Pápai Hirlap, 1908 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-04 / 14. szám

János, Vince József. III. Póttagok: Hábli Pál, Barcza Dániel, Muli József, Bősze Mihály, Böröczky Ferenc, Zakots István, Szakács Imre, Schick György, Szkurszky János, Horváth István. IV. Számvevők: Kluge Károly, Kis Tivadar, Szeglethy József — Új díj, juris. Lukács Vilmos ügyvéd­jelölt, a helybeli fiatal jogász­nemzedék tehetséges tagja, a harmadik szigorlatot sikerrel kiállván, a jogtudományok tudorává avattatott. — A budapesti „Pápai-kör" folyó hó 7-én este 81­. órakor a kör helyiségében felolvasó-ülést tart. Napirend: Bellé Pál második előadása: „Az utca művészete". — A vasúti utasoknak baleset elleni biz­tosítása. A kereskedelmi minisztériumban azzal az érdekes tervvel foglalkoznak, hogy a vasúti utasokat a baleset elleni biztosításban részesítsék. A terv szerint minden utas 25.000 kor­ erejéig lesz biztosítva. A biztosítási díjakat a menet­jegyekkel fogják beszedni. A biztosítási illeték az első zónákban 2 fillérrel kezdődik és az utolsó zónákban 20 fillérig emelkedik. A beleset ellen való biztosítást a vonatszemélyzetre is kiter­jesztik. — Halálozás: Özv. Pakrócz Ferencné szül. Wágner Karolina asszony folyó 3-án életének 75. évében elhunyt. A családja szeretetétől környezett , mindenki által délután fogják örök tisztelt agg matrónát vasárnap nyugalomra helyezni a kál­váriai temetőben. Halálát fia, Pakrócz Kálmán kefekötő és családja, valamint kiterjedt rokonság gyászolja. — Húsvéti táncmulatság. A pápai iparos ifjúság önképző egylete 1908 április 19 én (húsvét vasárnapján) a Griff Szálló nagytermében saját könyvtár alapja javára hangversen­nyel egybekö­tött zártkörű táncvigalmat rendez. Belépti díjak: személyjegy 1 korona (tagoknak 80 fillér), család­jegy (3 személyre) 2­40 korona. Kezdete pont 8 órakor. A zenét Füredi Kálmán teljes zenekara szolgáltatja. Műsor: 1. Édes lánykám, Hubertól. Előadja az énekkar nyolc tagja Rácz Dezső főgimn. tanár vezetésével. 2. Vallomás. Párjelenet­eil­ől. Előadják Orr Flóra és Verschek Gyula e. t. 3 Most jöttem Erdélyből. Kuruc dal. Előadja az egye­sület énekkara Rácz Dezső főgimn. tanár veze­tésével. 4. A mérges leány. Vig monológ. Előadja Szvoboda Margit. 5. Népdalok Cimbalmon előadja Orr Flóra. tj. A Titkár. Vig magánjelenet Zöldi M.-tól. Előadja Németh Rezső e. t. 7. Népdalok. Előadja az egyesület énekkara Rácz Dezső főgimn. tanár vezetésével. Az énekben előforduló tenor­szólót énekli Németh János e. t. Műsor után tánc. — Egy cselédkönyvben ezt a cselédminősí­tést találtuk. Azt hisszük, tetszeni fog háziasszo­nyainknak, mert a mai cselédállapotokat találóan illusztrálja: G. M. 1 évig szolgált nálam — 11 hónap és 1 hét híján. Ez alatt lankadatlan volt — a kapunyitásban, szorgalmas — a maga dol­gaiban, munkás — a levélírásban, fáradhatatlan — az úrnője ócsárlásában, okos — a kifogásokban, barátságos — a legények iránt, hűséges — a szere­tője iránt, becsületes, ha — minden zárva volt. — Táncvigalom. A pápai szervezett cipész csizmadia munkások és munkásnők 1908 április 19-én, vagyis húsvét első napján a Jókai-körben zártkörű táncvigalmat rendeznek. Belépti díj : személyjegy 1 kor., családjegy (3 személyre) 2 kor. 40 fillér. Kezdete esti 8 órakor. A tiszta jövedel­met a Munkás-Otthon javára fordítják. — Országos vásár. Kedden és szerdán tartott országos vásárunk rendkívül nagy for­galmú volt. Különösen szarvasmarhát hajtottak fel olyan sokat, amennyit már rég­óta nem. A kínálatnak megfelelő volt a kereslet is, így vevő és eladó megelégedve távozhattak a vásár­ról. Felhajtatott szarvasmarha 3658 drb., elada­tott 1526 drb. , ló felhajtatott 1426 drb., elada­tott 502 darab; sertés felhajtatott 2078 darab, eladatott 903 darab. — A szerdai rakodó vásár szintén igen élénk volt. — Táncvizsga. Rákos Lipót táncmester növendékeinek táncvizsgája ma — szombaton — este lesz a Griffben A mulatságon vendégek is szívesen láttatnak. — TŰZ az erdőben. A nagyganyai erdőbirtokosság erdejében a múlt hó 2- án úrbéres valami gondatlan ember dohányzás közben az égő gyufát a száraz avar közé dobta, amitől az meggyulladt, s mintegy 10 holdnyi területen leégett, elperzselte az avar között volt fiatal ültetvényeket is. — A kár 2000 koronára tehető. — Az izr. nőegylet I. évi március 22-iki mulatságán felülfizetni szíveskedtek : Hoitsy Pál 20 K ; Fischer Adolfné, Kerpel Gusztávné, dr. Lőwy Lászlóné, Perutz testvérek 10-^-10 korona ; Abelesz Ignácné, Stadler Dezső (Győr) 8-8 K; Deutsch Dávidné 7 K ; Fischer Gyula, dr. Kori­tschoner Lipót, dr. Lőwinger Jakab (Bécs), Stein­berger Lipót 6—6 K; Austerlitz Izidorné (Bécs), Blau Adolfné, dr. Hirsch Vilmos, dr. Hoffner Sán­dor, Klein Blanka, Korei­ Ernő, Schor Árminné 5—5 K; Berger József, Biedermannn Tóbiásné, özv. Kohn Adolfné, Kovács Ignác (Egyed), dr. Kreisler Károlyné, Lázár Ádám, Lőwenstein J Fiai, Rosenberg Lázárné, Schlesinger Z­igmondné, Steiner Ignác, dr. Weltner Sándor 4—4 korona: dr. Antal Géza, Breuer Lajosné (Jákó), Fleischner Simonné, Jákói Gézáné, Schlesinger Rudolfné, Ungár Béláné 3 - 3 K . Altstädter Jakabné, Barna Ignácné, ifj. Eisler Mórné, Guth Jakab, Hajnóczky Béla, Herz Dávid, Klein Sándor, Klein Józsefné, Korei­ Vilmosné, Kohn Miksáné, Lőwy Kálmán, Manheim­ Ármin, N. N., Piatsek Gyula, Szauer Ignácné (Budapest), ifj. Schlesinger Mórné, Schlesinger Sándor, Stern Ignácné, Strausz Arnold, Tauszig Zoltán (Bécs), Weisz Sámuelné, Wallenstein Dániel, Weiler Mihály, Zollner Henrikné (Balatonfüred) 2—2 K : Arzikovits Miksa (Egyed), Böhm Móricné, Fellner Simonné, Gold Ignácné, Gold Móricné, Gottlieb Jenő, Kellner Simonné, Kemény Béláné, Kohn Adolf, Koritschoner Vilmos, Mátyás Aurél (Budapest), N. N. (Szombathely), Piatsek Gyuláné, Szántó Károly, dr. Szeleczky Béla, Scheer Fülöpné, Steinfeld Mór, Weisz Samuné l­l­l . Balassa István (Kiscell) 60 fill.; Böhm Zoltán 50 fill. — Fogadják a nemesszivü adakozók áldozatkészségükért leghálásabb köszönetünket. Az elnökség. x A közeledő husvéti ünnepekre mindenki iparkodik férfi és gyermekruha szükségletét szép, ízléses kivitelben és mégis olcsó árban beszerezni, tehát felhívjuk a t. olvasó figyelmét az új nagy „Angol divatu-áruház mai hirdetésére, A „Budapest" jubileumi albuma. Nagyobb és kellemesebb meglepetést talán soha sem szerzett egy lap elő­zetesnek, mint a „Budapest", midőn pár hónappal ezelőtt megküldte nekik ingyen a 30 éves fennállása alkalmából szerkesztett albumot. Ezrével jöttek a szerkesztőséghez az elismerő és köszönő levelek, méltatva az album és érdekes tartalmát, valamint annak rendkívül bő díszes kiállí­tását. Húsz igen számos képben és szövegben mondja el az album a lap 30 éves történetét, írtak bele poli­tikai, társadalmi és irodalmi életünk legkiválób alakjai, a „Budapest" volt és jelenlegi munkatársai, azon kívül a számos kép és műmelléklet olyan értékessé teszi a könyvet, hogy az méltán foglal helyet bármely művelt ember asztalán. Az albumot, míg a készlet tart , most is ingyen küldi a kiadóhivatal mindazon ujonan belépő előfizetőinek, akik legalább évi összeget, vagyis 6 koronát egyszerre beküldenek és postaköltségre 80 fillért utalványoznak. A Budapest­ből kívánatra mutatványszámot készséggel küld a kiadó hivatal Budapesten, IV., Sarkantyus­ utca 3. vetkezet, Első Leánykiházasító egylet mint szó-Gyermek és életbiztosító intézet március hó 29 én tartotta ezen intézet 45-ik közgyűlését Schwarz Ármin elnöklése és a számosan megjelent tagok élénk részvétele mellett. A jegyzőkönyv hitelesítésére kiküldettek Beer Henrik és Blazek J. Antal urak. A jelentésből kitűnik, hogy az elmúlt esztendőben a kereseti és üzleti tevékenység minden terén uralkodott súlyos viszonyok dacára az 1907. évben is a rendes üzletmenet a legjobb sikerekkel járt. A díjbevétel 3.181,953 K 55 f volt és az 1906. évvel szemben 232,053 K 04 fillérrel emel­kedett, szintúgy a többi bevételi tételek tetemes emelkedést tüntetnek fel. Esedékessé vált biztosítási összeg címén 1.227,412 K 80 f fizettetett ki, 148,632 K 91 fillérrel több, mint 1906-ban. Új biztosítás az elmúlt esztendőben 22.594,730 korona összegben nyújtatott be, amelyekből 19.339,930 K a biztosításra elfogadtatott, míg 3.254,800 K ö­s­­szegű elutasíttatott. A rendes üzleti kezelés feles­­lege 65,217 , 92 f, amely a közgyűlés határoza­tához képest ugyancsak az 1907 december 31 án fennállott alacsony árfolyamok által eredményezett különbözet kiegyenlítésére fordíttatott. A díjtartalék az előző évvel szemben 1.185,650 K 35 fillérnyi emelkedésben részesül és jelenleg 13.721,535 K 22 f. A jutalékemelési tartalék 541,980 K 58 58 fillérrel zárul és a külön tartalék, beleértve a biztosítási alapot 478,185 K 24 fillérrel szerepel. A hivatalnoki nyugdíjalap 266,545 K 72 fillér és 35,821 K 69 fillérnyi emelkedést mutat. A hivatal­nokok aggkori ellátásának fontosságára való tekin­tettel 6000 K szavaztatott meg a hivatalnoki nyugdíjalapnak. A mérleg végösszege 15.141,577 , 14 fillér, melynek vagyoni oldala kizárólag reális értékekből és könnyen értékesíthető befektetésekből áll. A felmentvény megadása után a felügyelő­bizottsági tagok egyhangúlag újból megválasztattak. Eszláry Sándor szövetkezeti tag indítványára az igazgatóságnak, jelesen Schwarz Ármin elnöknek és Kohn Arnold vezérigazgatónak elismerést és köszö­netet szavaz a közgyűlés. M. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Március 27. Nyitribusz Viktor cserepes és Tóth Erzsébet leánya: Terézia, r. kath. — Sári István béres és Berta Erzsébet üa : József, ev. Március 2d. Ihász József kőmíves és Svendor Julianna leánya: Juliánna, r. kath. — Nagy István föld­mives és Balog Erzsébet leánya: Jolán, r. kath. —­Kovarczik József csizmadia és Faragó Mária leánya : Mária, r. kath. Március 30. Stark József napszámos és Kis Anna leánya: Anna, r. kath. — Eőry István lakatos és Lak Jolán fia : László, ref. — Fertinger Pál hentes és Róka Terézia leánya : Terézia, r. kath. — Berecz István szerelő és Ambrus Anna fia: Sándor, r. kath. Március 31. Kardos Henrik Gizella fia: Lajos, izr. — Só­ili kereskedő és Grósz Ferenc kőmíves és Horváth Juliánna leánya. Terézia, r. kath. — Kósa János földmives és Nagy Lidia fia : Sándor, ref. Meghaltak: Március 27. Tompa Sándor, ev., 23 hónapos, agy­hártyalob. Március 29. Takács Pálné, r. kath., 72 éves, tüdőlég­daganat. Március 31. Kodolányi Árpád, r. kath., 9 éves, agy­hártyalob. — Virág Kálmán, r. kath., 24 napos, görcsök. Április 2. Tóth Erzsébet, ref., 2 éves, roncsoló toroklob. — Markovics István, r. k., 11 hónapos, angolkór. Házasságot kötöttek: Március 29. Grünwald Dávid, kereskedő, izr. és Schwartz Ilona, izr. — Weiner Gyula, kereskedő, izr. és Weltner Mina, izr. — Tóth István, földmívelő és Bóna Juliánna, ev. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Adományok a J­ók­ai-­Petőfi szoborra. A református főgimnázium gyűjtése. II. 3) osztály. Bachó Pongrác gyüjtő­ ivén Pápáról: Bachó Pongrác 20 f. Összesen 20 f. Bihary Zoltán gyüjtő­ivén Pozbáról : Bihary K.-né 60 f, Székely Béla 40 f, Pék Adolf 30 f, Bihary Zoltán, Székely Béláné, Kovács Lajos, Kovács Sándor, Tóth Zsigmond, Tax Mihály, Sándor N., Schwartz Jónás, Schwartz Károly, Bihary Béla 20—20 f, Babik János, N. N. 10—10 f. Összesen 3­50 f. Bugár Elek gyüjtő-irén Pápáról: Bugár Elek 40 f. Összesen 40 f. Geőbel Kálmán gyűjtő-irén Pápáról: Geőbel Ernőné 20 f . Alsófegyvernekről: Geőbel Kálmán 20 f. Bőnyről: Czike Lajos (gimn. I. o. t.) 2 f. Összesen 42 f. Böhm Ferenc gyüjtő-irén Jár­földről: Koller Kálmán 1 K; Pápáról: Böhm Miklós, Böhm Böhm Józsika, N. N. 20—20 f, Böhm Ferenc 40—40 f, Ignácné, N. N., Halász Mihály, Kellner Móric 10—10 f,­­Bakó Lajos 14 f; Homokbödögéről: Krausz Mór 10 f. Összesen 2­86 K. Csepanovszky Gyula gyüjtő­ ivén Kismartonból: Is­tván, Vörösváry, Kőhler főhadnagy, Kőhler Guszti 1—1 K. Kőhler Dezső, Kőhler Géza, Kőhler Ernőké 20—20 f • Pápáról: Özv. Csepanovszky Józsefné, Rechner Mártom^ 40—40 f. Csepanovszky Etel, Csepanovszky Gyula, Rácz­ Mihályné 20-20 f, N. N. 1 K. Összesen 7 K. Fadgyas Aladár gyüjtő­ ivén Nagybarátról: Fadgyas János 1 b, Fadgyas Aladár 33 f; Pápáról: Almelsdorfer Dezsőné 60 f, Dezső Jolán, Dezső Benő 20—20 f, D. B.-né 10 f, Kéri Mariska 5 f, H. és A. 4 f, X­. Y. 2 f; Győrből: Budai Ferenc­ 2 f. Összesen 2­­56 K. JL. vidék:­legrégibb és legnagyobb cipőüzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstädter Jakab cipőraktára Alapíttatott 1864-ben. Pápa, KOSSUth Lajos Utca 10. szám. Alapíttatott 1864-ben, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni Beteg és szenvedő lábakra (ortophád-munka) kiváló gond lesz fordítva. = Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipő­t és csizmáit*

Next