Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1873
e ségéhez van kötve, — és vagyonösszeségekre (universitates bonorum) melyeknél valamely vagyonnak tulajdonitatik egy láthatatlan, magában a vagyonban rejlő alany. Amazokhoz tartoznak általában véve a testületek, az utóbbiakhoz a legtöbb alapítvány és a nyugvó örökség (hereditas lacens). A liscust, mint különjogi személyfajt felemlíteni többen azért tartják szükségtelennek, mivel benne csak az állam nyilvánul vagyonjogi oldaláról, az állam pedig szintén nem egyéb mint (universitas personarum), vagyis (universitas omnium civium). Mindazáltal mások meg a fiscust egészen külön álló jogi személynek tartják. Ezen imént elősorolt egyes fajoknál megállapodik legtöbb jogász s minden kísérletet, mely jogi személyek fogalmát még egyéb jelenségekre is kiterjeszti, elhibázottnak és igazolatlannak nyilvánít iII. A jogi személyek akarat és cselekvési képessége, aogy valaki egyátalában jogügyleteket létrehozhasson, benne cselekvő működés kívántatik, a cselekvőség ismét akaratképességet tételez fel, minthogy e nélkül minden tevőleges cselekvény, következőleg a legtöbb és legfontosabb jogviszonyba való lépés merőben lehetetlen. Cselekvényeket csak emberi egyed végezhet, de nem jogi személy, még akkor sem, ha emberek összesége alkotja. S épen mivel minden jogi személy fiction alapul, világos hogy azon puszta fogalomnak, mely itt a személyiség alanyát alkotja, nem lehet valóságos akaratot tulajdonítani. — Ha mindjárt valamely testület összes tagjai teljes egyetértéssel végeznének is el bizonyos cselekvényt, az utóbbi azért mégsem volna a testület, hanem csak az egyesek cselekvénye. — Ámde e fogyatkozás mellett a jogos személyek, melyeknek alkotására a kényszerű szükség vezetett, vajmi tökéletlen léttel bírnának, sőt a legtöbb esetben tulajdonképeni rendeltetésüket be sem tölthetnék. Mily parányi volna valamely testület, vagy alapítvány hatásköre, ha sem vagyont nem szerezhetne, sem szerződéseket vagy általában jogügyleteket nem köthetne, sem akaratnyilvánítási képességgel nem bírna. Ez anomálian lehetetlen máskép segíteni, mint az által, hogy ily jogalanyoknak képviselők által cselekvési képességét fogadjuk el. Itt is ugyan új nehézséggel találkozunk, avval t. i. hogy arra, miszerint valaki képviselője által cselekedhessek, rendszerint ő magának is saját akarattal kell bírnia, melynek a képviselő csak végrehajtója — s így jogi személyeknél magában véve még ezen kisegítő eszköz sem használna; de valamint a jog ezen szigorú szabálya alól cselekvésre képtelen természeti személyeknél p. o. serdületlen gyermekek, és őrülteknél engedtetett kivétel, úgy e kedvezmény másrészt a jogi személyekre is kiterjesztetett. A képviselet ezen neme, mely itt nem csak a képviselt akaratának végrehajtására, hanem magára az akaratra is irányul, egy új és pedig azon fiction alapul, miszerint az, mit bizonyos személyek határoznak és cselekesznek maga a jogi személy akaratja és cselekvénye gyanánt vétetik. Ezen a jogi személyek akaratját és cselekvényeit involváló határozatok mikénti alkotása és végrehajtásáról amazok szervezete s illetőleg alapítványoknál rendesen az alalapítónak az alapító oklevélben kifejezett akarata, vagy pótlólag az állam, mint főgyámi hatóság gondoskodik. A jogi személyek sokfélesége nem engedi meg, hogy a szervezetük iránt általános, valamennyire egyaránt kiható szabályok állíttassanak fel; csakis azt lehet valamenyiről állítani, miszerint az államhatalom irányukban felügyeleti jogot gyakorol, mely ahhoz képest, amint fennállásukban kisebb vagy nagyobb mértékben érdekelve van, ismét különbözőkép nyilvánulhat, s mai nap általában határozottabb mint p. o. a rómaiaknál volt, főleg azért, mivel az állam központosító kormányhatalma jelenleg részletesebben van kifejlődve és biztosítva, mint régenten volt. Másrészt