Pápai Hírlap, 1992 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1992-06-22 / 12. szám

5 Kövér László Mezőlakon Június 3-án fórumot rendeztek Me­zőlakon, amelynek meghívott vendége Pápa és környéke országgyűlési képvi­selője volt. Dr. Kövér László rövid be­vezetőjében az ország jelenlegi helyzetéről szólt, majd a szép számú hallgatóság kérdéseire válaszolt. A képviselő eredményként értékelte az infláció 30 % alá szorítását, adósság­­állományunk stagnálását, valamint va­lutatartalékaink növekedését, megkérdőjelezte viszont a kormány­nak azt az állítását, hogy az ország gaz­dasági helyzete stabilizálódott, és az év vége felé megindulhat a fellendülés. Szerinte ez már 1990-ben is látható volt, és sajnos jelenleg nincs garancia arra, hogy az új kormány 1994-ben jobb helyzetbe kerül, mint a mostani. A külpolitikáról szólva örömmel nyug­tázta: szerencsére nem keveredtünk bele a jugoszláv válságba. A Szovjetú­­nió szétesése után különösen Ukrajná­val sikerült jó kapcsolatot kiépíteni, ami nagyon fontos a Romániával való viszony ellensúlyozásához. A nem túl szívderítő beharangozó után egy kérdés kapcsán először az or­szággyűlés munkájáról szólt. Rámuta­tott: a jelenlegi törvényhozási tempó mellett fizikailag is képtelenség elolvas­ni minden törvényjavaslatot, ezért na­gyon lényeges a szakértők véleménye és a bizottságok munkája. Egy másik felvetésre válaszolva­­e szerint a képviselők jól vannak lakva, ezért nem érzik, hogy a másik éhes, tehát elszakadtak a néptől/ elmondta: 171 közvetlenül megválasztott képvise­lő dolga az emberekkel való kapcsolat­­tartás, s az ő fogadóóráikon /így Kövér Lászlóén is/ valósággal a „nyomor bugyrai” tárulnak elő. Szólt arról is, hogy a honatyák életszínvonala valóban magasabb, mint az átlagé, de többsé­gük még ennél is többet keresne, ha szakmájában maradna. S nagy baj vol­na az ország számára, ha csak azok mennének képviselőnek, akiknek a képzettségük s képességeik nem ten­nék lehetővé, hogy más munkaterüle­ten is olyan szinten tudjanak élni, mint képviselőként — mondta. A kérdések túlnyomó többsége az if­júság, a középkorúak problémáival, va­lamint a munkanélküliséggel foglalko­zott. Minderről Kövér László kevés re­­ménytkeltőt tudott mondani. Mert pél­dául kétségtelen, hogy a gazdasági fellendülés előnyeit a mai fiatalok él­vezhetik majd, napjainkban azonban 30-40%-uk munkanélküli. Vagy: jelen­leg senki nem képes garantálni a mun­kanélküliek számának csökkenését, s különösen a falvak vannak nehéz hely­zetben, amit a Kisgazdák „földvissza­adási” programja is elősegített... A fórumon természetesen számos helyi /mezőlaki­ gond is felvetődött. Ezt követően többen — fogadóóra kereté­ben — egyéni problémákkal fordultak Kövér Lászlóhoz, valamint helyi megbí­zottjához, dr.Kontrát Károly alpolgár­mesterhez. Györgyi András PÁPAI HÍRLAP „Számomra a művészet az egyedüli létforma” —beszélgetés Timován Ari-Viddel— A Hollósi galéria udvarában falép­cső vezet fel a műteremhez. A műte­rem a padlástérben van, belépve műalkotások egész sorát látom. Eddig csak TV-bemutatókon, kulturális mű­sorokban láttam ilyent Fából, rézből, kőből, kerámiából készült szobrok, plasztikák láthatók. Az egyik lepkét formál, majd bölcső forma következik, s a műterem hátsó részében agyagból egy nagy Battyány portré készül. Mosolyogva jön a művész, olyan, amilyennek korábban egy művészt el­képzeltem: szakállasnak, kedvesnek, valami megfoghatatlanság rejtőzik benne. Ő Tirnován Ari-Vid szob­rászművész, aki Erdélyből jött ha­zánkba és Pápán telepedett le. Ő rekonstruálta a város címerét, s most emlékművet készít a gályaraboknak. Jelenleg győri kiállítására készül, ami a „Győri Nyár 1992” keretében június 17-27-ig lesz. Vele beszélgetünk műal­kotásairól és művészi hitvallásáról s önmagáról. — Először is azt hadd kérdezzem meg, milyen művészeti irányzathoz sorolja magát? — Népi konstruktivistának vallom magam, ami azt jelenti, hogy népi alko­tásokat, az úgynevezett egyszerű embe­rek mindennapi használati eszközeit használom fel. Ezekből a népi tárgyak­ból nagyon jól lehet következtetni az adott népcsoport, emberek gondolko­­dására, gondolatvilágára, ismeretanya­gára, és én a saját gondolataimat ezek felhasználásával, tulajdonképpen ezen gondolatokból fejezem ki, építem fel. — Önmagától adódik a kérdés, az Ön számára mit jelent a művészet ? — Számomra ez az egyedüli létforma, a kifejezés és megnyilatkozás egyetlen eszköze. A művész többletérzékeny­séggel bír az átlagemberrel szemben. Olyan vagyok, mint az orvos, aki szte­toszkóppal hallgatja a „belsőt”, a mű­vész is így van, s ezekre a hangokra válaszol, az érzelmeit és kialakított gon­dolatait is kivetíti, szoborban, képben, plasztikában, s az emberek számára te­szi megfoghatóvá ezeket a gondolato­kat, s így befolyásolni, jobbítani kívánja környezetét. — Kedves művész úr, beszéljen alkotásai­ról, ezek az alakzatok mit jelentenek önnek? — Két alkotásomról beszélek. Az e­gyik, A Sámán ciklus, a másik az Álommadár ciklus. A sámán a pogány magyar kultúrában központi helyet foglalt el. A sámánok tánccal és külön­féle rítusokkal fejezték ki gondolatai­kat. Ez a művem a titkot fejezi ki, az elrejtettséget, amit a sámán képviselt, s amit megjelenített mások számára. Ezt a színekkel és a különböző formákkal­róbáltam alkotásomban érzékeltetni. az Álommadár ciklus? Ez is totemista eredetű, tehát pogánykori téma, akár­csak a sámán. Álommadár a valóság­ban ugye nincs. Ahogy elneveztem az is kifejezi, a mű mondanivalóját, vágyat, vágyakozást, álmot, álmodozást jelenít meg. Itt is a színekkel próbáltam dol­gozni, s magát az álmot a felfelé is tö­rekvő alakzat mutatja be. — Váltsunk témát: nem érzi magát Pápán, milyen lehetőségei vannak ebben a városban ? — Pápa az otthonom. S a lehetősége­imről? Itt kaptam műtermet, ahol dol­gozhatok, számomra ez a legfontosabb, mindennél többet jelent, lakást kap­tam, ahol családommal élhetek, meg­rendeléseim is vannak, ennyi. — A művész úr neve nem éppen magyar név. Milyen nemzetiséginek vallja magát? — Magyar vagyok. Valóban, a nevem nem ezt mutatja, van egyfajta bolgár hangzása, s talán román is, tehát sokfaj­ta népet egyesítek magamban. — Köszönöm, hám beszélgethettem Ön­nel kirséh BOCSOR ISTVÁN /Enying,1807. október 18.­­Pápa,1885. június 31 Földműves gazda gyermekeként lát­ta meg a napvilágot. Tizenkét éves volt, mikor először ült pápai iskolapad­ban a gimnázium első osztályában. Az­tán 1832-ig egyfolytában Pápán tanult, hiszen a gimnázium után elvégezte még a teológiát és a jogot is. Közben 1830-tól egyszerre volt diák és tanár, hiszen a költészeti osztály segédtaná­rává tették. 1835-ben rendes tanárrá választották. Mielőtt elfoglalta állását, külföldre ment tanulni. Két évet töltött Németország egyetemein, leghosz­­szabb ideig Berlinben élt. Mint a hegeli bölcselet híve, 1837-ben tért haza Pá­pára, a magyar közjog és történelem tanárának. 1845-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1848. június 21-én szülőföld­jén, az enyingi kerületben közfelkiál­tással országgyűlési képviselővé választották. 1849. január 26-án mell­betegségére hivatkozva lemondott mandátumáról, visszatért családjához és kizárólag munkájának és az iroda­lomnak élt. Költeményei jelentek meg a bécsi Sokfélé­ben, politikai és polemikus cik­keket írt a Társalkodóba, az Atheneum­­ba, a Hazánkba, a Magyar Sajtóba és még számos lapba. Irodalmi, politikai­publicisztikai írásain kívül írt nyelv­könyvet, történelem-, és földrajz tankönyvet. Bocsor István igazi polihisztor volt. Életműve, munkája nemcsak Pápa, ha­nem az egész ország művelő­déstörténetét alakította, befolyásolta. BÓDÁS JÁNOS /Tác, 1905. február 7. - Székesfehérvár, 1987. május 1. A pápai Református T­eológiai Aka­démia elvégzése után több Veszprém megyei helységben volt segédlelkész, majd 1929-ben Szombathelyen hitok­tató lett, aztán 1934-től ugyanitt lelki­­pásztorként működött. 1940-től Székesfehérváron volt lelkész, egészen 1974-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjasként is Fehérváron élt. Első verseskötete 1926-ban jelent meg, Új titkok előtt címmel. Ezt még további tíz követte. Elmondom a világnak cí­mű gyűjteményes kötete halálának évében jelent meg. BOKOR JÓZSEF /Kadarkút, 1843. június 19. - Bp., 1917. június 11./ Csurgón és Pápán tanult, majd Pes­ten teológiát hallgatott. 1868-ban Sá­rospatakra ment, ahol teológiát tanított, majd 1877-től a bölcselet ta­nára lett, rövidesen doktorátust szer­zett a budapesti egyetemen. 1885-ben elhagyta Sárospatakot, a budapesti ke­reskedelmi iskola tanára lett és magán­tanárként neveléstörténetet oktatott az egyetemen. Később címzetes nyil­vános rendkívüli tanárrá nevezték ki. 1901-ben megalapította a Magyar Fi­lozófiai Társaságot, melynek alelnöke lett. Szerkesztette a Sárospataki Lapo­kat, a Magyar Philosophiai Szemlét és a Pallas Nagy Lexikonát. BONEMISSZA JÁNOS /? - Győr, 1589 végén/ Pápa várának kapitánya volt a XVI. század második felében. 1570. októbe­rében Alsóörsnél ő vezette a pápai hu­szárokat, mikor a veszprémiekkel közösen diadalmaskodtak egy kb. 700 főnyi fehérvári portyázó-fosztogató tö­rök csapat felett. 1574-ben Kanizsára nevezték ki főkapitánynak. Onnan Győrbe került, majd 1585. január 28- án Palota kapitányának nevezték ki. Vázsonyi Varga Béla (Lapunk 10. számában technikai okok miatt hibásan jelent meg Beöthy László halálozási éve. Az író valójában nem 1875-ben, hanem 1857-ben halt meg. A tévedésre egyébként lapunk rendszeres olvasója, Nagy Miklós iroda­lomtörténész, a debreceni egyetem pro­fesszora hívta fel figyelmünket. Köszönjük.) Pápa nagyjai A-tól Z-ig

Next