Pápai Lapok, 1877 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-01 / 26. szám

A lap szellemi részét illető közlemények a szerk­essztő tálcására: Főutca 20. sz. emelet, 7. ajtó, küldendők. Előfizetési és hirdetési díjak, "Waj­dits K­ároly könyvkereskedésébe, megyeházzal szemben, intézendők. Vegyes tartalmú hetilap. 1 VAS. G 6 Tivadar 2 Hétfő Sarlós Bold. A 3 Kedd Kornél, Soma ) ~ G 5 TibolQ« 20 ) . )ja Heliodor > 22 }~ Heti naptár. 4 Szerda Uirik püspök £kath.} Oseas fjirot.} 23 fj zr0 Előfizetési dijait: Egy évre 6 fr. — Félévre • . . . . 5 ír. — Negyedévre 1 fr. SO kr. Egy szám­ára 15 kr. Hirdetéseit 6 hasábos petilsorban 5 kr. l­.­yiltter"beix soronkint 10 krral vétetnek fel. Bélyegdij mindig külön fizetendő. 5 Csütörtök Vilm. Apát, Domi­'­^1 Vilma 24 6 Péntek Izaiás próféta ")•" Ézaiásj ° 25 Eszter )£ 7 Szombat Vilibald püspök Eszterre 26 Sab. SimbuJ­~) .. Előfizetési felhívás „PÁPAI LAPOK"-ra. Az új félévbe lépve, bizalommal fordulunk olva­sóinkhoz , szíveskedjenek előfizetési megrendeléseiket megújítani s lapunkat minél tágasabb körben megismer­tetni, hogy így az anyagi gondoktól megszabadulva, erőn­ket a lap szellemi részére fordíthassuk. Lapunk ezután is iparkodni fog kitűzött céljának és feladatának meg­megfelelni. Minden öndicséret nélkül mondhatjuk, hogy lapunk nemcsak városunkban, hanem a vidéken is élénk figyelemben részesül, mert­ fő gondot fordítottunk arra­, hogy tartalma minél változatosabb és érdekesebb legyen. A vezércikkek a minket közelebbről érdeklő megyei és vá­rosi ügyek fejtegetésével foglalkoztak, a különfélék ro­vatában az érdekesebb és újabb híreket közöltük; ad­tunk statistikai adatokat, híven közöltü­k a megyei és vá­rosi gyűlések tárgyalásait, sőt az utóbbit illetőleg azon szerencsés helyzetbe jutottunk, hogy gyorsírók feljegy­zései nyomán a legpontosabb leírását adhattuk, minek folytán t. olvasóink a legkisebb részletekig tudomást szerezhettek a városi tanácsteremben történtekről. Fi­gyelemmel kisértük városunk és vidékének tanügyét, hoztunk közgazdasági közleményeket, s a városunkban és vidékén történt érdekesebb hírek, valamint mulattató apróbb olvasmányok közléséről sem feledkeztünk meg Lapunk tárcájában is arra törekedtünk, hogy minél vál­tozatosabb és érdekesebb legyen; e végből hoztunk élet­rajzokat, rövid, humorisztikus elbeszéléseket, népismei, természettani, történelmi közleményeket, a csarnokban pedig jobb költeményeket. Ilyen volt lapunk tartalma, s ilyen leend jövőben is; ennélfogva erősen reméljük, hogy t. olvasóink ezután sem fogják pártolásukat meg­vonni. Összeköttetéseinknél fogva sikerült kieszközölnünk, hogy jövő féléves előfizetőink csekély — Észt 90kr.— után fizetés mellett egy gyönyörű, 46 centiméter széles, 59 centiméter magas és 20-féle színnel kiállított ké­­pet — mely bármely teremnek is díszére válik — kap­hassanak. A jutalomkép kicsiny másolatát július hó kö­zepe táján mellékelni fogjuk, s az előjegyzéseket lapunk kiadóhivatala fogadja el. A lap ára félévre 3 frL jutalomképpel együtt 4 ft 20 kr, negyedévre 1 ft 50 kr. Az előfizetési díj be­küldése vidékről legcélszerűbben 5 kros postautalvány­nyal eszközölhető s a kiadóhivatalhoz cimzendő. Pápa, 1877. július 1-én. A „PÁPAI LAPOK" szerkesztősége és kiadóhivatala. Pápa, július 1-én A világ kacaja s a francia nép átka kisérte a üI. Bonaparte trónusának összeomlását. A jelenkor kérlel­hetlen ítéletet mondott azon férfiú felett, ki husz éven át Európának rendeleteket szabni tudott, pálcát tört azon politikus felett, ki Muszka országot megalázta, Ausztriát Olaszhon földéről kiszorította, az olasz egység alapját megvetette, Franciaország zászlaját Peking falaira ki­tűzte, Kochinchinában népe számára új gyarmatokat nyit­tatott és hatalmas pártfogása által a suezi csatornát lé­tesíthetővé tette. Hízelgett a világ a meddig fején egy hatalmas korona csillogott és seregeit a napóleoni dicső­ség fénye környezte; de el lett feledve minden, el a dicsőség, nagyság, el MalakoíF és Solferino győzelme, midőn szerencsecsillaga Sedannál sírba szállt. A szeren­csétlent nem mint nagy államférfit, hanem mint kalan­dort festi a jelenkor történelme. Pedig hazája ezen ha­talmas embernek sokat, nagyon sokat köszönhet. — A jövőkor higgadt ítélete, noha a nagy hibákat megnevezni el nem mulasztandja, mégis igazságot fog szolgáltatni s egy dicső tettét meg fogja említeni; egy tettét, mely fényesebb mint Sebastopol bevétele, s dicsőbb mint az olaszországi hadjárat, egy tettét, mely a suezi csatorna mellett fényes tanúságot tesz arról, hogy III. Napóleon nemzete és országa jólétét szirén hordozta. Ezen nagy mű a francia birodalom köút-hálózatának kiépítése és ezeknek a mellék­utak általi kiegészítése. A vicinál utak, melyek az ország minden faluját kitűnő módon a fő­hálózatokkal összekötik — Napóleon Lajos gondolata és műve volt, s a francsia nemzeti vagyont ezáltal meg­háromszorozta. Nagy nemzetgazdászok állítása úgy hang­zik, hogy Franciaország a több milliárdnyi hadisarco fizetni képtelen lett volna, hogy ha a már létező vici­nál utak segélyével iparának termékeit olcsó árért tova­szállítani és ez által a világ minden részében elönyö­nyösen versenyezni nem lett volna képes. Ki felfogni képes, hogy mit jelent az, ha a közlekedés az egész éven át könnyen eszközölhető, aki ki tudja számítani a rész és jó út közötti óriási differenciát, az bizonyára a vicinális útrendszer megalapítója előtt elismerését nem fogja elhallgatni. A hivatalos adatok nyomán kitűnik, miszerint Franciaország, eltekintve a vasutak és csa­tornák építésébe fektetett óriási tőkétől, az utolsó évti­z­zedekben ezer millió frankot adott ki útépítésre! És ta­lán ezen összeg holt helyre fektetett tőke, mely kama­tot nem hoz? Sőt ellenkezőleg egy országra nézve nincsen jövedelmezőbb és gyümölcsözőbb beruházás mint az, melyet útépítésbe teszünk le. Igaz, hogy az utak nem hoznak dividenciát, de annál több hasznot húz belőlök a nép minden egyes tagja. És hogyan ? A rosz után a közlekedés több hónapon át lehetetlen; a nép tehát ez által legdrágább kincsét, az időt, melyet pó­tolni nem lehet, veszti el; az elvesztett idő pedig pénz­es keresetvesztés. A rosz után, ha a közlekedés folya­matban van is, kevesebb terhet lehet tova szállítani mint a jó uton, s ezáltal a nép minden fuvara mellett keresetének felét elveszti. — Ezek rég hirdetett tények és fényes, megcáfolhatlan igazságok. Azon férfiak tehát, kik a nép javának előmozdítását hirdetik, s ezen néven népszerűséget nyerni óhajtanak, ezt tudhatnák s ez irány­ban működhetnének; ha ezt tennék, polgártársaik elis­merését, maradandó háláját jogosan kiérdemelnék és el is nyerhetnék. De ez, fájdalom, nincsen így! legalább hazánkban nem. Minálunk terhekről beszél mindenki, s ezen terheket könnyebbíteni hirdeti az, ki a nép ke­gyét elnyerni óhajtja. És minő úton, minő eszközök­kel? A legsilányabb úttal és a leginkább kivihetetlen eszközzel, mely nem más, mint­ az adók leszállításának kecsegtető, de nem létesíthető hangzatos, frázisteli ígé­rete. A hazafiság, úgy látszik, minálunk csak odáig terjed, a­meddig áldozatunkba nem kerül, s az adók el­len zúgolódó nem gondolja meg, hogy zúgolódás a pro­testálás hazájának tétele és nemzetének élete ellen. — Pedig a nép vállára nem az adó súlya nehezül oly bor­zasztó mérvben, hanem inkább az, hogy munkájának gyümölcseit az év legnagyobb részén értékesíteni nem képes, nyert terményeit előnyösen tova szállítania le­hetetlen, s ennek folytán fáradságának jó része ele- A „Pápai Lapok" tárcája. Rajzok az állatvilágból. III. A fecske. A kicsiny, csinos, fényes és feszes ruhájú fecske április hó második felében érkezik hozzánk. Úgy jó, mintha az égből pot­­tyant volna le; nem láthatunk hosszú sorokat, mint a darvaknál, nem nagy csoportokat, mint a seregélyeknél s többetféléknél, hanem csak valami gyorsan röpülőt pillantunk meg; hangot hallunk, mely egyrészt csicsergés, más­részt éneklés, és rögtön tudjuk, hogy a félévi távollét után az első fecske jelenik meg. És ezen első után nemsokára száz, ezer következik, melyek mindnyájan oly észrevétlenül érkeztek meg és velők a szép évszak, mely utóbbi néha szél, vihar, fagy, eső stb-vel teszi eljövetelét em­lékezetessé. Nálunk leggyakoribb a házi fecske (Hirundo urbica) és a füstös fecske (hirundo rustica); az elsőnek melle és torka fehér hasonlókép színezett hassal és f­arktollakkal, az utóbbinak hom­loka gesztenyebarna, melle és torka vöröses fehér. Mindjárt a megérkezés után vig csicsergés között a régi fészket megvizsgálják és kijavítják, a fiatalabbak, az újonnan egyesült párok pedig egy újnak építéséhez fognak. Kora reg­geltől késő szürkületig szakadatlan tevékenységben látjuk őket, míg a sárból épült kicsiny fészek létrejő, s a puha ágy a fele­ség és gyermekek számára elkészül. Emellett az emberek iránt oly bizalmasak, mint a házi állatok; nemcsak hogy fészküket az ablakpárkányokra, a falusi házak eresze alá, csűrökben és istál­lókban rakják, hanem a költés ideje alatt is a legbizalmasabbak és az ember közeledését a nyugtalanság és aggodalom legki­sebb jele nélkül tűrik. A fecske egyátalán víg és szeretetre méltó madár; ének és csicsergés kiséri röpülését, munkáját, nyu­galmát; mozgás és repülés reá nézve életszükség. Gyors, ezer és ezer kvezetben, görbülésben ügyes röpü­lése kivételes állást biztosít számára a madarak közt. Ritkán láthatni idegen fajjal viszálykodni; jön és megy, megvan saját, életmódja, háza, a többi nem érdekli. Gyors, nyílszerű röpülése sok résztől megmenti, melynek más madár alá van vetve. Azon bizalom, melylyel fészkét és gyermekeit az emberi lakok vé­delme alá helyezi, meghódítja az emberek szivét részére és egy madár sincs a nép szeretetével, mondáival, babonáival annyira összekapcsolva, mint a­ fecske. — „Ki egy fecskét készakarva megöl vagy fészkét elpusztítja, tíz évig nem lesz szerencséje,"— „azon házban, melynek fedele alatt fecskék fészkelnek, nyugalom és szerencse honol mindaddig, mig a fészket megtűrik," — „azon leány, ki tavas­szal egy pár fecskét lát először, még ugyanazon évben menyasszony lesz," — „ha a betegnek ablaka fölött fecske fészkel, meggyógyul," — van még több hasonló mondás, melyet a néphit a fecske védelmére és kímélésére gondolt ki. Hasonló­sonlóképen minden, a fecskéről szóló monda, szeretettel emlék­szik róla. Így az arabok a fecskét a paradicsom madarának ne­vezik, mivel azon pillanatban, midőn az első emberpárnak szü­letése, szerencséje s bűnének helyét, a paradicsomot el kellett hagynia és Gábor ennek kapuján kiűzte, a fecske a haragvó an­gyal lángpallosa fölött elrepült, hogy az embert új hazájába, szerencséjébe és szerencsétlenségébe kövesse. Egy másik monda pedig így szól: „Midőn Megváltónk a kereszten függött, végső órájában hűvösítésért és vízért könyörgött; kínzói ürmöt nyúj­tottak neki — számtalan madár röpült feje fölött, és nem hallot­ták ; a holló károgva kerülte meg a felállított keresztet. Ekkor közeledett a kicsiny fecske, megcsókolta a haldoklónak vonagló ajakát, néhány csepp vizett tett arra, mit messziről hozott cső­rében, és azután gyorsan körülrepdeste a halvány főt, hogy azt meghűsitse, mig végre a haldokló bezárta szemeit és ezen örök szavakat monda: „Beteljesedett!" Mint már említve volt, e vig madárnak szeretetre méltó tulajdonságai közé tartozik folytonos csevegése. Laikus nem tartja ugyan ezt éneknek, habár a tudomány torkának alkotása és ren­deltetése szerint az éneklők közé sorozza. A majd lassú, majd hangos csicsergés kíséri ezen kedves madarak estéli összejö­vetelét, mit bizonyára mindenki hallott már. A fecske májusban rak először tojást, számra négyet vagy hatot, melyeket közönségesen tizennégy nap alatt költ ki. A máso­dik költés ang. első napjaiban történik, de a tojások száma akkor már jóval kevesebb. A második költés szárnyakra kelése után, mely közönségesen aug. közepén történik, a nyárnak fáradalmai már elmultak, s minden gond és idő a gyermekek nevelésére fordíttatik. Ekkor próbarepülések történnek, eledelt keresnek, és este az ifjak számával növekedve a háztetőkön nyugosznak és énekelnek, míg végre a leg hűsebb áramlata, a rövidebb napok, a gyengülő napsugár, a táplálék hiánya a kedves, bizalmas mada­rat idegen, melegebb tartományokba menni kényszeríti. A fecske csak repülés közben tud rovart fogni, s azért borús időben, midőn az utóbbiak elrejtőznek, a bokrokon és fa­lakon tartózkodnak, a legnagyobb szükségnek van kitéve Ezen szükségtől való félelem az, mely már szeptember közepén távo­zásra inti. Szép, csendes estén, naplemente előtt hosszú sorban látjuk őket ülni a háztetőkön, csak rövid repülést tesznek, s csakhamar ismét a többiekhez csatlakoznak; lassan csicseregnek és egész csendben anélkül, hogy az emberek gondolnák, búcsút vesznek hazájuktól. Reggel már üresen találjuk a fészket, a te­tőket pusztáknak, a levegőt csendesnek és ekkor tudjuk meg, hogy a fecskék ép oly észrevétlenül, mint jöttek, eltávoztak.­­— Utazók látták őket nagy csoportokban, magasan a légben az óceánon átvonulni, s a partokon gyakran kifáradva gyilkos ke­zek, tőrök és fegyverek martalékául esnek. A kísérlet, a fecskét visszatartani és kalitkában táplálni, igen ritkán sikerül, sőt a néphit szerint teljes lehetetlen. Legtöbbnyire néhány nap alatt elhal a fogoly, vagy néma szomorúságban el­sorvad. Csak egy kivételt tapasztaltam eddig: ez egy füstös fecske volt, melyet késő ős­szel egy kerítés tövében megfagyva találtak. Szorgos ápolás mellett, fülemüle eledelen tizennyolc évig élt, s amint látszott, magát jól érezte az ablakban felfüggesz­tett kalitkában. Csak tavas­szal és ős­szel tanúsított némi nyug­talanságot, hangosabban csicsergett és énekelt, szárnyaival he­vesen csapdosott és a kalitka botocskáinak röpült, mialatt a sza­bad fecskék minden évben a szeretet és hűség megindító jeleit mutaták egykori társuk irányában. Jövetelükkor a szobába röpül­tek, hol a kalitka függött, körülrepdesték azt, néhány pillanatig reá­ültek és a kis fogolynak szelíden és csendesen énekeltek. Ugyanezt tették ős­szel is, mikor az ablakon sorba ültek, me­lyen kalitkája függesztve vala, ezt körülszállongták és szárny­csattogás­­i énekkel a szegény foglyot, mintegy távozásra szó­líták fel. Dacára annak, hogy jól látszott magát érezni a fecske az egész éven keresztül, kivéve az említett időszakot, reám hosszú szárnyai, melyek arra vannak rendelve, hogy a fél világot be­kalandozzák, és csendes, bús csicsergése szomorú benyomást tet­tek. A fecske a szabad légre, nem pedig a kalitka számára van teremtve. A fecske jöjjön és menjen, és csak ritkán lehet az ember élete oly sivár, hogy ne fordulna elő benne egy pillanat, melyben a fecske jövésének és menésének poézise a viszontlátás örömét ne keltené fel. Enderes Aglája után.

Next