Pápai Lapok, 1885 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-18 / 42. szám

XII. évfolyam. Alegjeletxik­ Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert , ezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZERK h­ivatalába (Ó - k­o­ll­ég­i­u­m é­p­ü­l­e­t) küldendők. Pápa, 1885. október Előfizetési díjak­. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám­ára íj kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos j>etilsor térfogata után ß kr. nyilttérben 25 krajezár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik Az előfizetési díjak é­s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (ref. főiskola nyomdája) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa vidéki e­gyesületnek hivatalos közlönye. n. jelei: Az országos kiállítás helyisége — a városligetben — nagy tért foglal el, s e térségen egymást váltogatják a díszes csarnokok, melyekben megnyerő ízléssel vannak gazdag sorokban elhelyezve a kiállított tárgyak. A tehetségnek, ízlés­nek, munkakedvnek szebbnél szebb al­kotásaival találkozunk bár­merre fordul­junk. A gazdászati, bányászati, erdészeti kiállítás egyrészről következtetést enged vonni hazánk gazdagságára a nyers ter­ményekben, másrészről határozottan ta­núsítja, hogy a tudomány vívmányaira támaszkodó gazdászat nálunk is erőtel­jesen fejlődik, s mind jobban tért nyer­nek azon elvek, melyek biztosítják a ter­mészet adományainak okszerű kiakná­zását. Az iparcsarnok, az egész kiállítás­nak fényes központja, már mint stílszerű igazán szép épület is inponáló hatást gyakorol a látogatóra, belseje pedig gaz­dagságával meglep barátot és idegent egyaránt. Ha belépünk, minden lépten nyomon az egyes iparágaknak valóság­gal remek készítményei ragadják meg figyelmünket. Tekintse meg bárki az asztalos munkákat, a különféle díszítmé­nyeket, a szíj és kocsigyártók kiállított tárgyait, a papír, fonó, szövő, ruházati ipar termékeit, s az ékszerészeti műve­ket, és be kell vallania, hogy hazánkban nem csak a nyers termények találhatók fel, hanem meg­van itt a szorgalom és tehetség is ezeknek az ipar útján átala­kítására, s ez által értéküknek emelésére. Ki nem gyönyörködnék a képzőmű­vészeti kiállításban? Ki tekinthetne szét benső öröm nélkül a nevelés és közok­tatási csarnokban? Külföldi szakértők tették a nyilatkozatot, midőn ennek egyes osztályait vizsgálták, hogy hazánk e ki­állítással méltán oda helyezhető Európa legmiveltebb országaival egy sorba. Nézzünk tovább- Ott van a nemzet­közi gépcsarnok közelében a hazai gép­kiállítás. Hosszú sorai állanak itt a kü­lönböző gépeknek, melyek közt ha vizs­gáló szemekkel végig halad az idegen, meglepetve vallja be, hogy a hatalmas an­gol, német gépiparnak életrevaló, erős versenytársa támadt hazánkban. Az a gazdag választék a gépekben, melyet e csarnok elénk tár, egy záloga azon re­ményünknek, hogy a gazdászat, s az ipar e fontos segédeszközeiért országunk most már évről évre kisebb mértékben fog a külföldr­e szorulni, sőt ezek kivite­lével máshol is győztesen versenyez vele. Ugyan ily értelemben monda egy kül­honi minister a Kühne-féle hírneves gép­gyár képviselőjének: „Látom, hogy Ma­gyarországon a gépipar nagyon ki van fejlődve, van erejük, van ízlésük és 5— 10 év alatt túlhaladhatják a külföldet, csak a közönség is támogassa önöket." Országos kiállításunk —joggal mond­hatjuk — egy tükör, mely hazánknak nemcsak jelenét mutatja, hanem bizta­tókig utal jövőjére is. Ébreszti a magyarban erejének ér­zetét, hirdeti a magyar munka önálló­ságát, n­yugati népeket pedig, kik Ma­gyarországban még mindig csak egy da­rabb Ázsiát akartak látni, tényekkel győzi meg, hogy nemzetünk ma már a mivelődés terén, az iparban, művészet­ben tiszteletet parancsoló állást foglal el szomszédai között. Morális eredménye e kiállításnak nemzetünkre nézve valóságos győzelem, s többet ér mint a véres csaták terén szerzett babér. — Régmúlt idők emléke támad fel a gondolkodóban. — Hajdan II. Lajos és Mátyás királyok alatt szinte siettek hozzánk vendégek m­int jőnek most, a világ minden tájairól. Csakhogy mig akkor leginkább a fejedelmi udvar fényének varázsa vonzott, ma azért lá­togatnak hozzánk a külországok fiai, h­ogy a magyar munka, ízlés vívmányait tanulmányozzák, és elismeréssel koszo­rúzzák a magyar földön diadalát ünneplő tehetséget és szorgalmat. Országos kiállításunk, röviden szólva, fényesen sikerült. A valóság meghaladta a legvérmesb réméneket. Valóban alig lehetett volna Magyarhonnak néhány év múlva ünneplendő ezred­éves jubileu­mához szebb, méltóbb bevezetést ren­dezni, mint e kiállítást, mely az ipar, a művészet alkotásaira mutatva hirdeti a világnak, hogy a magyar feltámadott és él. §*ywz.ákz> ofet­z-ncz. TÁRCZA. NÉPDALOK. I. Hervadoz már minden virág sorba, Az enyészet letépi a porbafr Csak énnekem nem jó még a végem, A régen várt gyászos temetésem. Beszélik a faluban, a soron, Hogy szomorú örökre a sorom, Másnak is volt, másnak is van párja, Hej de még igy senki meg nem járta! Azt üzente az a piros rózsa: Ne gondoljon többé szivem róla. Nem is óhajt ez a bús sziv másra, Legyen sírja mielébb megásva. Édes anyám ne sirasd fiadat, Boldogabb lesz a sötét hant alatt, Vetett ágy a koporsómnak éjje, Szenvedésem eltemetik mélyre. II. De fényesek az égen a csillagok, Bírtam én itt még fényesebb csillagot, Ok az éjhez hívek lesznek szüntelen, Az enyimnek ragyogása Oly rövid volt egemen. Szép hajnalon születik a gyöngyvirág, Bujdosónak nevez engem e világ, Reám borul a búbánat gyász fája, Rég ideje fáj a szivem, Oda illem alája. Süvegemről levettem a bokrétát, Falu végén barna lánynak adtam át. Mig elhervad keble felett hordja azt, Igy majd látja, mint hervadok, Nem érek én több tavaszt. 42. szám. A Kosárfonó tanfolyam. A »Veszprém megyei gazdasági egyesület« még ez év őszén Veszprémben egy kosárfonó tanfolyamot rendez, a­melyen mindazon tárgyak, s eszközök készí­tése, a­melyek használata ugy a háztartás, mint a gazdaság körül szükségesek, megismertetni és begyakoroltatni fognak. Ezen kosárfonó tanfolyamon részt vehet a megye minden egyes kisbirtokosa, gazdasági cse­léd vagy más érdeklődő is. A tanfolyamon részt vevők tartoznak sze­mélyenként egy forintot a gazdasági egyesület titkárának lefizetni, ezen kívül más egyéb díj nem fizetendő. A jelentkezők azonban tartoznak a tanfolyam ideje alatt maguk ellátásáról gon­doskodni. A tanfolyam tartama a leendő érdeklődés­től függ, az azonban egyelőre 2—3 heti időre terveztetik. Jelentkezések november hó 10-éig Vesz­prémbe a gazdasági egyesület titkáránál megte­endők, a honnét a jelentkezők a tanfolyam meg­kezdési idejéről értesitetni fognak. Veszprémben, 1885. október hó 15. A gazdasági egyesület elnöksége. ( Felhívás. Minthogy az országos kiál­lítás megtekintése nemcsak az iparos osztálynak fontos érdeke, de egyáltal­án minden osztályú és állású honpolgárnak is hasznos tanulmányt és el­vet nyújt, az ezzel járó költségek terhének pedig nagy megkönnyítésére szolgál az, hogy a vasutak ha 200 utazó találkozik, azok számára, teteme­sen leszállított díj mellett, oda és vissza körül­belül 4 frtért külön vonatot szolgáltatnak, a la­kosság felhivatia, hogy ezen kedvezmény igény­bevétele iránti szándékát a polgármesteri hiva­talnál haladéktalanul jelentse be, hogy ekkop ha 200 jelentkező leend, azok számára egy külön vonat előállítása iránt még idejében intézkedni lehessen, mert a kiállítás folyó hó végével már­ be fog záratni. Pápán, 1885. október 14. A városi hatóság. A pénzügyi közigazgatási­­ bíráskodás. A pénzügyi bíráskodás terén a p. n. köz­igazgatási biróság felállítása uj epochát teremtett. A közönség ez uj intézményben érdekeinek ga­rantiáját keresi. És méltán, ha figyelembe ves­­szük, hogy ez a biróság az adó- és illetékügyi törvények és szabályok sötétjét nem egy helyen világította be, hogy az általa felülbírált határo­zatoknak az 1884. 43%-át, az 1885-ben pedig 56%-át változtatta meg. Minél jogosultabb a bizalom ez ifjú intéz­mény iránt, annál meglepőbb az, hogy a p. n. közigazgatási bíróságnak az 1884. év végén 4057 drbban kimutatott ügyhátraléka az 1885. év első felében 4972-re szaporodott fel. Mindenek előtt teljes megnyugvással kon­statáljuk, hogy azért sem mi, sem mások a p. ü. közigazgatási bíróság ítélő biráit jogosan felelő­sökké nem tehetjük. — A rendelkezésünkre bo­csátott kimutatás szerint a p. ü. közigazgatási biróság itélő bíráinak tevékenysége az 1884. év­ben fejenként 686, a folyó évben pedig az első félév alatt 518 drbra terjedt, tehát a folyó egész évben a tevékenység fejenként 1036 drbra te­hető. Ez elég, sőt sok. A m. királyi Curia itélő birái az 1884-ik évben 20,407 drbot intéztek el, melyből egy bíróra 329 esik. A hátralék szaporodása okozati összefüg­gésben van a beérkezett ügyek szaporodásával. Az elmúlt évben a három évre történt adókive­tés idejében, a bíróság összes befolyása 8174 ügydarabra ment, s a folyó év első felében, mi­dőn az adókivetés csakis az időközben nyílt üz­letekre szorítkozik , a beérkezett ügydarabok száma már 5584-re szökött fel, s tekintve hogy az ügybefolyás az év második felében rendsze­rint nagyobb, az év végén bizonyosan eléri a 12,000-et. Kétségtelen, hogy a meglevő 9 bíró, kik közül egy tanácselnöki teendőket végez, e mun­kaanyagot alaposan feldolgozni képtelen. S ma Delila bűnhődése. — Veszély. — lila OLSAVSZKI L.410S. Ott laktak mind a ketten a palotaszerü, nagy bérházban. Sofie grófnő természetesen az első emeleten, pompás lakosztályban, a kalauz pe­dig magasan, közel az éghez, egy kis mansard szobában. A halovány kalauz katonaviselt csinos ifjú, érdekes arccal, fekete bajus­szal, villámló, sö­tét nagy szemekkel, a­mire úgy illik az a kes­keny esik, a­mi hosszában vonul el rajta. Kard­vágás nyoma; élő emlék az olaszországi hadjá­ratokból. A palotában lakó egész nősereg, szobale­ány, komorna vagy urna, mind-mind örömest vet utána egy-egy szíves tekintetet,­ a­mikor ő az ötödik emeletről lejön vagy hazatér. Az ifjúnak nincs tudmása erről a nagy ro­konszenvről, s nem is igyekszik megtudni. Nem keresi a női ismeretséget, és nem is jár kalan­dok után. Sofie grófnő azonban tudja. Többször el­mondta már neki a komornája öltöztetés köz­ben, mennyire tetszik az ifjú az egész házban s bevallotta, hogy ő is igen jó szemmel látja a derék kalauzt. A grófnő egyizben véletlenül épen akkor hagyta el lakosztályát, a­mikor a kalauz az aj­taja előtt haladt el. Az ifjú tisztelettel emelte le a föveget, azonban mozdulatából kirítt az önérzetnek és valami tartózkodó félénkségnek vegyüléke. A grófnő bájos mosollyal és lekötelező nyájassággal viszonozta a köszöntést. És azután csaknem na­ponta ugy fordult, hogy a kalauznak akadt al­kalma a köszöntésre, a grófnőnek pedig a vi­szonzásra és ez a viszonzás napról-napra bizta­tóbb és biztatóbb volt. Sofie grófné alig husz éves, ifjú és özvegy, igéretes szépség s nagy vagyon felett rendelke­zik. A bűvös delnő indulatos, hirtelen haragú és gőgös, a­ki legfölebb akkor veszi észre a rang­ján alul eső népet, ha általa kiszolgáltatja ma­gát. Ekkor is megfizeti s többet nem tartozik neki, sem szives tekintettel, sem pedig jó szóval. A kalauz magába zárkózott, kevés beszédű alacsony sorsú ember, a­kinek keserves fárad­sággal, veszedelmes és nehéz munkával kell meg­küzdeni a létért. Hogyan történhetnék meg tehát az, hogy ezek megszeressék egymást. Hogy is illenék abba a munkától megke­ményedett, erős fekete tenyérbe az a bársony­puha, patyolatfehér, apró kéz? Nem is gondol erre az egész házban senki? a legkisebb gyanú sem támad. De feltámad e vágy a grófnőben, hogy az az érdekes arcú, tetszős kinézésű munkás had rajongjon érte, annak a lelkét ne foglalja el más női arcz, csak az övé, legyen az az ő holdkórosa. Tudja ugyan, hogy ez vakmerő, veszedel­mes játék lesz, tudja, hogy az ilyen munkás ke­belében csupán egyszer támad szerelem, a mi azután egyetlen szerelem marad, első és utolsó; tudja, hogy annak a szívében ez olyan hatalma­san lángoló szenvedély, a mi nem ismer urat maga felett, s a minek okvetlenül viszonzás kell, különben elemészti vagy azt a szivet, a­melyben támadt, vagy­­ még mást is. A grófnő mindazt igen jól tudja, de tetszett­ neki a veszedelmes, a vakmerő játék és belekezdett. Mulattatja őt. Gyakran fordul elő ez életben hasonló eset, sőt még az állatvilágban is. A pókok között van egy faj, a keresztes pókok, a­melyeknek anyányi, nyőstényei hatal­masan kifejlődött, nagy példányok. E pók mar­talékfogó hálójának egyik sarkában barlangosan elkészített zug van, a­mi különösen ősz felé igen jó menedéket nyújt az idő viszontagságai ellen. A nőstény beveszi magát ebbe a jó menedékbe s ha a vézna, kis hím is oda szeretne jutni, a nő elűzi, elveri; a hímnek künn kell kucorognia, szélben, hidegben. De jaj a hímnek, ha más nőre meri vetni a szemét, az neki az életébe kerül, a saját asszonya öli meg. A grófnő régen észrevette, hogy a­mikor a vasúti kalauz mellette elhalad, annak dacos né­zése milyen hirtelen megváltozik s milyen epedő mily ábrándos tekintet válik abból, mennyire kipirul a halovány arcz egyetlen szempillantás alatt s milyen remegő az a köszöntő hang. Egyszer a grófnő utánanézett az elhaladó ifjúnak, sőt máskor meg is szóllitotta. Igaz, csak ennyit kérdezett: »milyen idő van odakünn?« De azért ez mégis megszólítás volt. A delnő milyen szívesen nem bánta, ha kalauz észreveszi látja őt, milyen szívesen ta­lálkozik vele és a­mikor észrevette, azután még nyájassabban viszonozta az üdvözlést. Vegyen észre még többet. Az ifjú pedig a találkozás után mindig futva siet fel padlásszobájába, nehogy elárulja az ő féltékenyen őrzött, nagy titkát, boldog­ságát. A háziak nagy csodálkozására néha még dal is hangzik a kis padlásszoba ablakából, ér­czes bariton hangon és sok érzéssel énekelt nép­dal. Az a kis szoba mindig csendes volt előbb, mintha lakatlan lenne. A kalauz egy napon épen a vonattal ér­kezett meg, a­mint észreveszi, hogy Sofie gróf­nő a váróteremben időz, az ő beteges, mit sem­­ halló nagyanyjával. A­mióta az ifjú a grófnét először látta, azóta soha sem jön haza és sohasem távozik egyenruhában. Szolgálatba menet vagy jövet, mindig a pályaudvarban lakó egyik bajtársánál öltözik át. A­mint meglátja, melyik kocsiba száll So-42

Next