Pápai Hírlap, 2000 (13. évfolyam, 1-47. szám)

2000-03-28 / 12. szám

4 KULTÚRA a millennium Az élniakarás városa jegyében XVIII. század A II. Rákóczi Ferenc szabadságharcát támo­gató város 1709-ben a tűz martaléka lett. A császári sereg a Bel­várost felgyújtotta, a Fő tér 2 ház kivételével el­pusztult. Az ezt követő két évtized a város éle­tének nehéz napjai. La­kóinak tekintélyes része elhagyta itteni lakását. A település népessége 4000 főre csökkent. A város úgy látszott, hogy halálra van ítélve. De hamarosan kiderült, hogy „elpusztíthatatlan életerővel rendelkezik. Fél évszázad múlva, 1782-ben már 8049 la­kosa van Pápának, tehát ismét az ország egyik legnépesebb városa! Csodálatos félévszázada ez a fejlődésnek. A szinte jobbágyi sorból ismét előkelő várossá gazdagodik. Nagy várossá ab­ban a korban, amikor az ország súlypontját éppen ezek a vidé­ki városok képezik.” - olvas­hatjuk Horváth-Tóth Útika­lauz (Pápa, 1936) 37-38. oldalán. (Zárójelben közlöm az Ila-Kovacsics Veszprém megye helytörténeti lexikona (Bp. 1964. Akadémiai Kiadó) 319. oldalán található 1785-ös népességi adatokat, társadalmi tagozódás szerinti kivetítés­ben. A lakosság száma: 8639 fő. Ebből 54 pap, 673 nemes, 6 tisztviselő, 545 polgár, 379 polgár és paraszt örököse, 950 zsellér, 758 egyéb, 1032 fiú­gyerek, 4242 nő. Hudi József kandidátus kutatásából tudjuk, hogy a legtöbb protestáns az Alsóvárosban lakik. Számuk: 964 fő. (Társadalmi hovatar­tozásuk szerint részben neme­sek, részben nem.) A fentebb érzékeltetett gaz­dasági fellendülés folyamatát a Pápai útikalauz részletesen elemzi. Itt most csak azt emel­jük ki belőle, hogy „a Bakony­­ba a véres időkben kimenekült iparosok minden bizonnyal visszahúzódtak a városba”. Esterházy Ferenc gróf pedig németeket és zsidókat telepí­tett a városba 1730-ban, illető­leg 1748-ban. Fontos az a szer­ződés is, amelyet ő, a város földesura köt az Alsó és Felső majorok lakóival 1730-ban. Ennek eredményeként a zsel­lérek is a Belvárosban élő la­kosokkal egyenlő jogú polgá­rokká váltak. A város egyfelől gyorsan fejlődik, gazdagodik, másfelől azonban sorozatosan termé­szeti csapások érik, mely nem kedvez a fejlődésnek. „Soha annyi természeti csapás, sze­rencsétlenség nem szakadt a városra, mint ebben a fél év­században. Tűzvész pusztított 1747-ben, 1748-ban, 1749- ben, 1751-ben, 1754-ben és 1779-ben.” 1748-ban szörnyű sáskajárás," 1752-ben nagy szárazság"Volt. 1757-ben ár­víz, 1741-43-ban és 1758-ban pestis szedte áldozatait. A város lakóiban azonban nagy az akaraterő. Az élniaka­rás. A sokszor elpusztított vá­ros mindig újjáépül. „Új utca­sorok nőnek ki évek alatt, díszes középületek emelked­nek.” A város mai arculata eb­ben a korban alakul ki. „Úgy látszik, hogy a tűzvészek len­dítik föl az építkezéseket. Cé­hei megszaporodnak. A szá­zad második felében már 35 céhe van a városnak. Van sör­főzője, mintegy 17 malma, köztük posz­tóverő és papírmalma, s megalapítják az euró­pai hírű kőedénygyárat. Az építőipar különösen fellendül. Minden je­lentős középület ekkor épül” - olvashatók az 1936-ban készült Úti­kalauz 38-39. oldalán. A könyv írói megjegy­zik, hogy Pápán szíve­sen építenek kúriákat a nemesek, mert kultur­­város. A királyi privilé­giummal rendelkező mezővárost iparos pol­gárok vezetik, közülük kerül ki a 12 tagú tanács (magistratus), továbbá a 3 városbíró, a főbíró és az utcánként megvá­lasztott két képviselő. A jegyzői teendőket tanult értelmiségiek, ügyvédek vég­zik. A XIX. század felé ha­ladva a város önkormányzata, közigazgatása egyre inkább szakszerűvé válik. A város szeretetéről jó néhányan adományaikkal, ala­pítványaikkal tesznek tanúbi­zonyságot, így például a pro­testáns özvegy Kenessey Ist­vánná Szondy Zsuzsanna nemesasszony, továbbá Ru­szek József (Pápa, 1779- Veszprém, 1851) veszprémi, és Szentilonay József eszter­gomi kanonok. (Ez utóbbi tekintélyes összeggel 19 pápai idős ember számára alapított szegényházat a Barátok utcájában.) Tény, hogy mindig ki tudott egyenesedni, mindig képes volt a viszonylagos lemaradást behozni. Képes volt mindig újrakezdeni. Ez polgárainak erénye, mely összefügg a szülőföld, a város szereteté­­vel, a városhoz való kötődés­sel és a településhez való mér­hetetlen ragaszkodással. Ez adott erőt a munkához - az építéshez - a múltban, ez ad erőt a jelenben és a jövőben is. Idősnek és fiatalnak. Férfiak­nak és nőknek. Az egymás követő nemzedékeknek. Tungli Gyula IKÖ­Nyv AJÁNLÓ Az ihászi ütközet... Az 1848/49-es magyar for­radalom és szabadságharc ese­ményeire történő megemléke­zésekben mindig történik uta­lás városunkra, hiszen a törté­nelem e sorsfordító harcainak élén ott található a két volt pápai diák, a magyar irodalom két jeles alakja, Petőfi és Jó­kai. Nevük épp úgy nem vá­lasztható el a dicsőséges na­poktól, mint megyénk egyet­len csatájának, az ihászi ütkö­zet legendás parancsnokának neve, Kmety György tábor­noké. Ennek a nem feledhető hősies helytállásnak 150. év­fordulóját ünnepeltük az el­múlt esztendőben, egy szép, tartalmas könyv kiadásával is rangot adva a jubileumi meg­emlékezésnek. A kötet szer­zője, Hermann Róbert törté­nész, sok részletre kiterjedően, jelentős számú dokumentum felhasználásával mutatja be e csata emberformáló küzdel­mét. Könyvében méltó emlé­ket állít a hősöknek, az olvasó sok részletre kiterjedően képet kap e történelmi időszak ösz­­szefü­ggéseiben felmerülő gondjairól, a harcok illusztris szereplőiről (Kmety György, Görgei Artúr, Klapka György stb.) csakúgy, mint a névtelen harcosok példás helytállásá­ról, Pápa város lakóinak lelke­sedéséről, segítőkészségéről. Jelentések, utasítások, levele­zések, személyes vallomások olvashatók a könyv lapjain, szinte ösztönözve a ma em­berét az állásfoglalásra, vé­leményalkotásra. 1849. június 27-e jelentős dátum történelmünk lapjain, nekünk pápaiaknak és a kör­nyékbelieknek különösen az. Az ihászi csatának, történeté­nek ez újabb, kötetben való feldolgozása szép példája a ju­bileumi megemlékezésnek, melyhez anyagi támogatását adta Pápa Város Önkormány­zata, a pápai Agroprodukt Rt. és Marcaltő önkormányzata. A könyvet a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár adta ki, im­már sokadik alkalommal pél­dáját adva annak a nemes és dicséretes törekvésnek, hogy kiadványok sorával segíti éb­ren tartani városunk és kör­nyékének jeles eseményeire való emlékezések fontosságát. EGY PÁPAI HÍRLAP Céhpecsétek A pápai takács céh A céh articulusait csak 1660-ból ismerjük. Ugyanak­kor a pápai Gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúze­umban 1613-ból származó ta­kács céhpecsét modern lenyo­matát őrzik. Valamikor meg­volt a pecsétnyomó is, de je­lenleg lappang, szerencsére annak idején Nagybákay Péter készíttetett fényképfelvételt róla. A pecsét körirata: egymás felett kettő illetve három köröcske PAPAI : CEHAE * TAKACS : PECSETY : 1613. A pecsétre vésett dátum sze­rint ez a legrégibb Magyaror­szágon fennmaradt takács céhpecsét. A pecsét átmérője 46 milli­méter, a pecsétnyomó ma­gassága 56 milliméter. A pecsét köriratának vésete kicsit elnagyolt, jól kidombo­rodó gyöngysorból álló füzér és folyamatos körvonal közt helyezkedik el, amelynek kö­zepén alul kissé kidomborodó aljú csücsköstalpú pajzs (talán csak a vetélők érdekes keretbe foglalása) található, melynek vésete nem a legtökéletesebb. Ennek csücske beleolvad a körirat belső körébe, kidudo­­rodást képezve a pontok köze­pénél. A címerben egymást támasztó három vetélő látható. A címerpajzs kidudorodásán állva jobbról és balról egy-egy ágaskodó oroszlán található, a vetélők által kialakított tér­közben ismeretlen rendelte­tésű félkör. A pajzson 5 ágú korona, amelyből egy deréktól felfelé kinövő, bal kezét csí­pőjére tévő alak, aki jobb ke­zében egyenes kardot tart. Mentése jobb oldalon gomb­sorral végződik. A koronából jobbról és balról kinövő — nem teljesen szimmetrikus - stili­zált virág, mint valami „cí­mertakaró” található. Fennmaradt a Századok című folyóirat hasábjain egy másik pápai takács céhpecsét­­nyomó leírása, Szalay Imre tollából (Századok, 1877. 678- 679): „»* PAPAI. * TAKACZ * CZE * POC « közepén előre lépő oroszlán két első lábával vetélőt tart; — tojásdad alak; Hosszátmérő 2 cm; vésete nagyon kezdetleges; az egész bronz pecsétnyomónak négy­szögű nyele 3,5 cm hosszú.” A magyarországi Céhkataszter is ismeri ezt a pecsétnyomót, XVII. századinak határozta meg Nagybákay Péter. Erősen kopott, ami összefüggésben lehet a hosszabb használatá­val. Véleménye szerint a pe­csétnyomó a XVII. század vé­géről származhat. Valószínű­leg a XVII. közepe után, má­sodik, vagy kispecsétnek vé­­sették. Talán összefüggésben lehet az 1660-as években a céhek átalakulásával, aminek egyik fontos oka volt a város vallási életének átalakulása. Vagyis a protestáns többségű Pápa a katolikus földesurak, „akié a föld azé a vallás” ala­pelve alapján többségében is­mét a római katolikus vallásra tértek vissza. Ez nagymérték­ben átalakította céhek vallásos életét is, a korábbi céhleve­lekbe 3-4 új artikulus került, amelyek a kötelező templom­ba járás, védőszent választás, és a kötelező ünnepek megtar­tását, miselátogatást írtak elő. (Folytatjuk.) Dr. Hermann István Az első pecsétrajz Gáty Ist­ván, a második Ughy István munkája. Környezetünk madarai A csicsörke Lépten-nyomon tapasztal­hatjuk, hogy előnyére változik az időjárás, azaz minden jel ar­ra utal: küszöbön a tavasz. Ér­kezésére pedig a természetben megindul a madármozgás, las­san, lassan hol az egyik, hol a másik tollas kis barátunk jön meg téli szállásáról költőhe­lyére. Az idő jobbrafordulásá­­val így márciusban - főként a hónap vége felé - aztán meg is jelenhet lakóhelyünk közelé­ben egy eleven, picinyke kis madárka, a csicsörke. Nagysá­ga alig 11 centiméter, tollazata sárgás, zöldessárga, jól látható sötétebb színű sávozásokkal. Ő a pintyfélék legkisebb kép­viselője, rövid csőre akár jó is­mertetőjel is lehet. Bizalmas kis jószág, számos esetben ta­lálkozhatunk vele úgy is, hogy ott matat, szedeget a földön, vagy a fű szélén lábunktól alig két méternyire. Emberközeli madár, hiszen fészkelőhelye a lakott területek közvetlen kör­nyéke, pontosítva, kertek, gyümölcsösök, szőlők, parkok ligetek, de akár az utcákon lé­vő gömbakácok is fészkelési lehetőséget nyújtanak számá­ra. Magam is találkoztam már e helyeken költő csicsörkével. Ennek a kis madárkának jel­legzetes a hangja is. Nem va­lami hangos, ám csicsergő éneke amolyan halk üvegcsil­­ingelés, amire azért fölfigyel az ember. Párkeresés idősza­kában a hím többször a házak tetején még meglévő tévéan­tennákon hallatja hívó hangját. Fészket csak a tojó épít, a hím csak a közelében sündörög és imitálja a segítőkészséget. Egyébként a fészek szép kis alkotmány (hasonlít az erdei pintyéhez), ami lehet a földtől egy méterre is egy bokron, de lehet nagyobb fán, ágvilla kö­zött akár tíz méter magasan.­A tojásokat csak a tojó üli, a hím hordja neki a táplálékot. Ami­kor már fiókák vannak, mind­két szülő ezet felváltva. A csi­csörke máskülönben szinte csak gyommagvakkal él. Te­rülethű madárka, tehát ha nem háborgatják, mindig vissza­visszatér költőhelyére. Váro­sunkban is találkozhatunk vele minden esztendőben hol itt, hol ott. Jómagam nem egyszer elgyönyörködtem már szorgos ténykedésében a tókerti utcá­kon, no meg a ligetben, keve­sebbel a várkertben, többel a temetőben. Étlapján ott van a tyúkhúr is, azt csipegetve ked­ves látvány piciny barátunk, tovaröppenésekor jól látható élénksárga farcsíkja. Védett madár ő is, erre rá is szolgál szegényke, mert a macskák az alacsonyabbra épített fészkeik közül sajnos sokat kifoszta­nak. Meg aztán a viharos idő­járás során is elpusztulhat több fészek. Egyébként évente két­szer költ. Vonuló madár lévén október vége felé elmegy, rit­kán néhány példány áttelel. Erdélyi Gyula Könyvbemutató Veszprémben (1. oldal -®) -A forradalom és szabadságharc elbukott, de a következményei jelentősek voltak. Bizonyítja az a több száz 48-as emlékmű és honvédsír is megyénkben, amelyek felkutatására, megörö­kítésére pénzt és időt nem sajnáltam. A két­száznál is több településből nagyon sokat végigjártam. Sokszor otthon azt mondtam a szülőfalumba vagy focimeccsre megyek, s köz­ben az emlékhelyeket böngésztem - mesélte H. Szabó Lajos. - Az adatgyűjtés, az eltemetett vagy emlékművön szereplő személyek adatai, s tetteik­­ több évtizedes munkára vezethető. - Négy évtizede, hogy elkezdtem. Húsz évig rejtve, 1984-ig csupán egy-két újságcikket ad­tam közre. Húsz éve ontom a kiadványokat. A Negyvennyolcas emlékművek, honvédsírok Veszprém megyében című a 26. szabadsághar­cos témájú könyvem. Az értékes kötetet a vesz­prémi könyvbemutatón Kuli Csaba, a megyei közgyűlés elnöke ajánlotta az érdeklődőknek. Varga Bea

Next