Pápai Lapok, 1885 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-22 / 47. szám

XII. évfolyam. 47. szám. Megjelenik Minden vasárnap. Közérdekű surgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZERK hivatalába (0 - kollégium, épític í) küldendők. 5; november 22 Előfizetési dijait. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 frt £ 0 krajezár Egy számba a ip kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos főtitsor térfogata után ß kr, nyilttérben 25 krajezár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (ref. főiskola nyomdája) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Közlekedési vállalatok által nyújtott kölcsönök. A nemzetzetközi gabnaüzlet egy évtized óta nem várt lendületnek indult. Amerika, India és a többi olcsó tőkével rendelkező országok, melyek tömérdek gabonát termelnek, megváltoztatták a világkereskedelem helyzetét, és ehhez hozzájárult még a szárazföldi és a vízi szállltásmódok nagyszerű fejlődése is. A kis fejlett szállítási rendszernek tulajdonítható, hogy az Amerikában túlhalmozott búzakészletek épen oly hatással vannak a bécsi vagy berlini üzleti forgalomra, mintha a készlet Ausztriában vagy Németországban volna felhalmozva. Nem lennének a new-yorki táviratok oly nagy befolyással az európai tőzsdékre, mint ahogy most történik, ha az áruk elszállítása nem oly gyorsan eszközöltetnék, hogy a leghosszabb szállítási vonal se jöhet kérdésbe. A gabonaüzlet felvilágítása azonban oly óriási versenyt idézett elő, hogy épenséggel nem csodálkozhatunk azon, ha a gazdák kedvezőtlen és rosz viszonyokról panaszkodnak. A bajon nem lehet oly könnyen segíteni, de az irányadó körök segítségével sokat lehetne tenni gabona üzletünk rendezése érdekében. Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy nálunk a termelők által beszállított gabonára adott előleg távolról sem felel meg azon célszerű módszernek, mint az más államokban szokásban van. Megengedjük, közraktáraink célszerűen vannak szervezve, és általánosan el van ismerve azoknak nemzetgazdasági előnye, és tudjuk is, hogy a közraktárnak kétféle célja van: az áruk elhelyezése és értékük egy részének előlegezése. Más államokban azonban úgy van berendezve, hogy maga a közlekedési vállalat — a vasút, melyen a gabonát szállítják intézi el az előlegezést. Ezen módszert különösen Amerikában használják leginkább, tehát azon államban, melynek nemcsak veszedelmes versenyétől tartunk, de mely egyszersmind minden uj mozgalomnak megindítója. Az amerikai gazdának nincs gondja terményeinek értékesítésére, minden nagyobb vasútállomás átveszi gabonáját beraktározásra és arra tetemes előleget ad, mely búzánál csaknem megfelel a rendes piaczi értéknek. .A vasút ezáltal a közlekedési intézmény szűk korlátai közül kilép és a közérdek javára mint egy hathatós eszköz működik közre. Ez is egy példa, mely az amerikaiak találékonyságának legfényesebb bizonyítéka. Az orosz délnyugati vasútnál is úgy van berendezve, hogy az állomási igazgatóság a gabona átvételénél 75 százalék előleget adhat a feladónak, egyszersmind fel van hatalmazva bizományüzleti kötésekre is. Aki a gabonaüzleti viszonyokról tájékozva van, beláthatja, hogy a gyors és szolid előlegezésnek épen a gabona és őrlési terményekre messzeható befolyása van. Mint már fent említettük, a közraktárak és „magánvállalkozók" szívesen adnak előleget gabonára, de eltekintve attól, hogy sok kereskedő és termelő — ellenszenvből vagy más ok miatt — nem szívesen vesz fel kölcsönt, nyilvános közraktárak vagy magánvállalkozóktól, a kezelési költségek és kamatok is a főszerepet játszák itt. Az amerikai és az említett orosz vasutak igen csekély kamatot számítanak és a vasúttársaság úgy tekinti a feladót mint vevőjét. Különben tapasztaljuk, hogy monarchiánkban is belátják már ezen intézmény hasznos voltát és a szakkörök is kezdenek foglalkozni ezen üggyel. A galicziai Károly Lajos vasúttársaság máris szándékozik a gabona és őrlési termények értékeinek előlegezését összes állomásain és vonalain az említett orosz vasút mintájára berendezni, az előlegeket azonban az áru értékének felére akarja leszállítani. Nincs itt helyén azt fejtegetni, hogy mezőgazdasági viszonyaink, a gabnakereskedés kiterjedésének dacára oly rendezetlenek, hogy a gazdának elkerülhetetlen szüsége van az előlegre. Az amerikai versenynek, melyet a baj fő okozójának tartanak, kevés befolyása van erre és merően más okoknál fogva a nemzetközi gabnakereskedelemnek, a nemzetgazdaság fő tényezőjének sok nehézséggel kell még megküzdenie. Sokan barátjaikat, kik kenyeret hoznak az országba, ellenségüknek tekintik, több államban a gabona és liszt bevitelének megnehezítésére túlzott magas vámsorompókat állítanak, pedig ezen eszközök kevés sikert ígérnek egy jobb jövőhöz. Reméljük, hogy a magyar vasutak is be fogják látni a gabona és őrlési termékekre való előlegezésnek hasznosságát és az intézmény keresztülviteléhez kivétel nélkül hozzá fognak járulni. Az intézmény minden esetre nagy hasznára válna a vasutaknak, úgyszintén az érdekelt közönségnek is. 910. A TÁRCA BÁNATVIRÁGOK I. Azt hiszitek, jobb nekem itt Távol földön, elfeledve, Ismerős táj, bús emlékek Elmaradva messze . . . messze. Oh dehogy jobb, azért szivem Csak úgy fáj itt, mikép otthon; A bút, mely oly rég lakója, Nem lehetett oda hagynom. II. A nagy világ unt zajából Képzeletem haza röpül, Kicsi kis ház mosolyg felé Sárguló ákáczok mögül. Azután egy sirhoz száll el, Reá ismerős név írva . . . Amaz jó anyámnak háza, Ez itt édes apám sirja. III. — Szerettem-e, vagy szeretek —, Ne tudja meg senki. Amit a sziv érez, jobb azt Mélyen eltemetni. Minek érjen a világnak Gúnyolása gáncsosa, . . . Oh ha mindazt elmondanám Ami szivem bántja! Németország építészete. — írta: Kiss István építész. — Európa általános I. kultúrája, korunk egyik hírneves orientalistájának szavai szerint, megoszlik nyugati és keleti kultúrára. Építészetéről ellenben talán azt mondhatni hogy az, az antik és középkori művészetek alapján és az államalakulások bizonyos bensőbb viszonya és a megfelelő geográfiai helyzet szerint, inkább három irányban nyert határozottabb jellegű fejlődést; és pedig a déli, közép és az északi vidékek szerint. Ezt a csoportosítást sokkal több azonosság igazolja, mint esetleg azt, amelyet az általános művelődöttségnek megfelelőleg, egyedül kelet és nyugat irányában keresnénk. Az összehasonlítás alapjául nem annyira a formai jellegnek, mint inkább a belső szerkezeti építési módnak van több jogosultsága, annál kevésbé, mert a forma közel kozmopolitikus szerepében nem lehet önmagában jellemző; míg ellenben a helyi égalji és időjárási viszonyok, a a rendelkezésre álló építési anyagok, a talaj a már megérlelt építési módot a helyhez kötik, amely tehát nem ültethető át egykönnyen oly értelemben más helyre, mint a forma. Ezek szerint Spanyol-, Olasz-, Török- és Görögország egymásközt — majd feljebb a közép-európai államok ismét önmagukban — és végül Északnémetország, Orosz- és Svédország, valamint Dánia, Hollandia, Belgium, Anglia, Izland és Skócia mint legészakibb öv képezhetnek egy egy nagyjában összetartozó csoportot; kétségtelen, hogy ezek keretén belül még közelebbi megkülönböztetések is állhatnak fenn, pl. hogy Posenben, Pomerániában, úgy középső Oroszországban más módon és mértékben nyilvánulnak a hideg és meleg ellen való védekezések, mint például Hollandia enyhe és folyton egyenletes nedves égalja alatt; vagy hogy például a berlini lakóház a német, a londoni pedig az angol társadalmi- és életszokásoknak felel meg stb. A következőkben összefoglalt megfigyelések az őszi és téli hónapok időjárási viszonyainak behatása alatt eszközöltettek, amidőn ezen fizikai behatások, minták egyidejűleg képezték a közvetetlen összehasonlítás alapját sz okozattal, a kifejlődött építési móddal. Az ezen középítészeti tanulmány keretében foglalt országok és városok: Szászország, Berlin, a Hanza városok, Vesztfália és Nyugati-Poroszország, Belgium, Hollandia, London, Angolország és Skócia. Szászországban a kulturális haladás az Elba vidékén jut leginkább érvényre; a folyam, mely az ország nagyságához és termékeihez képest hatalmas közlekedési vonalat képez, a partjain épült népes városok és ipartelepek által már önmagában létokát képezi a kor igényeit és a szász nép műveltségét kielégítő fejlődött építési modornak. A szászországi Elbapart felső vidéke azonban még közvetetlenül is befolyást gyakorol nemcsak ezen vidék, hanem egész az Északi-tenger parti városainak is építészetére azon rendkívül előnyös épitési anyag által, mely az általa átfutott hegységet képezi; ez azon hegység, mely világszerte »Sächsische Schweiz« név alatt ismeretes, melynek anyagát a technikai világban oly fölötte kedvelt kőzet, az »Elbesandstein« nevezetű quarc homokkő képezi. Mindannak daczára, hogy kitűnő építési Színházban. Közeleg a hét óra, népesülni kezd a sétatér a színház előtt. Kitárvák ennek szárnyas ajtói. Élénk világosság ömlik ki rajtuk. El is kel: az a két szál lámpa a kocsibejáróknál nagyon szerényke kis fényt ad. Hogy örül ennek a sétatér. — Paszomántos egyenruhájában komolyan áll a színházi szolga; peczkesen,— mintha érezné ő is a legtöbb nem komoly emberrel, hogy ruha teszi az embert. A városi rendnek egyik falusias őre lomhán támaszkodik közelében hatalmas fringiájára, mely — szabásából következtetve — alighanem még a győri nemesi fürge futás dicső napjaiban játszta le fényes ifjúságát, — persze hüvelyében. Annál élénkebben kapkodnak az eldobott szivarvégek után a lézengő utczagyerekek. Ketten is nyúlnak egyért. Ez nem enged, az nem hagyja, és — nem válogatott, vagy nagyon is válogatott kifejezések. Hajdúnk azonban nem engedi magát zavartatni. »Majd megunjak« gondolja ő, — 2 András, András,« gondoljuk fejcsóválva mi. — Harsányan gyülekszik az ifjúság. Hévvel adja elő egyik főváros látott az adandó darab nagyszerű meséjét, Márkusnak, Nádaynak utolérhetlen művészi játékát, Jókainak leírhatatlan diadalát. Boldog ifjúság! Csak a superlativust, s a merész jelzőket ismeri. Mosolygunk rajt. Keserű mosoly. »Ah ! szép idők ti elmulatok, o És örökre. Nem varázsolja vissza azokat semmi. Sem az elért boldogság, sem a kivívott siker. Testben és kedélyben egyaránt érezzük: »Nem ugy van már, mint volt régen."— Az arany fiatalság is képviselve van néhány dísztaggal és dísztelen kurta kabáttal.Parfüme illat, ruhasuhogás: »kezeiket csókolom,« harsog a foyer. De egyik sem teszi. »Nem divat,« — mondogatják. Mily nevetséges — és bántó is — a hódolat oly nyilvánítása, mit nem tehetünk meg. „Jó estét," — mondja a franczia. A mi aristokratikus társadalmunknak persze ez kevés. Egy és ugyanazon társadalmi osztály tagjai sem egyenlők. Ezt a köszöntésben is érvényre juttatni kell. „Jó estét kivánok kisasszony ! Alásszolgája Nagysád ! Kezeit csókolom Nagyságod !" Et sic porro. Ne neked tizenkilenczedik század ! A kiváló csínnal és ízléssel diszitett nézőtéren vidám társalgás zsongása fogadja az érkezőt. — Diskrét zaját egy-egy magát túl otthoniasan érző ajk felhangzó, nem elegáns kaczaja kevésbé zavarja meg, — mint a terem elegáns harmóniáját a színpad függönye. „Kedves gyermek, kisded játékodat, korán játszottad el\" De hát semmi sem tarthat örökké: az arany harsona is megrezesedik, az azúr felhők prózai szürkésbe mennek át, s a fénye vesztett bíbor-keret mindennapi haragos vörösre vál, — ha nem segit egy kis renovatio. De ily hamar mégis . . . Mosolyogva üdvözlik egymást az ismerősök. Egy-egy néma meghajlás. Utolérhetlen mesterei a hölgyek. Mennyi finom könnyedséget, kellemet és bájt tudnak vele kifejezni. Főleg kik korcsolyázni szoktak. Ez is egyik eredménye e kedves sportnak. De nem folytatom, még azt azt mondják, hogy ütöm a nagy dobot. Ütném is szt. Halifax nevében, — csak lenne haszna. — Minő mások a teremtés fiatalabb urai. Mennyi szögletesség, nehézkesség és határozatlanság! Ma fejét kapja vállai közé, mig dereka egyenesebben áll, mint a zsindelyszeg-hullámu fürt, — holnap fentartott fővel bukik háromszögbe alá, ha ugyan nem ugy libben meg térdben a rococcour. Mindez következménye a női társaság hiányának. „Valahány ház annyi szokás" — mondja koszorús regényírónk. — Nálunk az a speciális szokás , hogy míg a fiatal embernek nincs kellő házasságképes állása, — a jégen s a táncztermeken kivül — anstendig hölgyek társaságában nem lehet. Minden lányos ház egy festung, egy Metz, egy Komárom. Kopogtatás a sálon felvont csapó ajtaján. „Halt!" Hangzik belül unisono egy erősbb s egy gyöngébb hang. A papa és a mama. Még ha könnyben úsznak is e középkorias ósdiságra a modern várkisasszony szemei. A lovag persze sértett önérzettel takarodót fúvat: „Már siess hazádba visszavert seregem." Hazádba ? Rideg gargon lakás, vagy korcsma és kávéház. Egyedüllét, vagy merő férfitársaság. — Egyik sem a jó meghajlások oskolája. Inkább az az első a modortalanságé, — s utóbbi a darabos modoré. — Igy aztán csak azt a pukkedlit csinálja az ember és ugy — a mire, s a hogyan megillemezte a „tanár úr" a táncziskolában. Sőt a mostani időben, mire beköszönt az illő stand,— s a minek következményéül aztán kopogtatás nélkül is felhangzik a nyájas „passirt," — a sálon- és páholyképessé avangelrozott időviselt derék, már azt sem igen. Mélyen hajolnak legtöbben egyik felső páholy felé. Két uri hölgy közt egy férfi foglal abban helyt. Distinguált külseje, s diskrét modora a finom emberre vall, — mig magas homloka a gondolkozó főt, magyaros arczának határozott vonásai a tettrevágyást s erélyt, megnyerő mosolya a szívjóságot, és szemeinek értelmes sugarai az emelkedett szellemet tükrözik. Színházunk létrehozásában övé a legtöbb érdem, az oroszláni rész. Ha nem áll a lelkesek élére, és nem fejt ki ritka tevékenységet, egész odaadást: a hosszú évek óhaja ki tudja mikor valósul még meg. S így teljesült rövid hónapok alatt. Joggal hordhatná tekintetét hidegen és büszkén körül,— de csak szívélyességet és szerénységet találsz ott. Hányan vehetnének példát tőle, kik mivel sem válnak ki az általánosból, mi maradandót sem alkottak a közért, — és mégis emelt fővel megkülönböztetést igényelnek. — Nem is csak üdvözletet fejeznek ki e meghajlások: az elisme-47