Pápai Hírlap, 2019 (32. évfolyam, 1-7. szám)

2019-01-21 / 1. szám

2019. JANUÁR 21., HÉTFŐ Hódít a retró és a rock Több mint félszázan vet­tek részt a kilencedik alkalommal megtartott Pápai Regionális Ze­nésztalálkozón, ami a szervezők megfogalma­zása és a visszajelzések szerint tökéletes lezárá­sa volt a sok-sok remek bulival színesített 2018- as évnek. Évek óta jól bevált, népszerű hagyománynak számít Pá­pán, hogy az esztendő első péntekjén egy asztalhoz ül­nek a zenészek, majd pedig egy finom vacsora és néhány ital mellett megbeszélik a szakma, illetve a mindenna­pi élet ügyes-bajos dolgait. Az egyik helyi panzióban lebonyolított 2019-es ösz­­szejövetelnek ezúttal is szép számmal voltak távolabbi településekről érkező ven­dégei, sőt, valaki egyenesen Ausztriából utazott haza, ne­hogy lemaradjon a nagy buli­ról. Pap Attila főszervező és Kovács Arnold, a mostanra komoly presztízst kivívó ze­nésztalálkozó ötletgazdája lapunknak nyilatkozva el­árulta, idén igyekeztek még nívósabb rendezvényt ösz­­szehozni, ami például abban nyilvánult meg, hogy elegáns öltözetet kértek a résztve­vőktől, illetve kibővítették az ételkínálatot. - Mi az egész év során szórakoztatunk, de szórakoz­ni is nagyon tudunk, és ter­mészetesen nekünk ugyan­csak megvan az igényünk a bulizásra, a kikapcsolódás­ra. Szeretünk enni-inni, és úgy gondoltuk, most aztán igazán adjuk meg a módját, ezért nagy és ízletes ada­gokat kértünk vacsorára a bennünket fogadó panziótól. Többek között hatféle húsétel közül választhattak a részt­vevők. Persze mindez többe is került, azonban a reakciók alapján kijelenthető, hogy a jelenlévőknek bejött az új elképzelésünk, hiszen kizá­rólag pozitív visszajelzéseket kaptunk a 2019-es zenészta­lálkozót illetően - jegyezte Kovács Arnold három évtizede­­ szórakoztatja zenés bulijaival a közönséget meg Kovács Arnold, aki­nek a legutóbbi volt immár a 30. átzenélt szilvesztere. Mint mondta, a lelkesedése, a motivációja lankadatlan, amit csak tovább erősít, hogy 2018-ban kiemelkedően ,jó évet zárt: minden korábbinál több, összesen 112 fellépés fűződött a nevéhez. Pap Attila a kollégájához hasonlóan úgy látja, hogy a zenés bulik szempontjá­ból elsőrangú volt az előző esztendő, habár igazi nagy új slágert nem hozott. Ez­zel szemben a retró vonal nagyon dübörög, és az igé­nyes, dallamos rockzenére is hatalmas az igény. Kovács Arnold érdekességként hoz­záfűzte: a Despacito című 2017-es megasláger mára teljesen eltűnt a bulikból, viszont például a Republic­­féle Szállj el, kismadár! vagy éppen a Hűtlen az Eddától egyike annak a számtalan időtlen­ magyar klasszikus dalnak, amelyeket a mai na­pig sokan kérnek a fellépé­seken. A hajnalig tartó IX. Pápai Regionális Zenésztalálko­zón ezúttal is a zalaegersze­gi Gaál Szabolcs szolgáltat­ta a muzsikát, a hangulatra pedig szokás szerint nem le­hetett panasz. Az A IX. Pápai Regionális Zenésztalálkozóra több mint félszázan gyűltek össze. A hangulatra ez alkalommal sem lehetett panasz Fotó: Polgár Tibor OLVASOSZOLGALAT Orvos Pápa: éjszakai ügye­let, Anna tér 11., telefon­szám: 06(89)324-614. Gyer­mek­ ügyelet, Anna tér 10., tel.: 06(89)312-042. Vidéki ügyelet, Anna tér 11., tel.: 06(89)321-339 Közüzemi­­ Pápai Víz- és Csatornamű Zrt., Pápa: 06(89)313-455, hibabejelentés: 06(89)510- 640 E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt., Veszp­rém: 06(40)220-220, 06(40) 330-330, Nagykanizsa: 06 (40) 545-545, Közép-dunántúli Környe­zetvédelmi, Természetvédel­mi é­s Vízügyi Felügyelőség, Sz.-fehérvár: 06(22)514-300, Kögáz Zrt.: 06(40)444-000, hibabejelentés: 06(80)301- 301, 06(88)579-810. Kögáz Veszprémszer Kft., gázszerviz, Veszprém: 06 (88)423-278. Főgáz-ügyfélszolgálat: 06 (40)474-474. Magyar Gázszolgáltató Kft., Sümeg: 06(87)550-094. Pápa, Szent Anna, Sely­­lyei u. 9., tel.: 06(89)313- 851. Szent Benedek, Aradi u. 31., tel.: 06(89)511-666. Várkert, Szabadság u. 2/A., tel.: 06(89)321-111. Korona, Jókai u. 109., telefonszám: 06(89)317-924. Bástya, Bás­tya u. 26., tel.: (89)313-377. Menta, Veszprémi út 52., tel.: 06(89)324-553. Gránátalma, Jókai u. 5­9., tel.: 06(89)317- 904. Karlovitz, Fő utca 25., telefon­szám: 06(89)324-748. Őrangyal, Szentilonay utca 6., tel.: 06(89)313-727. PÁPAI HÍRLAP Kiadja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadó Kft. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 06(88)400-400, 06(88)541-686. E-mail: papaihirlap@maraton.hu Felelős kiadó: Heffler György és Vida-Varga Andrea ügyvezető igazgatók Főszerkesztő: Heffler György Felelős szerkesztő: Polgár Tibor Lapigazgató: Bálint Kata Hirdetési információ: 06(20)440-3509, katalin.balint@maraton.hu Terjeszti: DMH Kft. Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt. 8200 Veszprém, Házgyári u. 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Terjesztés: A lap ingyenes. Megjelenik 13 500 példányban Pápán, Pápa-Borsosgyőrön, Pápa-Kéttornyúlakon, Pápa-Tapolcafon MAGAZIN 11 Duplázott Ittasan balesetet oko­zott, majd néhány óra múlva ismét volán mögé ült Pápán egy helyi férfi. Egy 55 éves pápai lakos ja­nuár 13-án délelőtt autóval közlekedett a 83-as főúton Pápa és Takácsi között. Ha­ladása során gépjárművével letért a menetiránya sze­rinti jobb oldali útpadkára, majd belehajtott az árokba. A sofőr könnyű sérüléseket szenvedett. A férfival szem­ben alkalmazott alkohol­­teszter pozitív értéket muta­tott, ezért a rendőrök minta­vétel céljából előállították a sofőrt a pápai kórházba - tá­jékoztatott a rendőrség. Ám az ittas autós történe­te ezzel nem ért véget: még aznap délután Pápa egyik utcájában újfent intézkedés alá vonták az egyenruhá­sok a férfit, aki a délelőtti balesetben megrongálódott gépkocsiját vezette. Az alko­holszonda ismételten pozitív értéket jelzett, ezért min­tavétel céljából elsőként a Pápai Rendőrkapitányságra, majd a kórházba állították elő. Ellene folytatólagosan elkövetett járművezetés ittas állapotban vétség elköveté­sének megalapozott gyanú­ja miatt indítottak büntetőel­járást. At Alaposan összetört az ittas sofőr autója Fotó: rendőrség

Next