Pápai Hírlap, 1992 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1992-06-22 / 12. szám
5 Kövér László Mezőlakon Június 3-án fórumot rendeztek Mezőlakon, amelynek meghívott vendége Pápa és környéke országgyűlési képviselője volt. Dr. Kövér László rövid bevezetőjében az ország jelenlegi helyzetéről szólt, majd a szép számú hallgatóság kérdéseire válaszolt. A képviselő eredményként értékelte az infláció 30 % alá szorítását, adósságállományunk stagnálását, valamint valutatartalékaink növekedését, megkérdőjelezte viszont a kormánynak azt az állítását, hogy az ország gazdasági helyzete stabilizálódott, és az év vége felé megindulhat a fellendülés. Szerinte ez már 1990-ben is látható volt, és sajnos jelenleg nincs garancia arra, hogy az új kormány 1994-ben jobb helyzetbe kerül, mint a mostani. A külpolitikáról szólva örömmel nyugtázta: szerencsére nem keveredtünk bele a jugoszláv válságba. A Szovjetúnió szétesése után különösen Ukrajnával sikerült jó kapcsolatot kiépíteni, ami nagyon fontos a Romániával való viszony ellensúlyozásához. A nem túl szívderítő beharangozó után egy kérdés kapcsán először az országgyűlés munkájáról szólt. Rámutatott: a jelenlegi törvényhozási tempó mellett fizikailag is képtelenség elolvasni minden törvényjavaslatot, ezért nagyon lényeges a szakértők véleménye és a bizottságok munkája. Egy másik felvetésre válaszolvae szerint a képviselők jól vannak lakva, ezért nem érzik, hogy a másik éhes, tehát elszakadtak a néptől/ elmondta: 171 közvetlenül megválasztott képviselő dolga az emberekkel való kapcsolattartás, s az ő fogadóóráikon /így Kövér Lászlóén is/ valósággal a „nyomor bugyrai” tárulnak elő. Szólt arról is, hogy a honatyák életszínvonala valóban magasabb, mint az átlagé, de többségük még ennél is többet keresne, ha szakmájában maradna. S nagy baj volna az ország számára, ha csak azok mennének képviselőnek, akiknek a képzettségük s képességeik nem tennék lehetővé, hogy más munkaterületen is olyan szinten tudjanak élni, mint képviselőként — mondta. A kérdések túlnyomó többsége az ifjúság, a középkorúak problémáival, valamint a munkanélküliséggel foglalkozott. Minderről Kövér László kevés reménytkeltőt tudott mondani. Mert például kétségtelen, hogy a gazdasági fellendülés előnyeit a mai fiatalok élvezhetik majd, napjainkban azonban 30-40%-uk munkanélküli. Vagy: jelenleg senki nem képes garantálni a munkanélküliek számának csökkenését, s különösen a falvak vannak nehéz helyzetben, amit a Kisgazdák „földvisszaadási” programja is elősegített... A fórumon természetesen számos helyi /mezőlaki gond is felvetődött. Ezt követően többen — fogadóóra keretében — egyéni problémákkal fordultak Kövér Lászlóhoz, valamint helyi megbízottjához, dr.Kontrát Károly alpolgármesterhez. Györgyi András PÁPAI HÍRLAP „Számomra a művészet az egyedüli létforma” —beszélgetés Timován Ari-Viddel— A Hollósi galéria udvarában falépcső vezet fel a műteremhez. A műterem a padlástérben van, belépve műalkotások egész sorát látom. Eddig csak TV-bemutatókon, kulturális műsorokban láttam ilyent Fából, rézből, kőből, kerámiából készült szobrok, plasztikák láthatók. Az egyik lepkét formál, majd bölcső forma következik, s a műterem hátsó részében agyagból egy nagy Battyány portré készül. Mosolyogva jön a művész, olyan, amilyennek korábban egy művészt elképzeltem: szakállasnak, kedvesnek, valami megfoghatatlanság rejtőzik benne. Ő Tirnován Ari-Vid szobrászművész, aki Erdélyből jött hazánkba és Pápán telepedett le. Ő rekonstruálta a város címerét, s most emlékművet készít a gályaraboknak. Jelenleg győri kiállítására készül, ami a „Győri Nyár 1992” keretében június 17-27-ig lesz. Vele beszélgetünk műalkotásairól és művészi hitvallásáról s önmagáról. — Először is azt hadd kérdezzem meg, milyen művészeti irányzathoz sorolja magát? — Népi konstruktivistának vallom magam, ami azt jelenti, hogy népi alkotásokat, az úgynevezett egyszerű emberek mindennapi használati eszközeit használom fel. Ezekből a népi tárgyakból nagyon jól lehet következtetni az adott népcsoport, emberek gondolkodására, gondolatvilágára, ismeretanyagára, és én a saját gondolataimat ezek felhasználásával, tulajdonképpen ezen gondolatokból fejezem ki, építem fel. — Önmagától adódik a kérdés, az Ön számára mit jelent a művészet ? — Számomra ez az egyedüli létforma, a kifejezés és megnyilatkozás egyetlen eszköze. A művész többletérzékenységgel bír az átlagemberrel szemben. Olyan vagyok, mint az orvos, aki sztetoszkóppal hallgatja a „belsőt”, a művész is így van, s ezekre a hangokra válaszol, az érzelmeit és kialakított gondolatait is kivetíti, szoborban, képben, plasztikában, s az emberek számára teszi megfoghatóvá ezeket a gondolatokat, s így befolyásolni, jobbítani kívánja környezetét. — Kedves művész úr, beszéljen alkotásairól, ezek az alakzatok mit jelentenek önnek? — Két alkotásomról beszélek. Az egyik, A Sámán ciklus, a másik az Álommadár ciklus. A sámán a pogány magyar kultúrában központi helyet foglalt el. A sámánok tánccal és különféle rítusokkal fejezték ki gondolataikat. Ez a művem a titkot fejezi ki, az elrejtettséget, amit a sámán képviselt, s amit megjelenített mások számára. Ezt a színekkel és a különböző formákkalróbáltam alkotásomban érzékeltetni. az Álommadár ciklus? Ez is totemista eredetű, tehát pogánykori téma, akárcsak a sámán. Álommadár a valóságban ugye nincs. Ahogy elneveztem az is kifejezi, a mű mondanivalóját, vágyat, vágyakozást, álmot, álmodozást jelenít meg. Itt is a színekkel próbáltam dolgozni, s magát az álmot a felfelé is törekvő alakzat mutatja be. — Váltsunk témát: nem érzi magát Pápán, milyen lehetőségei vannak ebben a városban ? — Pápa az otthonom. S a lehetőségeimről? Itt kaptam műtermet, ahol dolgozhatok, számomra ez a legfontosabb, mindennél többet jelent, lakást kaptam, ahol családommal élhetek, megrendeléseim is vannak, ennyi. — A művész úr neve nem éppen magyar név. Milyen nemzetiséginek vallja magát? — Magyar vagyok. Valóban, a nevem nem ezt mutatja, van egyfajta bolgár hangzása, s talán román is, tehát sokfajta népet egyesítek magamban. — Köszönöm, hám beszélgethettem Önnel kirséh BOCSOR ISTVÁN /Enying,1807. október 18.Pápa,1885. június 31 Földműves gazda gyermekeként látta meg a napvilágot. Tizenkét éves volt, mikor először ült pápai iskolapadban a gimnázium első osztályában. Aztán 1832-ig egyfolytában Pápán tanult, hiszen a gimnázium után elvégezte még a teológiát és a jogot is. Közben 1830-tól egyszerre volt diák és tanár, hiszen a költészeti osztály segédtanárává tették. 1835-ben rendes tanárrá választották. Mielőtt elfoglalta állását, külföldre ment tanulni. Két évet töltött Németország egyetemein, leghoszszabb ideig Berlinben élt. Mint a hegeli bölcselet híve, 1837-ben tért haza Pápára, a magyar közjog és történelem tanárának. 1845-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1848. június 21-én szülőföldjén, az enyingi kerületben közfelkiáltással országgyűlési képviselővé választották. 1849. január 26-án mellbetegségére hivatkozva lemondott mandátumáról, visszatért családjához és kizárólag munkájának és az irodalomnak élt. Költeményei jelentek meg a bécsi Sokfélében, politikai és polemikus cikkeket írt a Társalkodóba, az Atheneumba, a Hazánkba, a Magyar Sajtóba és még számos lapba. Irodalmi, politikaipublicisztikai írásain kívül írt nyelvkönyvet, történelem-, és földrajz tankönyvet. Bocsor István igazi polihisztor volt. Életműve, munkája nemcsak Pápa, hanem az egész ország művelődéstörténetét alakította, befolyásolta. BÓDÁS JÁNOS /Tác, 1905. február 7. - Székesfehérvár, 1987. május 1. A pápai Református Teológiai Akadémia elvégzése után több Veszprém megyei helységben volt segédlelkész, majd 1929-ben Szombathelyen hitoktató lett, aztán 1934-től ugyanitt lelkipásztorként működött. 1940-től Székesfehérváron volt lelkész, egészen 1974-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjasként is Fehérváron élt. Első verseskötete 1926-ban jelent meg, Új titkok előtt címmel. Ezt még további tíz követte. Elmondom a világnak című gyűjteményes kötete halálának évében jelent meg. BOKOR JÓZSEF /Kadarkút, 1843. június 19. - Bp., 1917. június 11./ Csurgón és Pápán tanult, majd Pesten teológiát hallgatott. 1868-ban Sárospatakra ment, ahol teológiát tanított, majd 1877-től a bölcselet tanára lett, rövidesen doktorátust szerzett a budapesti egyetemen. 1885-ben elhagyta Sárospatakot, a budapesti kereskedelmi iskola tanára lett és magántanárként neveléstörténetet oktatott az egyetemen. Később címzetes nyilvános rendkívüli tanárrá nevezték ki. 1901-ben megalapította a Magyar Filozófiai Társaságot, melynek alelnöke lett. Szerkesztette a Sárospataki Lapokat, a Magyar Philosophiai Szemlét és a Pallas Nagy Lexikonát. BONEMISSZA JÁNOS /? - Győr, 1589 végén/ Pápa várának kapitánya volt a XVI. század második felében. 1570. októberében Alsóörsnél ő vezette a pápai huszárokat, mikor a veszprémiekkel közösen diadalmaskodtak egy kb. 700 főnyi fehérvári portyázó-fosztogató török csapat felett. 1574-ben Kanizsára nevezték ki főkapitánynak. Onnan Győrbe került, majd 1585. január 28- án Palota kapitányának nevezték ki. Vázsonyi Varga Béla (Lapunk 10. számában technikai okok miatt hibásan jelent meg Beöthy László halálozási éve. Az író valójában nem 1875-ben, hanem 1857-ben halt meg. A tévedésre egyébként lapunk rendszeres olvasója, Nagy Miklós irodalomtörténész, a debreceni egyetem professzora hívta fel figyelmünket. Köszönjük.) Pápa nagyjai A-tól Z-ig