Pápai Hírlap, 2001 (14. évfolyam, 1-45. szám)

2001-03-27 / 12. szám

PÁPAI HÍRLAP PÁPA-FRISS Keleten is a Nyugat kapujában A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2000- ben meghirdette a Kultúrával a Nyugat kapujában elnevezé­sű fesztivált, melynek egyik szakága a színjátszás volt. A Petőfi Sándor Gimnázium Szelebur-diák csoportja e ka­tegóriában a megyei bemuta­tón nyújtott teljesítménye alapján továbbjutott az orszá­gos megmérettetésre, ahol a pápai diákcsapat ismét reme­kül helytállt. Az egri döntőn az ország 15 legjobb színjátszó csoportja vett részt. A főként dramatur­gokból, rendezőkből álló zsűri döntése alapján öt csoport - köztük a Szelebur-diák - ka­pott meghívást a rendezvény­­sorozat gálájára, amely au­gusztus 20-án lesz a Budai Várban. A sikert a tavalyi jól begya­korolt darab A szebeni muzsi­kusok hozta meg immár nem először a pápai diákszínját­szóknak, hisz a keszthelyi He­likon diákfesztiválon is ezzel nyerték el a rendezvény külön­­díját. Ám a lelkes csoport az igazán szép eredmények után sem pihen: ősztől már Parti Nagy Lajos Mauzóleum című művét próbálják, amely mind témájában, mind stílusában el­üt majd az előző jól bevált ko­médiától. Közönség elé elő­ször a hétvégén kerül a darab a megyei diákszínjátszó találko­zón, Várpalotán. hu Adomány Schwetzingen­ből A németországi Schwet­­zingenből már jópárszor érke­zett segítség gyanánt szállít­mány városunkba. Péntek dél­előtt a Családsegítő és Gyer­mekjóléti Szolgálat udvarán ismét adományátadásra került sor a német testvérváros jóvol­tából. Színültig rakott autókkal érkeztek a schwetzingeniek, hogy összegyűjtött adomá­nyaikat átadják a pápaiaknak, jelen esetben a Családsegítő Szolgálatnak. A rakomány­ban - a már szokott módon - most is férfi- női- és gyer­mekruhák, textíliák, háztartási gépek, gyermekjátékok, né­met nyelvű könyvek kaptak helyet. - Tudjuk, hogy itt Pápán él­nek olyan családok, akik rá vannak szorulva ezekre az adományokra, és ebből a szempontból mi aztán boldo­gan gyűjtjük ezeket Schwetzingenben. Ha össze­jön ez bizonyos mennyiség, akkor természetesen nagyon szívesen elhozzuk ide, Pápára - mondta Kollányi Gábor, a schwetzingeni Testvérvárosi Kapcsolatok Egyesület elnö­ke. - Az adomány darabjai né­met családoktól, vállalkozók­tól, vállalatoktól, áruházaktól származnak, melynek össze­gyűjtését a schwetzingeni Vö­röskereszt közreműködésével a Testvérvárosi Kapcsolatok Egyesülete végezte. Ez egy vállalkozás, mert itt nem arról van szó, hogy csak a várossegítő egyesület végzi ezt a munkát, hanem a Vörös­­keresztünk is, illetve a telepü­lésünkön élő családok. A mi érdemünk talán csak annyi, hogy megpróbáljuk ezt a gyűj­tést egész Schwetzingen kör­nyékén reklámozni - jegyezte meg az elnök. A családsegítő szolgálat ve­zetőjének elmondása szerint a schwetzingeni adomány teljes egészében pápai rászoruló csa­ládokhoz kerül. - Nagyon örülünk az ado­mánynak, hisz tudvalevő, mi pénzzel nem bánunk, pénzt nem tudunk adni az ügyfele­inknek, a hozzánk fordu­lóknak, így aztán azzal a vi­szonylag jó minőségű ruhane­művel tudjuk támogatni a rá­szoruló családokat, amilyet most is kaptunk - jegyezte meg Németh Imre, intézmény­­vezető. vb Két közmondás azonos témáról Vízszintes: 2. Az első közmondás első része, amely a függőleges 13. sorban folytatódik 14. Intéz­mény ügykezelési helyisége 16. Áramütéstől védett 17. Fő­névi igenév képzője 18. Elsza­lad 20. Keresztüldöf 21. Kö­vérkés személy 23. Vissza: férfiak 25. A lábához 26. Fér­finév 27. Női szólam 29. Foga­ival őröl 31. Értékes a róla el­nevezett díj 33. Dalmű önálló részlete 36. Helyhatározó rag 37. Átírópapír 39. Vissza, túl­­fíjszerez 42. Felirat az orvosi cégtáblán 44. Ferde, rézsútos 46. A hét vezér egyike 47. Lé­legzik 48. Vérfaktor 49. Rom­vár Zirc közelében 51. A má­sodik közmondás második része, amely a függőleges 53. sorban folytatódik 54. Voith ... (színésznő) 55. La ... (egyetemi város Bolíviában) 56. Melyik helyen? 57. Hajója a Nautilusz 59. Zenedarab! 60. Házőrző 63. Rénium 64. Na­gyobb település, névelővel 66. Szép ... (Vörösmarty) 69. TV- s hegycsúcs 70. Az első köz­mondás második része, amely a függőleges 35. sor­ban folytatódik 73. Dél-afri­kai ország 74. Termést betaka­rítani. Függőleges: 1. A második közmondás első része 2. Kiütés az ökölví­vásban 3. 2001. évi 4. Az egyik oldal 5. Motorkerékpár márka 6. Járóbeteg ellátó inté­zet (röv.) 7. Duplán: cukorka 8. Kutyafajta 9. A Bánk bán egyik alakja 10. Vissza, mi?: oroszul 11. Periodikusan mo­zog 12. Lent 13. A vízszintes 2. sor folytatása 15. Alarm 19. Szorong 22. Szabad­­kasszás bolt 24. Keleti férfinév 27. Vegyület, amely hidrogén­hez és szénhidrogénhez kap­csolódik 28. Bő 30. Tetőfedő szakmunkás 32. Magyar ki­rálynév 34. Én vagyok a falu ... egyedül (nóta) 35. A víz­szintes 70. sor folytatása 36. Vegyi, atomfizikai átalakulás történik benne 38. Római 49 40. Vissza, helyét változtató 41. Ebből az öt betűből HO­TEL építhető! 43. Nem kívá­natos neki több (két szó) 45. Apró darabokra dörzsölő 49. ... Canaveral (USA) 50. Csen­des nők! 52. Peru fővárosába 53. A vízszintes 51. sor foly­tatása 58. Francia arany 59. Felsőruha tartozéka 61. Láb­­izület 62. Ügyirat 65. A függő­leges 6. sorban szereplő intéz­mény elődje 66. Könyörgés 67. Vissza: orvosi vese 68. Altatni kezd! 71. Kezdődik a riadó! 72. Vissza: tiltószó. Beküldendő a vízszintes 2., 51., 70. és a függőleges 1., 13., 35., 53. sorok megfejtése.­ ­VJ­ 1.123 Beküldési határidő: 2001. április 6. A helyes megfejtést beküldők között helytörté­neti könyveket sorsolunk ki. Címünk: Pápai Hírlap Szerkesztősége, Pápa, Szent István út 12. Pf. 171. 8500 Március 13-i számunk keresztrejtvényének helyes megfejtése: Egy ilyen nap vezérsége, sincerely díjazva van az élet, Napóleon dicső­sége, te veled sem cserélek. A jutalomköny­veket Ferenczy Dezsőné és Fekete Gabriella pápai olvasóink nyerték. Gratulálunk! A nye­remények a szerkesztőségben átvehetők. 5 Havasi Balázs Vallomások zongorára „Olyan színes érzelemvilágú lemezt szeret­tem volna készíteni, amelyen mindenki meg­találja a kedvére való felvételt. Ezen az albu­mon a zongora összes arca szerepel” - mesélte Havasi Balázs. Az EMI Hanglemezkiadó új felfedezettje remek időpontban jelentette meg bemutatko­zó nagylemezét. Napjainkban virágkorát éli a hangszeres muzsika, hiszen az utóbbi időben vált hazánkban is ismerté a kitűnő pánsípművész Gheorghe Zamfir - a Pápai Hírlap mindkét Magyarországon megjelent albumát bemutatta -, valamint csodálatos kel­ta zenéjével a galíciai dudavirtuóz Hevia. Havasi Balázs­­ Vallomások zongorára cí­mű, tizennégy dalt tartalmazó instrumentális hanghordozóján olyan örökzöld szerzemé­nyek hallhatók, mint az Un-Break My Heart (duett Gherorghe Zamfirral), az Abbától a The Winner Takes It All (a legendás svéd csapat Richard Clayderman mellett csak Havasi Ba­lázsnak adott engedélyt arra, hogy szerzemé­nyüket átdolgozza), vagy Ten Sharptól a You. A lírai felvételek mellett filmslágerek átira­ta is megtalálható a lemezen - Titanic, A Ret­tenthetetlen, Schlindler listája­­, sőt három magyar felvétel, Kovács Kati (Úgy szeretném meghálálni) és Demjén Ferenc (A szabadság vándorai és a Dáridóban már előadott Hogyan tudnék élni nélküled?) híres számai is feldol­gozásra kerültek. Havasi Balázs­­ Vallomások zongorára cí­mű albuma a hazai közönség körében is nép­szerű, hiszen az elmúlt hetekben a lemezel­adási rangsorokon is előkelő helyre került. Szintén hangszeres muzsika - ezúttal klasszikus gitárzene - Gustavo Montesano hanghordozója, aki a hagyományos spanyol gitár segítségével dolgozta fel a legszebb ko­molyzenei szerzeményeket. A neves muzsi­kus Flamenco Fantasy névre keresztelt ko­rongja kellemes instrumentális zene, igazi fel­üdülés rohanó világunkban. A nagylemezen felcsendülnek Mozart, Schubert, Beethoven, Ravel, Vivaldi gyönyö­rű melódiái, nagyszerű szimfonikus zenekari kísérettel támogatva. Aki tehát egy kis nyugalomra vágyik, sze­retne kikapcsolódni, lazítani, egyszóval pi­henni, annak nyugodtan ajánlhatjuk Havasi Balázs - Vallomások zongorára és Gustavo Montesano - Flamenco Fantasy nagylemeze­it. Polgár Szilárd Játék! Játék! Játék! Játék! Játék! Játék! Játék! Kérdés: Melyik filmzenét dolgozta fel Havasi Balázs? a.) Schindler listája b.)Taxi c.) Meseautó A megfejtéseket a Pápai Hírlap címére várjuk. A helyes választ adók között az EMI Hangle­­mezkiadó ajándékát sorsoljuk ki.___________________________________________________ Helytörténeti vetélkedő a Bocsor kollégiumban A városban működő közép­iskolai kollégiumok diákjai­nak részvételével került meg­rendezésre a Dunántúl Athénje címet viselő helytörténeti ve­télkedő. Fontos, hogy a kollégisták, akik négy évig Pápán élnek, is­merjék meg a nagy múlttal rendelkező iskolaváros törté­netét, nevezetességeit, neves egyéniségeit. A csapatok lelkiismerete­sen felkészültek, többen meg­nézték a városunkról készült filmet. A játékos vetélkedőn a feladatok között szerepelt töb­bek között teszt kitöltése, tér­képismeret, idézetek felisme­­rése, kakukktojás.__________ A vetélkedő eredménye: 1. Acsády Szakképző Iskola Kollégiuma 2. Bocsor István Középiskolai Kollégium 3. Batthyány Lajos Szakképző Iskola Kollégiuma 4. Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskola Kollégiuma. RNK Városi Petőfi Sándor vers- és prózamondó verseny A Petőfi Sándor Gimnázi­um március 14-én rendezte a városi Petőfi Sándor vers- és prózamondó versenyt két ka­tegóriában. A 7-8. osztályosok számára Petőfi Sándor A csonka torony című költeménye volt a köte­lező vers. Első helyezést ért el Do­monkos Barbara (Petőfi Sán­dor Gimnázium, felkészítő ta­nára: Kissné Papdi Annamá­ria), második Lakner Helga lett (Pápai Református Kollé­gium Gimnáziuma, felkészítő tanára: Veres Zsuzsa), harma­dik Kun Balázs (Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, felkészítő tanára: Péterné Vargyas Anna). A 9-12. osztályosok kötele­ző verse Petőfi Sándor Isten csodája című költeménye volt. Helyezettek: 1. Lipovics Edit (Pápai Re­formátus Kollégium Gimnázi­uma, felkészítő tanára: Veres Zsuzsa), 2. Szarka Evelin (Pe­tőfi Sándor Gimnázium, felké­szítő tanára: Huszár Endre), 3. Tóth Petra (Jókai Mór Köz­­gazdasági Szakközépiskola, felkészítő tanára: Eisenbeckné Rábai Tünde). ­ Rendőrségi hírek Őrizetbe vették azt a férfit, aki 19-én egy 35 éves nőt erő­szakolt meg. A bakonyaljai fa­luban élő asszony kora délután egy vásárlási ügy miatt kereste fel a 34 éves B-t, ám arra nem számított, hogy részegen talál­ja otthon, s hogy ebben az álla­potban szeretkezni akar vele. Hallva, hogy a nőnek esze ágá­ban sincs teljesíteni a kívánsá­gát, a férfi bezárta a konyhaaj­tót, és bevonszolta a szobá­ba... A történtek után az asszony azzal, hogy WC-re kell mennie, kikéretőzött a házból, és meg sem állt a leg­közelebbi telefonfülkéig... A pápai kapitányságon erősza­kos közösülés alapos gyanújá­val indítottak eljárást B. ellen. Szintén őrizetben várja az eljárás folytatását az a 44 éves pápadereskei férfi, aki 19-én este egy 63 éves asszonyt ra­bolt ki. F. T. előzőleg jócskán felöntött a garatra, úgy állított be az idős nő lakására. Mivel korábban is kapott kisebb köl­csönöket az asszonytól, arra számított, most is így lesz. Nem így történt: a felbőszült férfi fejbe verte a kisnyugdí­jast, majd az ágy párnája alól kivette pénztárcáját. Csalat­koznia kellett: mindössze ezer forintot talált benne. A rendőr­séget röviddel a történtek után az idős nő szomszédban lakó rokona értesítette. A férfit másfél órával a történtek után elfogták.

Next