Pápa és Vidéke, 1943 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1943-02-14 / 7. szám

40. ÉvMyiflU?. ukm. 1APÁESYL V MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési ára: Egy évre 10"0 P, negyedévre 250 P. KERESZTÉNY POLITIKAI HillUP. Felelős szerkesztő: Kerényi Olaff Szerkesztőség: Horthy Miklós fő u. 12. Telefon: 12-72. Kiadóhivatal: Korvin utca 3. Nem adtuk el és el se adnánk soha semmiért senkinek sem magyar életünk, magyar földünk, magyar örökségünk elsőszülöttségi jogát. Oktalan Ézsauként egy tál lencséért, pillanatnyi előnyökért, kézdörzsejtgető szívességekért nem mondunk le arról, hogy idehaza, saját otthonunkban ne mi legyünk az urak. Olyan félszeműen sandítok se vagyunk, hogy csak egy bizonyos nemzettől, hatalomtól óvnánk féltve az érdekénket! Nem! Mi következetesen mindenkor, mindenkivel szembenállunk, aki nem a magyar érdek képviselője, aki idegen célok érdekében hitegető mesék mázába bújtatja önző, alacsonyrendű gondolkozását. És azt sem engedjük, hogy bármilyen szépen duruzsoló, bármilyen tetszetősen szervírozott idegen logikával becsapjon bennünket akármilyen ügyes Jákob is. Az elaggott Izsákot is csak azért tudta becsapni annak idején Jákob, mert vak volt. Vak volt, bár Jákob hangját megismerte, mégis hagyta mágiát megtéveszteni és az áldást nem arra adta, akit a természet elve alapján az megilletett volna. ,De mi nem vagyunk vakok! Mi látunk, nagyon jól látunk. Látjuk ki, hogy kik akarnak bennünket rászedni, látjuk, hogy miként szeretnének bennünket saját otthonunkban vagyonitokból kiforgatni. Jákob hangja kísért, de mi megismerjük. Tudjuk, hogy a napi és harctéri eseményekről szólva egyesek miért számunkra olyan nagyon is idegen szempontok szerint ítélik meg a történteket, örök igazság marad, amit akarnánk, szívesen elhisszük. Abban a módban, hogy a ki milyen forrásból eredő híreit milyen arckifejezéssel, milyen hangnemben, milyen modorban terjeszti, abban már benne van az a sokszor nem is leplezett óhaj, hogy tehát ő voltaképen hogyan is szeretné látni a dolgok menetét. Ézsau kezét, a munkás magyar kezet lehet utánozni, markírozni lehet a nagy magyart, lehet hazafércő nagyképűséggel tipródni a politika forró kásája körül, de Jákob hangja mindent elárul Az a hangnem, az a tónus, az a hanglejtés, ahogyan útnak bocsátódnak az egyes hírek, — legtöbbször tudatosan pánikkeltő, lelki depressziót eredményezni akaró rémhírek, — az mindig jellemző, az letagadhatatlanul karakterisztikus. Vigyázat! A kisemmizett Ézsau tragédiája fenyegeti a mi fajtánkat is! Természetesen ebbe mi nem nyugszunk olyan egykönnyen bele. Ehhez még mi is hozzászólunk, még nekünk is van jussunk a saját portánkon rendelkezni. Utolsó csepp vérünkig védjük magyar életünk, magyar kenyerünk magyar izét, magyar aromáját. Semmiféle fajta nációnak el nem adjuk soha a függetlenségünket. Golgotáztunk már eleget, a mi Kálváriánk stációi is nagyszámúak. Voltunk bilincsbe vert, gúzsba kötött rabok, az otthonainkat átrendezték nem egyszer saját börtönünkké, de mégi sohase voltunk aljas árusok, akik a jól leplezett gyékényeiken, nemzetközi érdekeltségük egy tál lencséje mellett árulgatják a független magyar életcélokat. Júdásaink, Istennek hála, elég kevesen voltak. Oly kevesen, hogy sohasem lehetett őket a nemzet egészével azonosítani, egynek tekinteni. Minthogy pedig ebben a lelki felajzottságban élünk, nézünk és látunk, az se mindegy, hogy mit és hogyan vallunk. Nem mindegy, hogy ki milyen magatartással beszél a bennünket véres közelségből érintő ügyekről, hogy ki milyen hangforrásokból eredezteti és szeretné folyóvá, árvízkeltő folyammá duzzasztani hitözönét. Nem mindegy! És nem tűrjük, hogy védtelenül a szemünkbe lehessen nevetni, hogy vendégjog sutbadobásával az »adj a tót a nak szálást« elv öntudatával lehessen fülünk hallatára ellenfeleinkért lelkesedni. Jákob atyját is megtévesztő, tudatosan félrevezető hangját nem visszhangozzuk, nem rezonál bennünk. Tudjuk, hogy mitől hogyan kell éreznünk. És van bátorságunk, van lelkierőnk ahhoz is, hogy sebeink véres sikertelenségei felett is szemlét tudjunk tartani. Sebeinket az orvoslás keresés komolyságával és felelősségtudatával vizsgálgatjuk és nem az öngyilkosjelölt buta kárörömével. Sebeinkről nem türelmetlen jajveszékelő orditozással értesítünk másokat; nem vagyunk kuvikkoló halálmadarak. Magyar sebeinkről Urunk szent sebeinek kijáró Krisztus tisztelet hangján szólunk. Nem kapkodunk idegen kuruzslók »lám,ám«, »ugye, ugye« stílusú tanácsai után, sőt azokat kereken visszautasítjuk. És várjuk a szebb jövőt, ami jön, mert a költő szerint jönnie kell. " Amiígy ránk nem virrad ez a boldog ünnep, amíig nem allelujázhatunk, addig is emelt fővel, magyar öntudattal járjuk a mi magyar életünk elrendelt ösvényeit és nem hagyjuk letéríttetni magunk senkitől, senki kedvéért soha! Vigyázat! Ézsau tragédiája visszajáró kísértet. Miért kevés a gyermek Pápanyőgéren? Amikor a Haldokló város c. cikkemben szűkebb hazámnak, Pápának népszaporodási arcát mutattam be olvasóimnak, igen sokan azzal gyanúsítottak meg,hogy tisztára az irigység forgtatta meg tollamat a keserűség tintájában, mintha az egyebenke és kettőkés családapák viszonylagosan kevesebb gonddal és veszkődéssel járó életkörülményeit sírnám vissza. Meg is magyarázták a jótétjeikek, hogy kár a szizifuszi munkai minden betűjéért, amit jóra törő szándékkal papirosra vélek, mert először is éppen azoknak a füléhez nem ér el a hang, akiknek címezve van, másodszor pedig különb embereknek sem sikerült ennek az »átkos féregnek« orvosságát megtalálniok. Lehet hogy igy van. A tollat azonban csak azért sem teszem le! Lehet, hogy hiábavaló munkát végzek, de ,úgy érzem, még mindig jobb valamit csinálni, a jó ügy érdekében, mint semmit. Ez a kis írásom pedig legyen az a Valami, amely — hiszem — a semmint több. Az elmúlt nyáron Pápagenyerre vetődtem. Valami kis dolgom akadt ott. Tiszta, rendes község. A bakonyalji községekhez viszonyítva feltűnően csínos házak. Hófehéren tartott falaik vakítanak a napfényben. A falu ott húzódik meg Vanyola, Gecse, Vaszar és Lovászpatona határainak találkozásánál. Valóban meghúzódik ott, hiszen csak a környékkel ismerős atyafi tudja a járást Nyőgér felé. Ugyanis tavaszi olvadás vagy télvíz idején istenkísértés számba ment 1942. előtt Nyőgérre szekerezni 1942-ben építették meg a bekötő utat Nyőgér és Vanyola között. Mivelhogy Vanyola a plébánia és a jegyzőség székhelye. Ara 20 § k Fliist Pépa, 1943, február 14., vasárm „Aki azt akarja, hogy a béke csillaga ragyogjon és megmaradjon a társadalom felett, együttműködik azon, hogy olyan állami felfogást és gyakorlatot hozzon létre, amely az ésszerű fegyelmen, nemes emberiességen és a keresztény szellem felelősségtudatán alapszik.” XII. Pius pápa (1942. karácsonyán) A község alapítása és betelepítése. A községet Róbert Károly idején Lotharingiából betelepített németek alapították. Később lett a község tulajdonává. Az 1890-es években a Pápa-Ugodi Hitbizomány eladta az addig csak haszonbérlő nyőgérieknek a község lakói által, hszonbérben bírt birtokot örök áron. Ezzel aztán birtokos állampolgárokká váltak a nyőgériek. Az elmúlt 600 év alatt hűségesen megőrizték őseik nyelvét a nyőgériek és házi használatra bizony csak a ónémetet használják. Ennek magyarázata többek között az is, hogy a legutóbbi időkig féltékenyen vigyáztak arra, hogy gyermekeik házassága nyelvileg »tiszta« legyen. Legújabban a házasságok nyelvileg 60 o/o-ban vegyesek. Érdeklődésre tarthat számot, hogy a nyőgériek véletlenül sem házasodnak yanyolaival. Csót és Vaszar e tekintetben a pálmavivő. A vanyolaiaknak csak a földjeiket vásárolják — de azt is pénzért! Eddig kb. 120 kat. holdat mondanak magukénak s a nyőgériek a vanyolai határból. Nyőgér — Amerikában. Ez is egyik sajátossága a falunak. Olyanforma értelme van, mint egyidőben volt annak a szólás-mondásnak, hogy Budapest után a legnépesebb magyar város. Bécs De amíg ez csak majdnem igaz, fanyar ízű, akasztófahumor volt, addig amaz élő valóság. 627 nyeigéri származású él Amerikában, és csak 251 lélek lakik Nyőgéren. (És hány ilyen színmagyar község van Szent István országában!) Pedig a tagadhatatlanul szorgalmas, életrevaló, a rögbe húsz körömmel belekapaszkodó németfajú hazánkfiát csak nagy dolgok kényszeríthették arra, hogy a messzi tengerentúlra vándoroljon — kenyeret keresni. Mert ezért mentek a nyőgériek Amerikába. Küldték is haza a degeszre hízott pénztárcákat! Amerikában szerzett pénzzel fizettek a község határáért, de a vanyolai 120 holdért is. A pénzforrás azonban az előző világháború kezdetével bedugult. Fáj is a nyőgériteknek, és eléggé szomorú szívvel tekintenek a szomszédságukban fekvő, és a Szombathelyi papnövelde tulajdonát képező cuhapusztai, mintegy 400 holdas gazdaság felé, melyet — mint hírlik — a kishaszonbérletek címén a határos falvak lakói között osztanak szét. Az elmúlt években már kaptak az említett gazdaság birtokállagából 64 holdat. Nyilván kevés a föld, kevés a gyermek. Az egykekutatók mindnyájan valami azonos okot keresnek, amely azízben egymástól távoleső települések lakói között a hasonló népfogyasztói betegséget előidézi. Pedig — szerény véleményem szerint — az ok helyenikint lehet más és más. Nyőgéren feltétlenül a földtelenség. Nézzük csak! 600 évvel ezelőtt a betelepített 17 család bírta a nyőgéri határt. (A 17-ből ma már csak 3 család >1, amely töretlenül vezeti vissza származását Lotharingiába; a többi Ganna, Tevel, Szűcs, fenyőfőről húzódott be Nyőgerre, kiknek elődeik a 17. század második felében a Sváb Jura vidékéről telepedtek le Veszprém megyében.) Ez a 17 család 6 évszázad alatt közel 1000 főre szaporodott. A szaporodási felesleg, melynek a község határa életlehetőséget már biztosítani nem tudott — Amerikába vándorolt. De csak addig, amig nyitva volt az édenkert kapuja. Az pedig 1914-ben végleg bezárult. Ezzel aztán megkezdődött a túlnépesedés elleni mesterséges védekezés: az egyke. Beszélnek a számik. Kevés a föld. A község határa 374 kat. hold szántó, és 130 hold legelő, rét. összesen 505 hold. Egy lélekre eső átlag kereken 2 a kat. hold. Országos viszonylatban nem legrosszabb. Terjeszkedni a A község lakóinak lélekszáma: 1921-ben , 304 1930-ban , 172, 1940-ben ,252, 1942-ben ,251. Amerikának nem hid adni, a hazai földnek nem ad, mert.