Pápai Közlöny, 1920 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1920-02-08 / 6. szám

— A rendőrség államosítása. Ezzel kapcsolatban a városi tanács a járlatlevél és községi bíráskodás ellátását átveszi. Az új hivatalt Tomor Antal városi napidíjas vezeti a fairoda melletti szobában. A községi bírás­kodásnál a felügyeleti teendőket a h. tanácsos, míg a járlatleveleket a városi állatorvos intézi.­­ A r.® sz­ép-döbrentei kőszénbánya igazgatósága irodai helyiségeit az eddigi (Város­háza, 1. em.) helyről Széchenyi-tér 6. I. emelet (dr. Scheiber Jenő- féle házba) helyezte át. A szénutalványokat tehát ezután itt (naponként 9-től 1-ig) lehet megváltani. — Kapunk szenet — zsírért. Major Gyula, a villamos telep üzemvezetője jelentést tett a városi tanácsnak, hogy a környei kő­szénbánya igazgatósága hajlandó a városnak három hó alatt 45 nagyon kőszenet szállítani, ha város ellenértékben 5 métermázsa zsírt szál­lít kilogrammonként 34 koronával számítva. A városi tanács a jelentést tudomásul vette és a zsir szállítására a szükséges intézkedéseket megtette. — Köszönetnyilvánítás. A pápai ág. h. ev. férfiénekkar és zenepártoló-egyesületnek, amely január 11-iki táncestélye jövedelméből a hadigondozottak részére 638 K 80 fillért szí­veskedett adományozni, hálás köszönetét fejezi ki a Hadigondozó Népiroda. tllet — Utólagos felülfizetések. Az ipart és­műkedvelői szint előadása jövedelmének gyarapításához utólag felülfizettek: Wittmann Mihály 100 K; Bartos János kormánybiztos, Legény Ferenc 30—30 K; Lóskay Imre, Szűcs Dezső 10—10 K; N. N. 2 K. Fogadják az elnökség hálás köszönetét. — E helyütt korri­gáljuk most számunknak azt a sajtóhibáját, hogy Gyurátz Ferenc nem 10, hanem 15 koronát fizetett felül. — A Ref. Leányegyesület folyó hó 14-én az elemi iskola nagytermében házi estélyt tart a következő műsorral: 1. Bibliamagyará­zatot tart: Győry Elemér püspöki titkár. 2. Fuvolakettős. Előadják: Pataky Maurus tanár és Gáty Miklós. 3. Szaval : Rákossy Zoltán polg. isk. igazgató. 4. Énekel: Baloghné Frauendienst Mariska, zongorán kiséri dr. Hermann László. 5. Monológ, Előadja: Gáty Miklós. 6. Zongorán játszik Juhász Istvánné. (Az estélyt rendezi Jílek Irénke). — Könyvtári órák. A Polgári Kör könyv­tári óráit minden csütörtökön délután 5—6-ig tartják. Ez idő alatt a könyvtár a tagok rendel­kezésére áll. — A könyvtáros ez alkalommal is felkéri mindazokat, akiknél a Kör könyvtá­rából régebbről könyvek vannak, hogy azokat mielőbb visszajuttatni szíveskedjenek. — A hús ára. A városi állatorvos jelen­tése szerint a szarvasmarha árának olyan emel­kedése észlelhető, hogy a hús árát febr. 1-től kg.-ként 48 koronában állapította meg. — Öngyilkosság: Császár Ferenc tapol­czafői lakos, azért, mert hozzátartozói az általa könnyelműen eltékozolt pénzért neki szemre­hányást tettek, f. hó 3-án este egy általa rej­tegetett forgó pisztollyal főbe lőtte magát. Rögtön meghalt. — Halálozás. Lapunk zártakor vesszük a gyászos hírt, hogy­­ Hlatky-Schlichter Lajos, a győri keresk. és iparkamara elnöke elhunyt. — Kérelem. Egy 14 éves, II. polgári osztályt végzett hadiárva, kinek még 3 kisebb testvére van s így némi keresetre rá­szorul, ajánlkozik mint kifutó vagy elárusító, divatáru vagy más üzletbe. Bővebb felvilágosítást ad s az illető támogatását melegen ajánlja a hadi­gondozó népiroda. — A záróra meghosszabbítása. A rend­őrkapitányság közli, hogy a kávéházakban, ven­déglőkben és nyilvános helyeken a záróra éjféli 12 órában lett megállapítva. — Vásárforgalom. A kedden és szer­dán tartott országos állatvásárra felhajtatott 1880 drb. szarvasmarmarha, eladatott 847 drb.; ló és csikó felhajtatott 910 drb., eladatott 393 drb. , sertés felhajtatott 680 drb., eladatott 450 drb. W­w * Dinamók. Kapcsolótáblák. SOMOGYI JÓZSEF Sty ele Aítr­otec­hni­kai vállalata és műszaki irodája ~ Pápa, Felső­hosszu-utca 7. szám. Villany szereléseket, átalakításokat s mindenféle, szakmába vágó javításokat eszközlök. ty Malmok, gazdaság­ok villanyvilágításra való berendezését azonnal végrehajtom. Költségvetéseket és rajzokat kidolgozok, w W Csengők. Főző- és­ fű­tőkészül­ék­ek, h­ázitelefon. A Pápán, Bástya­ utca 30. sz. házban mosó=intézetet létesí­tette­m, mely vállalatomhoz a nagyérdemű kö­zönség pártfogását kérem. WEISZ MÓR. j Rosenberger Hugói ^ műszerész-, villanyszerelő-­ és gépjavító műhelye I ^ Pápán, Konifl-utca 4., a L­»jd=épSícitel szenbetr. J­áj • J Kitűnő gyártmányú új varrógépek, J kerékpárok, írógépek, grammofonok ^ * | j és ezekhez mindennemű kellék raktáron. ^ Villanyvilágítás, telefon- és | | villanycsengő felszerelés. | | Szakmába vágó mindennemű javítást | | szakszerűen és pontosan eszközöl. | Szombathelyi Kereskedelmi és Mezőgazdasági R. T. áruosztálya Szombathely, Berzsenyi Dániel utca 1. Telefon: Interurbán 22. A­jánl: Bardhend és flanellókat, mindennemű textilárut és szöveteket, női, férfi és gyermekcipőket, singaporei borsot, orosz teát, búzakemény­ítőt, magas zsírtartalmú olasz mosó* szappant minden mennyiségben, azonnali szállításra, előnyös árakon. Robbanás­mentes karbidlámpák karbid kézilámpák benzin-gyertyák hozzávaló benzinnel és PIT karbid­­ minden mennyiségben, villanyégők és friss zseblámpa-elemek olcsón kaphatók ROSENBERGER HUGÓ műszerész-üzletében Corvin­ utca 4., a Lloyddal szemben. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Jan. 28. Gál Gyula napszámos és neje Nagy Lina leánya: Irén, rk. — Szabó Lajos földmives és neje Farkas Juliánna fia: Ernő, rk. Jan. 29 Kalula Gyula bábsiitó és neje Balogh Ilona leánya: Gabriella, rk. Jan. 31. Kovács László cipész és neje Friach Juliánna fia: László, rk. — Szalai Lajos titkár és neje Polgár Mária leánya: Ilona, rk. párt­ Febr. 1. Maráczi Terézia szövőgyári munkásnő fia: István, rk. Febr. 2 Szeibert Ferenc téglagyári munkás és neje Csejtei Etelka leánya: Etelka, rk. — Holy László hentes és neje Mórocz Juliánna fia: István, rk. Febr. 4. Nemes Gyula dohánygyári kapus és neje Hanich Klára fia : Gyula, rk. — Zámolyi Dénes sörödés és neje Tóth Ilona leánya: Erzsébet, ref. — László Sándor nyug. csendőrőrmester és neje Hegyi Eszter fia: Sándor, ev. Febr. 5. Singer Samu vendéglős és neje Weisz Karolina leánya: Rózsa, izr. Meghaltak: Jan. 29. Borbély Ferenc molnár-segéd, rk., 18 éves, hasi hagymáz. Jan. 30. Bergstein Józsefné Lővy Cecília, bába, izr., 70 éves, érelmeszesedés. — Peres János ref., 9 éves, hashártyalob — Özv. Molnár Mihályné Simon Erzsébet napszámosnő, rk., 78 éves, elaggalás. Jan. 31. Bogdanovics József mészáros-segéd, rk., 19 éves, hasi hagymáz. — Varga Károly ligetőr, rk., 73 éves, elaggulás. — Egyed Imréné Francsics Zsófia dohánygyári munkásnő, ref., 27 éves, spanyolnátha. Febr. 1. Fehér Károly kávés, izr., 62 éves, ér­elmeszesedés. — Sárközi Ilona rk., 5 hónapos, agy­hártyalob. — Havlik Ferencné Mátrai Terézia szövő­mester neje, rk., 29 éves, spanyolnátha. Febr. 2. Zsemlevics Terézia dohánygyári mun­kásnő, rk., 26 éves, spanyolnátha. Febr. 3. Győrök István kertész, rk., 42 éves, spanyolnátha. Febr 4. Özv. Bálint Ferencné Bálint Rozália földmivelőnő, rk., 68 éves, szivbaj. Febr. 5 Pala Erzsébet, rk., 19 éves, tü­dővész. — Hilf Antal hentes, ref , 29 éves, tüdővész. — — Puck Mária apáca, rk., 24 éves, spanyolnátha. — Özv. Horváth Péterné Király Zsuzsánna föld­mivelőnő, rk., 76 éves, elaggalás. Házasság a héten nem köttetett. Felelős seerfaertzte: Pojateek Frigyes. Pápa, 1920, Főiskolai könyvnyomda. Dr. FLESCK-féle Leghamarabb megszüntet) a S] KABOFORH­KENŐCS­IJBÓL KAPHATÓ VISZKETEGSÉGET, SÖrflÖRT, ÓTVART, RÜHESSÉGET. Próbatégely, nagy tégely és családi tégely adagokban kapható az összes helybeli gyógyszertárakban. 7SfiS$SS88S& Török I. gyógyszertárában Budapesten, VI., Király­ utca 12. Nem piszkít, szagtalan, nappal is használ­ható.

Next