Pápa és Vidéke, 1923 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1923-01-07 / 1. szám

ilöfizetési Árak: negyedévre 100 kor., egy hónapra 35 kor. Egyes szám Ara darabonként 10 kor. POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal Fő tér 12. sz. Telefon 61. az. Hirdetések milliméteres díjszabés szerint. A jobb távdért. Paupera Ferenc díf. kerületünk nemzetgyűlési képviselője, a Budapesti Hírlap egyik legutóbbi számában V A jobb jövőértrt címen vezércikket közöl, melyben hűen és világosan ismerteti gazdasági és pénzügyi helyzetünket, másrészt pedig biztos kézzel rámutat azokra a módozatokra, melyek egyedül menthetik meg államháztartásunkat és egész gazdasági életünket a végső pusztulás veszedelmétől. dag Az alapos és gondolatokban gazcikk politikai, gazdasági és pénzügyi körökben egyaránt méltó feltűnést és érdeklődést keltett, s úgy hisszük, hogy olvasóinknak és párthíveinknek kedves szolgálatot teszünk, ha azt egész terjedelmében közöljük. Tekintsünk vissza az egy év előtti röbbi árfolyamra, a drágaság indexszámára, az államjegyek mennyiségére és az államháztartás egyenlegére, ezekre a tájékoztató pontokra, hogy valódi helyzetünk tudatára ébredjünk. Egy évvel ezelőtt 100 magyar korona 85 centimes ot ért Zürichben, ma pedig csak 21*/* centimes-ot ér, tehát valutánk értékének csaknem háromnegyed részét elvesztette. Az ok és okozat kölcsönhatásában áll ezzel pénzünk belföldi vásárlóerejének csökkenése is; más szavakkal: a drágaság fokozódása. A lefolyt év — sajnosan érzi ezt mindenki lépten nyomon — eljuttatott bennünket az árucikkek zöménél a világparitás áraihoz. Az osztrák Reisch volt pénzügyminiszter híressé vált jelszava: „Hinauf zu den Weltmarkenpreisen" nálunk is megvalósult. A drágulás indexszáma egy év alatt négyszeres összegére emelkedett. (81-ről 326-ra.) Kinek sikerült vájjon ez alatt az esztendő alatt jövedelmét és vagyonát is ezzel arányban négyszeresére emelnie?! Pedig akinek ez nem sikerült, az nem tudja tartani az egy év előtti egyensúlyt sem, az a gazdasági életküzdelemben alul marad Pénzünk külföldi értékének és belföldi vásárlóképességének egy év alatt a negyedrészére való sülyedése szükségképpen pénzeszközeink szaporodását idézte elő Az államjegypzés gyorsabban működött, mint bármikor. Az államjegyforgalom a letűnt esztendő alatt 25 milliárdról 74 milliárdra emelkedett. Ma tehát csaknem háromszor annyi magyar papírkorona van forgalomban, mint amennyi egy év előtt volt. És ebből az óriási papírhalmazból nemcsak egy-egy korona ér kevesebbé, mint egy év előtt ért, hanem a háromszor nagyobb pénzhalom a maga összességében is kisebb értékű, mint a tavalyi egyharmad pénzhalom. Míg ugyanis egy esztendővel előbb az államjegyek összegének értéke 212 millió volt svájci frankban, addig ma a tömegében háromszorosára szaporodott államjegyeink értéke csak 168 millió svájci frankot képvisel, tehát 44 millió svájci frankkal kevesebbet. Bizonysága ez annak, hogy pénz ördöngös jószág, amelyet büntetlenül még törvényes úton sem lehet utánozni ! De tájékozódás céljából vessünk egy pillantást államháztarásunk mérlegére is. Alig csalódom, ha hozzávetőleges számításaim alapján azt hiszem, hogy államháztartásunk évi deficitje egy év alatt 16 milliárdról 70—80 milliárdra puffedt. S mindez a kétségbeejtő eredmény a legnagyobb szorgalmú, a legfőbb törekvésekkel teli pénzügyminiszter vezetése mellett a közterhek túlfeszített felcsavarása után jelentkezik, mindez az örökre egyszer szedett vagyonváltság bevételének rövid egy év alatt nagyrészben történt elköltése, a földadónak búzaparitásra való 3000 százalékos fokozása, a forgalmi és a fényűzési adóknak, a sör-, a szesz-és a cukoradónak, nemkülönben az egyedárusági tárgyak árának, a vasúti és a postai tarifának, végül a telefondíjaknak felcsigázása, a jövedelmi és vagyoni adóknak az adómegállapítások során történt az elviselhetetlenségig súlyos emelése után állott elő. S az állam és az egyén puszta megélhetésének ilyen vergődő gondjai közepette fenyeget bennünket a jóvátétel réme, amelyet nem tudott elűzni a letűnt esztendő és amely kísértetként még sokszor fog megjelenni a jövő évben. Ez a jóvátétel még ma is oly nagy kérdőjelként mered elénk, mint egy év előtt. Valóra válása pedig államháztartásunkat és egész gazdasági életünket pusztulással fenyegeti. Az államháztartás egyensúlyának helyreállítását azon az úton, amelyen most haladunk, sajnos, nem remélhetjük az öt évtől sem. Ezt ne is várjuk a közterhek újabb emelésétől, mert ezen az úton az el sem következhetik, a drágaság nem csökkenhet, az államjegyforgalom nem apadhat. Az egyéni gazdaságok megerősítése, a többtermelés valóra váltása, ennek révén pedig a kivitel fokozása azok az eszközök, amelyek míg egyfelől az állami bevételek egészséges és természetes növekedésére vezetnek, addig másfelől a külkereskedelmi és fizető mérleg passzív voltát a legegészségesebb alapon fokozatosan megszüntetik. Ha céltudatosan vezetett pénzügyi és közgazdasági politikával és a jó Isten segítségével elérjük azt, hogy Csonka-Magyarország területén csak annyi gabonát és cukorrépát termelünk, annyi sertést hizlalunk, mint amennyit ugyanezen a területen a háború előtt produkáltunk, úgy ezzel képesek lennénk külkereskedelmi és fizető mérlegünket aktívvá változtatni a mai nagy passzív voltából. Beláthatatlan előnyöket biztosítana ez úgy pénzünk értékének egészséges emelkedése, mint állalmi áttartásunk egyensúlyának helyreállítása szempontjából. Minden gazdaság rendbehozatalának első és fő feltétele: a kiadások és bevételek előirányzása a jövőre, a számadások lezárása a múltra nézve. Mindez nálunk a legnagyobb gazdaságban , az államgazdaságban — sajnos — a letűnt évben nem történt meg. Sőt két időszakon át, hetvenegy napig az állami bevételek beszedhetésére és a kiadások fedezhetésére nem volt a kormány törvényszerűen felhatalmazva az 1922. évben. Most az uj év napjával ismét beköszönt az ex-lex állapot. Kivánom, hogy csak rövid ideig tartson, mert az ex-lex alkalmas az adómegszavazás jogának, az alkotmány feltétlen uralmának, az adófizetés-készségnek és a törvények tiszteletének megingatására. Eltelt az év 365 napja, visszahozhatatlanul, anélkül, hogy a külföldi államkölcsönhöz és a dollárfedezetű jegybankhoz csak egy lépéssel is közelebb jutottunk volna! Pedig ezek nélkül nincs kibontakozás, nincs gazdasági Csonka- Magyarországon. kalkulálás Szomorú az út, amelyet állampénzügyi szempontból az elmúlt esztendőben megtettünk és az útmutatók — sajnos — gazdasági végveszedelmet jeleznek abban az irányban, amely felé mi haladunk. Reméljük, mert a reménynél egyebünk sincsen, hogy az új esztendő ködéből egy jobb jövő bontakozik ki számunkra, amely meghozza nekünk mindazt, amivel az ó esztendő adósunk maradt. * Itt azonban rövid pár szóval hadd felejünk meg arra a kérdésre, miért nem mondta el Paupera dr. gondolatait és eszméit a parlamentben is ? Aki őt közelebbről szerencsés ismerni, vagy akárcsak figyelemmel végighallgatta vagy olvasta tartalmas programmbeszédét, azonnnal látnia kellett, hogy Paupera Ferenc dr. a reális élet embere, aki még csak szót sem hajlandó vesztegetni ott, ahol annak eredményére nem számíthat, még ha szónoki babérok is integetnének feléje. Így tanulta ezt mesterétől, Széll Kálmántól, akinek éveken át nemcsak tanítványa, hanem jobb keze is volt, s aki hosszú képviselősége alatt — bár az akkori éra egyik legmélyenfő cíí jzó.yiú elm-je volt , a lehető legritkábban hallatta szavát a parlamentben. És mégis már mint képviselő sokat dolgozott az ország pénzügyi helyzetének megjavításán s később mint miniszter öntudatos pénzügyi politikájával rendet teremtett az államháztartásban , az állami bevételeket addig nem sejtett magasságra emelte. De az felel meg legjobban az ő tartalmas, gazdag egyéniségének is. Kiváló szakismeretét, gazdag tapasztalait, s értékes munkáját ott gyümölcsözteti szívesen, ahol azokkal hazájának használhat, — a megfelelő parlamenti bizottságokban. S mi tudjuk, hogy akik ma az ország gazdasági és pénzügyi sorsát intézik, az ő meghallgatása nélkül semmit sem tesznek. Egyébként pedig megállapíthatjuk, hogy ma a parlamenti felszólalások meddő levegőverdesések, s még az argumentumok arzenáljával sem győzhetik meg senki az ellenpárton levőket. Amily szomorú, ép oly való, hogy a mai parlament a nemzet nagy mosókonyhájának nem hozzá illő szerepét vette át, s az egymással szemközt álló pártok egymás szennyesének mosogatásával lopják a nemzet drága idejét Ami történik, az a bizottságokban történik s ha a mi képviselőnk a jelen helyzetben tartózkodik a nyilvános fellépéstől, emiatt nem fáj a fejünk, hanem eljárását teljesen helyeseljük, s személyét csak még nagyobb bizalmunkról biztosítjuk. .