Pápai Lapok, 1913 (40. évfolyam, 1-53. szám)

1913-04-06 / 14. szám

— Méhészhangverseny Ma este, 8 órai kezdettel, a Grill­ szálló nagy tel­kében érdekes mulatságot tartanak. A „Dunántuli Méhész-Egyesület", melynek a Pápán székelő kerületi méhész szaktanár, Pataki Béla a lelke, hangver­senyt s tánc v­igálmat rendez az egyesületi minta­méhes alapja javára. Nem hosszú, de első pilla­­natra is érdekesnek tetsző műsorában a hang­verseny alkalmával szavalatban, énekben, zené­ben, komoly és humoros tém­ában egyaránt a méh-, és a méhészettel kapcsolatos alapgondo­latok, vezéreszmék, oktató, lelkesítő tanok jut­nak kifejezésre, sőt a leleményes főrendező még a táncmulatságot is azzal, hog­y a táncoló párok érdekes ínézm­eglepetésben fognak részesülni, össze tudta kapcsolni a méhészettel. Most már csak lelkes közönség kell az egész est sikeréhez. Mintegy 40 tagú rendezőség, melynek sorában városialk több előkelősége, így dr. Antal Géza,­­ országgyűlési képviselő, dr. Fürst, Sándor, járás­bíró, Bélák Lajos, főszolgabíró, dr. Tell Anasz­ j­táz. és Faragó János főgimn. igazgatók foglalnak helyet, mintegy garanciát nyújt, hogy a közön­ség körében is általános érdeklődés fog meg­nyilvánulni a nemes és jótékony cél iránt. — Megvont kedvezmény. A Barát-utca és­­ Szentilonay-utca sarkán levő u. n. Szentilonay­ház minél jövedelmezőbbé tétele végett a vesz­prémi püspök az abban lakó hitoktató, tanító, sekrestyés, kör s általában minden ottlakóval­­ szemben engedélyezett kedvezményt megvonta ,s elrendelte, hogy az összes helyiségek a rendes s a helyi viszonyoknak megfelelő árban adan­dók bérbe. — A sorozás eredménye: A sorozások Pápa város területén befejeződtek. Pápa város részéről mult hó 17 és 18-án tartatott a soro­zás, mig a járás 26-tól­­'11-ig sorozott. A pápaiak közül leállított áslításkötelesek l­O-ó-a nyilvánít­tatott alkalmasnak ezúttal. Ue soroztatott össze­sen ti.­! egyén, ezek közül C egyéves önkéntes, visszahelyeztetett 126, fegyverképtelen lett 45, mig minden szolgálatra alkalmatlan lett 3. A járás öO községéből besoroztatott összesen 214 egyén, ezek között 3 egyéves önkéntes, vissza­helyeztetett 396, fegyverképtelen lett lfírt, míg minden szolgálatra alkalmatlan lett 10. Törölte­, tett összesen 10. kórházba küldetett megfigyelés végett 3. Távol volt összesen :­St> egyén. A so­rozó bizottság elnöke Pápa részéről Németh István volt, a járás részéről pedig az alispán maga elnökölt. Bizottsági tagok a közös hadse­reg részéről Toronyay Károly, alezredes, dr. Kauders Jenő ezredorvos és Kis Elemér főhad­nagy, a honvédség részéről Várady Sándor őr­nagy, dr. Pákh Ferenc ezredorvos és Polaschek Albin főhadnagy. A vármegye részéről dr. Vad­nay Szilárd megyei főorvos, a város részéről Mészáros Károly polgármester és Kemény Béla v. jegyző, a járás részéről Bélák Lajos főszol­gabíró és dr. Sült József szolgabíró volt a so­rozáson. — A Leányegyesület ma este s órakor tartandó gyűlésének Műsora: 11 Magánjelenet. Előadja Klein Jolán. 9) Műdalok, énekli Kohn Olga, zongorán kíséri Tóth Annus .'­. Felolvasás, tartja Kakas Irén. 41 A Rhode : Concert. Elő­adja hegedűn Kreisler Lilike, zongorán kiséri Gáthy Lenke, bj Szászy Istvántól. Katonasor. Ballada. Énekli Fischer Ferenc, tanár, zongorán kiséri Nagy Pál. Templomszámadás Nyárádon. Hol­nap a nyárádi plébánián lesz a templomszáma­dás, mely alkalommal a pápai esperes és a pápai uradalom, mint kegyuraság képviselője, továbbá, a nyárádi plébániához tartozó hitközségek gond­nokai megejtik a sz­ámadást. Délben a plébános a hivatalos funkcionáriusok tiszteletére ebédet ad, melyre sokan mások is nyertek meghívást, kik mindnyájan szívesen jelennek meg ez alka­lomból is a vendégszeretetéről híres és népszerű plébános házánál. — Talált értéktárgy. Egy ezüst fülbevaló találtatott. Igazolt tulajdonosa átveheti a ren­dőrkapitány­i hivatalban. — Taggyűlés. A Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdijegylete pápai fiókja taggyű­ését f. hó 13-án d. u. 3 órakor a városháza nagytermében tartja meg amelyre az érdeklődő­ket ezúton is meghívja­­ a rendezőség. — TÜZ. M. M. vaszari lakos 3 éves fia m. hó 28-án d. u. 2 órakor játszás közben aszalm­a­­ azlukat felgyújtotta, amely az istálló és pajtá­al együtt elégett 850 kor értékben. Ugyanak­kor Lovászpatonán Kollár Kálmán asztalos ruhás ádája gyulladt meg a benne volt ruhákban 140 toron­a kárt okozott. — Felavató ünnep. A református nőne­velő-intézet épületének felavatása kapcsolatban 'Mike Lajos főiskolai gondnok ötven éves lel­készi jubileumával e hó 17-én fog végbemenni. Ez alkalomból a dunántúli ref. egyházkerület agjain kivül több országos notabilitás fog ér­kezni városunkba. Az ünnepségek részletes sor­endjét jövő számunkban közöljük. — A faiskola kedvezménye. A városi uiskolából eddig kedvezményes áron adtak fa­németeket. Visszaélések elkerülése végett a ta­nács elhatározta, hogy kedvezményes áron egy egyénnek csak 15 fát adhat a kezelő, azon felüli mennyiségért a rendes ár fizetendő. — Kerites az ErzsébetligetneL A ta­anács megbízta a gazdát, hogy az Esterházy­ittól a Vörösmarty­ utca torkolatával szem­ben­evő kijáratig az Erzsébet ligetet kerítesse el. A rendőrkapitány megbízást­ nyert egy a ligetben elállítandó klozet beszerzésére. — Építési engedélyek: Csapi János [Zápolya-utcai egy kamra és egy istálló, V. Hor­váth József ugyancsak ezekből álló toldaléképü­etre, Schlesinger Rezső l­rdomb) pedig egy isodából, konyhából és kamrából álló házra épi­­itési engedélyt nyert. — Iparigazolványok, özvegy Markosz Mártonná az élelmiszer kereskedésre iparigazol­ványt nyert. Link Jenő cipész iparigazolvány kiadása iránt kérvényét a tanács elutasította, mert az előirt 24 helyett csak 1S hónapi mun­kaidőt tudott igazolni. Tudomásul vette a tanács, hogy Takács Gergely hentes Takács­­ Gábor he­lyett K­ertelen­di Jánost alkalmazta üzletvezető­nek s hogy Hochuitz Henrik a mű­trágya köz­vetítő üzletet beszüntette. — A lencseszemek különféle nagysága folytán azt a lencsefajtát, amellyel a K­pes Hét 1­000 koronás lencsepályázatán a legnagyobb siker kilátásával bárki is részt­ vehet, a Képes Hét e heti számában lerajzolva találja az olvasó. — Hirdetmény. Fölhivatia az adózó kö­zönség, hogy a föld és házbirtok után járó ál­talános jövedelmi pótadónál számításba veendő kam­atterhekről elkészített vallomását folyó évi április hó 31-ig a városi adóhivatalhoz benyúj­tani el ne mulassza, mert a később érkező vallo­mások nem fognak figyelembe vétetni. Pápa, 1013. évi április hó 4-én. A városi adóhivatal, — Országos vásár. Az u. n. gyümölcs­oltói országos vásár városunkban e hó 1-én és 2-án lett megtartva. Kedden felhajtottak 1874 szarvasmarhát, 154­2 lovat és szerdán 2184 ser­tést, melyből eladtak 1007 szarvasmarhát, 3'2i­ lovat és '­'80 sertést. Az időjárás mindkét napon igen kedvező volt. — Tejfelhamisitó A mult pénteki heti­vásáron a v. orvos Pintér Józsefné, szerecseni lakostól, ki a pápai piacon gyanús tejfelt, árusí­tott, mintegy 2 diililiter termékmintát vett, a­ t rendőrkapitányi hivatal utján felküldötte a buda­pesti vegyvizsgálati állomásra. A gyanús tejfelre Horváth József rendőr terelte a \áros ügyeimet 1 M. kir. anyakönyvi hivatal. Szü­»itek : Tóth Sándor és neje Takács Erzsébet leánya: Jo­lán r. k. — Ihász Ilona fia: János r. k. — Farkas Ferenc és neje Hörpeki Jolán leánya : Ilona ref. Ooda Gyula és neje Ács Juliána fia : Ferenc r. k. — Hal­us István és neje Muli Eszter leánya : Anna r. k. — Hemberger Antal és neje Bsossi Terézia leánya : Terézia r. k. — Geiling Gyula és neje Schiller Mária leánya: Katalin r. k. Báliké­ János ág. l­. ev. agyvérzés. — Imre­­ György r. k. C.1 éves, r.k. Dracu Ábrahám­né izr. 60 éves, agyhártyalob. Varga Mária r. k. 4 éves, tüdővész. — I­akos István r. k. Cl­ éves, érelmeszesedés. Jfiíz/ism­íi/ol kötöttek : Harbrach l­éza kereskedő K­.T. és l­­arli R­éza izr. Szű­cs Sándor napszámos ág. k­. ev. és Maráci Karo­lina ág II. ev. — QfiBssS László asztalos r. k. és Ilomö­lyr Ilona r. k. — Kanizsa Gábor napszámos r. k. és Nagy­ Mária r. k. KIVONAT l­ apa Tarosának gab­onaar-jegyzőkönyvéből. 1913 március 28-án, •ló­­ Köz*t» | Al»<i /W. .... = K. 20 SO K. 19­50"K. 18*40 Uott . . . . a , 1700 „ 16*801 „ 15-40 Áram . . . . •• 17-40 „ 10-20; „ 15-— Zoé .... 4 .. IS­M­ , 17­00, n 16*80 Kukorica • * ) s 17.40 r 16*901, 17.40 Ihnyonvt . . . .. 4*501 « 4— « 2-00 Sumn ....­­ „ 720, , 6 80: B 4-70 /.*..,,­> .... ., 4 00­ . 4 10 „ "J-K0 I Pályázati hirdetmény: 3 fizetéses tűzoltói állásra pályázatot hirdetek, mely 1913 évi máj­us hó 1-én fog betöltetni. Az állás a következő javadalmak­kal van egybekötve: 1 téli, 1 nyári teljes öltöny évente, csizma és cipőáta­lány, 48 korona havibér, 5 korona havi drágasági pótlék, 130 korona évi lakbér, •"Vöd éves korpótlék. Pályázhatnak 24 -­14 év közötti egyének, (lehetőleg katonaviseltek). Orvosi és erkölcsi bizonyítvánnyal ellátott bélyegtelen kérvények legkésőbb folyó évi április hó 25-ig az önkéntes Tűzoltó Testület Parancsnoksághoz cí­mezve, Viz Ferenc parancsnokhoz be­adandók. A Pápai Önkéntes Tűzoltó Testület tulajdonában levő egy darab használt, de jókarban levő féderes szerkocsi (lej­gazdaságban tejeskocsinak igen előnyö­sen használható) jutányos ár mellett eladó. Ugyanitt használható selejt tömlők kerti öntözésre, továbbá építkezéseknél víz elvezetésre igen alkalmas, méteren­ként 40 fillérért kaphatók. Kristály forrás ásványviz étvágyat javít,­­Gyomorrontást dolyoz. Több mint ezer orvos meg aka­ajánlja. Kapható minden fűszer és csemege üzletben, jobb vendéglőben és kávéház­ban. Főraktár: Goldschmied József utóda cégnél, Pápa. Szl. Lukácsf­ürdő Kutvállalat II. T. Budapest (Buda).

Next