Pápai Hírlap, 1994 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1994-12-19 / 24. szám
PÁPAI HÍRLAP IRODALOM Domonkos Sándor: A proráb (II.rész) Az ilyen kijelentéseket hamarosan megkontrázták, ami fenntartotta a vita élénkségét. Csak a harmadik témakörben volt általános megegyezés. Ez az oroszok velünk szemben tanúsított magatartása volt. Már azzal a ténnyel, hogy a háború után negyedik éve voltunk foglyok és nehéz testi munkát végeztünk a szocialista tábor győzelmének érdekében, magában is elég vörös posztó volt ahhoz, hogy ne szeressük rabtartóinkat. De a leggyűlöltebb és egyben a legrettegettebb hajcsáraink a prorábok, magyarul a munkavezetők voltak. Az a gyűlölet, ami az idegenlégió kiképző altisztjeit övezte, lehetett csak hasonló ahhoz, amit mi éreztünk a kíméletlen munkavezetőink iránt. A kiszolgáltatottság és megalázottság tehetetlen dühe mind feléjük irányult. „Ha egyszer egy sötét este találkoznék az én prorábommal, tudom, nem kerülne ki élve a kezem alól” tört ki egyikünkből a keserűség. „Róka” ott ült a közelünkben. Elég messze ahhoz, hogy ne elegyedjen bele a társalgásba, de elég közel ahhoz, hogy mindent halljon. A mankója egyszerre fenyegetőleg csapott le a szájaskodó orra előtt a homokba. „Mit pofázol!” ordított haragtól eltorzult arccal Róka. Szinte dadogva az izgalomtól folytatta, mi, megdermedten hallgattuk. „Hogy mersz te akárkiről is ítéletet mondani? Jártál már az ő cipőjében?... Szeretném tudni, hogyan viselkedtél volna az ő helyébe? Ekkor már nem hozzánk, hanem magához beszélt... „Ott a donyeci szénbányában nekem is volt egy durva, mindig ordító prorábom. Igazi rabszolgahajcsár. Mindig káromkodó, semmivel meg nem elégedő, mindig követelő... Gyűlöltem. És akkor egy nap jött a bányaomlás. Négyszáz méterre voltunk a föld alatt. Van fogalmad arról milyen érzés, mikor a derékvastag tartófák úgy pattannak el, mint a gyufaszál? Mikor a pokol szabadul el körülötted? Mikor a víz percről percre nő körülötted? Mikor a gyilkos gáz süvítve ömlik a repedésekből?... Egy nagy szikla a lábamat a padlóhoz szegezte. Tudtam ez a vég. Minden nagyszájú pajtásom elmenekült. Egyedül maradtam. Egyszerre csak a proráb volt mellettem kezében az ácsszekercével. Nem szólt, csak mutatta, hogy levágja a lábam. Bólintottam. Az első csapásnál elájultam. Csak a fogolykórházban tértem magamhoz...” „Mi történt a prozábbal? - kérdeztem a beállott halálos csendben. „Visszament le. Még két foglyot hozott föl a felszínre. Mikor harmadszor is visszament az egész járat beomlott...” Dermesztő volt a csend. Fiatalos gőgöm az emberi lélekismeretről ekkor omlott össze. Mindanynyiunk torkát összeszorította a megszégyenített gyűlölet. A nyúl és a róka Egyszer a nyúl sétálgatott az erdőben. Arra jött a róka, kérdi a nyúltól: — Hogy vagy? — Köszönöm jól. - feleli. — És Te? - kérdi a nyúl — Én is. - válaszolta a róka. — Fussunk versenyt! - mondja a nyúl — Jól van. - szólt a róka. — Felálltak a starthoz, ekkor azt kérdi a róka: — Mi lesz a nyeremény? — Ha én nyerek, akkor te adsz nekem öt fej káposztát. - mondja a nyúl. — Ha te nyersz, akkor én adok neked öt tyúkot. — Elkészültél? — Igen. — Én is. Megkezdem a visszaszámlálást. — Öt, négy, három, kettő, egy, rajt! — A róka elkezdett futni, de a nyúl a farkába kapaszkodott. A róka pedig pont a cél előtt megfordult, de a nyulat bizony nem látta. A nyúl pedig beugrott a célba. — Győztem! - kiáltotta a rókának. A róka belátta, hogy veszített. Másnap vitte az öt káposztát a nyúlnak. Itt a vége, fuss el véle! írta: Antal Zoltán 4.b. — Azt mondta, idén karácsony előtt nem fogják kivágni a fenyője közepét. 21 Titánéi: Borvörös, királykék, méregzöld v ___________________) Rovatunkban a múlt számban kezdtük a Titánéi Divatműhely rejtvényjátékát, illő, hogy megismerkedjünk ezzel az egyedi, s nagyon szép vonalvezetésű ruhákat készítő vállalkozással. A cég lelke Gyengéné Császár Andrea /35/ tanító /+rajz speckoll? végzettségű - azt hiszem, le sem tagadhatná. A keze közül kikerülő rendkívül igényes ruhák nagy-nagy türelemmel készülnek, s minden apró részletre odafigyel a tervezője. Kell is, hiszen ahogy Andrea mondja: Olyat készítek, amit más nem! Ebben lehet valami, mert jópár hölgytől már hallottam, hogy nincs két egyforma Titánéi-ruha... Andrea - akinek a kislány a Titanilla, innen a divatműhely elnevezése is: Titánéi - felsőfokú ruhatervező szakképesítéssel is rendelkezik: ő maga tervezi, és állítja elő a ruhakölteményeket. Kedvenc színe a zöld, emellett a királykék, borvörös, a tób, s a méregzöld. .. A tervezés legújabb irányzatait, s no persze divat- és viselettörténetet a budapesti Felsőfokú Divatiskolán sajátította el, ahol neves szakemberek - Vámos Magda, Mészáros Éva, Balogh Rozália, iparművészek, dr.Dózsa Katalin történész tanítgatták. Divat/ruha/- filozófiája egyszerű: jó anyag-jó ruha... nem konfekciókat, nem tucatárut gyárt - s erre büszke - hanem valóban testre, egyéniségre szabott öltözéket készít. Persze nem mindenkivel boldogul nagyon könnyen Andrea. Vannak nehéz emberek... mondja, s olyan személyekre gondol, akik makacsok, rendíthetetlenül ragaszkodnak elgondolt ruhatervükhöz, még akkor is, amikor Andrea finoman értésükre adja, hogy úgy állna rajtuk az a ruha, mint elefánton a mellény... A nagyközönség elé egy pazar divatbemutatóval léptek még augusztusban, s volt egy ruhakiállításuk is a Városi Könyvtár folyosóján. Mint olvasóink előtt jól ismert, a Zsibongó mindig is felkarolta a friss, és előremutató ötleteket, az eredményes és szimpatikus elképzeléseket. Most is ezt tesszük, s ennek szellemében indítottuk rejtvényjátékunkat. A Titánéi Divatműhely /Pápa, Kilián ltp. 38.1/4., telefon 324-635/ e játékunkat szponzorálja, ám reméljük hogy 1995-ben is lapunk partnere lesz. /Rátz/ S most a játékról A múltkori számunkban közölt, s e mostani rejtvényünk fősorainak megfejtését kérjük Önöktől beküldeni lapunk címére, legkésőbb 1995. január 10-ig. A megfejtők között kisorsolunk egy Titanel-blúzt!