Pápai Hirlap, 1920 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1920-09-18 / 38. szám

PÁPAI HÍRLAP M­EGJELENIK MINDEN SZOMBATONV. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 50, félévre 25, negyedévre 12*50 K. Egyes szám ára 1 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi­ utca 13. szám, faiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadtr könyv- és papirkereskedésében. „Hiszek egy Istenben, Hiszek eg­y hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen." A tisztviselő-probléma. Az ezeréves Magyarországra szakadt szeren­csétlenség egyik társadalmi osztály helyzetét sem rendítette meg annyira, mint a köztiszt­viselőkét. Nélkülöztek a világháború fájdalmas emlékű évei alatt, mert fizetésük nem emel­kedett arányosan a mezőgazdasági termékek és iparcikkek áraival s munkájukat mégis panasz nélkül s önmegtagadással végezték. Ha volt társadalmi osztály, mely a világháború kegyet­len éveinek kizsákmányolásáról panaszkodhatott, akkor ez a köztisztviselők osztálya volt. mezőgazdaság, ipar, kereskedelem duzzadt erszé­­­nyekkel zárták le a világháború mérlegét, a köztisztviselők éhesen s rongyosan kerültek belőle. S most mégis nem a magyar mezőgaz­di­dák és vállalkozók jövője került válság elé, hanem a magyar köztisztviselői kar felett húz­ták meg a lélekharangot. Pedig a magyar köztisztviselői kar egyik legerősebb támasza volt a nemzeti eszmének. Neveltetése, gondolkozása, érzése egyaránt ma­gyar volt s a legjobban átérezte annak a nagy gondolatnak az igazságát, hogy „itt élned s halnod kell”. S most, mikor sokan, kishitűek elérkezettnek látják ama rettentő pillanatot, mikor „a sírt, Hol nemzet süllyed el, népek veszik körü­l", a köztisztviselői kar kerül a sír fenekére s nincs testvéri kar, amely segélyére sietne. „Produktív" pályákra utalják s hiába eről­tetik a koldusbotot, hogy mások kegyelméből tengesse életét, mert a „produktív" pályák is telve vannak s a tisztviselői pályán üzleti élel­mességet tanulni nem lehetett, már pedig e nélkül produktív pályán boldogulni nem lehet. De különben valósággal improduktív volt a köztisztviselői pálya s csupán az a kar a produktív, amely hasznothajtó tisztviselői vállalatok n emlőihez tapad ? Hát a köztisztviselői kar, mely modern állami élet nélkülözhetetlen eleme, nem volt „produktív" társadalmi osztály? El tudjuk képzelni a mezőgazdaság, ipar és keres­kedelem virágzását jól igazgatott államon kívül ? Nagyon furcsán hangzanak ezek a szólamok s a proletárdiktatúra ideológiájával közeli rokon­ságban állanak. Vagy tudunk olyan állami be­rendezkedést elképzelni, amely köztisztviselők nélkül is fennálhhat ? Ha szemlét tartunk a világ államai felett, nem ott fogjuk a legkevesebb köztisztviselőt találni, ahol a kultúra magas fokon áll, hanem ellenkezőleg a civilizálatlan államokban, ahol keveset törődnek a nagy töme­gek jólétével s elégnek tartják, ha a hatalma­sok, a vagyonosok jóléte biztosítva van. Csak nem szántuk Magyarországnak azt a szomorú szerepet, hogy a civilizálatlan államokkal keljen versenyre? Meg kell menteni a magyar köz­tisztviselőt a magyar köztisztviselői pálya szá­mára, ez a kultúra kérdése, mert magas kultúra a csupán jól igazgatott államban lehetséges s ez becsület kérdése, mert a magyar köztiszt­viselői kar eddigi hazafias munkáját nem sza­bad büntetéssel meghálálnia az országnak. Ha a köztisztviselői pályát eddig nem tekintették produktív foglalkozásnak, ez nem a köztisztviselői kar, hanem az elavult közigigaz­gatási szervezet hibája. Évtizedek óta beszélünk közigazgatási reformról s alig végeztünk e téren számottevőt. Olyan közigazgatási ágakat tartot­tunk fenn és fejlesztettünk, melyek régen el­­­vesztették jelentőségüket s elhanyagoltuk azokat közigazgatási ágakat, melyek fejlesztését az élet sürgetően követelte. Népjóléti, gazdasági, közegészségügyi közigazgatásunk a kezdet kez­detén áll­ó községi életünk nem tud egy lépés­sel sem előbbre jutni, mert szervezete teljesen patriarchális. A közigazgatási reform tehát az az archimedesi pont, amelyen a köztisztviselői problémát meg lehet és meg kell oldani, de itt eljutottunk a tizenkettedik órához, ha az al­kalmat most elmulasztjuk s képzett tisztviselői karunkat szélnek eresztjük, akkor a magyar államiság épületének nem jósolunk nagy jövőt, mert azokat a pilléreket távolítjuk el, amelyek a legértékesebbek voltak az állami élet szem­pont­jából. Talizmán. írta: Kiss Menyhért Magyar vagyok, ó drága, drága szó, Van-e fogalom ehhez fogható? Erő e két szó, a magasság és a mélység Márványba, ércbe kell, hogy belevéssék, Hogy kő és érc örök szája rebegje Minden időbe s a nagy végtelenbe, Hogy az erőt, irgalmat, szelídséget A Szajna, Themze partján ne keressétek, Se az Óceán messzi partjain túl, Hová a magyar duzzogva, fájva indul, Itt virulnak az ég mosolya képen A magyar nép szivében. Azért ha itthon, vagy kinn idegenben kérdezik: milyen vér folyik eredben? Szemed kigyúljon, domboruljon a melled S mintha állnál az Úristen trónja mellett, Emelt hangon, fejed büszkén szegezve, Nem akadozva, gyáván és szepegve, Magasan, bátran, mint aki Doberdónál, S a rokitnói mocsarakban voltál, Morava partján, lenn délen Albániába, Millió sátánt aprítva, ellent vágva, És mindenütt, hol pergő tűzesőbe Menteni kellett s rohanni előre: Ugy mondd ki e szót, hogy minden benn legyen, Hogy égig érjen, mint tűz a hegyen Ugy mondd ki e szót, mint drága szent fogalmat, Mintha imára virágozna ki ajkad, Mintha talizmánt nyújtanál neki, Mely elbűvöli és megihleti, E két szót, melynél nincs szentebb, nagyobb : Magyar vagyok! Okleveles zongoratanítónő öt évi tanítási gyakorlattal zongoraórákat ad. Ugyanott angol nyelvtanítási Cím a kiadóhivatalban. Csizmazia István fényképész Színészet. A katonazenekar végre megérkezett, s hétfőn m­ár közreműködött az „Ezüst sirály" előadásán. Az igazgató új énekes bonvivánt és drámai hősnőt is szerződtetett, kik a héten igen előnyösen mutatkoztak be­­a közönségnek. Az igazgató tehát minden tekintetben eleget tett ígéretének, s most már a közönségen múlik, hogy a direkció áldozathozatala, amely különö­sen a zenekar szerződtetésénél vétetett nagy mértékben igénybe, megfelelő méltánylásra talál­jon. Nem válnék dicsőségünkre, ha az igazgató­ság kellő pártolás hiányában kénytelen volna a nagyszerű zenekar szerződését felbontani. Közön­ség és hatóság tehát tegye meg kötelességét a pártfogásra érdemes társulattal szemben. A közönség az előadások látogatásával, a hatóság pedig — amennyire tőle telik — kedvezmények nyújtásával. Az e heti előadásokról a következőkben számolunk Pénteken be: — a katonazenekar meg nem­érkezése miatt műsorváltozás történvén a kabaré volt teljesen üres ház előtt.­ Okulva a múlton, a közönség jobbnak látta távol maradni. A kabaré maga nem is ért többet elődjeinél, mégis annyi új volt benne, hogy ez estén mutatkozott be néhány magánszámmal és a „A sátán maszkja" című tragikomédiában társulat új drámai hősnője, Vajda Piroska, aki a a legszebb reményeket nyújtotta jövendő műkö­dése felől. Szombaton a „Jó éjt Mukit" című bohó­zat mulattatta a közönséget. Az előadás a szín­lap szerint „Csak felnőtteknek!" szólott, ennek ellenére a második­­ felvonás ágy­jelenetén kí­vül nincs benne semmi különösebb meg­botránkozni való. Ez a szeméremsértő ízléstelen­ség pedig a közönségnek módfelett tetszett és zajosan megtapsolta. De gustibus non est disputandum ! A ravasz Muki bácsit Szalóky tata játszotta diszkrét humorral. Talpraesett helyi rögtönzései hangos derültséget keltettek. Élete párját, Sz. Pozsonyi Lenkét ezúttal láttuk elő­ször vezérszerepben. Kitűnően megfelelt neki. A félszeg Tatárka Demetert Egyed László meg­lepően jól személyesítette meg. Polgár Ferenc, Tömöry Nassy és Rajz Vanda járultak még hozzá derekasan a közönség szórakoztatásához, de nem szabad megfeledkeznünk a kis Rajz Jancsiról sem, aki a pikkoló szerepében nagyon ügyesen és otthonosan mozgott a színpadon. Arany versét variálhatjuk reá: E fiúból jó színész lesz, akárki meglássa. Vasárnap, hétfőn, kedden ismét az „Ezüst sirály" melódiáiban gyönyörködhetett a közön­ség. A hétfői előadásnak külön szenzációja volt, hogy ezen már a katonazenekar működött közre. Hatalmas zenekar­ 21 emberből áll, s a kis orkeszter zsúfolva volt velük. Csak most tűnt ki igazán az „Ezüst sirály" muzsikájának szép­sége, amikor ilyen kitűnő interpretálóra talált. A zenekart maga Bethlen-Bruckner László dirigálta mesterien. Karmesteri pálcája mint valami varázspálca lenyűgözte a zenekar tagjait, s odaadóan engedelmeskedtek minden mozdulatá­nak. A közönség elemében volt, egész estén át sokat tapsolta az előadás főszereplőit: Fenyő Nellit, Pap Lászlót, Tömöry Nusit és Polgár Ferencet, akik pompás játékukkal és nagyszerű táncaikkal biztosították, hogy a diadalmas „Ezüst sirály" nálunk is jó ideig műsoron marad. A darab kiállítása is szebb, effektusosabb volt, mint a premieren. Szerdán egy lehetetlen erkölcsi alapokon felépült, idegizgató amerikai történet bemutatója volt „A szerelem vására" címmel. A darab

Next