolvasztani. Az új kormány a nemzetgyűléstől kérni fogja a kormányzó korlátlan házfeloszlatási jogának megadását, előbb azonban a földreform és az új válasz­tójog elkészítéséről szóló javaslatokat tár­gyalja le. fl népbiztosok bű­npöre, Budapest, júl. 9. A népbiztosok bűn­pörének tárgyalását ma délelőtt fél 10 órakor nyitotta meg Stocker­ Antal tanácselnök. Folytatták Bokányi kihallgatását, aki el­mondta, hogy hogyan adták át márciusban a hatalmat a kommunistáknak. Az elnök itt megállítja Bokányit beszédében és a követ­kező kérdést teszi fel: Igaz-e az, hogy maga a mult év julius 28-án azt mondta Landler­nak, hogy az aktív tiszteknek felét agyon kell lőni. Bokányi ezt tagadja és kijelenti, hogy akkor nem is volt idehaza, mert akkor az északi fronton harcolt.­­ A hallgatóság erre zajos nevetésbe kezdett, mire Bokányi megfordulva dühösen megismételte: Igenis ott harcoltam az északi fronton. Az elnök ezután több kérdést tesz fel, mire Bokányi indignálódva tiltakozik ez ellen, hogy beszédében megzavarják. Az elnök

Next