Pápai Lapok, 1888 (15. évfolyam, 1-54. szám)

1888-06-03 / 24. szám

Ai.egjelen.nc. Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint, rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak­­ vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZEfiK. h­iv­at­alá­b­a­­n()­­ k­olt. ég­i is­m­é­­­ ü­lel) küldendők. Előfizetési d­íjarc. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajczár Egy szám­ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos petiisor térfogata után 5 kr, nyilttérben 50 krajczár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ h­ivatal­áb­a (GOLDBERG GYULA papír­kereskedése, Főtér) küldendők Pápa város­ hatóság­án­ak és több pápai, s pápavidéki egyesületnek h­ivatalos közlönye. SSJXfBaiöSBB iiiata El A veszprémi egyházmegye gyásza, melyet boldogult Kovács Zsigmond püs­pök elhunyta fölötti bánatában közel egy éve öltött magára, véget ért; az árva­ságra jutott papság és hivők serege uj főpásztort, az ős veszprémi és terjedelmes püspöki javak várpalota uj urat nyertek! A hivatalos közlönynek tegnap előtt, űrnapján megjelent száma a következő legmagasabb kéziratot hozta: Vallás- és közoktatásügyi magyar minisz­terem előterjesztésére: báró Hornig Károly h­it­­­tudor, czimzetes püspök, esztergomi kanonok és miniszteri tanácsosi czimmel és jelleggel felruhá­zott osztálytanácsost, veszprémi püspökké kine­­vezem. FERENCZ JÓZSEF, s. k. Trefort Ágos­ton, s. k. Midőn tehát az egyház bizalma és a fejedelmi kegy egyik fénysugarát Hor­nig Károly báróra lövelle, mi is sietünk az általános öröm és édes megnyugvás hangjaiba szerény Hosannánkat beleve­gyiteni, szentül meglévén győződve, h­ogy a veszprémi Sión uj őrének személyében, a magyarhoni kath. egyház ezen már eddig is tetterős nagyjában, a klérus és hivek bölcs főpásztort és jóságos atyát, a király­i törhetetlen hűségű országna­gyot, a királyné, uj kanczellárjában lel­kiismeretes tanácsost, a haza munkás szeretetben lángoló honatyát, megyénk és városunk hatalmas oszlopot, a vallá­sos és tudományos nevelés intézetei lel­kes Mecénást, a szűkölködők bőkezű pártfogót nyertek. És ezen meggyőződésünk azon őszinte óhajtásunk kifejezésére késztet, hogy a legkegyelmesebben kinevezett uj főpász­tor még sokáig kedvesen és megelége­déssel legeltethesse szemeit a rávigyázó nyájon, szolgálván az egyházzal össze­függő tökélyesités és boldogitás szent ügyének, melyért a kik élnek-halnak örök időkön és az örökkévalóságban ra­gyognak mint a csillagok! — Hosánna! Báró Hornig Károly. Irta P­a­t­r­i­u­s. Ritka ember, kit vármegyék népének élére állit a Gondviselés, boldog ember, kinek hevé­hez vármegyéknek fűződik kegyelete s emlékét a szivek hálája őrizi. E ritkák közé tartozik Hornig báró is, kit életének delelő pontján ért a magas kitüntetés és szólított föl az ország egyik legtekintélyesebb püspöki székének elfog­lalására. Java férfierőtől duzzad a kar, mely e kiterjedt egyházmegye kormányzatát elfogadta — hisz az uj püspök még 48-ik születésnapját is csak a jövő augusztus 10-én­­ éri meg — de, a mi a megyénk fölvirágozásába helyezett remé­nyünket legalaposabbá teszi, az a nemes ter­vektől dobogó sziv, mely e karnak majd pa­rancsolni fog. Nem ismeretlen előttünk e szívnek egyháza iránt való mély lelkesedése, meleg szeretete, főleg Hornig irodalmi működése után nem az. Az uj püspök ugyanis nemcsak a szüle­tésnek, de a szellemnek is arisztokratája. Bölcsőjét Pesten ringatták főúri palotában. •Sziléziai eredetű családjának, mely már a 18. században honos volt Magyarországban, Hornig Lajos, hessen-darmstadti ezredes a 18. század végén (1796. július 2.) szerezte meg a birodalmi báróságot, mely hazánkban is elismertetett. A család magyarhoni ágának feje,Antal volt, püspö­künk atyja,­kis daczára magas állami tisztségé­nek, egész . zajtalanul élt családjával, minden gondját két fiának Károlynak és Vilmosnak (meghalt 1875-ben, 33 éves korában gyermek nélkül) nevelésére fordítván, A kis Károly már hat éves korában megkezdte az iskolákat, melye­ket fölváltva Pesten­ és Bécsben végzett. Már korán jelentkezett nála a papi pálya iránti von­zalom S e hajlamát követte is, midőn kitűnő si­kerrel letévén Nagyszombatban az vizsgát, 1858-ban az esztergomi érseknél érettségi fölvé­telre jelentkezett. Az akkori érsek, Scitovszky, örömmel engedett a kitűnő képzettségű ifj 11 óha­jának s őt a hittudományok hallgatására a köz­ponti papnevelő-intézetbe küldte. A rendes négy évfolyam végeztével a bécsi Augusztineum — felsőbb papnevelő-intézet — falai között talál­kozunk vele, hol újból négy évet töltött. Hogy a papi pályán fényes karier vár reá­meglátszott dispoziczióján, mely a központi pap­nevelő-intézet egyik prefekturáját jelölte ki első állomásául. Azt hiszem, nem volt szándékában nevét dr.-rel meghosszabbítani, vagyis a doktori oklevelet megszerezni, mert, ha valamikor, úgy az Augusztineumban töltött négy év alatt ezt megtehette volna; de, mint későbbi irodalmi működéséből kiviláglik, mindig nagy volt benne a szerénység. Azonban engedett a felsőbb helyen ez irányban nyilvánított óhajnak s még mint szemináriumi prefektus letette a négy szigorla­tot s 1869-ben ünnepélyesen hittudóssá avattatott. Hogy mennyire megnyerte e fiúi készség­gel Simonnak kegyét, eléggé kitűnik abból is, hogy, mikor a prímás a vatikáni zsinatra indult még azon évnek őszén, meghívta kíséretébe a fiatal doktort, mely kitüntetést ez annál nagyobb örömmel fogadott, minél forróbb volt vágya e világtörténelmi nevezetességű napok alatt a ke­resztény világ szivében, Rómában tartózkodhatni. Mig Rómában járt s Hornig az apostol­fejedelmek sírja fölött táplálhatta papi szellemét, az alatt ide­haza rá nézve fontos változások állottak be. Rónay Jáczint ugyanis elhagyván a kultusz-minisztériumban elfoglalt osztálytanácsosi állását, helyére Samassát, a mostani egri érseket, hívta meg a szakminiszter. E megürült az egyetem hittani kinevezés folytán karán a biblicus tanszék, melyre, minthogy már előzőleg is tanár­helyettes volt, a király Hornigot nevezte ki. Ekkor kezdi meg Hornig nyilvános szereplését, s habár hírlapi czikkeivel és közleményeivel már magára vonta előbb is a közfigyelmet, ez álta­lánossá csak akkor válik, midőn két év múlva — 1872-ben — Cselka Nándortól átveszi a „Religio," egyházi és irodalmi folyóirat szer­kesztését. A primási leirat, mely Hornigot a szer­kesztőség elvállalására felszólítá, élénk tudatában van a nehéz napoknak, melyek a „Religio"-ra vártak s éppen azért figyelmes körültekintés után csak méltó kezekre óhajtja bizni a Religio sorsát. „Nem tehettem, mondja e levelében a prímás, hogy Méltóságodra ne fordítsam szeme­imet, kiben egy jó szerkesztő minden tulajdonát egyesülve látom." Hornig az egyetemi kathedra terhei mellett kész újabbakat magára venni, pár nap múlva már kezében a szerkesztői toll, igazi benső meleggel köszönt be olvasóihoz és határo­zott vonásokban körvonalazza czélját: „Isten­ se­gítő kegyelmével fő"törekvésemet arra fordítom, hogy a lap soha egy hajszálnyira se térjen el a benső hithüség és a tanitó egyház iránti azon feltétlen engedelmesség és alávetés ösvényétől, mely minden katholikus embernek, annál inkább tehát a papnak szoros kötelessége s melyen ki­vül megnyugvás és áldás, elv és következetes­ség nincsen.« Dacára a nehéz időviszonyoknak, melyek között a lelkesülés e szavai elhangzot­tak, a Religio élete egyre pezsgőbbé és ifjabbá válik. Az uj szerkesztő ugyanis lelkes ügybuz­gósággal toboroz a lapnak kiváló munkatársa­­kat, a régi erőket újból megnyeri s e tudomá­nyos tábor élén hat éven át sokoldalú művelt­séggel, fáradhatlan munkássággal, mindeneket át­ható körültekintéssel és lelkiismeretes pontosság­gal szolgálja az egyház érdekeit és védelmezi jogait. Lehetett fárasztó, ezer gondot adó e szolgálat, csak kellemetlen nem volt neki, mert, mint maga mondja „Megemlékezésééiben, életé­­­nek legszebb napjai közé azokat számítja, me­lyeket a Religio zászlajával kezében küzd­hetett át. Nem érdemetlent ért tehát 1874-ben a ki­­­tüntetés, mely őt t. pápai kamarási méltósággal­ ruházta föl s fontos működésének méltó elisme­­­rése volt azon királyi kinevezés, mely őt 1878-­ ban az esztergomi kanonokok sorába iktatta.­ Kénytelen volt tehát bucsut venni úgy olvasói­­­tól, mint tanítványaitól, s Esztergomba költö­zött, hol az érseki­ iroda igazgatásával bizta meg a primás. Tudta mindenki, hogy nem itt fejező­dik pályája, s e sejtés csakhamar alaposnak is bizonyult. 1882-ben ugyanis lejártak a szombat­helyi­ egyházmegye árvaságának napjai, midőn a Gondviselés e­gy Hidassyval ajándékozta meg a megyét; ennek folytán a kultusz-ministeriumban újból üresedésbe jött az osztály­tanácsosi állás, melynek betöltését annál nagyobb érdekkel várta a hazai papság, minél inkább hozzászokott ezt „gradus ad Parnassum" gyanánt tekinteni. Midőn tehát előttünk állt Hornig kineveztetése az osz­tály-tanácsosságra, ez a­ 7. előzmények s a keringő verziók után sem sokakat lepett meg. Mint osztályfőnök fönt és lent egyforma kedveltség­nek örvendett Hornig, minek legbiztosabb mér­téke az, hogy egymás után érték őt a kitünte­tések. Még azon évben — 1882-ben — meg­kapta az infulát a czimzetes apátsággal, rá egy évre már czim­zetes püspök s ugyanakkor Trefort a ministeri tanácsos címmel és jelleggel ruházta föl, mi nem történt meg egy elődjével sem. Hogy alárendeltjeinek is kiváló fokban birta tiszteletét és rokonszenvét, az szeretetteljes és leereszkedő modorának természetes kifolyása volt, ámbár ott, hol kellett, szigorú is tudott lenni. Napjait, a mult évben mély gyászba borí­totta édesanyjának m­ájus 3-án, 74 éves korában bekövetkezett halála, mely idő óta Hornig elvo­nultan egyedül a fájó emlékeinek élt s talán ez is részben oka lehetett, hogy már előbb nem volt hajlandó egy egyházmegye kormányzását átvenni. De most már a veszprémi egyházmegye magáénak nevezheti őt. Mi tehát érdeklődésünk egész melegével köszöntjük azon püspöki városban, melynek min­den porához történelmi emlékeknek fűződik lán­czolata, üdvözöljük őt azon a püspöki széken, mely fölött oly dicső ősöknek szelleme lebeg s melyet a magasztos példáknak oly hosszú sora vesz körül. A Gondviselés, mely e magas méltó­ságra emelte, kegyelmével segítse meg, hogy bölcs vezére és szerető atyja lehessen annak a családtalan nemzedéknek, mely nem engedi a századokat távozni a kereszt alól. Nőnevelés. — Leány­egy­let. Magasztos és szent volt a nő hiva­tása minden időben, de még soha sem ismerték el állásának fontosságát, nem méltányolták helyes, öntudatos és czél­irányos működésének nemzedékekre ki­ható , kiszámíthatlan­­ előnyeit annyira mint a mi korunkban. Ez által azonban a jelenkor társa­dalma részéről a követelések is nagyob­bodtak irányában. Hogy a nő e követeléseknek és igé­nyeknek kellőleg megfelelhessen; hogy kötelességeit minden tekintetben teljesít­hesse; hogy magasztos hivatását a kor szellemének megfelelőleg felfoghassa és képes legyen a szerint cselekedni; hogy a társadalmi életben az őt méltán és jo­gosan megillető helyet elfoglalhassa; hogy a társadalomban fontos tényező gyanánt szerepelhessen: mindennek elérésére ko­ránt sem elegendő a már a természettől örökölt tehetség és hajlam. E természeti tehetséget és hajlamot, mel­lyel bizonyos mérvben minden, a leg­műveletlenebb nő is bír, megfelelő neve­lés és oktatás által fejlesztenünk, neme­sítenünk és eszményesitenünk kell, ha azt akarjuk,­ hogy a nő manap műkö­dése terén m­­egállja a helyet. Mert azon nézet hogy a­ leánynak nem kell tan­ulnia, nem kell semmit tud­nia, bizony m­ár régen elavult, a tapasz­talat és gyakorlat által már régen meg­czáfoltatott, noha talán még most is ta­lálkoznak szülők, kik leány­aik nevelésére kevesebb gondot­­ fordítanak, mint a fiu­kéra és a­kik azok továbbképzését csupa véletlenre bízzák, vagyis egészen a feleslegesnek tartják. De­­ ez ma már a ritkaságok közé tartozik. Minden azon van, hogy leányát is állásához szülő és tehetségéhez képest tanittassa­­ és­ képez* tesse, csak nem mindig keresi "vagy ta­lálja meg a helyes utat és módot. A­­ mai társadalom • általában a leá­nyok czélszerű továbbképzését, a­ serdülő nő okszerű vezetését a legfontosabb napi kérdésekhez tartozóknak ismeri el, a­me­lyek mikénti megoldásától függ a jövő nemzedékek boldogsága vagy boldogta­lansága. A nőnevelés czélja és ennélfogva nő rendeltetése abban rejlik, hogy akár­ a minő­ állású és rangú legyen is az, akár­m­inő állást foglaljon az majdan el akár mint hitves, mint anya ívi családot ké­pezzen, vagy egyedül és önállóan egy nemének megfelelő foglalkozásnak szen­telje magát, képesítve legyen arra, hogy úgy saját, valamint mások boldogságá­nak magalapításához hozzájárulhasson, hogy megtanulja, miként kell az embe­riség javáért önzetlenül munkálkdni, hogy képes legyen magasztos hivatásának a vallásosság, háziasság és humanitás te­rén kellően megfelelni. De sajnos, a legjobb akarat mellett is nem minden szülőnek áll tehetségében az említett czélokat elérendő, alkalmas eszközökre szert tenni, mert részint anyagi, részint egyéb körülmények is akadályozzák. Ha tehát találkozik a társadalomban valaki, a­ki az eszményiség színvonalára emelkedve, nemes lelke sugallatát kö­vetve, azt tűzi ki czéljául, hogy alkalmat nyújtson a serdülő leányoknak arra, hogy azt, a­mit egyenként és egyedül elérni hatalmukban nem áll, közösen egyesült erővel pótolhassák; ha találkoznak ne­mes hölgyek, kik az eszmét felkarolva, annak fontosságát felismerve, a kezde­ményezőt támogatják, a kibontott zászló alá sorakozva szívvel és tettel működ­nek és fáradoznak: ezek kiérdemlik első­sorban azok háláját és elismerését, a­kiknek érdekében azt teszik, de meg­érdemlik a város, a társadalom, az egész emberiség elismerését. Ezen elismerés Pápa város legújabb egyletének a „Pápai Leányegylet ”.-nek létrehozóit illeti első sorban. Mert a­kik ilyen valóban szép és nemes ügyért buz­gólkodnak, minden önzés nélkül, legszebb jutalmukat csak magában a tettben ta­lálva, abban hogy derék honleányokat neveljenek, azok kötelességen felül szol­gálják a nevelés szent ügyét. A dési kört derekasan betölteni: ez műkö­köte­lesség, de a társadalom ideális mozgal­maiban tevékeny részt venni, szabad ide­jét a közügynek önzetlenül szentelni, ez már igaz­ érdem és az ilyen érdem méltó elismerésünkre. íg. A cs. kir. hadapró&iskolákban es évben összesen 320 növendék vétetik fel. A felvé­tel feltételei: I. testi alkalmatosság; II. minden te­kintetben kifogástalan előélet; II. megfelelő előkép­zettség; IV. azon kötelezettség elválallása, hogy a pályázó a hadapródiskolából való kilépés után, minden egyes befejezett tanévért a törvény szabta 3 évi sor­hadi szolgálat kötelezettségen felül, még egy-egy év­vel tovább fog szolgálni. V. azon kötelezettség el­vállalása, hogy az előirt felszerelési tárgyak beszer­zése és jó karban tartása saját költségén fog eszkö­zöltetni. "VT. A tandíjjak kellő időben való lefizetése. Idevonatkozólag megjegyeztetik, hogy a lovassági hadapródiskola növendékei ezen kívül a II. évfo­lyamban 100, a m. és IV. évfolyamban pedig 200 frtnyi összeget tartoznak előzetesen és egy évre a lovak és lovaglási oktatáshoz megkívántató egyéb szükségletek beszerzésére létesített lovaglási alap ja­vára lefizetni, mely a kevésbé vagyonos tisztek és katonai tisztviselők fiai számára szállítható le SO, illetőleg 100 frtra. Az elő­képzettséget minden pá­lyázó iskolai bizonyítványokkal és a felvételi vizsga sikeres kiállásával tartozik igazolni. A bizonyítvá­nyokkal igazolandó, hogy a pályázó legalább elégsé­ges eredmén­n­yel végezte valamely reáliskolai gym- 2.4

Next