Pápai Hírlap, 1991 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1991-01-21 / 1. szám

Pápai Hírlap náziumban érettségiztem, a jogi egyetemet Pécsen végeztem 1969- ban. Férjem építésztechnikus, két gyermekem van, egy húszéves lány és egy általános iskolás korú fiú. 1971 óta dolgozom jelenlegi munkahelye­men. Egy ideig titkárságvezető vol­tam, 1977 és 83 között az igazgatási, 1983 óta a szervezési és jogi osztályt vezettem. 1990. augusztusától én lát­tam el a vb. titkári teendőket is. — Miért döntött úgy, hogy pályá­zik a jegyzői tisztségre? — Kollégáim és mások is bíztat­tak erre. Úgy érzem, ez annak kö­szönhető, hogy sok kollégámmal va­gyok jó kapcsolatban, és nem voltak éles konfliktusaim sem. Remélem, hogy a jövőben is számíthatok mun­katársaim bizalmára. Ez azonban csak az emberi oldal, a másik az, hogy talán szakmailag is el fogom tudni látni ezt a feladatot. — Jegyzőként Ön foga irányítani a hivatal munkáját. Vannak-e más el­képzelései arról, hogy milyen lesz a hivatal a március végén esedékes át­szervezés után? — Természetesen igen, bár meg­jegyzem, hogy a jogszabályok hiánya miatt még nem lehetünk mindenben biztosak. Nincs még hatásköri lista, s még nem készülhetett el a szervezeti és működési szabályzat, amelyet én városi alkotmánynak szoktam nevez­ni. Mindenesetre azt már most el­mondhatom, hogy a célunk egy, az élet követelményeihez rugalmasan igazodó szervezet létrehozása. A fel­adatkörök adottak, szükség van ha­tósági, pénzügyi, műszaki, intéz­ményirányítási, valamint egy a képvi­selőtestület kiszolgálását biztosító egységre. Hogy ezekhez még milyen feladatkörök jönnek, azt még nem tudjuk biztosan. Szóval ezeken a területeken kell hatékony munkát végeznünk. —Hogyan foga érinteni az átszer­vezés a hivatal dolgozóit? Sor kerül­het-e tömeges elbocsájtásra? — Erre nem kell számítani, hi­szen a létszám 67, s ez összehasonlít­va az 1990. év elejével nem nagy, hiszen akkor 85-en voltunk. Annak is köszönhető ez, hogy már a korábbi vezetés is érezte a változásokat, ezért a távozók helyett nem vettek fel új embert. Ez a létszám más városok­hoz viszonyítva reálisnak tűnik, ennyi emberre valószínűleg a jövőben is szükség lesz­ . — Ha mégis szükség lesz elbocsáj - tásra, nem lesz-e hálátlan feladat az Ön számára ezt azokkal a dolgozók­kal közölni, akiket jól ismer? — Nézze, ez nem egyedül az én feladatom lesz, hiszen az önkor­mányzati törvény értelmében a pol­gármester a legfőbb személyzetis. Persze a polgármester és a jegyző kö­zött harmonikus munkakapcsolatra van szükség ezen a területen is, s azt hiszem, hogy ehhez adottak a feltéte­lek. Válaszolva a kérdésre: kellemet­len lesz majd megmondani valakinek, hogy fölöslegessé vált, de e területen is meg lehet keresni a feltételeket. Humánus megoldást kell találni, se­gíteni kell sorsának további alakulá­sában. — A jövőben az önkormányzat­nak valószínűleg vállalkoznia is kell. Fel van-e készülve erre a hivatal, s személy szerint Ön? — Vállalkozni elsősorban a tu­lajdonunkkal tudunk, ennek köre azonban még nincs teljesen tisztáz­va. A legfontosabb itt az, hogy az adott feladatokhoz meg kell találni a megfelelő embert, s a hivatalon belül a jogász kollégák sokat tudnak segí­teni ebben. — Milyen kapcsolatra töreksze­nek a lakossággal? — A lakossággal jó kapcsolatot szeretnénk kialakítani. Ehhez persze az szükséges, hogy megfelelően tájé­koztassuk és gyorsan, probléma­­mentesen intézzük el az ügyeit. Ha ezt sikerül elérnünk, azt hiszem, a lakosság elégedett lehet a hivatallal. Külön kiemelném az informálás, a tájékoztatás fontosságát, amelyben nem kis feladat hárul a Pápai Hírlap­ra. Lesznek persze olyan döntések, ahol érdekek ütköznek. Ilyenkor az optimális megoldást kell megtalálni, valószínűleg azonban így is előfor­dulnak majd olyan esetek, amikor csak rossz megoldások közül választ­hatunk, s ezért lelkiismereti problé­máink lesznek. Különben a lakosság ügyeinek intézését, reméljük, meg tudjuk gyorsítani a szám­gépes nyil­vántartás továbbfejlesztésével.­­ Végül hadd kérdezzem meg van-e valamilyen hobbija, amellyel szabadidejében szívesen foglalkozik? — Kedvenceim a növények és a virágok. Ezen a területen minden vá­roslakó sokat tehetne házatája szépí­téséért. Pápának már így is sok szép utcája van, ahol látszik lakóik fárado­zása, gondoskodása. Jó volna, ha még több ilyen utcája lenne a városnak, az emberek bizonyára szívesebben sé­tálnának a gondozott környezetben. Ez a látszólag apró dolog is érzékelte­ti, hogy nem mindent „föntről” kell várnunk, a város jövője nagymérték­ben függ az egyes emberektől, az alul­ról induló kezdeményezésektől is. H.K. 200 000 forint a PSE-ne­ k '­­." A képviselőtestület december 22-i ülésén elmaraszta­a . , -zetését a gazdálkodási és a pénzügyi fegyelem súlyos megsértése miatt, egyben felszólította a mulasztások mielőbbi megszüntetésére és az 1990-es költségvetés teljesítésének bemutatására. Így A testület úgy határozott, hogy a PSE igényeivel és a városi költség­­vetés teherbíró képességével összhangban 200 000 Ft-ot céltámogatás­ként átutal az egyesület számlájára. A­ támogatás szigorú elszámolási kötelezettség mellett kizárólag adó törlesztésére használható fel.", Második napirendi pontként a költségvetés módosításáról tárgyal­tak a városatyák. Ezen az ülésen határozták el az azóta már nagy érdeklődés mellett megrendezésre került január 31-iki hálaadó, öko­­menikus istentisztelet megszervezését. 2 Ülésezett a képviselőtestület A szakbizottságok nem képviselő tagjainak megválasztása, a Reformá­tus Gimnázium újraindulása, a szov­jet laktanya hasznosítása, a Polgármesteri Hivatal által kiírt pá­lyázatok elbírálása, illetve vegyes ügyek szerepeltek a képviselőtestület december 19-i ülésén. A bizottsági tagok nem képviselő tagjainak megválasztásával (számuk az egyes bizottságok képviselő tagja­inak számától függően változó, a bi­zottság legalább 51 %-ának önkor­mányzati képviselőnek kell lennie) vette kezdetét az ülés. A szavazás eredményeképp a kö­vetkezők kerültek külső tagként a bi­zottságokba: Pénzügyi Ellenőrző Bizottság Kiss Attila Szecsődi Mihályné Nagyné Király Margit Rozsnyói Gézánné dr. Ügyrendi Bizottság dr. Varjú András dr. Varjú Zoltán Oktatási­, Kulturális és Vallási Bizottság Bárdosiné Császár Judit Barcza Dániel Mayer János Nagyváradi Józsefné Varga György Mór­ing József Egészségügyi és Szociális Bi­zottság dr. Banyó Tamás Csőréné Pöőr Eszter Salgó Ferenc Településfejlesztési és Telepü­lésellátási Bizottság Szabó István Györkös György Gosztola István Vállalkozási és Gazdasági Bi­zottság Viszkei Zoltán Takács László Szalay Aladár Ifjúsági és Sportbizottság Koncz Sándor Pédör Ákos Móczár István A második napirendi pontként tárgyalta a testület a Református Gimnázium újraindításával kapcso­latos előterjesztést. A lassan tengeri kígyóvá dagadó ügyet (eddig szinte valamennyi önkormányzati ülés na­pirendjén szerepelt) végre sikerült mindkét fél (Református Gimnázi­um, Petőfi Gimnázium) számára el­fogadhatóan rendezni, a kritikus 1992/93-as tanév tanteremgondjai­nak megoldásával. A képviselőtestü­leti határozat értelmében, ha a tanév közben tanterem-igény merülne fel, akkor azt az intézmények vezetői kö­telesek közösen megoldani. Kövy Zsolt alpolgármster, az­ újrainduló gimnázium főigazgatója hangsúlyoz­ta, hogy amennyiben törvény rendel­kezik az épület egyházi tulajdonba történő visszaadásáról, akkor is tisz­teletben tartják a megállapodást, a Petőfi Gimnázium ezáltal nem kerül­het hátrányos helyzetbe. A pályázatok elbírálásának, a meghallgatások idejére a polgár­­mester javaslatára a testület zárt ülést rendelt el. A képviselőtestület a pályázók meghallgatása után a kö­vetkező határozatot hozta: 1990. december 19-től meghatá­rozatlan időre a Polgármesteri Hiva­tal jegyzőjévé kinevezte­ Maróti Miklósné dr.-t, —a Pénzügyi, Terv- és Munkaü­gyi osztályvezetői teendők ellátásával egy éves időtartamra megbízta Sze­­keresné Markolt Zitát, — a Pápai Hírlap főszerkesztőjé­vé 1991. január 1-től meghatározat­lan időre kinevezte Hauber Károlyt. A vegyes ügyek közt először szin­tén kinevezésekre került sor: — a Zalka Máté Általános Iskola igazgatói posztját 1991. január 1-től 1995. július 31-ig Bognár József tölti be,­­ az átszervezett Alsőfokú GA­­ESZ vezetőjévé Sydó Tibornét, míg a Nátus konyha vezetőjévé Fábián Istvánnét választották. A képviselő­­testület a Középfokú GAESZ-t fel­számolta. Megbízta a Pénzügyi El­lenőrző, valamint a Vállalkozási és Gazdasági Bizottságot, hogy a Pálkö­­vei Úttörőtábor további működésé­nek és hasznosításának a lehetőségeit vizsgálja meg. A testület döntött közterületek elnevezésének megváltoztatásáról: az Április 4. u. Szent László útra, a Beloiannisz út Celli útra, a Felszabadulás útja Veszprémi útra, a jelenlegi Veszprémi út Külső- Veszprémi útra, a Devecseri vértanúk útja Esterházy útra, a Kerekes testvérek útja Korona út­ra, a Tolbuchin tér Pálos térre válto­zott. Az ülés végén a két alpolgármes­ter bejelentette, hogy a törvény sze­rint adható 13. havi tiszteletdíjáró lemondott. Áldozó Tamás

Next